Thorbjorn Jagland magyarázatot kért az ukrán vezetéstől, miért fosztották meg parlamenti képviselői mandátumától Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő védőjét.
A Newcastle United gól nélküli döntetlent játszott az Anzsi Mahacskala vendégeként a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntős párharcának csütörtöki, első mérkőzésén.
Az államtitkár szerint nem egyszerűen a bérekről, hanem egy hosszútávú stratégia kidolgozásáról kezdődött egyeztetés az ágazat vezetői és a szakma képviselői között.
Szakmai látogatáson Rióban járt és tárgyalt a 2016-os olimpia szervezőbizottságának képviselőivel és sportvezetőkkel Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Szabó Bence, a szervezet főtitkára.
Több tucat tüntető hatolt be a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházának udvarára csütörtök délelőtt, így tiltakozva az alaptörvény negyedik módosítása ellen. A Fidesz Bajnai Gordon volt kormányfőt vádolja a történtek miatt, ezt az Együtt 2014 mozgalom visszautasította.
Reggel jó hangulatban indult a kereskedés az európai piacokon, a legtöbb index a pozitív tartományban mozgott. Azonban a befektetők Mario Draghi EKB elnök szavaira negatívan reagáltak, a pluszok...
Két internetes Twitter-bejegyzésben foglalkozott az Európai Bizottság digitális ügyekben illetékes - liberális pártállású - holland alelnöke a magyar alaptörvény-módosítással csütörtökön.
Több a szegény, és csökkent az alsó középosztálybeliek, valamint a gazdagok aránya - derül ki a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. Társadalmi Riport 2012 kötetéből.
A mikro- és kisvállalati kör 60-70 százalékának kedvezőbb lehet az adóterhelése az idén bevezetett két új adózási formára történő áttéréssel a Századvég Gazdaságkutató számításai szerint.
Elkészültek a budai fonódó villamosvonalak projektjének részletes tervei, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtök este lakossági fórumon ismertette elképzeléseit a II. kerületben élőkkel az engedélyeztetési eljárás előtt
Labirintus címmel a közelmúltban jelent meg Dresch Mihály és a cimbalmos Lukács Miklós duóban készített lemeze. A kiváló fúvós népesebb formációja, a Dresch Quartet pénteken a Fonó Budai Zeneházban ad koncertet.
Elhagyták a tüntetők a Fidesz Lendvay utcai székházát - jelentette a helyszínről az InfoRádió tudósítója. Értesülések szerint a tiltakozók azt tervezik, hogy az Alkotmánybíróság épületéhez vonulnak, ott tiltakoznak tovább az alaptörvény tervezett újabb módosítása ellen.
Elektronikus tananyagokat és módszertani segédanyagokat biztosít térítésmentesen diákoknak és pedagógusoknak a Nemzeti Közlekedési Hatóság egy országos kampány keretében.
Hivatalosan is bemutatta újratervezett üzenőfalát a Facebook, a befektetők pozitívan fogadták az újdonságokat. Tartalmak szerint szétválogatva is meg lehet majd tekinteni a Facebookon a posztokat -...
Vakációzni utazott Mexikóba a család, de a szülők kétéves gyerekük nélkül tértek haza. Az életvidám kisfiú belefulladt a medencébe, miután a bébiszitter drogosan őrjöngő barátja megverte és vízbe hajította.
Az alaptörvény tervezett módosítása ellen tiltakoztak civilek a Fidesz Lendvay utcai székházánál. A jegybank működési területének azonnali és átfogó ellenőrzését kezdeményezte a Nemzeti Bank új vezetése. Véget ért a kilakoltatási moratórium, megkezdődött a jogerős bírósági döntések végrehajtása. A nap legfontosabb hírei március 7-én.
Többfelé esős, de enyhe idő várható. A legalacsonyabb hőmérséklet plusz 4 és plusz 9 fok között alakul, napközben több helyen akár 17 fokra is számítani lehet.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az 1970-es években szinte minden francia középiskolás politizált, ennek a generációnak állít emléket Olivier Assayas magyar származású francia filmrendező Május után című mozija.
A helyettes államtitkár elmondta: átadta a holland félnek azt a válaszlevelet, amelyet Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, küldött az Európa Tanács főtitkárának.
Az államtitkár szerint a jogok, a támogatások és a lehetőségek mellé kötelességeket is támasztottak a családtámogatási, a nyugdíj-, valamint a szociális segélyezési rendszer átalakítása során.
Bizarr szerelmi történetről számolt be a Daily Mail. A lánynak született, de nemet váltott Bobby beleszeretett anyja régi barátnőjébe, akit el is jegyzett és hamarosan feleségül vesz.
Reggel jó hangulatban indult a kereskedés az európai piacokon, a legtöbb index a pozitív tartományban mozgott. Azonban a befektetők Mario Draghi EKB elnök szavaira negatívan reagáltak, a pluszok...
Nem Magyarország az egyetlen ország, ahol a politikusok megpróbálják befolyásolni a monetáris politikát - hangsúlyozták csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők. Matolcsy György...
A brit popsztár nem az a tipikus tucatceleb. Szeret káromkodni, és még véletlenül sem egy mellrákellenes kampányhoz csatlakozott. Lily Allen úgy jótékonykodik, hogy szalonnát és kolbászt küldözget az embereknek.