Újra egyértelmûen jó a hangulat a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon, az amerikai részvényindexek történelmi csúcson, vagy annak közelében és a japán jegybanki élénkítésnek világszerte...
Ketten meghaltak, ketten pedig megsérültek egy balesetben szerda délelőtt az 1-es úton Győr térségében - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
James Key technikai igazgató elmondása szerint a Toro Rosso Forma-1-es csapatának még bőven van esélye arra, hogy felzárkózzon a középmezőny alakulataihoz. Tovább »
A munkáltatók többsége 100 ezer forint feletti nettó fizetést ad a fiatal pályakezdőknek. A szerencsések azonban akár 350 ezret is hazavihetnek a hó végén. Igaz, ehhez önállónak és rugalmasnak kell lennie a jelentkezőnek.
A jogban való jártasság nem mentesít a törvények, az adózási szabályok betartása alól, és nem véd meg azok megsértésének következményeitől - ez bizonyosodott be nemrégiben abban a peres eljárásban is, amelyet olyan ügyvédek indítottak a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) szemben, akik adóhatósági bírságot kaptak, mivel jogi tevékenységük után nem állítottak ki számlát.
A vállalatok 92 százaléka foglalkoztat frissdiplomásokat a kereskedelmi és vendéglátóiparban, akiket átlagosan 100-150 ezer forint nettó bérrel vesznek fel a munkáltatók.
Zlatan Ibrahimovic a tőle megszokott fanyar humorú interjút adott a Sky Sportsnak, melyben elárulja, miért örül kifejezetten annak, hogy David Beckham a Paris Saint-Germainhez szerződött.
Ilyen az igazi ajándék: Hienről megtudta szerelme, DJ Karmatronic, mennyire szeret hegedülni, s meg is lepte őt egy értékes hangszerrel. Az énekesnô nagyapjától kapta elsô hegedûjét, azt is nagy becsben tartja.
A vezető nyugat-európai benchmarkok kivétel nélkül erősödnek a szerdai nyitás óta. Az emelkedés elsősorban a meglepetést okozó kínai külkereskedelmi adattal magyarázható. A magyar piacon is...
Jól ismeretes a klinikai gyakorlatból, hogy a betegek általában túlértékelik az alacsony vérnyomás jelentőségét, önálló betegségnek gondolva. Tévhit azonban, hogy az alacsony vérnyomás öl. Tisztázzuk a félreértéseket!
Nincs hivatalos tudomása a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) sem a Magyar Nemzeti Banktól (MNB), sem kormányzati köröktől arról, hogy a két szervezet összevonásáról politikai döntés született volna - válaszolta Binder István a felügyelet szóvivője szerdán az MTI kérdésére.
Éppen hogy csak megjelent a Facebook a mobil hirdetések piacán, de máris veszélyezteti a Google domináns pozícióját - véli a technológiai kutatócég, az IDC. A Facebook keresi a növekedési...
Ciprus nyomdokain jár Szlovénia - állapítja meg Alenka Bratusek miniszterelnök keddi brüsszeli látogatásának apropójából szerdai számában a La Libre Belgique című belga napilap.
A videokonferenciára is alkalmas bankfiókok elterjedése, a pénzintézetek közösségi médiában való megjelenése egyaránt a közeljövő slágere lehet. Emellett az ügyfelek játékos formájú megszólítása is...
A gépjármű-finanszírozási piacon újszerű konstrukcióban kínál lízingterméket ügyfelei számára az Erste Bank, amelyben a kamat mértéke a konstrukcióhoz kapcsolódó megtakarítás nagyságától függ.
Nincs hivatalos tudomása a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) sem a Magyar Nemzeti Banktól (MNB), sem kormányzati köröktől arról, hogy a két szervezet összevonásáról politikai döntés született volna - válaszolta Binder István a felügyelet szóvivője szerdán az MTI kérdésére.
Nekem még soha nem volt szerencsém az életben – így fogadta lapunk munkatársait fővárosi otthonában Baliné Snitta Klára. Az asszony százezer forinttal lett gazdagabb, mert játszott lapunk Szuper 100 játékán.
Az amerikai haditengerészet bemutatta legújabb fegyverét, a LaWS (Laser Weapon System) névre keresztelt, nagy teljesítményű, hadihajóra szerelhető lézert.
Új növekedési paktumot kötne a kormánnyal a Bankszövetség. Patai Mihály elnök az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: azt szeretnék, ha növelik a hitelaktivitást, akkor valamilyen mértékben leírhassák ezt a bankadóból. Közölte: egy normálisan és tisztességes nyereséggel működő bankrendszer nélkül nem lehet működtetni a gazdaságot.
Az elmúlt években Európa több országában komoly korlátozásokat vezettek be a shortolással kapcsolatban, a nemzeti szabályozáson túl azonban tavaly november 1. óta egységes európai szabályozás lépett...
Hétfőn elfogadta az Országgyűlés a társadalombiztosítási egyéni számlák felállítását, ezzel közel 2,5 éves várakozás után végre a kormány teljesítette ígéretét. Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok ellenére úgy látszik, hogy a korábban visszalépő magánnyugdíjpénztár tagok befizetései (nyugdíjjárulékai) is az állami számlára kerülnek. Az általános vélekedéssel ellentétben azonban ez nem…
Megjelentek az első hivatalos képek a Maserati olcsóbb négyajtós szedánjáról. A Quattroporte kistestvére, a Ghibli szintén Shanghai-ban mutatkozott be, szerepe pedig minden eddiginél fontosabb lesz: ő lesz az olasz prémium márka növekedésének nagykövete.
A futballhuligánok néha egészen elképesztő módszerekhez folyamodnak, hogy teret adjanak agressziójuknak. Egy svéd meccsen az egyik néző gyümölcsöt dobott az egyik focistára.
A videokonferenciára is alkalmas bankfiókok elterjedése, a pénzintézetek közösségi médiában való megjelenése egyaránt a közeljövő slágere lehet. Emellett az ügyfelek játékos formájú megszólítása is...
Az autóipar kínai fellegvárában egy újabb gyártó lép a világot jelentő deszkákra, ami az ismeretlenségből rögtön a legendák csarnokáig is felemelkedhet. Az Icona kezében ugyanis minden megvan, ami a sikerhez kellhet, hiszen az olasz tervező stúdió gyökerei szenvedélyességről árulkodnak, miközben a Ferrari volt motortervező mérnöke, Claudio Lombardi a szilár műszaki alapokhoz szükséges tudást hozta…
Alenka Bratusek szlovén miniszterelnök kedden kizártnak nevezte azt, hogy országa nemzetközi mentőcsomagra szoruljon. A kormányfő mindezt azok után kényszerült mondani, hogy OECD figyelmeztette az...
A szeszélyes időjárásnak köszönhetően lassan a magyar lakosság is rutinossá válik a kerékcserében, hiszen a márciusi havazás közepette sokan gyakrabban váltottunk abroncsot, mint fehérneműt.
Hans-Joachim Watzke, a Borussia Dortmund elnöke alig találta a szavakat csapata Málaga elleni drámai továbbjutása után a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi visszavágóján.
Antonio Conte, a Juventus edzője tisztában van vele, hogy nem lesz könnyű dolguk a visszavágón, hiszen csapata 2-0-s hátrányból indul a Bayern München elleni BL-negyeddöntő visszavágóján.
Akinek a párolt brokkoli túl „egyszerű", próbálozzon meg ezzel a recepttel. Előkészítési idő: 10 perc Sütési idő: 15 perc Hozzávalók (4 személyre): • 30 deka brokkoli • 6 deka vaj • csipetnyi Cayenne-bors • 2 evőkanál liszt • fél liter tej • 3 csésze főtt rizs • 10 deka füstölt sonka • 2 szál csemegehagyma • fél-fél csésze reszelt sajt és parmezán • néhány evőkanál…
Vajon akkor vagyunk nagyobb környezetvédők, ha igazi bőrtáskát akasztunk a vállunkra, vagy ha éppen ellenkezőleg, a műbőrt részesítjük előnyben? A bőrről azt gondolhatnánk, hogy mivel természetes anyag, igazán környezetbarát dolog. Használták már barlanglakó őseink is, őket pedig még igazán nem lehetett azzal gyanúsítani, hogy ne éltek volna harmóniában a természettel. A műbőr viszont a modern…