Egy 42 éves helyi lakost egy szóváltás után szándékosan elütöttek, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtottak. A férfi súlyos sérüléseket szenvedett, az elkövetőt őrizetbe vették.
Dmitrij Ribolovljevnek, az AS Monaco futballcsapat többségi tulajdonosának adja el a családi öröksége részét képező híres Skorpió-szigetet Arisztotelész Onasszisz 1975-ben elhunyt görög hajómágnás unokája.
Jelöltként indul a május 26-27-i római főpolgármester-választáson Staller Ilona egykori pornósztár, aki huszonhat évvel ezelőtt a római parlament képviselője is volt.
Arra a csaknem 22 ezer lengyel áldozatra emlékeztek szombaton Budapesten, akiket 1940-ben hurcoltak a Szovjetunióba, majd Sztálin parancsára a Katynhoz közeli erdőben kivégeztek, és tömegsírba temettek.
Az első kiemelt Nicolas Almagro és a harmadikként rangsorolt Juan Monaco is bejutott a Houstonban zajló, 456 ezer dollár összdíjazású salakpályás tenisztorna elődöntőjébe.
Az MSZP szerint az Orbán-kormány azzal, hogy beemelte az alaptörvénybe a politika pallosjogát az egyházak felett, "önkényes politikai elbírálás" alapján döntheti el, hogy melyik vallási szervezet lehet bevett egyház.
Vezetett világbajnoki elődöntőt, olimpiai döntőt, Bajnokok Ligája-döntőt, 2011-ben az Év legjobb labdarúgó-játékvezetőjének választották. Számunkra ő képviseli a magyar labdarúgást a nemzetközi színtéren. Kassai Viktor a Heteknek adott interjút.
Általános vélemény, hogy a szurkolók juttatták a BL-döntőbe a győri női kézilabdázókat. A Valcea elleni meccsen hitet, erőt és kitartást adtak, nyolcadik játékosként segítették a pályán lévőket.
A hungarikumok a nemzeti egység megjelenítői, és fontos, hogy átérezzük értékeink jelentőségét - hangoztatta Fazekas Sándor (Fidesz) vidékfejlesztési miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke szombaton az Országházban tartott hungarikumnapon.
A Fidesz kész bárkivel párbeszédet folytatni az alkotmány negyedik módosításával kapcsolatban, mert az elkötelezett az európai értékek és normák iránt, és ugyanígy elkötelezett a magyar családok, a nemzeti vagyon, a magyar föld, a felelős pénzügyi gazdálkodás mellett is - tudatta a nagyobbik kormánypárt szóvivője szombaton az MTI-vel.
A DVSC-TEVA együttese egy, a honlapján megjelentetett hírrel reagált arra a hírre, miszerint Európa leggazdagabb embere, a Sahtar Donyecket tulajdonló Rinat Ahmetov készül megvásárolni a klubot.
nem éppen gusztusos módját választotta az ellenfél megzavarásának a Buffalo Sabres játékosa, Steve ott. A hokis megnyalta a bulihoz odaálló ellenfele, Jeff Halpern sisakját a Montreal Canadiens elleni meccsen.
Könnyen lehet, hogy Fatih Terim és segítői eltiltása miatt a Galatasaray tartalékcsapatának edzője, Duygu Erdogan ül majd le az isztambuliak kispadjára a Karabükspor elleni meccsen.
"XVI. Benedek nem beteg, egészségi problémáit idős kora okozza" - hangoztatta Federico Lombardi szentszéki szóvivő, aki alaptalannak nevezte a nemzetközi sajtóban a volt pápa megromlott egészségi állapotáról megjelent állításokat.
Dávid Ferenc sokszor megpróbált „bemosni” az Egyenes Beszéd tegnapi adásában, de mindig elkaptam a fejem - mondta Gaskó István az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A VDSZSZ elnöke szerint a VOSZ akadályozza azt, hogy létrejöjjön egy bérajánlás.
Sz. Zsolt 30 éves és M. Tamás 31 éves törteli lakosok telefonon fenyegettek meg egy 29 éves tápiószelei lakost, hogy pénzt szerezzenek tőle. A férfi nem fizetett, viszont értesítette a rendőröket.
A pénzügyi biztos szerint az elsőfokú ítéletek nem indítanak el lavinát a devizahitelesek ügyében, az uniós bíróság ugyanakkor csak évek múlva hozhatja meg döntését, és addig folytatódhat a végrehajtás.
Vannak még olyan fiatalok, akik meg tudják védeni magukat és a nemzetet, és szépen, csendben dolgoznak a háttérben jövőjükért - jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója Balatonfüreden, a Fidelitas országos választmányának ülése után tartott sajtótájékoztatón szombaton.
Vasárnapra virradóra több megyében lehet talaj menti fagy, de napközben 15-20 fokig melegszik az idő - derül ki az Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzéséből.
A varsói gettófelkelés kirobbanásának 70. évfordulóján Villanásnyi szabadság címmel kerekasztal-beszélgetést rendeznek április 19-én, pénteken a budapesti Holokauszt Emlékközpontban.
Szombaton 18 olyan amerikai személy nevét hozták nyilvánosságra, akik számára megtiltják a beutazást Oroszországba. Az orosz hatóságok ezzel a lépéssel válaszoltak arra, hogy az előző napon Washingtonban is hasonló listát tettek közzé.
A hajdúságiak egy hónap után gyűjtötték be újra a három pontot a bajnokságban, míg az Eger immár 14 forduló óta nyeretlen. Mészáros Ferenc utalt a gondokra.
Weöres Sándor gyermekverseinek nőies és humoros oldalát egyszerre villantja fel a Holnap Kiadónál megjelenő válogatáskötet, amelyet dupla kiadásban, kétféle illusztrációval kísérten vehetnek kezükbe az olvasók elsőként a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
Rendkívüli kihívást jelentő kérdések állnak előttünk - jegyezte meg a Koreai-félszigeten uralkodó helyzetre is utalva John Kerry amerikai külügyminiszter szombaton Pekingben, ahol vendéglátójával, Vang Ji külügyminiszterrel kezdett tárgyalásokat.
A mangalicafesztivállal megkezdődött Debrecen idei gasztronómiai nagyrendezvény-sorozata - közölte Pajna Zoltán (Fidesz) alpolgármester a Református Nagytemplom előtti téren rendezett fesztivál megnyitóján.
Traian Basescu nem tartotta be a szükséges féktávolságot, s autójával nekiütközött egy előtte hirtelen fékező járművel szombaton; a koccanásban senki nem sérült meg.