A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a rövid távú kockázatok enyhülésének köszönhetően javultak a világgazdaság növekedési kilátásai, de a fejlett gazdaságok előtt továbbra is rögös út vezet a kilábalás felé.
Agelina Jolie még több ezer kilométer távlatból is gondoskodó társa Brad Pittnek. A színésznő magángéppel küldött vacsorát párjának, aki az ő távollétében egész biztosan nem lenne képes ellátni magát.
Koszovó nagyot lépett előre az utóbbi években, és szeretné minél hamarabb elkezdeni a tárgyalásokat az Európai Unióval a társulási megállapodásról - hangoztatta a koszovói külügyminiszter Berlinben a német külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után.
A vezető nyugat-európai indexeken megtorpant a csökkenés a déli órákban, majd ezt követően erősödés kezdődött. A francia és az angol index már az előző napi zárószintje fölött tartózkodik. A vezető...
Továbbra sem hajlandó tudomásul venni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az általános forgalmi adó visszaigénylésére vonatkozó európai bírósági döntéseket, ellenben a magyar bíróságok precedens értékűnek tartják az ítéleteket, és egyre nagyobb arányban döntenek az adózók javára - derült ki a Deloitte tanácsadó cég háttérbeszélgetésén. Tapasztalatok szerint a vállalkozások jelentős része nincs…
Már a következő iPhone gyártására készül az Apple ázsiai partnere, a Foxconn - írja a Bloomberg. A hírek szerint a cég ismét elkezdett dolgozókat felvenni kelet-kínai gyárába a februári létszámstop után. Március vége óta 10 ezer fővel bővült a gyár alkalmazottainak száma, ahol már most is 250-300 ezren dolgoznak....
A Demokratikus Koalíció szerint "az a rezsim, amelyik a jövendő értelmiséget figyelteti meg, velejéig romlott és rohadt". A párt felszólította a kormányt, hogy vonja vissza a az erre vonatkozó javaslatot.
A másnaposság leghatékonyabb ellenszere a forró tésztaleves. E tételt immár a tudomány is bebizonyította: a fogás kiűzi, illetve semlegesíti a szervezetben felhalmozódott méreganyagokat.
Az euróövezet "rendezett feloszlatását" tűzte zászlajára egy új német párt, amely vasárnap tartotta alakuló kongresszusát Berlinben. Az Alternatíva Németország Számára (AfD) alig egy hónapja alakult, de máris csaknem nyolcezer tagot számlál, s az öt hónap múlva esedékes parlamenti választásokon elsősorban a kormányzó keresztény-liberális koalícióra jelenthet veszélyt - vélik megfigyelők.
Manchester — Az előző években szisztematikusan építkező, a múlt nyáron és télen már igazi csillagokat, a svéd Zlatan Ibrahimovicot (30), a brazil Thiago Silvát (27) és Lucas Mourát (20), valamint az angol David Beckhamet (37) is szerződtető klub újabb csillagokra vetett szemet.
"Hisszük, ha látjuk" - reagált az MSZP arra, hogy a nemzetgazdasági miniszter a konvergenciajelentés keddi ismertetésekor azt mondta, nincs szükség további intézkedésekre a költségvetési egyensúly megteremtéséhez.
Éves szinten 29 százalékkal, 480 millió euróra csökkent a szlovák bankok nyeresége tavaly - közölte a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) kedden. A bankok nyereségének csökkenését főként a bankadó és a banki...
Az ELTE-BTK Hallgatói Önkormányzatának megújulásának lehetősége tűnt fel az áprilisi Hallgatói Érdekképviselői választások meghirdetésével. Azonban a frissen nyilvánosságra hozott jelölt-listán több jelenleg még felfüggesztett HÖK-tag is szerepel.
Az egykori faori BM-kórház épületében közel 700 dolgozót tudnak majd megfelelően elhelyezni, és az Országos Bírósági Hivatal elnöke szeritn az ügyfelek kiszolgálása javulhat.
Pánikszerű zuhanás mutatkozik az arany világpiaci árában. Az árzuhanás különösen érzékenyen érinti a záloghitelezést is, ahol a kölcsönök fedezetét jórészt aranytárgyak adják. Hatalmasat zuhant az...
Immár Magyarországon is hozzáférhetők azok a kiegészítő biztosítási konstrukciók, amelyek daganatos betegségek kezelését finanszírozzák – erről Schwab Richárd, a KPS Molekuláris Diagnosztikai Központ igazgatója beszélt az ATV Start című műsorában.
Az Egyesült Államokban 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak márciusban elsősorban a benzin árának esése nyomán - jelentette az amerikai munkaügyi minisztérium kedden.
"Hisszük, ha látjuk" - reagált az MSZP arra, hogy a nemzetgazdasági miniszter a konvergenciajelentés keddi ismertetésekor azt mondta, nincs szükség további intézkedésekre a költségvetési egyensúly megteremtéséhez.
A dél-koreai előadóművész, Psy új dala néhány napja került bemutatásra a YouTube-on. Az új szám máris hatalmas népszerűségnek örvend, nézettsége folyamatosan növekszik, csak úgy, mint az énekes...
Egy a németországi Ruhr-vidéken, Dinslakenben található rejtélyes gyár is segíthette az iráni atomprogramot európai biztonsági szakértők szerint – írta kedden a The Washington Post című amerikai napilap internetes változata.
Napok alatt óriásit zuhant az arany ára. A Fed vagy a Goldman Sachs manipulálja? El akarják venni a kisbefektetők megtakarításait, mint Cipruson? Soros is benne van? Összeesküvés-elméleteket gyűjtöttünk.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon, elsősorban annak köszönhetően, hogy márciusban első ízben csökkentek a fogyasztói árak négy hónapja, a megkezdett lakóingatlan-építések száma pedig négy és féléves csúcsra emelkedett.
Bíróságon nyert egykori munkáltatója ellen a Commerzbank korábbi igazgatónője. A bank ugyanis elbocsátotta el őt, amikor a menedzsment megtudta, hogy a nő nemi diszkrimináció miatt feljelentette...
És van is oka a mosolygásra, hiszen nemrég jelent meg szakácskönyve, It's all good címen, amihez nincs is szüksége tökéletesebb reklámra magánál! 40 éves és gyönyörű, nem véletlenül pózol a májusi Harper's Bazaar címlapján.
A világranglistán 15. szlovák teniszező meztelenül nyitott ajtót a doppingellenőrnek – a hatóság képviselőjének valószínűleg leesett az álla, hiszen megcsodálhatta a szexi sportoló bájait.
Egy a németországi Ruhr-vidéken, Dinslakenben található rejtélyes gyár is segíthette az iráni atomprogramot európai biztonsági szakértők szerint - írta kedden a The Washington Post című amerikai napilap internetes változata.
Sajnálkozásának adott hangot Andreas Lopatka osztrák külügyi államtitkár kedden amiatt, hogy Orbán Viktor egy interjúban arra utalt: az osztrák gazdák többsége nem törvényesen tevékenykedik Magyarországon.
Módosított pályázati feltételekkel ismét lehet pályázni az ócsai szociális és családiház-építési programban való részvételre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Egy év kihagyás után visszatér a színpadra és lemezt készít Zoohackerrel Fábián Juli, a dzsessz és a pop műfajában egyaránt nagyra tartott énekesnő. A duó új dala, a Fresh and Fool már meghallgatható és letölthető.
Sajnálkozásának adott hangot Reinhold Lopatka osztrák külügyi államtitkár kedden amiatt, hogy Orbán Viktor egy interjúban arra utalt: az osztrák gazdák többsége nem törvényesen tevékenykedik Magyarországon.
A Gálszécsy András volt titokminiszter vezette szakértői bizottság jelentését a nemzetbiztonsági bizottság elfogadta és javasolták a vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását.