Néhány nap alatt tíz órát tölt levegőben Orbán Viktor. A miniszterelnök hosszú körútra indult: Madridba, Strasbourgba és Londonba is elutazik, de holnap éjszaka már itthon is lesz.
Az eddigi háromcsillagos kategória helyett négycsillagos kategóriájú lesz Eger legpatinásabb szállodája, a Hotel Eger & Park, egy 634 millió forintos beruházás nyomán - tájékoztatta az Eger-Park Hotel Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn az MTI.
A tegnapi meredek csökkenést követően sem talál kapaszkodót az arany árfolyam, a határidős szállítású arany jegyzése az ázsiai kereskedésben további csökkenést mutat, miután a CME megemelte a határidős kontraktusokhoz szükséges letéti követelményeket.
A Világgazdaság értesülése szerint az állami mobilcégnél, az MPVI Zrt.-nél a dolgozók több mint felét érintő leépítésre kerülhet sor a közeljövőben. Vizsgálják a létszámleépítés lehetőségét Az...
Egy alapítványi jogász feljelentése alapján öt ügyben folyik nyomozás rendőrök ellen, a jogásznak az öt ügy nyolc gyanúsítottja azt állította, hogy kényszervallatták őket a sellyei rendőrőrs egyenruhásai - írta keddi számában a Népszabadság.
A magyar férfi és női tornászválogatott már egyaránt Moszkvában tartózkodik, ahol a szerdán kezdődő Európa-bajnokságon az olimpiai bajnok Berki Krisztiánt a dobogó tetejére, a szintén lólengésben érdekelt Hidvégi Videt pedig döntőbe várja Kovács István vezetőedző.
Három különböző korosztályt képviselő izraeli író, David Grossman, Amir Gutfreund és Shani Boianjiu egy-egy regényét mutatják be a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon április 18. és 21. között.
Kétszer is előzetesben "felejtették" a Hunvald-per elsőrendű vádlottját: először a fellebbviteli főügyészség, majd az ítélőtábla mulasztotta el a félévente kötelező felülvizsgálatot - írta keddi számában a Népszava.
Elérte az évi 50 ezret Bulgáriában a művi terhességmegszakítások száma; a növekedés egyik oka, hogy Lengyelországból és Ukrajnából egyre többen utaznak oda, hogy elvégeztessék az abortuszt.
Elsősorban a rosszabb anyagi helyzetben lévő lengyel és ukrán nők végeztetik el a művi terhességmegszakítást Bulgáriában, mert ott az állami kórházakban viszonylag keveset kell fizetni érte.
Hivatalosan a vasárnapi venezuelai elnökválasztás győztesévé nyilvánította Nicolás Madurót a választási bizottság annak ellenére, hogy az ellenzék követelte ennek elhalasztását a szavazatok újraszámlálásáig.
Zsinórban harmadik napja esnek a fejlődő részvénypiacok, elsősorban a nyersanyag kitermeléshez köthető vállalatok részvényei kerültek erőteljes eladói nyomás alá. A fejlődő piacok fejlettekhez...
Eddig hétszáz háztartásból érkezett panasz a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz (NFH) a rezsicsökkentés témájában, egyelőre egyik energiacéget sem kapták rajta díjtrükközésen....
Öt ló elpusztult, az állatok gondozója pedig égési sérüléseket szenvedett a hétfő este keletkezett cecei istállótűzben - tájékoztatta a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedden az MTI-t.
Másfél milliárd forintból fejleszti mezőlaki telephelyét a Johnson Controls, amelyhez a Komplex technológia fejlesztés és foglalkoztatás című pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében csaknem négyszázmillió forintot nyertek el - tájékoztatta a cég az MTI-t hétfőn.
Az amerikai katonai vezetők körében kirobbant botrányok sorozata nyomán a beosztottjaikkal is értékeltetni fogja az amerikai tábornokok és tengernagyok szakmai teljesítményét és magatartását Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke - közölte vasárnap a The Washington Post.
Eddig hétszáz háztartásból érkezett panasz a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz (NFH) a rezsicsökkentés témájában, egyelőre egyik energiacéget sem kapták rajta díjtrükközésen - írta keddi számában a Népszabadság.
Kovalcsik Ildikót, ismertebb nevén Lilut hosszú évek óta láthatják a nézők az RTL Klub műso-raiban, ám a Szombat esti lázban teljesen új, szexi, nőies oldalát láthatta a közönség.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Az alaptörvény negyedik módosítása nem érint lényeges kérdéseket, és nem szűkíti, hanem bővíti az Alkotmánybíróság jogkörét - mondta Orbán Viktor a Die Weltben és a Frankfurter Allgemeine Zeitungban (FAZ) kedden megjelent interjúban.
Lazítaná a ciprusi állampolgárság megszerzésének szabályait és felgyorsítaná az eljárást a szigetország azon befektetők részére, amelyek legalább 3 millió eurót veszítenek a nemzetközi mentőcsomagért...
A Mazda – kihasználva a Milánói Dizájn Hét adta alkalmat – ismét tanúbizonyságot tett a szépség iránti szenvedélyes rajongásáról, melyet autóinak díjnyertes „KODO – A Mozgás Lelke” formanyelve is tükröz. Ikuo Maeda, a vállalat globális vezető formatervezője két regionális tervezésért felelős kollégájával vett részt az olaszországi rendezvényen, hogy a világ művésztársadalmának képviselőivel és az…
A hétfői kereskedésben egymást érték a rossz hírek, Kínában megjelent friss GDP adat elmaradt a várakozásoktól, ami erősítette a befektetők azon félelmét, miszerint lassulni fog a világgazdaság...
A The New York Post információi szerint legalább 12 halálos áldozatot követeltek a hétfői bostoni robbantások és egy szaúdi férfit őrizetbe is vettek a támadással kapcsolatban a hatóságok.
A napközben csak a nyersanyagpiacokra jellemző pánikszerű eladások estére már az amerikai részvénypiacokra is átterjedtek és mindez a devizapiacokon is a kockázatkerülés egyértelmű jeleit okozta. A...
A Világgazdaság pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülése szerint a dolgozók több mint felét érintő leépítésre kerülhet sor a közeljövőben az MPVI Mobil Zrt.-nél.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) friss jelentése új fényben világítja meg a CDS piacot, mint írják a csőd elleni biztosítások használata egy hatékony kockázatkezelési, fedezési eszköz a befektetők...