Így közel 500 millió euróra nő az EIB által a Diákhitel Központnak 2005 óta folyósított hitelek összege. Az EIB hagyományosan nem közli a folyósított hitelekkel kapcsolatos részleteket.
A Bonbonetti Choco Kft. a Bonbonetti Csoport tagja, a tagvállalatok pedig Magyarországon gyártják és forgalmazzák termékeiket, így az adóbevételek is a magyar költségvetést gyarapítják - közölte a cég.
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta a hosszú távú magyar adósosztályzatokra érvényben tartott kilátását az eddigi stabilról csütörtökön a Standard & Poor's.
A defláció mindenáron való letörését és a januárban megfogalmazott kétszázalékos inflációs cél mihamarabbi elérését ígérték a japán jegybank csütörtökön hivatalba lépett új vezetői első sajtótájékoztatójukon.
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta a hosszú távú magyar adósosztályzatokra érvényben tartott kilátását az eddigi stabilról csütörtökön a Standard & Poor's.
A 49 éves nő egy rutinműtétre feküdt be a kórházba, ám az őt műtő nőgyógyász nemcsak átszúrta a méhét, de cisztái helyett a beleiből vágott ki egy nagy darabot. Végül belehalt a komplikációkba.
A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége március 21-én az Antirasszista Világnaphoz kötődően idén lapunk főszerkesztőjét, Németh Pétert is kitüntette a Radnóti Miklós Antirasszista Díjjal.
Az Európai Beruházási Bank (EIB) 100 millió eurós kölcsönt nyújt a Diákhitel Központnak a magyarországi felsőoktatási intézményekben tanuló diákoknak folyósítandó kölcsönök finanszírozására - közölte...
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta a hosszú távú magyar adósosztályzatokra érvényben tartott kilátását az eddigi stabilról csütörtökön a Standard & Poor's
Már csak az aláírás hiányzik Artner Tamás újabb egy plusz egy évre szóló szerződéséről Szombathelyen. A Haladás trénere a klub honlapjának beszélt a szerződéshosszabbításról és a jövőbeni tervekről.
Zalaegerszeg ‒ Elkerekedett a szeme az autósoknak, amikor csütörtökön a semmiből egyszer csak egy hatalmas elefánt sétált el mellettük Zalaegerszegen – az erről készült kép a Facebookra is felkerült.
Csendes kereskedés zajlott a forint piacán csütörtökön, egészen negyed 7-ig. Ekkor jelent meg ugyanis a Standard and Poor's döntése, mellyel negatívra rontotta a magyar adósbesoroláshoz tartozó...
Tovább gyengült a forint a bankközi piacon csütörtök este azt követően, hogy a Standard & Poor's hitelminősítő leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta a hosszú távú magyar adósosztályzatokra érvényben tartott kilátását.
Dubaj — Kiállították a világ legdrágább ruháját, amelyet a legritkább gyémántokkal díszítettek fel. A 2000 drágakővel kirakott, 4 milliárd forintot érő alkotáson fekete és vörös gyámántok is vannak, a köveket platinába foglalták.
London — Nehezen megállapítható, vajon Ronnie Biggs (83, képeinken) a győzelem jelét, vagy egy sokkal alpáribb nemzetközi kifejezést akart-e mutatni barátja temetésén.
Öt műfajban április 10-ig lehet nevezni az A38 hajó és a Szerencsejáték Zrt. közös könnyűzenei tehetségkutatójára. A Talentométert idén harmadszor rendezik meg.
Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon személy szerint az energetikai cégek és a mögöttük álló tulajdonosok lekötelezettjei - jelentette ki a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője Pakson.
Az euróövezeti pénzügyminiszterek csütörtök este konferenciabeszélgetést tartanak a ciprusi helyzetről - közölte a csoport elnöke, Jeroen Dijsselbloem twitteren csütörtökön.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezt annak kapcsán közölte, hogy az elmúlt napokban néhány felsőoktatási intézmény, illetve hallgatói önkormányzat jelezte: a hallgatói normatíva nem fedezi a várható kiadásokat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,22 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 18 249,83 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Tovább gyengült a forint a bankközi piacon csütörtök este azt követően, hogy a Standard & Poor's hitelminősítő leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta a hosszú távú magyar adósosztályzatokra érvényben tartott kilátását.
A meghiúsult szolgáltatás miatt az Állami Autópálya Kezelő a közeljövőben lehetőséget biztosít az e-matricák érvényességi idejének átírására vagy azok árának időarányos visszafizetésére.
Budapest — Keresi a megfelelő otthont születendő kislányának VV Béci (27). A ValóVilág negyedik szériájának játékosa, a YOUNG G művésznéven rappelő előadó hamarosan apuka lesz, és – bár feleségével, Adriennel alig egy évvel ezelőtt költöztek be lakásukba, amit saját kezűleg újítottak fel – most mégis inkább máshol rendeznék be otthonukat.
A ciprusi jegybank csütörtökön olyan törvényt nyújtott be a nicosiai törvényhozásnak, amely átstrukturálná a szigetországi bankrendszert, biztosítaná a bankbetéteket 100 ezer euró összegig, és egyben lehetővé tenné az euróövezeti mentőcsomag lehívását és az Európai Központi Bank likviditásnyújtásának fenntartását.
Újabb nagyvállalattal, ezúttal a Huawei Technologies Hungary Kft.-vel köt stratégiai megállapodást a kormány a Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent határozat szerint. A kormány felhatalmazása...
Az S&P a magyar adósosztályzatok kilátása negatívra rontásához fűzött elemzésében annak a véleményének adott hangot, hogy a kormány által az elmúlt három évben végrehajtott unortodox gazdaságpolitikai intézkedések - elsősorban az egyes szolgáltatási szektorokat célzó adóemelések és különböző illetékek - a középtávú növekedési potenciál erózióját okozhatják, mivel csökkenthetik a bankok…
A heti öt edzés után és a pénteki edzőmeccs előtt egy házi lábtenisz-bajnokságot iktatott a programba a KTE-Phoenix Mecano szakmai stábja, amit meg is nyert.
Budapest — Új lakó érkezik pénteken este a Mátyás király térre, akinek feltűnése minden bizonnyal felbolygatja majd a Barátok közt karaktereinek életét. Bartha Krisztiánnak csupán a nevéből derül ki, hogy Bartha Zsolt rokona, személyiségüket tekintve ugyanis tökéletes ellentétei egymásnak.
A Videoton 3-1-re nyert a vendég Pécs ellen a labdarúgó Ligakupa elődöntős párharcának első, csütörtöki mérkőzésén, így kedvező helyzetből várja a visszavágót.
Finoman szólva nem szégyenlős Peter Crouch felesége, Abbey Clancy. Az angol modell egy olyan fotót tett közzé magáról saját Twitter-oldalán, melyen egy szál tangában és egy hálós ruhában pózol.
Nagyobb valószínűséggel lesz autista unokájuk azoknak a férfiaknak, akik idősebb korban vállalnak gyermeket, ám ez a megnövekedett kockázat még mindig csekély mértékű - állítja egy tanulmány, amely először mutatta ki, hogy az autizmus kockázata generációkon is átívelhet.