A bostoni merénylet egyik gyanúsítottja, Tamerlan Carnajev többször is felhívta magára a dagesztáni biztonsági szolgálatok figyelmét - mondta a kaukázusi köztársaság biztonsági szolgálatának egyik illetékese.
Kétezer-ötszáznál is több utórengése volt eddig a szombat reggeli 7-es erősségű földrengésnek a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban, és jelenleg is állandóan ismétlődő, kisebb erejű földmozgások vannak a térségben.
Rendőröket próbált megvesztegetni egy tolvaj Mátészalkán hétfőn, a budapesti lakost elfogták és őrizetbe vették - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője az MTI-vel.
A délelőtti kereskedést alapvetően optimista hangulat jellemezte, így az irányadó nyugat-európai indexek mérsékelt ütemben emelkedtek, melyből merítve az amerikai határidős benchmarkok is profitáltak...
Vízilovat, kígyót, pókot is szeretett eszegetni Kim Dzsong Il, a néhai észak-koreai diktátor, harcias utóda - a legkisebb fia -, Kim Dzsong Un pedig Jean-Claude van Damme szeretne lenni - testileg.
Vádemeléssel zárta a rendőrség a nyomozást azzal a négy fiatallal szemben, akik tavaly augusztusban halálra vertek egy hajléktalant Pilisszentivánon - értesült a HavariaPress.
Több száz hazai és határon túli önkormányzat és civil szervezet képviselőit várják a Vekeri-tavi ifjúsági táborba a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódó emlékhét programjaira.
Délelõtt nem segített a forintnak a javuló nemzetközi befektetõi hangulat, hiszen a stabil nyitás után (298 körül) fokozatosan gyengült az euróval szemben, kora délután pedig elérte a...
Az uniós támogatások hatékonyabb felhasználását szorgalmazta Andor László hétfőn Bukarestben, ahol Victor Ponta miniszterelnökkel és a román kormány több tagjával folytatott megbeszélést.
A 19 éves férfi a város egyik üzletében próbált lopni, de lebukott, majd az intézkedő rendőröknek készpénzt ajánlott fel, hogy eljárás kezdeményezése nélkül elengedjék.
Az újépítésű lakások áfájának legalább átmeneti csökkentése, illetve az áfa-visszaigénylés megnyitása magánszemélyek számára, ugyancsak meghatározott időre, lendítheti fel a mélyponton lévő lakásépítést - véli az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Kétezer-ötszáznál is több utórengése volt eddig a szombat reggeli 7-es erősségű földrengésnek a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban, és jelenleg is állandóan ismétlődő, kisebb erejű földmozgások vannak a térségben.
Az Egyesült Államok a jövőben is hatalmi tényező marad az ázsiai-csendes-óceáni térségben - az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke erről biztosította kínai vendéglátóit Pekingben hétfőn.
Ozzy Osbourne egyik közeli ismerőse árulta el a riporternek, hogy a Black Sabbath énekese meg volt győződve arról, neje el akarja tenni láb alól. Ez a vádaskodás vezethetett ahhoz, hogy a pár nemrég szakított.
Budapest — Saját domborodó pocakját pingálta ki a testfestőművész: Molnár Éva (41) a tavalyi világbajnokság amatőr ezüstérmeseként térhetett haza, és már javában gyakorol, hogy nyáron a profik között is helytálljon.
Leányfalu – Néhány hete még arról szóltak a hírek, hogy szakított az ÖsszeEsküvők című TV2-s párkereső show nyertes duója, Patkó Csenge (24) és Baranyai Péter (26).
Májustól új szabályok alapján büntetik az önkényuralmi jelképek használatát: a parlament hétfőn az Alkotmánybíróság (Ab) döntésével összhangban úgy határozott, a korábbi általános tilalomnál szűkebben állapítja meg a büntetendő magatartásokat.
A találkozón Tőkés László és a KMAT vezetői tájékoztatatást adtak a magyar nemzeti közösségek autonómia-törekvéseinek európai hátteréről és alakulásáról.
A világ legnagyobb kereskedelmi bankjai közül néhány visszavonul egyes kiválasztott piacáról a Közel-Keleten és Ázsia egyes részein, attól tartanak ugyanis, hogy nem teljesítenék a pénzmosás elleni...
Teret, s időt meghajlítva legendákról szól most a történet: páratlan győzelmekről és eposzi küzdelmekről. Egy apró termetű négykerekűről, aki a lehető legzordabb időjárásban volt képes a nagyok fölé emelkedni, és egy csapatról, ami a legnagyobb ellenállással szemben is a csúcson tudott maradni. Rauno Aaltonen és Sebastian Loeb nevét örökre jegyezni fogják az autós történelemkönyvek, és már forró…
Az intézmény Magyarország, Ausztria, valamint Bajorország és Baden-Württemberg összefogásával jött létre az egyetlen német nyelvű külföldi egyetemként 2001-ben.
Budapest — Hollósi Frigyes (†71) nevét viseli vasárnap óta a Nemzeti Színház színészbüféje – az emléktáblát Alföldi Róbert, a teátrum június 30-ig regnáló igazgatója avatta fel a délutáni előadások előtt.
A rövid ruhák szezonja előtt a legtöbben igyekeznek halványítani a bőrüket mintázó striákat. A csíkok egyebek mellett terhesség, többszöri fogyás-hízás után is jelentkezhetnek. A nőket és férfiakat is érintő probléma ellen adunk tippeket.
Anglesey — Már a kabát alá rejtve is jól látszik Katalin hercegnő (30) gömbölyödő pocakja, amit büszkén meg is mutatott vasárnap egy hivatalos eseményen.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 255,47 pontos, 1,41 százalékos csökkenéssel, 17 872,89 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,9 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Budapest - Ikerlányokat hord a szíve alatt Kozma Orsi (36)! Az énekesnő és férje, Benedek Tamás, a Neo együttes dobosa nem számított erre, de mivel eredetileg is két gyermeket terveztek, örülnek, hogy egyszerre jön a testvérpár.
Edinburgh — Harcedzett természetfotósok napokon át kushadnak a susnyásban, míg lencsevégre kapnak egy ilyen jelenetet, ám Jose Pesquero mezei turistának a skót felföldre tett első kirándulásán alig ötpercnyi megfigyelés elég volt a művészi fotó elkészítéséhez.
Besenczi Árpád (47) 2010-ben vette át a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatói posztját, hétfőn pedig a tízezredik bérletes vendégüket köszönthették a színházban.
Mintegy tízezer szerb tüntetett hétfőn az észak-koszovói Kosovska Mitrovicában az Európai Unió közvetítésével tető alá hozott szerb-koszovói megállapodás ellen.
Peking – Kínát is meghódította Metzker Viki (26). A szőke palymate, dj ezúttal Peking felé vette az irányt, hogy eleget tegyen egy meghívásnak. Először járt Kínában, és azonnal beleszeretett.