2013. március 28. csütörtök

márc. 28
15:06
Ráckevei Anna lett a Csokonai Színház új igazgatója (Blikk)
márc. 28
15:06
Erdőből bérlakásba (Metropol)
A Város Mindenkié és a Szociális Építőtábor Egyesület segítségével két, korábban a terebesi erdőben élő pár kapott lehetőséget arra, hogy Kőbányán, felújított bérlakásba költözzön. Katona László képriportja az átadáskor készült.
márc. 28
15:06
Közmunkás-botrány: alulmaradt a katasztrófavédelem az MSZP-s honatyával szemben (Alternatív Energia)
Perre ment Harangozó Tamással Bakondi György, ám az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság első embere alulmaradt a szocialista képviselővel szemben - a bíróság első fokon ugyanis arra jutott, hogy az MSZP-s képviselő egyrészt véleményt formázott, másrészt őt igazolják a tanúk. Emlékeztetőül: Harangozó arról beszélt, hogy az elbocsátott közalkalmazottak helyett - azok státusát megszűntetve -…
márc. 28
15:06
Kőkorszaki falloszszobrocskát fedeztek fel régészek Izraelben (Adó1százalék)
A kőkorszaki életről árulkodó lenyűgöző leletekre bukkantak a régészek Izrael északi részén. A felfedezések közül kiemelkedik egy elszenesedett lóbabmagokkal teli gödör és egy több mint hatezer éves falloszszobrocska - közölte az Izraeli Régészeti Hivatal (IAA).
márc. 28
15:06
Április elsején ismét lesz a tavakon viharjelzés (hirado.hu)
Hétfőn megkezdődik tavainkon az október végéig tartó viharjelzési szezon.
márc. 28
15:06
Jóval a várt alatt a chicagói BMI (Portfolio)
Ismét romlottak a feldogozóipari kilátások az Egyesült Államokban. A chicagói beszerzési menedzser index értéke 56,8 pontról 52,4 pontra esett vissza, a várt 56,5 ponttal szemben. A februári...
márc. 28
15:06
Ráckevei Anna a debreceni Csokonai Színház új igazgatója (Metropol)
A színésznő az első női direktora lesz a Csokonai Színháznak.
márc. 28
15:08
Putyin hadgyakorlatot rendelt el a Fekete-tengeren (hirado.hu)
Váratlan hadgyakorlatot rendelt el csütörtökön az orosz államfő a Fekete-tenger térségében - erősítette meg Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő az ITAR-TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.
márc. 28
15:08
Emelkedik Európa - Tovább gyengül az OTP (Portfolio)
A vezető nyugat-európai börzék határidős indexi nem mutattak egységes irányt. A nyitást követően viszont emelkedés kezdődött, a jókedv viszont elillanni látszott. A vezető indexek közül egyedül a...
márc. 28
15:09
Belépőjegy a boltokba? Ez lehet a jövő (Privátbankár)
Modellnek még korai lenne nevezni, de nem kizárt, hogy elterjed az, amit egy ausztrál bolt tulajdonosa vezetett be: belépődíjat szed a boltjába.
márc. 28
15:09
Meglepetést okozott a BlackBerry (ProfitLine)
A kanadai BlackBerry okostelefon-gyártó vállalat nyeresége váratlanul megemelkedett pénzügyi éve negyedik negyedévében - írja az USA Today hírportál.
márc. 28
15:10
Meghökkentő fordulat: Pistorius ezt is megteheti (hirado.hu)
Elhagyhatja az országot.
márc. 28
15:11
Jó hír a cégeknek: júliustól könnyebb lesz adózni (Privátbankár)
A cégek jelentős részének lesz egyszerűbb az adófizetés július elsejétől, akkor indul ugyanis az egyszerűsített elektronikus fizetési rendszer. És egyszerűsödik a szakképzési hozzájárulás elszámolása is.
márc. 28
15:11
USA - Nagyot esett a chicagói PMI (ProfitLine)
Jelentősen csökkent márciusban az üzleti aktivitás az Egyesült Államok középnyugati régiójának feldolgozóiparában. Az üzleti barométer (Chicago PMI) értéke a felülvizsgált februári 56,8 százalékról márciusban 52,4 százalékra zuhant. A várakozások 56,5 százalékra történő csökkenésről szóltak.
márc. 28
15:12
A Mazsihisz az ombudsmanhoz fordult interneten közzétett személyes adatok miatt (hirado.hu)
A Jobbik debreceni képviselői egy végrehajtási eljárásban felléptek az adós érdekében, és közzétették a végrehajtást kérő személy illetve családtagjainak adatait.
márc. 28
15:14
Több autó ütközött villamossal a fővárosban (hirado.hu)
Három autó és egy 1-es villamos ütközött össze a VIII. kerületi Könyves Kálmán körúton csütörtökön.
márc. 28
15:15
All-int mondott a Pittsburgh, letarolták a piacot a Pingvinek (Agroinform)
Elcserélte csapatkapitányát a Calgary Flames, Jarome Iginla Pittsburghben veheti célba a Stanley Kupát.
márc. 28
15:16
Martonyi: a magyar bankrendszer biztonságban van (hirado.hu)
A külügyminiszter kiemelte, a ciprusi helyzet minden európai országra hatással van, és mindenkinek az az érdeke, hogy sikeresen megoldják azt.
márc. 28
15:18
Így főzzük tökéletesre a sonkát! (Blikk)
Manapság sokan a zsírszegény, „fitnesz" sonkát keresik, jó tudni azonban, hogy főzésre ezek sokkal kevésbé alkalmasak, mint a zsírosabb darabok.
márc. 28
15:18
Az igazi joga bonito: costa rica-i játékosok táncolva fociztak edzésen - videó! (Sport365)
Joel Campbell és Celso Borges kiválóan elszórakoztatták egymást a costa rica-i válogatot edzésén, amikor táncolva labdáztak egymással.
márc. 28
15:18
Gepárdkölykök a canberrai állatkertben (hirado.hu)
Az állatkertbe még idén két hím kölyök is érkezik majd a szaporító program keretében.
márc. 28
15:20
NB I: a Diósgyőr válogatottjai elégedettek a két ponttal (Sport365)
A magyar válogatottban helyet kapott a diósgyőri Kádár Tamás és Elek Ákos is, akik már Miskolcon készülnek a következő feladatra. A klub honlapjának nyilatkoztak.
márc. 28
15:20
Ráckevei Anna a debreceni Csokonai Színház új igazgatója (hirado.hu)
Ráckevei Anna Jászai-díjas színművészt, érdemes művészt választotta meg a debreceni Csokonai Színház új igazgatójává három jelölt közül a városi közgyűlés csütörtökön.
márc. 28
15:21
Domenicali: Nehéz összeegyeztetni az érdekeket (F1világ)
Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke nem kívánta kommentálni Vettel vasárnapi manőverét, azonban tisztában van vele, hogy mennyire nehéz összeegyeztetni a csapatérdeket a versenyzők érdekeivel. Tovább »
márc. 28
15:22
Megduplázná a kosarasok számát az MKOSZ (Sport365)
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) sportágfejlesztési programjának finanszírozásával a 2012/13-as iskolai tanévben kampányt indult azzal a céllal, hogy a 2015-ös magyarországi női Európa-bajnokságig megduplázza a játékosok számát.
márc. 28
15:22
BBC-sztrájk kezdődött a leépítések miatt (hirado.hu)
A félnaposra tervezett akció délután kezdődött.
márc. 28
15:24
Kiderült ki a budapesti álletkert új lakója (BorsOnline)
Felfedte csütörtökön az elmúlt hetek nagy titkát a Fővárosi Állatkert: a közösségi oldalak olvasói által sokat találgatott állat nem más, mint a veszélyeztetett Panthera leo persica.
márc. 28
15:24
Buzánszky Jenő is hajt a Blikk Bónuszra (Blikk)
Magyarország – Már csak néhány napig van esély arra, hogy olvasóink megnyerjék a Blikk Bónusz játékunk értékes díjait.
márc. 28
15:24
Kövér: A tüntető fiatalok beleszülettek egy működő demokráciába - hetilapszemle (Infostart)
A Heti Válasz Kövér László házelnökkel készített interjút a Fidesz megalakulásának 25 éves jubileuma alkalmából, a Figyelő pedig a középosztály olvadásáról készített összeállítást.
márc. 28
15:24
Pistorius versenyezhet (Infostart)
Elindulhat nemzetközi sportversenyeken a barátnője megölésével vádolt Oscar Pistorius.
márc. 28
15:24
Megfenyegették a Sarkozyt vád alá helyező bírót (Metropol)
„Annak ellenére, hogy önök fizikailag erős védelem alatt állnak, valaki önök közül meg fog halni” - írta a névtelen szerző.
márc. 28
15:24
Balog: hétezer külföldi tanul államilag finanszírozott képzésben (hirado.hu)
A legtöbb hallgató a környező országokból érkezik, így Szlovákiából, Romániából, Szerbiából, Ukrajnából, de tanulnak itt diákok Németországból, Norvégiából és Nigériából is.
márc. 28
15:24
Szociális munkát vállal a magyar sztárkapus (ATV)
Szociális munkát vállal, többek között ily módon szeretné helyre hozni hibáját Hetényi Zoltán, a magyar jégkorong-válogatott kapusa, akit március 17-én szexuális zaklatás és rendbontás vádjával rövid időre őrizetbe vettek az Egyesült Államokban.
márc. 28
15:26
180 kilót nyom ki a legerősebb focista (BorsOnline)
A 180 kilóval is megbirkózó Adebayo Akinfenwa a világ legerősebb focistája, de nemcsak ezért maradt talpon a játékos, hite és kitartása tette lehetővé, hogy labdarúgó legyen.
márc. 28
15:26
Jelentősen bővül Debrecenben az ingyenes WiFi pontok száma (hirado.hu)
Debrecenben tavasszal 80 helyen alakítanak ki ingyenes vezeték nélküli internethasználatot biztosító WiFi és Hot Spot elérési pontokat.
márc. 28
15:26
Vágó: az alkotmányosság védelmében ma már nincs értelme tiltakozni (ATV)
Az Alaptörvény módosítása miatt közös tiltakozásra kérte az LMP-t az Együtt 2014 az alkotmányosság védelme érdekében – az LMP reagálásként a felkérést értelmezhetetlennek, az E2014-et pedig álbaloldali pártnak nevezte.
márc. 28
15:27
Nemcsak a cégek lehetnek innovatívak (Privátbankár)
Mosolygós és jókedvű cégvezetők egy helyen? Ritkán lát ilyet az ember. Díjátadón jártunk - de mi közünk nekünk az innovációhoz, csak egyszerű "fogyasztók" vagyunk?
márc. 28
15:28
Meghalt Fay Kanin (hirado.hu)
Kilencvenöt éves korában elhunyt Fay Kanin forgatókönyvíró, az amerikai filmakadémia korábbi elnöke, a második nő a testület élén. Fay Kanin szerdán halt meg Santa Monica-i otthonában.
márc. 28
15:30
Májustól fizetnék a minimálbér-emelési támogatást (hirado.hu)
A minimálbér a tavalyi 93 000 forintról 98 000 forintra, a szakmunkás minimálbér 108 ezerről 114 ezer forintra emelkedett 2013-ban.
márc. 28
15:32
Navracsics: újra kell fogalmaznunk a biztonsággal kapcsolatos fogalmainkat (hirado.hu)
A közigazgatási és igazságügyi miniszter kiemelte: míg 100 évvel ezelőtt a biztonság a fegyveres erők feladata volt, ma a biztonság az intelligencia erősségének kérdése.
márc. 28
15:33
Az MVM Zrt. aláírta az adásvételi megállapodást az E.ON-nal (Infostart)
Aláírta az E.ON magyarországi földgázipari érdekeltségeinek megvásárlásáról szóló megállapodást az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. csütörtökön. A cég közgyűlése a szerződés megkötése előtt jóváhagyta a parafált dokumentumot, amelynek értelmében a vételár megközelítőleg 870 millió euró - közölte a vállalat.
márc. 28
15:33
Hétezer külföldi tanul államilag finanszírozott képzésben (HR Portál)
Közel hétezer külföldi hallgató folytatja tanulmányait a 2012/2013-as tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekben államilag finanszírozott képzéseken, az intézményekben vannak diákok Mauritiusról, Costa Ricából és Makaóról is - derül ki Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter írásbeli válaszából.
márc. 28
15:33
Szociális munkával hozná helyre hibáját az őrizetbe vett magyar hokikapus (Agroinform)
Hetényi Zoltánt szexuális zaklatással és rendbontással vádolták meg március 17-én az Egyesült Államokban.
márc. 28
15:34
A pápa engedélyezte Sándor István boldoggá avatásának kihirdetését (hirado.hu)
Kirhirdethetik Sándor István, 1953. június 8-án kivégzett szalézi szerzetes, illetve vele együtt 63 boldoggá avatandó ember dekrétumát.
márc. 28
15:35
A kkv-k uniós támogatásainak lehívását segíti az új brüsszeli iroda (HR Portál)
Az Európai Unió (EU) 2014 és 2020 közötti költségvetési időszakában a magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) uniós támogatásainak minél magasabb szintű lehívása a célja annak a brüsszeli képviseleti irodának, amelyet a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) más szervezetekkel közösen nyit.
márc. 28
15:35
Új edzővel folytatja Ilyés és Eklemovics (Agroinform)
Távozik a lengyel Wisla Plock csapatának dán szakvezetője, Lars Walthers.
márc. 28
15:37
Májustól kapnák meg a vállalkozások a minimálbér-emelési támogatást (HR Portál)
Várhatóan májustól és egy összegben kapják meg az érintett vállalkozások a minimálbér-emelési támogatást - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön azt követően, hogy a kormány döntött a minimálbér és a garantált bérminimum idei emelésének egyes ágazatokban történő támogatásáról.
márc. 28
15:37
Tizennégy stadion is megtelne a Barcelona párizsi vendégjátékára (Agroinform)
Hétszázezer jegyet igényeltek a szurkolók a PSG katalánok elleni BL-negyeddöntőjére, a Parc des Princes-be.
márc. 28
15:39
Új vezérigazgató a HUPX élén (HR Portál)
Dr. Balázs Lászlót március 18-án nevezték ki a HUPX ZRt. vezérigazgatójának. Kiemelt feladata a magyar szervezett villamos energia piac fejlődésének, illetve a HUPX-holding létrehozásának irányítása lesz, elősegítve ezzel, az európai villamos energia piacok integrációját. Kinevezése előtt a Magyarországi Volksbank ZRt. ügyvezető igazgatója és a Magyar Bankszövetség elnökségi tagja volt.
márc. 28
15:42
Tarol a legek versenyén Budapest (BorsOnline)
Európa legszebb piacának találta a fővárosi Vásárcsarnokot a CNN amerikai hírcsatorna. De Budapesté a kontinens legrangosabb fesztiválja, a világ legjobb szórakozóhelye és legszebb kávézója is. Sőt a miénk a világ egyetlen gyógyfürdős fővárosa.

Keresés