Minden tizedik ember munkanélküli az Európai Unióban. Görögországban a legrosszabb a helyzet, minden negyedik ember munkát keres. Magyarországon 11 százalék feletti a munkanélküliség.
Egy 43 éves asszony lett Szlovénia első női miniszterelnöke, miután szerdán leváltották Janez Jansa eddigi miniszterelnök jobbközép kormányát. A kétgyerekes családanya még nagyon járatlannak számít a politikában.
Dél-Afrikában rendőri intézkedés közben hunyt el egy férfi. Egy autó hátuljához bilincselve húzták 400 méteren keresztül a hatóság emberei, belehalt sérüléseibe.
Az MSZP arra szólítja fel a Fideszt, elsősorban Németh Szilárdot, a rezsicsökkentést ellenőrző fideszes munkacsoport vezetőjét, hogy lépjen fel az üzemanyagárak csökkentése érdekében.
Pénteken a Pécs és az MTK mérkőzésével három hónap szünet után folytatódik a labdarúgó OTP Bank Liga. A holtszezonban több csapat is komolyan erősített, valamint három együttesnél edzőváltás történt.
Ellopták péntekre virradóra II. Rákóczi Ferenc mellszobrát, amely szülőháza előtt állt a kelet-szlovákiai Borsiban (Borsa) - tájékoztatta az MTI tudósítóját Laczkó Lajos, a borsi II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás elnöke pénteken délelőtt.
A kisgyermekes szülők számára komoly kihívás a munka és a család összeegyeztetése. Tekintsük át a vonatkozó munkajogi szabályokat, amelyek ismeretében könnyebb lehet a visszatérés a munkahelyre.
Továbbra is a szezonnak és az elmúlt 4 évnek megfelelően alakul az idei ingatlanpiaci forgalom - 2013. februárjában, országosan 6 179 ingatlan adás-vétel bonyolódott....
Dubaj az elmúlt években jelentős globális elosztó központtá nőtte ki magát. Az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb és második legnagyobb városa elhelyezkedésénél fogva mind Ázsia, mind Afrika felé...
Kiürítették péntek délelőtt a Heves megyei Gyöngyöshalász általános iskoláját, miután egy tanuló egy élesnek látszó kézigránátot vitt be az épületbe - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.
Munka közben lezuhant egy férfi a tetőről pénteken egy békéscsabai ipartelepen. A mentők súlyos sérülésekkel szállították a Réthy Pál kórházba - tájékoztatta a kórház orvos igazgatója az MTI-t.
Matolcsy György kinevezése a Magyar Nemzeti Bank élére új kockázatok sokaságát zúdítja a hazai bankok működésére és a pénzügyi stabilitásra. Olyasvalaki kerül ugyanis a jegybankelnöki székbe, akinek...
Több szabálytalanságot, egyebek mellett feketén foglalkoztatott alkalmazottakat és illegálisan működő nyerőgépeket találtak egy dél-alföldi diszkóban az ellenőrök - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) regionális főigazgatóságának sajtóreferense pénteken.
Az ELTE rektora azt kezdeményezi, hogy több olyan egyetemi professzort, akit a bölcsészettudományi karon érintene a nyugdíjazás, de személyisége meghatározó az oktatásban, terjesszenek fel professor emeritus címre - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
Dubaj az elmúlt években jelentős globális elosztó központtá nőtte ki magát. Az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb és második legnagyobb városa elhelyezkedésénél fogva mind Ázsia, mind Afrika felé...
Az egyházak által felvett devizahitelek konszolidációját is tervezi a kormány - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken Hódmezővásárhelyen az MTI-vel.