2013. április 17. szerda

ápr. 17
7:03
EUR/HUF - 288-ig is visszacsúszhat az árfolyam (ProfitLine)
A kedvezőtlenné váló nemzetközi hangulat ellenére folytatódott a forint erősödése, azaz az árfolyam esése, a hét elején a 296,30-as támasz törésével kiesett a november közepétől érvényben lévő emelkedő trendből is, melyre azóta megerősítést is kapott.
ápr. 17
7:06
Tízezrek maradnak gyes nélkül (Blikk)
ápr. 17
7:06
Hatliteres, szegekkel töltött kuktákban voltak a bombák Bostonban (ATV)
Korrigált a CNN: az amerikai hírtelevízió saját korábbi jelentését cáfolva közölte, hogy mégsem vettek őrizetbe senkit a bostoni maratonon elkövetett kettős robbantással kapcsolatban.
ápr. 17
7:09
Videó: így készült a dortmundi ultrák fantasztikus élőképe (Sport365)
A Borussia Dortmund ultrái fantasztikus élőképpel fogadták kedvenceiket a Málaga elleni BL-negyeddöntő előtt. Íme a remek koreográfia készítésének werkfilmje.
ápr. 17
7:18
Tortára írva tudatta felmondását (HR Portál)
Tortára írva tudatta felmondását a munkahelyén egy férfi Nagy-Britanniában.
ápr. 17
7:20
Uniós támogatással fejlesztik a mórahalmi ipari parkot (HR Portál)
Európai uniós támogatással, mintegy 493 millió forintból fejlesztik a mórahalmi Homokhát Térségi Agrár-Ipari Parkot – tájékoztatta Pataki Sándor projektmenedzser kedden az MTI-t.
ápr. 17
7:22
Mindenkinek ingyenes egyetemet! (HR Portál)
Újragondolta felsőoktatási programját az MSZP. A szocialisták vállalják, hogy ha kormányra jutnak, 2014 szeptemberétől mindenki, aki a bekerüléshez szükséges minimumpontszámot eléri, tandíjmentesen kezdheti meg tanulmányait - jelentette be Mesterházy Attila pártelnök kedden. A Fidesz szóvivője szerint mindegy, hogy mit ígér tandíjügyben a baloldal, mivel eddigi ígéreteit sem teljesítette.
ápr. 17
7:24
Tízezrek maradhatnak gyes nélkül - lapszemle (Infostart)
Több hónapos csúszásra számíthat, aki mostanában igényelt családtámogatást - írta a Napi Gazdaság. Nem hivatalos eljárásban cselekedtek a rendőrök Iszákon - olvasható a Népszabadságban.
ápr. 17
7:24
Népszerű Szabolcsban az NGM munkahelyteremtő pályázata (HR Portál)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által meghirdetett munkahelyteremtő beruházások támogatási pályázatára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kis- és középvállalkozásoktól több mint 2,6 milliárd forintos igény érkezett be - közölte Rezsőfi István, a térségi kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatója kedden az MTI-vel.
ápr. 17
7:24
Meg akartak mérgezni egy amerikai szenátort (Blikk)
ápr. 17
7:24
Elbúcsúztatták Margaret Thatchert (ATV)
Végső búcsút vettek szerdán Londonban Margaret Thatcher néhai brit miniszterelnöktől.
ápr. 17
7:26
Százötven új munkahely a Sinia bútorgyárában (HR Portál)
A Sinia Bútorgyártó Kft. új üzemet hoz létre Bátonyterenyén az ipari parkban 1,7 milliárd forintos beruházásban, a saját fejlesztésű bútorok gyártását 2014 áprilisában kezdik meg és 150 embert foglalkoztatnak a Nógrád megyei városban - jelentette be kedden sajtótájékoztatón Joost Vandendriessche, a belga tulajdonú cég ügyvezető igazgatója.
ápr. 17
7:26
Új felsőoktatási programot készített az MSZP (ATV)
A szocialisták vállalják, hogy, ha kormányra jutnak, 2014 szeptemberétől mindenki, aki a bekerüléshez szükséges minimumpontszámot eléri, tandíjmentesen kezdheti meg tanulmányait. A Fidesz szerint az MSZP kormányzása idején mélyrepülésben volt a felsőoktatás.
ápr. 17
7:28
Tízezreknél csúszhat a gyes (ATV)
Akár több hónapos csúszásra is számítania kell annak, aki mostanában igényelt vagy igényel az államkincstártól családtámogatást - írta szerdai számában a Napi Gazdaság, amely arra alapozva, hogy tavaly 170 ezren kaptak gyest, néhány tízezerre becsli az érintettek számát.
ápr. 17
7:33
Nem sokáig örülhetünk a 100 dollár alatti Brent árfolyamnak (ProfitLine)
Valószínűleg nem marad sokáig a 100 dollár alatti ársávban a Brent olajféleség ára - jósolták kedden londoni iparági elemzők, miután a globális alaptípusnak tekintett északi-tengeri nyersolajfajta hordója kilenc hónap óta először a 100 dolláros lélektani határszint alá csökkent.
ápr. 17
7:35
8 forinttal lett olcsóbb a benzin (ProfitLine)
Bruttó 8-8 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A mérsékléssel a benzin átlagára 412-413 forint, míg a gázolajé 417-418 forint lett.
ápr. 17
7:39
Tízezrek maradnak gyes nélkül (Privátbankár)
Akár több hónapos csúszásra is számítania kell annak, aki mostanában igényelt vagy igényel az államkincstártól családtámogatást - írta szerdai számában a Napi Gazdaság, amely arra alapozva, hogy tavaly 170 ezren kaptak gyest, néhány tízezerre becsli az érintettek számát.
ápr. 17
7:41
A hallgatói szerződést még vizsgálja Brüsszel (Privátbankár)
A Bizottságot az érdekli, hogy a probléma nagyságához mérten arányos megoldás-e a szerződés. Kötelezettségszegési eljárás is lehet belőle.
ápr. 17
7:42
TF-botrány: gyanúsított a dékánt (Blikk)
ápr. 17
7:42
Újabb dróntámadás: öt áldozat (ATV)
Ez volt idén a 12. amerikai dróntámadás a pakisztáni törzsi területen. Ezekben összesen 72 ember halt meg, köztük az al-Kaida terroristahálózattal kapcsolatban álló két parancsnok.
ápr. 17
7:42
Videó: az öltözőbe menet ugrottak egymásnak a játékosok az Arsenal-Evertonon (Sport365)
Az öltözőbe menet alakult ki kisebb tömegjelenet a játékosok közt az Arsenal-Everton angol bajnokin. A balhét Kevin Mirallas kezdte, aki vizes palackjából lefröcskölte Jack Wilshere-t.
ápr. 17
7:44
Halálos dróntámadást hajtott végre az USA (Blikk)
ápr. 17
7:44
294 forint alatt az euró árfolyama (ATV)
Szűk sávban mozgott a forint szerdán délelőtt, az eurót 293,92 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon nem sokkal fél 11 után, a reggeli 293,79 forint és a kedd esti 293,86 forint után.
ápr. 17
7:44
NBA: Szárnyal a Clippers, a javuló Raptors a Hawks-t verte (Sport365)
A meccsek óta veretlen Clippers a Portland Trail Blazerst intézte el, a Raptors hazai pályán nyert az Atlanta Hawks ellen, a Boston - Indiana meccset a maratonon történt tragédia miatt elhalasztották.
ápr. 17
7:46
NHL: Nyolc meccse képtelenek megszorongatni a Capitalst (Sport365)
A fővárosi gárda kirobbanó formában, ezúttal a Toronto Maple Leafs-t lépte le. Ovecskin megszerezte szezonbeli 28. gólját, amivel vezeti a góllövőlistát.
ápr. 17
7:51
Szakszervezet: a szükséges rossz vagy a fejlődés záloga? (HR Portál)
A hét elején mutatták be Budapesten azt a kétévente az Európai Bizottság által készített jelentést, melynek témája Európa munkaügyi kapcsolatai. A vaskos jelentés idén két, visszaesőben lévő országcsoportra fókuszált. A közös ezekben az országokban, hogy jellemzően háttérbe szorítják a szociális partnereket, érdekképviseleteket, ezért a fő feladat megerősíteni a szociális párbeszédet - ennek…
ápr. 17
7:53
Milyen hatással volt a pszichoterápia módszertana a coaching kialakulására? (HR Portál)
A coaching történetéről tudni lehet, hogy a gazdasági életbe a sport területéről került. Az viszont már kevésbé közismert tény, hogy német pszichoterapeutáknak is köszönhető az executive coaching kialakulása és elterjedése. Mára a coaching gyűjtőfogalommá lett, azok a tanácsadók is coachnak nevezik magukat, akik pszichológiailag megalapozott tanácsadói tudás nélkül pusztán szaktanácsot adnak.
ápr. 17
7:54
TF-botrány: gyanúsított lett a volt dékán (Blikk)
Budapest - Gyanúsítottként hallgatta ki kedden a BRFK Tóth Miklóst, akit azzal gyanúsítanak, hogy még a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánjaként közokirat-hamisítást követett el - írja a Népszabadság
ápr. 17
7:57
Kisvárdán a vegyesbolt mellett is vehetünk majd állampapírt (Privátbankár)
Az elkövetkező napokban új állampapír-forgalmazási pontok nyílnak - mondta kedden Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 Az Este című műsorában.
ápr. 17
8:00
Fidesz: nem lesz osztogatás (ATV)
Míg kormánypárti politikusok erősen valószínűsítik, hogy Magyarország júniusban kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól, az általunk megkérdezett volt külügyminiszter és a Brüsszelben dolgozó volt fideszes képviselő nem olyan biztos ebben. Utóbbi szerint azonban alapvetően nem ezen a döntésen fog múlni a Fidesz esetleges választási győzelme.
ápr. 17
8:06
Jelentett a Yahoo - beszakadt az árfolyam (ProfitLine)
Meredeken esett a Yahoo árfolyama a piaczárás utáni elektronikus kereskedésben, miután a vállalat a honlapján közzétette első negyedéves eredményét. A nyeresége ugyan emelkedett, azonban a bevétele csökkent, elmaradt az előzetes elemzői várakozásoktól.
ápr. 17
8:08
Magyar Telekom - elmarad az osztalékrally? (ProfitLine)
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,19 százalékkal 415 forintra csökkent, forgalma 633,3 millió forint volt a tegnapi kereskedésben. Vélhetően azért maradhat el osztalékfizetés előtti rali, mert a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nemrég bejelentette, nem hosszabbítja meg automatikusan a mobilszolgáltatók frekvenciáit.
ápr. 17
8:09
Négypontos meccset nyert a Flyers (Agroinform)
A Philadelphia 4-2-re legyőzte a keleti nyolcadik New York Rangerst, és már 11. helyen van a főcsoportban.
ápr. 17
8:15
Mától mindenki 8 forinttal olcsóbban tankolhat (Privátbankár)
Bruttó 8-8 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
ápr. 17
8:15
Rangadót vesztett a Fradi, kivégzés Münchenben, döntőben a győri lányok - Reggeli hírek (Sport365)
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
ápr. 17
8:17
A kazahok ellen javíthatunk, Vidi-Győr a kupában - Ezt látod élőben (Sport365)
A szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
ápr. 17
8:18
Véget ér a Yahoo szárnyalása? (Portfolio)
Több mint 4%-ot esett tegnap, a zárás utáni kereskedésben a Yahoo árfolyama azt követően, hogy a társaság közzétette első negyedéves gyorsjelentését. A cég a profit szintjén növekedésről számolt be,...
ápr. 17
8:20
Együttműködik a kormány és a biztosítási szektor (Portfolio)
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden munkamegbeszélésen fogadta Pandurics Anett MABISZ-elnököt, amelyen áttekintették a biztosítási szektor helyzetét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium...
ápr. 17
8:22
200 új munkahelyet teremt a Bosch új beruházásával (Portfolio)
Az Új Széchenyi Terv segítségével 2,3 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást kap a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft., amellyel kétszáz új munkalehetőséget teremt...
ápr. 17
8:24
Nem a banki pénzforgalom miatt kisebb a tranzakciósilleték-bevétel (Portfolio)
A hazai zsírórendszeren az év első hónapjaiban nem csökkent, sőt bizonyos mértékben még növekedett is az elszámolási forgalom, vagyis a tervektől elmaradó tranzakciósilleték-bevételért nem a zsírókör...
ápr. 17
8:26
Forex robot a gyakorlatban - Díjmentes előadás MA! (Portfolio)
A kereskedési robotok nagy divatját éljük napjainkban. Ebben a pillanatban is valószínűleg több millió robot fut világszerte, és próbálkozik meghatározott algoritmusok alapján profitot elérni. Soron...
ápr. 17
8:30
Bostoni merénylet: 11 millió forint a nyomravezetőnek (Blikk)
Washington - A bostoni hatóságok ötvenezer dollárt ajánlottak fel annak, aki a tettesek nyomára vezeti őket.
ápr. 17
8:36
Hoffmann: Ha kell, megszervezzük az elsősök buszoztatását (Infostart)
Nem lesz általános osztálylétszám-emelés - mondta Hoffmann Rózsa az InfoRádió Aréna című műsorában. A köznevelési államtitkár hozzátette, ha kell, buszokkal szállítják a gyerekeket a lakóhelyüktől távolabb eső iskolákba.
ápr. 17
8:36
Varga: új állampapír forgalmazási-pontok nyílnak (Portfolio)
Az elkövetkező napokban új állampapír-forgalmazási pontok nyílnak - mondta kedden Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 Az Este című műsorában. A gazdasági tárca vezetője emlékeztetett: a...
ápr. 17
8:36
Magyar anyák tízezrei maradnak gyes nélkül (Pénzcentrum)
Akár több hónapos csúszásra is számítania kell annak, aki mostanában igényelt vagy igényel az államkincstártól családtámogatást...
ápr. 17
8:36
Kitart a kormány, nincsenek megszorítások a konvergencia-programban (ATV)
A héten a kormány megjelentette a legújabb konvergencia-programot. A Policy Agenda két héttel ezelőtt kiadott előrejelzésben bemutattuk; amennyiben a kabinet érzi annak a lehetőségét, hogy kikerülhet az ország a túlzottdeficit-eljárás alól, akkor kénytelen lesz újabb költségvetési kiigazító csomagot bemutatni. A kormány azt választotta, hogy az utolsó pillanatig igyekszik a költségvetés számait…
ápr. 17
8:38
Talpra állhat Európa - Folytatódik az emelkedés idehaza? (Portfolio)
A hétfői zuhanást követően az amerikai indexek erősödéssel zárták a tegnapi kereskedést. Az emelkedés hátterében az arany piacán tapasztalható erősödés, valamint a vártnál kedvezőbb tengerentúli...
ápr. 17
8:38
Tálas: valószínűleg nem valamelyik nagy terrorszervezet robbantott Bostonban (ATV)
Valószínűleg nem valamelyik nagy terrorszervezet követte el a bostoni robbantásos merényleteket, hiszen az elkövetési mód és a célpont kiválasztása sem a „nemzetközi profikra” vall – ezt Tálas Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
ápr. 17
8:39
OTP részvény - kell ez nekünk? (ProfitLine)
A BUX 150,48 pontos, 0,84 százalékos emelkedéssel, 18 059,60 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 5,2 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A hétfői esést korrigálta kedden a BUX, miközben Nyugat-Európában tovább gyengültek a tőzsdemutatók. Bár a magyar piacon alacsony volt a forgalom, a hétfői minimumszintek támaszként…
ápr. 17
8:45
Tom Cruise nyomában a csapat és a szurkolók (Agroinform)
Nehéz, már-már lehetetlen küldetés vár ma a magyar jégkorong válogatottra - de a szurkolók sincsenek könnyű helyzetben.

Keresés