Irán időhúzásra használja a nukleáris programjáról folyó tárgyalásokat, hogy több ideje legyen atombombája elkészítéséhez - jelentette ki vasárnap Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő.
– A fehér oroszlán nem albínó, és nem is külön faj, az oroszlán egyik alfajában előforduló világos színváltozat, amelyet, a fehér tigrishez hasonlóan, egy mutáns gén okoz.
A mobiltelefonos fizetési szolgáltatások felé nyitnak a hagyományos fizetőkártya szolgáltató pénzintézetek - írja a Wall Street Journal online kiadása.
Magyarország ‒ Hozza nyilvánosságra a kormány a magyarországi ufóaktákat – ezt kéri a Magyar Ufókutató Szövetség Orbán Viktor miniszterelnöktől és Hende Csaba honvédelmi minisztertől. A földönkívüliekkel foglalkozó szervezet hét végi kongresszusán határozott erről, memorandumukat pedig a hét elején küldik el a kormánynak.
Egyházfő hiányában nyolc év óta először elmaradt a vasárnapi Úrangyala-imádság, miközben a Rómába érkező bíborosok a XVI. Benedek által titkosított Vatileaks-dosszié tartalmáról is tanácskozni kívánnak a hétfőn kezdődő találkozóikon.
Legkésőbb 2017-re piacra kerülő új SUV modell kifejlesztésén dolgozik a cseh Skoda autógyár - számolt be vasárnap a Dow Jones hírügynökség a Handelsblatt egy holnap megjelenő cikkkére hivatkozva.
Az amerikai gazdaság várhatóan nem fogja nagyon megszenvedni a márciussal életbe lépett költségvetési megszorításokat, és az sem valószínű, hogy az idei év egészére tervezett teljes kiadáscsökkentési program végigfut, mivel a kongresszus és a Fehér Ház minden bizonnyal hamarosan kompromisszumra jut - vélekedtek hétvégi helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
Szigetszentmiklós ‒ Hatvan éven keresztül istápolta, nevelgette a fiát saját magával mit sem törődve Margit néni (†81), akit édesgyermeke végül azért ölt meg brutálisan, mert nem kapott tőle csokoládét.
Egyházfő hiányában nyolc év óta először elmaradt a vasárnapi Úrangyala-imádság, miközben a Rómába érkező bíborosok a XVI. Benedek által titkosított Vatileaks-dosszié tartalmáról is tanácskozni kívánnak a hétfőn kezdődő találkozóikon.
A német labdarúgó bajnokság trónkövetelője a Hoffenheim otthonában sem talált legyőzőre ma délután. A Bayern München 1-0-ra nyert Rhein-Neckar Arénában.
Kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn a házszabálytól történő eltérés esetén másodjára írhatják át az idei költségvetést az E.ON gázüzletágának állami felvásárlása miatt, míg kedden a negyedik alaptörvény-módosításhoz benyújtott változtatási javaslatokról dönthetnek.
Németh Balázs még február 22-én szenvedett kulcscsonttörést a Supersport világbajnokság ausztráliai szezonnyitóján. Azóta egy műtéten és egy mindennel együtt közel 40 órás hazaúton is túl van a magyar versenyzője.
Gyöngyös ‒ Percek alatt megtelhetett vízzel az a kocsi, amelyikkel – eddig nem tudni, miért – sofőrje a megáradt Gyöngyös-patakba hajtott. A 24 éves férfit a tűzoltók holtan emelték ki a teljesen elöntött kocsiból.
Magyarország ‒ Javában tart a nyereményeső! Olvasóink sorra viszik haza a Blikk Bónusz napi nyereményeit, hiszen jól tudják: játékunkkal összesen 10 millió forintnyi ajándékot kaparhatnak össze. Szabó Győző (43), kampányunk reklámarca szerint a vissza nem térő lehetőségről senkinek nem érdemes lemaradnia.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) három regionális önkormányzati tanácsának a hét végén tartott együttes ülése nyilatkozatban foglalt állást az anyanyelvhasználat és a székely zászló ügyében - közölte vasárnapi hírlevelében az RMDSZ.
Továbbra is a hawaiiak a legboldogabbak az Egyesült Álalmokban, míg a Nyugat-Virginiában élők a legkevésbé elégedettek a sorsukkal - derül ki egy országos felmérésből.
Adójogi salátatörvény-javaslatot nyújtott be pénteken az Országgyűlésnek a leköszönő nemzetgazdasági miniszter. A minisztérium szerint a változó gazdasági-jogi környezet indokolja az adó- és egyéb közterheket érintő törvények kisebb korrekcióját.
Balázs Péter (69) boldog nagypapaként immár hat éve a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója. A népszerű színész ezen a kedden fontos állomáshoz érkezik, lévén holnap tölti be a hetvenedik életévét.
A Red Bull már a tavalyi évben is alkalmazta a DRS rendszernek azon változatát, amelynek segítségével úgy voltak képesek befolyásolni a versenyautó hátsó légterelő szárnyának aerodinamikai működését.
Németország egyelőre elutasítja Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez, és vétót emel, ha a két ország ragaszkodik a szavazáshoz az uniós belügyminiszterek jövő heti tanácskozásán - jelentette ki Hans-Peter Friedrich német belügyminiszter a Der Spiegelnek.
A német minisztériumok és hatóságok titokgazdáit valamint felső politikai vezetőket, közöttük Angela Merkel kancellárt is teljes mértékben biztonságos új mobiltelefon készülékkel látják el az év közepéig - írja a WirtschaftsWoche online kiadása.
Salt Lake City — Creighton Baird jó ötletnek tartotta, hogy a mélybe taszítsa barátnőjét egy Utah állambeli kanyon széléről. Úgy vélte, mivel a lányt kötél rögzíti a peremhez, nagy baj nem lehet a dologból. Arra azonban nem számított, hogy Jessica még zuhanás közben szakít vele.
Budapest — Egyre mélyebb gödörbe süllyed az újpesti labdarúgás: a hosszabb ideje gyengélkedő lilák a szombat esti bajnoki összecsapáson hazai pályán 6-0-ra maradtak alul a paksiakkal szemben. Ilyen szégyen nem esett még meg a IV. kerületiekkel saját otthonukban, bár egyszer – 1938/39-es kiírásban a Hungária ellen – már el kellett könyvelniük egy 6-1-es vereséget.
Tovább csökkentette a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács, így a kamattámogatott hitelek költségei a minimumra süllyedhetnek. Ilyen feltételekkel érdemes még idén lakást venni? Az MNB épületére nem csak a kamatdöntés miatt szegeződött sokszoros figyelem, az új jegybankelnök megválasztása előtt egy nappal háziasszonyok rohamozták meg a Hold utcai bejáratot. Vajon mit akarhattak? Heti…
Franciaországnak az Európai Unióból való kilépéséről szeretne 2014 januárjában népszavazást rendezni Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front elnöke.
Vitát és felháborodást keltett hazájában Lech Walesa, a lengyel demokrácia legendás alakja, a Nobel-békedíj kitüntetettje azzal a minapi kijelentésével, hogy a melegeknek nincs joguk kiemelkedő szerepre a politikában, és kisebbségként "érjék be kevesebbel" a társadalomban.
Budapest — Újra az alkotmánnyal bíbelődik a parlament. Kedden szavaznak arról a 47 javaslatról, amelyet az alaptörvény negyedik módosításához nyújtottak be. Ez válaszlépés az Alkotmánybíróság azon döntésére, amely elkaszálta az alaptörvény átmeneti rendelkezéseit, köztük azt, hogy a pártok a tévék és rádiók közül csak a közszolgálatiakban kampányolhatnak.