Szalézi iskolába is járt rövid ideig Buenos Airesben a későbbi jezsuita Ferenc pápa, amiből látszik, hogy "a szeretetben való törődésben minden mindennel összefügg".
A július 5. és 26. között immár 67. alkalommal megrendezésre kerülő kulturális eseménysorozatnak idei két társult művésze Dieudonné Niangouna kongói és Stanislas Nordey francia rendezők lesznek.
Megfelelő ütemben halad a nemzeti dohányboltok koncessziójára kiírt pályázatok elbírálása - mondta a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.
Ferenc pápa rágalomnak minősítette az argentin juntával való állítólagos együttműködéséről szóló állításokat, és cáfolta azt is, hogy szerepe lett volna a két jezsuita pap letartóztatásában.
Letartóztattak egy nőt, aki a saját két hónapos kislányát molesztálta szexuálisan, számolt be a dreamindemon.com. A 19 éves anya elképesztő magyarázatot adott tettére.
Elindította aláírás-gyűjtési akcióját a rezsicsökkentés védelmében a Fidesz. Stagnálást vár a magyar gazdaságban az idén a Századvég Gazdaságkutató. Megadóztatják a bankbetéteket Spanyolországban. A nap legfontosabb hírei március 20-án.
Az amerikai elnök szerdán Jeruzsálemben megígérte: az Egyesült Államok minden szükséges lépést megtesz annak megakadályozására, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert.
A Ciprus jövőjével kapcsolatos aggodalmak ellenére optimista hangulat jellemzte az amerikai részvénypiacokat. A vezető tőzsdeindexek 0,3-0,8 százalékot emelkedtek a mai kereskedés során.Végig...
Az ENSZ közgyűlése még tavaly júniusban nyilvánította a boldogság nemzetközi napjává március huszadikát. Egyben felszólították az ENSZ tagországait, hogy megfelelő módon ünnepeljék is meg a jeles eseményt, mindenekelőtt az oktatásban.
Hetényi Zoltán, a magyar jégkorong-válogatott kapusa abban reménykedik, hogy megbocsátanak neki azért, mert vasárnap hajnalban egy egyesült államokbeli bárban Amerika-ellenes és rasszista megjegyzéseket tett.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott a vendéglátó Eger felett a labdarúgó Ligakupa elődöntős párharcának első, szerdai mérkőzésén, így kedvező helyzetből várja a hazai visszavágót.
Új szakaszába lépett a hegyközségi törvény végrehajtása, a jogszabály alapján megkezdődtek a hegyközségi közgyűlések - közölte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT).
Alapvetően nem károsította a hideg idő a szőlőültetvényeket - mondta a Varga Pincészet tulajdonos-ügyvezetője szerdán az MTI-nek Budapesten, a badacsonyi borászok második fővárosi bormustráján.
A kanadai Vancouvert választotta 66 város közül a szombati Föld órája globális megmozdulás nemzetközi fővárosává az akciót szervező Természetvédelmi Világalap.
A kanadai Vancouvert választotta 66 város közül a szombati Föld órája globális megmozdulás nemzetközi fővárosává az akciót szervező Természetvédelmi Világalap.
Magyarországot, Szíriát és Ciprust az uniós politika kudarcaiként említette Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának vezetője szerdán az EP brüsszeli ülésén.
Felújítják a Tisza Rakamaz és Tiszafüred közötti szakaszán mintegy kétmilliárd forintból a balparti védműveket, így 2015-re 18 település 60 ezer lakosának biztonsága javulhat.
Több mint 700 házban még mindig aggregátor biztosítja áramot Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ezért tovább dolgoznak az áramszolszáltatás helyreállításán. A nagyobb áramfejlesztőkön keresztül jutnak áramhoz az önkormányzati intézmények is.
A vitaanyag részletezi a tagállami gazdaságpolitikai intézkedések előzetes egyeztetésének módját, illetve javaslatot tesz egyfajta szolidaritási reformalap létrehozására.
A miniszterelnök szerint "ami hibát el lehetett követni ebben a helyzetben, azt mind elkövették, beleértve a pénzügyi intézményekbe vetett bizalom felőrlését általában, s nem csak Cipruson".
Verhofstadt szerint a márciusi uniós csúcs részvevői nem hallatták a hangjukat a magyar alaptörvény módosítása kapcsán, noha ezt az EP-ben többen is kérték.
Dühében úgy megrázta hét hónapos babáját egy amerikai apa, hogy az belehalt. Csak ezután derült ki, hogy másfél évvel azelőtt valószínűleg ugyanebbe halt bele az akkor féléves másik gyereke is.
Zsidó jövő Európában címmel tartottak pódiumbeszélgetést szerdán a berlini magyar nagykövetségen magyarországi és németországi zsidó fiatalok részvételével.
A Nemzeti Közlekedési Stratégia várhatóan ez év októberére készül el - mondta Szűcs Lajos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa ülésén szerdán, az Országházban.
Tizenhét ország művészei mintegy 400 kerámiatárgyat állítanak ki csütörtöktől 15 éves a Vásárhelyi Kerámia Szimpózium címmel Budapesten, a Duna Palotában.