2013. április 11. csütörtök

ápr. 11
11:36
Sokáig elhúzódhat az árvízi helyzet (Infostart)
Nagyjából május közepéig tartó árvízi védekezésre készülnek a hatóságok - mondta Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője a Parlamentben a Giró-Szász András kormányszóvivővel közösen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.
ápr. 11
11:36
Nemzetközi díj négy magyar fiatalnak (Kreatív Online)
A New Yorker versenyén hoztak el a különdíjat.
ápr. 11
11:36
Kapkodtak a dokik, elvérzett a tini (Blikk)
Elvérzett egy 16 éves fiú az orvosok hibája miatt – azt mondták ugyanis, hogy késésben vannak, és rossz orvosi eszközzel szúrták meg a tinit.
ápr. 11
11:36
Erősödött kissé a forint (hirado.hu)
Délelőtt, nem sokkal tíz óra után 296,60 forinton jegyezték az eurót, valamivel alacsonyabb szinten a kora reggeli 296,80 forint feletti jegyzéseknél.
ápr. 11
11:36
Szépen felmondani (HR Portál)
A munkavállalói felmondásra tekinthetünk úgy is, mint a sikeres álláskeresés egyik lépésére. Ezt is lehet úgy csinálni, hogy pozitívan hasson, és úgy is, hogy komoly problémákat okozzon - olvasható JobAngel HRBlogjában.
ápr. 11
11:36
Gyülekeznek a viharfelhők a Daimlernél (Portfolio)
Vegyes hírekkel szolgált a Daimler éves közgyűlésén a vállalat vezetője, Dr. Dieter Zetsche. Egyrészt beszélt a vállalat történetében soha nem látott növekedési programról, másrészt jelezte, hogy az...
ápr. 11
11:36
Kommerszant: feszültségek a G8 csúcstalálkozó előtt (ATV)
Feszültségekkel teli megbeszélések várnak a G8-as csoport külügyminisztereire a londoni tanácskozáson, a legfőbb ellentétek feloldása azonban a tagállamok elnökeire vár - írta csütörtökön a Kommerszant című orosz napilap.
ápr. 11
11:38
Építik az M43-as határig tartó szakaszát (hirado.hu)
Az ünnepélyes lapkőletételen Lázár János azt mondta: a kormány különleges figyelmet fordít az Alföld jövőjére.
ápr. 11
11:38
Drága lesz-e a kenyér 2013-ban? - Kilátások a hazai búzapiacon (Portfolio)
Milyen hatással vannak a nemzetközi gabonapiacok a hazai felvásárlási árakra? Kiszorítja-e Magyarországot az olcsó orosz és ukrán búza a hagyományos exportpiacokról? Mi tehetné az erős árkilengéseket...
ápr. 11
11:40
Londoni elemzők: meglepetést okozott az inflációs adat (hirado.hu)
A KSH bejelentése szerint a múlt hónapban 2,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak Magyarországon.
ápr. 11
11:42
Cigarettacsempészek buktak le Záhonynál (hirado.hu)
Két autóban összesen csaknem ötmillió forint értékű ukrán adójegyes dohányárut találtak a magyar vámosok.
ápr. 11
11:44
A köznevelési államtitkárságot bírálja a Jobbik (hirado.hu)
Az ellenzéki párt szerint felháborító, hogy a szaktárca még mindig nem tudja megmondani, hány elsőst kell beiskolázni és hány férőhely van az általános iskolákban.
ápr. 11
11:45
Együtt száguldozott Zoé és Növényi Norbert (Blikk)
ápr. 11
11:45
Fabregas apa lett a Barca-PSG meccs alatt (Agroinform)
Daniella Semaan egy kislánynak adott életet, Fabregasnak duplán emlékezetes estéje volt.
ápr. 11
11:47
Pedro volt a hős a Barcelona öltözőjében - fotó (Agroinform)
A katalánok a 71. percben Pedro találatával egyenlítettek a PSG ellen.
ápr. 11
11:54
Teherautón érték el az Északi-sarkot (Metropol)
A saját tervezésű nyergesvontatóval eddig 2000 kilométert tett meg a hét orosz „felfedező” március eleje óta.
ápr. 11
11:54
Csoda! Így mentették meg apjukat a tinilányok (Blikk)
Oregon - Elképesztő mutatványokra képes az ember a vészhelyzetben termelődő többlet adrenalin hatására. Egy ilyen helyzetnek köszönheti csodálatos megmenekülését egy bajba jutott farmer is.
ápr. 11
11:54
Balog: már csak egy nyitott kérdés van (Alternatív Energia)
Egy pont kivételével döntött a kormány a hallgatói szerződések ügyében a változtatásokról és elfogadta a hallgatókkal megtárgyalt kompromisszumot - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a M1 Ma reggel című műsorában.
ápr. 11
11:54
Fazekas: Kellett a csapadék (hirado.hu)
A tavalyi nagyon száraz év volt, az idő javul, a gazdák szorgalma, szakértelme pedig lehetővé teszi, hogy idén is eredményesen termeljünk.
ápr. 11
11:54
Ez már a Matolcsy-program első hatása? (Portfolio)
Megelőlegezik a bizalmat a magyarországi növekedésösztönző törekvéseknek a Bank of America Merrill Lynch elemzői. A londoni közgazdászok ugyanis a korábbi -0,3%-os zsugorodás helyett 0,4%-os...
ápr. 11
11:54
London szerint növekedni fog idén a magyar gazdaság (ATV)
Valószínűleg már az idén is lesz valamelyes növekedés a magyar gazdaságban - jósolták a csütörtökön ismertetett, javított előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
ápr. 11
11:54
Új Csontváry-képek a Magyar Nemzeti Múzeumban (Metropol)
A Vonzások és változások című kiállításon 50 magángyűjteményből 65 magyar művész több mint 120 festménye látható.
ápr. 11
11:56
Négy japán autógyártó 3,4 millió autót hív vissza a légzsák hibája miatt (hirado.hu)
A Toyota, a Honda, a Mazda és a Nissan hívja vissza autóit szervízbe.
ápr. 11
11:56
Május közepéig elhúzódhat az árvízi védekezés (ATV)
Nagyjából május közepéig, végéig tartó árvízi védekezésre készülnek a hatóságok - mondta Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője a Parlamentben a Giró-Szász András kormányszóvivővel közösen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.
ápr. 11
11:57
4 milliárd eurót invesztál a GM az Opelbe (ProfitLine)
A General Motors Co. 2016 végéig 4 milliárd euróval finanszírozza új Opel modellek fejlesztését - írja az Automotive News Europe hírportál.
ápr. 11
11:58
A felvidéki magyar állampolgárok hatósági zaklatásának beszüntetésére szólít fel az MKP és az EMT (hirado.hu)
Közös állásfoglalásban emlékeztet a második világháborút követő felvidéki kitelepítések jogsértéseire és egyúttal a felvidéki magyar állampolgárokkal szembeni jogfosztás beszüntetésére szólít fel a Magyar Közösség Pártja (MKP) és az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT).
ápr. 11
11:59
Új inflációs korszakba léphet Magyarország (ProfitLine)
A vártnál jóval alacsonyabb márciusi inflációs adat alapján az MTI-nek nyilatkozó elemzők csökkentették az éves átlagos inflációra vonatkozó előrejelzéseiket: idén legfeljebb 2,5 százalékos áremelkedéssel és azzal számolnak, hogy az ütem 2014-ben is a 3 százalékos cél alatt marad, a jegybanki alapkamat pedig 4 százalék környékéra, akár ez alá is csökkenhet idén.
ápr. 11
12:00
Londoni elemzők: lesz növekedés az idén a magyar gazdaságban (Infostart)
Valószínűleg már az idén is lesz valamelyes növekedés a magyar gazdaságban - jósolták a csütörtökön ismertetett, javított előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
ápr. 11
12:00
Újabb tízmilliárdokat tettek a magyarok állampapírba (Privátbankár)
Márciusban a kifejezetten lakosság számára értékesített állampapírok állománya 67,12 milliárd forinttal emelkedett. A teljes mennyiség jelenleg közel 1177 milliárd forint. A Prémium Magyar Államkötvény eladása ismét rekordot döntött: állománya 300 milliárd forint fölé emelkedett.
ápr. 11
12:00
Világranglista: egyet rontott a válogatott, de megelőzi a románokat (Sport365)
A magyar labdarúgó-válogatott egy helyet rontott, így a 33. helyen áll a FIFA legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok Spanyolország vezet.
ápr. 11
12:00
Új inflációs időszak kezdődhet: tartósan alacsony számokat várnak az elemzők (hirado.hu)
Az idén 2,5, jövőre 3 százalék alatti átlagos áremelkedést jósolnak, és 4 százalék körüli alapkamatot prognosztizálnak.
ápr. 11
12:02
Tenisz: Hewitt leszerepelt Houstonban (Sport365)
A korábbi világelső Lleyton Hewitt már az első fordulóban búcsúzott a Houstonban zajló, 456 ezer dollár összdíjazású salakpályás tenisztornán.
ápr. 11
12:03
Mester Tamásnak tollas magántanítványa van - videóval (BorsOnline)
Mester Tamás és különös magántanítványa kemény munkába fogtak a nyáron. Az énekes a Megasztárban vállalt zsűrizése után gyönyörű ara papagájának mutatott meg egy-két fortélyt.
ápr. 11
12:03
Először szerepel két német csapat a BL-elődöntőben (Agroinform)
A német sajtó örömmel nyugtázta, hogy a Bayern továbblépésével két német csapat szerepelhet a BL-elődöntőben.
ápr. 11
12:04
Jobban van a leukémiával küzdő Karl Erik Böhn (Sport365)
A körülményekhez képest jobban van a leukémiával kezelt Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
ápr. 11
12:09
Ausztráliában is nő a munkanélküliség (HR Portál)
Márciusban Ausztráliában 5,6 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta a februárban regisztrált 5,4 százalékról - írja a Profitline.
ápr. 11
12:12
Orbán: Magyarországnak erősen kell kapcsolódnia a német gazdasághoz (Infostart)
Magyarországnak erősen és mélyen kell kapcsolódnia a német gazdasághoz - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Kecskeméten, a német Knorr-Bremse magyarországi haszonjármű-üzletága új gyártó- és fejlesztési bázisának alapkőletételén.
ápr. 11
12:12
Jobban van Karl Erik Böhn (Infostart)
A körülményekhez képest jobban van a leukémiával kezelt Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
ápr. 11
12:12
Fiatalok gyilkolják egymást Hondurasban (Metropol)
Bandák vívnak évek óta elkeseredett küzdelmet a busásan jövedelmező fegyver- és drogpiac újrafelosztásáért.
ápr. 11
12:12
Jobban van Karl Erik Böhn (Metropol)
Leukémiával kezelik a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát.
ápr. 11
12:12
Egy iráni tudós jósprogramot írt (Metropol)
A masina csak nyolc évre lát előre és 98 százalakos pontossággal jövendöl.
ápr. 11
12:12
Május közepéig elhúzódhat az árvízi helyzet (Metropol)
A napokon belül várható olvadás miatt a Duna, a Dráva és a Mura áradása miatt is védelmi intézkedésekre lesz szükség.
ápr. 11
12:12
Vidéki egyetemekért aggódik az LMP (hirado.hu)
Az LMP véleménye szerint a kormányzat oktatáspolitikai intézkedéseivel több vidéki felsőoktatási intézményt is "halálra ítél".
ápr. 11
12:12
Anorexia és gyermekvállalás (WebBeteg)
Az anorexia (kóros soványság) egyike azoknak a kórképeknek, amelyek alattomosan állhatnak a gyermekvállalás útjába. Sokszor ugyanis a betegség tagadása jellemzi ezeket a pácienseket, akiknek teljesen eltér a testképük a valóságostól.
ápr. 11
12:12
Kevés vevő is új mélypontra nyomta a 12 havi aukciós hozamot (Portfolio)
Ha a benyújtott ajánlatok mennyiségét nézzük, akkor nyolc, ha az aukciós lefedettséget, akkor tíz hónapja a mai 12 hónapos kibocsátásnál jelentkezett a leggyengébb vételi erő, de ez is elegendő volt...
ápr. 11
12:12
Külföldről mentik a magyar devizahiteleseket (Pénzcentrum)
Elemzők példátlannak nevezik azt a monetáris élénkítési tervet, amit a japán jegybank jelentett be. Hatalmas pénznyomtatásba kezdenek a szigetországban, ami a gazdasági szereplőket kockázatvállalásra ösztönözheti, hiszen nő az inflációs nyomás. Ez a folyamat végső soron hatással van az árfolyamokra is, és ezen a ponton érkeztünk el Magyarországra és a jenhitelesekhez, akiknek talán ez a legnagyobb…
ápr. 11
12:12
Izsáki bántalmazás: Románia büntetést követel (ATV)
A bukaresti külügyminiszter azonnali tájékoztatás igénylésére utasította Románia budapesti nagykövetségét és magyarországi konzulátusait annak a román állampolgárságú férfinak az ügyében, akit az ügyészség megalapozott gyanúja szerint az izsáki rendőrőrsön hétfőn rendőrök halálra vertek - derült ki a román külügyminisztérium csütörtöki sajtóközleményéből.
ápr. 11
12:14
Orbán: Magyarországnak erősen kell kapcsolódnia a német gazdasághoz (hirado.hu)
Orbán Viktor szerint ha a Knorr-Bremse beruház és fejleszt Magyarországon, akkor a magyar gazdaság és gazdaságpolitika jó úton jár.
ápr. 11
12:14
Kádár: a Nemzeti Motorosok kifejezhették volna a véleményüket (ATV)
Azután, hogy Orbán Viktor utasítására betiltották az Élet Menete idejére tervezett, „Adj gázt!” elnevezésű demonstrációt, felmerül a kérdés, hogy azt akarjuk-e, hogy a mindenkori miniszterelnök sugalmazására a jogszabályokat áthágva járjon el a rendőrség – erről Kádár András Kristóf beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
ápr. 11
12:16
Három új Csontváry-kép a Magyar Nemzeti Múzeumban (hirado.hu)
Három Csontváry-remekmű látható csütörtöktől a Magyar Nemzeti Múzeumban a Vonzások és változások című, magángyűjtemények darabjait felvonultató tárlaton.

Keresés