L. József beismerte, hogy ő fojtotta meg Király Tamás divattervezőt, a büntetett előéletű férfi vallomásában kábítószer-függőségére és szellemi fogyatékosságára is hivatkozott - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályának vezetője a fővárosban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
Pert nyert első fokon két devizahiteles a bankjával szemben, mert - mint azt a Debreceni Törvényszék csütörtöki ítélete kimondja - a kölcsönszerződés csak jogokat biztosított a pénzintézeteknek a kamatemelésre, ezzel kapcsolatos kötelezettségeket viszont nem rótt rájuk.
A harmincéves nő folyamatosan attól fél, hogy egyszer megöli a férjét a melleivel. Ez korábban már majdnem megtörtént vele: előző szeretője kevés híján belehalt abba, hogy szerelmeskedtek. A nő elképesztő méretű mellei ugyanis majdnem megfojtották.
A szigetország 10 tonna, 400 millió euró értékű aranyat értékesít a World Gold Council összesítése szerint március végén 13,9 tonnás, mintegy 560 millió értékű aranytartalékából – mely a szigetország teljes tartalékának 62,4 százalékát tette ki –, kiegészítve az EU és az IMF 10 milliárd eurós mentőcsomagját.
Pert nyert első fokon két devizahiteles a bankjával szemben, mert - mint azt a Debreceni Törvényszék csütörtöki ítélete kimondja - a kölcsönszerződés csak jogokat biztosított a pénzintézeteknek a kamatemelésre, ezzel kapcsolatos kötelezettségeket viszont nem rótt rájuk.
A Századvég áprilisban készített közvélemény-kutatásának eredménye szerint a tavaly mérthez képest nőtt a magyar lakosság EU-val szembeni bizalmatlansága, a kutatóintézet mérései alkalmával először fordult elő, hogy többen vannak azok, akik úgy vélik, inkább hátrányos Magyarországnak az uniós tagság - közölte a Századvég csütörtökön.
Sokszor és sok helyen felhívták már a szülők figyelmét arra, hogy milyen veszélyeket rejt magában, ha mindenféle felügyelet nélkül engedik a világhálóra a gyerekeket. Egy veszéllyel most kevesebb: egy magát kislánynak kiadó pedofilra lecsaptak a rendőrök Budapesten.
Magyarországnak erősen és mélyen kell kapcsolódnia a német gazdasághoz - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Kecskeméten, a német Knorr-Bremse magyarországi haszonjármű üzletága új gyártó-...
Minden korosztálynak megvan a maga lakáscélja - a fiatal családosok inkább lakásvásárlásra és bővítésre, az idősebbek felújításra és családjuk számára gyűjtenek....
Gerhardt Ferencet, a monetáris tanács tagját jelöli a miniszterelnök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökének - tájékoztatta az MTI-t a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.
Piaci szereplők már régóta várják, hogy konszolidáció induljon a lakossági online bróker piacon, hiszen Ázsiát leszámítva a növekvő számú piaci szereplők stagnáló, illetve helyenként zsugorodó...
Kétmilliárd forint - ennyiért hirdette meg a felszámoló a kapuvári húsüzemet, írja a NapiGazdaság. A csődbe ment társaságok együttesen mintegy 8 milliárd forintos veszteséget okozhatnak a költségvetésnek és a beszállítóknak.
Megjelent a tavaly elindult Portfolio.hu Magazin kilencedik, 2013. áprilisi száma, amely a Biztosítás címet viseli. Az iPaden elérhető kiadvány ezúttal az elmúlt év megtörtént és a közeljövő várható...
Budapest és Baku között indít új járatot a Wizz Air a korábban beharangozott keleti terjeszkedés jegyében - jelentette be mai sajtótájékoztatóján a légitársaság vezérigazgatója, Váradi József. ...
Az ANY Biztonsági Nyomda (korábbi nevén Állami Nyomda) Közgyűlése a tavalyi évhez hasonlóan újra 43 Ft részvényenkénti osztalék kifizetését hagyta jóvá - áll a társaság BÉT közleményében. A Nyomda...
Hozzávalók: A zsemlegombóchoz: 12 dkg vöröshagyma 4 evőkanál vaj 4 db tojás 1 dl tej 10 dkg reszelt parmezán sajt 2 evőkanál liszt 30 dkg száraz kenyérkocka 4 gerezd fokhagyma só bors szerecsendió petrezselyem vagy snidling Az ízesítéshez: 20 dkg füstölt sonka vagy 20 dkg főtt spenót vagy 20 dkg főtt cékla barna vaj és kevés reszelt parmezán sajt a tálaláshoz A káposztasalátához: 40 dkg káposzta…
A 2013-2014-es tanévre 96 881 gyermeket írattak be első osztályba az állami fenntartású intézményekben az április 8-9-i beiratkozási napokon - közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) csütörtökön az MTI-vel.
"Leo Merci" (Köszönjük Leo), "Messi egy lábon", "Bicegve is uralkodik Messi" - ilyen és ezekhez hasonló címekkel jelentek meg beszámolók, értékelések az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain szerda esti Bajnokok Ligája-mérkőzéséről, konkrétabban a csereként beállt Lionel Messi meghatározó szerepéről.
A Bloomberg hírügynökség információi szerint Gerhardt Ferenc, a jegybank monetáris tanácsának eddigi külsős tagja lesz a Magyar Nemezeti Bank alelnöke. Gerhardt nem kívánta kommentálni az értesülést....
További rezsicsökkentésre lenne szükség - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Hódmezővásárhelyen, aki szerint a közüzemi díjak 30 százalékos mérséklése már jelentősen javítaná a magyar emberek életviszonyait.
Budapest és Baku között indít új járatot a Wizz Air a korábban beharangozott keleti terjeszkedés jegyében - jelentette be mai sajtótájékoztatóján a légitársaság vezérigazgatója, Váradi József. A...
Ma lebbent fel a fátyol a titokzatos DS Wild Rubis tanulmányautóról, néhány nappal a hivatalos bemutatkozás előtt, melyre a hamarosan nyíló Sanghaji Autószalonon kerül sor. A szemfülesebbek persze már megleshették az új modellt, mégpedig a dél-franciaországi Saint-Emilion környékén, a Cheval Blanc (“Fehér Ló”) kastélyban, illetve a Tarn folyó által vájt vadregényes szurdokban, a világhírű millau-i…
A vártnál jóval alacsonyabb márciusi inflációs adat alapján az MTI-nek nyilatkozó elemzők csökkentették az éves átlagos inflációra vonatkozó előrejelzéseiket: idén legfeljebb 2,5 százalékos...
Gerhardt Ferencet, a monetáris tanács tagját jelöli a miniszterelnök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökének - tájékoztatta az MTI-t a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.
Minden a terv szerint halad, így jövő tavasszal már focizni is lehet az új stadionban. Már a tartópilléreket is építik. A beruházás csaknem 11 és fél milliárd forintba kerül majd.
Ciprus gazdasági teljesítménye jelentősen zsugorodik az idén és jövőre; a válságkezeléshez pedig a korábban számítottnál lényegesen nagyobb összeget kell előteremtenie a költségvetés további konszolidációjával - áll az országnak 10 milliárd euró mentőcsomagot összeállító trojka szakértőinek előrejelzésében. Eközben Nicosia tovább enyhítette a tőkekorlátozásokat.