Nézzétek meg a két hét múlva mozikba kerülő A burok összeállítását, amiben a főszereplő színészek, és Stephenie Meyer írónő is megszólalnak, és megtudhatjuk, hogy mitől is olyan bonyolult Jared és Melanie románca. Szerintünk nagyon klassz film lesz, mi már nagyon várjuk, hogy láthassuk. És Ti?
Péntekig kell várni a Real Madrid és a Barcelona - no, meg természetesen a többi továbbjutott-továbbjutó csapat - híveinek arra, melyik gárda lesz a következő ellenfél a Bajnokok Ligájában.
Eső, havas eső és havazás, a nullához közelítő látási viszonyok jellemezték csütörtökön hajnaltól az ország nyugati részének egyes területeit. A legsúlyosabb helyzet az M7-es autópálya zalai szakaszán alakult ki, ahol negyvennél is több autó karambolozott. Az autópálya gyakorlatilag járhatatlanná vált.
Négy mesterség - borbély, fodrász, bőrműves és a fa mestere - szerszámait mutatja be a péntektől látogatható Mesterségem címere című időszaki kiállítás a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban Budapesten.
A költségvetés átláthatósága önmagában segítené a költségvetés teljesítményét, az államadósság csökkentését és a deficit mérséklését - mutat rá legfrissebb tanulmányában a Költségvetési Felelősségi...
Portfolio.hu Biztosítási Konferencia 2013 - A 10 éves Posta Biztosító támogatásával A mérsékelt piaci visszaesés mellett csalódásokkal és meglepetésekkel egyaránt szolgált a 2012-es esztendő a magyar biztosítási piac számára. De vajon mire számítanak idén a szektor szereplői? Miként képes együtt élni a piac az új biztosítási adóval, és mi mindent tesznek a biztosítók és közvetítők a negatív…
A tavaly áprilisi soproni lőtéri kettős gyilkossággal meggyanúsított három fiatalember mindegyike ellen vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.
Az Államadósság Kezelő Központ 50 milliárd forintnyit hirdetett meg a 12 hónapos diszkontkincstárjegy (D140305) mai aukciójára, de a 128,4 milliárd forintnyi összes vételi ajánlat láttán 55 milliárd...
A szolgáltatásfejlesztés keretében bővíti az ingyenes internet hozzáférést a MÁV-START Zrt. az InterCity és az budapesti elővárosi járatain - jelentette be Ungvári Csaba, a vasúttársaság vezérigazgatója csütörtökön a szolgáltató T-Systems céggel tartott közös sajtótájékoztatón, Budapesten....
Összesen nyolcmillió forint bírságot szabott ki a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-re a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), amiből ötmilliót prudenciális, hárommilliót fogyasztóvédelmi mulasztások indokoltak.
Az amerikai részvények közel harmada az amerikai háztartások tulajdonában van, derül ki a Goldman Sachs elemzője, David Kostin által végzett kutatásból. A több mint fél évszázadra visszanyúló adatok...
Két és félszeres keresletre, a meghirdetett összeg felett értékesített az előző aukciós hozamnál és a másodpiaci referenciahozamnál alacsonyabb hozammal 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
Hatodik alkalommal küzdöttek meg a Leőwey Klára Gimnázium tanulói a Buzánszky Kupáért. A nagyon kiélezett döntőt 1:1-es eredményt követően büntetőpárbajjal a 13.G lett a nyerte.
Teljes útzár van az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán. 203-as és a 206-os kilométer között negyvenegy autó ütközött össze. A helyszínelés jelen pillanatban is tart. A forgalmat Balatonkeresztúrnál a 7-es főútra terelik a rendőrök.
Miközben a forint látványosan gyengült az utóbbi hetekben, addig a hosszú hazai hozamok meglehetősen stabilak. Ha azzal számolunk, hogy előbb-utóbb a 10 éves hozamok is erőteljesebb emelkedésbe...
A Forma-1 története során immár 16. alkalommal rajtol a szezon az ausztráliai Melbourne-ben, s a 64. idény legnagyobb kérdése az, hogy sikerül-e megtörni Sebastian Vettel három éve tartó uralmát.
A bázeli szabályozók még idén kidolgozhatják a tőkeáttételi mutatóra vonatkozó banki szabályozást, illetve a stabil forrás mutató (NSFR) felülvizsgálatát is befejezik 2014-ben - írja a Financial...
Matolcsy György megnyugtatta az Európai Központi Bankot, hogy nem tervezik a bankok államosítását - átalakította és rendeletalkotási joggal ruházta fel az Országgyűlés az energiahivatalt - bővül a Nemzeti Eszközkezelő program - Nézze meg itt >>
Múlt héten a várakozásokkal ellentétben nem nőtt, hanem tovább csökkent az újonnan regisztrált munkanélküliek száma az Egyesült Államokban - jelentette a munkaügyi minisztérium. A 332 ezres érték az...
Másfél hónappal az átállás előtt, még nincs kész az az ellenőrző egység, amit a pénztárgépekbe kell beépíteni. Szakemberek szerint kicsi az esélye, hogy tartani lehessen a határidőt. Mindenesetre segítenek a vállalkozásoknak az átállásban.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából a kultúra területén végzett kiemelkedő művészi tevékenység elismerésére szakmai díjakat adott át.
A négy és félmillió bevallóból tavaly mindössze 600 ezren küldték be elektronikusan adóbevallásukat, pedig ügyfélkapus regisztrációval az adóügyeket is kényelmesen, sorban állás nélkül lehet intézni - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.
Mike Coughlan technikai igazgató látja el a Williams csapatfőnöki feladatait is a hétvégi Ausztrál Nagydíjon, Frank Williams csapatfőnök ugyanis felesége halála miatt nem utazik el Melbourne-be. Tovább »
Miközben a forint látványosan gyengült az utóbbi hetekben, addig a hosszú hazai hozamok meglehetősen stabilak. Ha azzal számolunk, hogy előbb-utóbb a 10 éves hozamok is erőteljesebb emelkedésbe...
A Nemzetgazdasági Minisztérium lapunkhoz eljuttatott közleményében közölte, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a megüresedett adó- és pénzügypolitikáért felelős államtitkári posztra Orbán Gábor közgazdászt jelöli.
2012 egészében 0,7 százalékkal csökkent a foglalkoztatottság az eurózónában és 0,4 százalékkal az Európai Unió átlagában. 2011-ben még szerény (+0,3%-os) növekedés volt. 2012 negyedik negyedévére...
A mai nappal Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a megüresedett adó- és pénzügypolitikáért felelős államtitkári posztra Orbán Gábor közgazdászt jelöli - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium...
Már évek óta arról beszél a színésznő, hogy szeretne anya lenni, de a férfiakkal nincs szerencséje. A Született feleségek sztárja belevágott a lombikbébiprogramba.
A magyarországi egyházak üdvözlik az MTI-nek adott nyilatkozataikban a jezsuita Jorge Mario Bergoglio pápává választását, aki a Ferenc nevet vette fel.
Összesen nyolcmillió forint bírságot szabott ki a CIG Pannónia Életbiztosítóra a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, ebből ötmilliót prudenciális, hárommilliót fogyasztóvédelmi mulasztások indokoltak.