2013. február 5. kedd

febr. 5
5:35
Elfogyott a türelem (Alternatív Energia)
Szállingózó hóesésben indult útnak tegnap reggel a miskolci éhségmenet. A borsodi megyeszékhelyről mintegy félszázan vágtak neki a Budapestig tartó csaknem 200 kilométernek, hogy a kormány tagjaival megértessék, 49 ezer forintból nem lehet megélni. A kérések ideje lejárt, most már követelik a jogaikat azok, akik munkáért, kenyérért és nem segélyért gyalogolnak a fővárosba - mondta Komjáthi Imre, a…
febr. 5
5:45
Fekete sereg: maradt az előző ítélet (Alternatív Energia)
Elutasította a legfőbb bírói fórum, a Kúria a fekete sereg néven elhíresült bűnszervezet ügyében a felülvizsgálati indítványokat, és hatályában fenntartotta a korábbi jogerős ítéletet hétfőn kihirdetett határozatával. így valamennyi vádlott esetében érvényben marad a - másodfokon már több részletben súlyosított - ítélet. Magyar Róbert, a szervezet "feje" életfogytiglant kapott.
febr. 5
5:45
Úgy érzed túl sokat fizetsz? Ez is kerülhet kevesebbe (Pénzcentrum)
Egyre elterjedtebb az online szerződéskötés a pénzügyi termékeknél. Már bankszámlát is nyithatunk online, ami megkönnyíti a bankváltást, de a biztosítások esetén akár több ezer forintot is spórolhatunk így évente. Az internetes ügyintézés vitathatatlanul legnagyobb előnye, hogy szinte minden területen spórolhatunk vele, nem csak a legjobb ajánlatot találhatjuk meg így, de az ügyintézés és a…
febr. 5
5:48
Schobert Norbi az életével játszik! (Blikk)
Budapest — Az életével játszik Schobert Norbi (41). A szigorú orvosi utasításokat figyelmen kívül hagyva a hét végén a színpadon tornázott egy sportrendezvényen.
febr. 5
6:03
Tea repüléshez (Infostart)
Különleges "légi teát", 89 Celsius-fokon forró vizet is kellően megízesítő teafüvet fejlesztett ki a British Airways légitársaság és a Twinings teagyártó cég.
febr. 5
6:03
Guantánamo bezárására nincs esély (Kripto Akadémia)
Az Obama-kormányzat, úgy tűnik, feladta a reményt, hogy a közeljövőben felszámolhatják a guantánamói fogolytábort. A New York Times úgy értesült, hogy a külügyminisztérium lezárta a börtöntáborral foglalkozó irodáját, s Daniel Fried, a foglyok elhelyezését szervező elnöki különmegbízott más feladatot kapott. Jelenleg 167 rabot tartanak fogva Guantánamón.
febr. 5
6:05
Afgán-pakisztáni béke fél éven belül? (Kripto Akadémia)
Hamid Karzai afgán és Aszif Ali Zardari pakisztáni elnök Londonban megállapodott, hogy fél éven belül békemegállapodást kötnek egymással. David Cameron brit kormányfő közvetítésével a két államfő harmadik alkalommal tárgyalt az ellenségeskedés befejezéséről, tavaly júliusban, Kabulban kezdődtek a megbeszélések, majd szeptemberben New Yorkban folytatódtak. A londoni hármas csúcson első alkalommal…
febr. 5
6:07
Merkel-Rajoy- találkozó (Kripto Akadémia)
Angela Merkel német kancellárral tárgyalt tegnap Berlinben Mariano Rajoy. A megbeszélések középpontjában ugyan az e heti EU-tanácsülés, illetve munkanélküliség problémája állt, de a spanyol kormányfő jórészt az őt és pártját ért korrupciós vádakkal kapcsolatban kapott kérdéseket.
febr. 5
6:09
Szerb koalíció válságban (Kripto Akadémia)
Bár egyelőre úgy tűnik, nem lesznek előrehozott választások Szerbiában amiatt, mert Ivica Dacic miniszterelnökről bebizonyosodott, hogy kapcsolatban áll a szervezett bűnözés egyes tagjaival, jelentősen megromlott a viszony a koalíció nagyobbik tömörülése, a Szerb Haladó Párt (SNS) és a kormányfő személyét is adó Szerb Szocialista Párt (SPS) között.
febr. 5
6:11
Megromolhat Peking és Phenjan viszonya (Kripto Akadémia)
Várhatóan február közepén hajtja végre harmadik nukleáris föld alatti kísérletét Észak-Korea. A mostani atomteszttel azonban minden korábbinál többet kockáztat a kis vezér rezsimje. Megromolhat a kapcsolata egyetlen szövetségesével, Pekinggel, aminek beláthatatlan következményei is lehetnek Phenjan számára. A brit Telegraph úgy értesült, akár két robbantásra is sor kerülhet.
febr. 5
6:13
Legyőzte a szmog a kínai fővárost (Kripto Akadémia)
Drámai mértékben nő a szmog kiterjedése Kína felett. Már legalább 1,3 millió négyzetkilométert fed le a pekingi környezetvédelmi minisztérium szerint. A lakosság a hatóságokat vádolja az elképesztő mértékű környezetszennyezésért.
febr. 5
6:21
ELTE: csökkenő támogatás és kevesebb férőhely (Infostart)
Az elmúlt öt évben 84 milliárd forinttal csökkent az egyetemek állami támogatása a Magyar Rektori Konferencia összegzése szerint. Az ELTE a remélt 16 ezer helyett csak 12 ezer diákot vehet fel a minisztérium korlátozása miatt.
febr. 5
6:27
10 éves dollárkötvényt bocsáthat ki az ÁKK (ProfitLine)
Magyarország kétmilliárd dollár értékben bocsáthat ki dollárkötvényt a hét második felében, azt követően, hogy kedden befejeződnek a magyar hatóságok és a befektetők közötti találkozók – mondták a Reuters hírügynökségnek hétfőn banki források, akik tízéves futamidejű állampapír kibocsátását valószínűsítik.
febr. 5
6:30
Meghökkentő listán Magyarország: Zambia mögött, de legalább rajta vagyunk (Privátbankár)
A Bloomberg Magazine készített egy összeállítást a húsz legígéretesebb feltörekvő piacról, amelyen Magyarország is szerepel, de csak a 18. helyen. Még fekete-afrikai és dél-amerikai országok is vannak, ahol jobbak a gazdasági kilátások, mint nálunk, de legalább felkerültünk a térképre, nem úgy, mint egyik-másik szomszédunk.
febr. 5
6:39
Orbán Viktor a török kormányfővel tárgyal Budapesten (Infostart)
Budapesten tárgyal ma Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök vendéglátójával, Orbán Viktor kormányfővel. Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára korábban azt mondta, hogy a tárgyalások napirendjén szerepel a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzése, mindenekelőtt ipari, mezőgazdasági és közlekedési területen.
febr. 5
6:39
Ennyire káros a kínai levegő (Infostart)
Sokkoló adatokkal állt elő az egyik kínai lap, mely elszívott cigaretta-mennyiségre konvertálta át a kínai nagyvárosok levegőjének szennyezettségét.
febr. 5
6:39
Halálos baleset Békéscsaba és Doboz között (Blikk)
febr. 5
6:39
Önreklám - angolul (Spa Trend Online)
Büntetést kapott, nem túl szigorút: 40 ezertől -100 ezer forintig -, három televíziós csatorna, közöttük kereskedelmiek is, mert túl hangos volt a reklámjuk, ami ellen sokan tiltakoztak. Bevallom engem a legkevésbé sem zavart a hangerő, sokkal inkább zavarnak maguk a reklámok.
febr. 5
6:39
Pedig januárban még minden olyan szép volt (Portfolio)
Kifejezetten jól indult az év a világ tőkepiacain, a vezető részvényindexek raliztak, jó volt a hangulat a piacokon. Ez részben annak köszönhető, hogy a politikai és gazdasági döntéshozók megtették a...
febr. 5
6:39
Válságos helyzetben a felsőoktatás – a Fidesz is így látja (ATV)
Erről beszélt Hiller István volt MSZP-s oktatási miniszter egy sajtótájékoztatón. Mondanivalójára a fideszes Pósán László, az Országgyűlés oktatási bizottságának alelnöke reagált. A kormánypárti képviselő azt mondta: az MSZP és az SZDSZ taszította gödörbe a felsőoktatást.
febr. 5
6:57
Rogán Antal: a kormánypártok folytatják a rezsicsökkentést (Infostart)
A kormánypártok akarják és fogják is folytatni a rezsicsökkentést - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a lapban kedden megjelent interjújában.
febr. 5
6:57
Forgalomkorlázotás lesz kedden Budapesten (Blikk)
febr. 5
6:57
Foggal-körömmel harcolnak (Spa Trend Online)
Az önkormányzatiságot és a méltóságunkat ne adjuk fel, az egyetlen lehetőség, ha a szakma megszervezi magát, ehhez kérek felhatalmazást - mondta Tarr Béla, a Magyar Filmművész Szövetség elnöke a szombati össz-szakmai nyílt fórumon. Független alapítványi forma szükséges, egyeztek meg a jelenlévők.
febr. 5
6:57
Egy hónap múlva érkezik az új Bentley limuzin, a Flying Spur (Auto Pult)
A párizsi premierek tárháza kifogyhatatlan: a neves brit gyártó, a Bentley is szállít nekünk újdonságot az új Flying Spur személyében, melynek jelenlegi generációja immáron a legidősebb modell a márka kínálatában. A teljesen átdolgozott limuzin továbbra is a tavaly Genfben leleplezett Continental GT/GTC páros alapjaira épül, de immár azok lényegesen fejlettebb második generációja adja a bázist.
febr. 5
6:59
Terepen a család - Svájcban debütál a Renault Scénic XMOD (Auto Pult)
A Genfi Autószalon közeledtével egyre több újdonság üti fel a fejét, hiszen a párizsi tűzijáték dacára egyetlen gyártó sem érkezhet üres kézzel. A Renault háza táján egyelőre nagy a hallgatás, de annyi bizonyosnak tűnik, hogy a Clio RS immár szériaérett változatán túl a Scénic terepjáróvá avanzsált kivitele sem marad távol Svájctól.
febr. 5
7:00
Elképesztő fordulat: Márquezt nem érdekli Pacquiao! (Sport365)
Juan Manuel Márquez egy interjújában kijelentette, hogy nem érdekli a Manny Pacquiao elleni ötödik mérkőzés és ezt már az előző találkozó előtt eldöntötte.
febr. 5
7:00
Nincs csődegyezség az E-Starnál (ProfitLine)
Nem hagyták jóvá a hitelezők az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. hétfőn megtartott csődtárgyalásán a társaság által előterjesztett egyezségi javaslatot - jelentette be Soós Csaba vezérigazgató, az igazgatóság elnöke a BÉT honlapján.
febr. 5
7:01
Csúcsra tör – új Mazda6 2.5i AT teszt (Auto Pult)
A Mazda a CX-5-tel már megmutatta, hogy képes kategóriaelső autót építeni. Most a képességeket öröklő új 6-oson a sor, hogy bizonyítson. Csúcsverzióban, hazánkban először teszteltük az újdonságot.
febr. 5
7:02
Hogyan irtható ki a korrupció? (ProfitLine)
Bár a vállalatok nagy része alkalmaz a korrupció megelőzését segítő eszközöket, ezek a megoldások önmagukban nem védik ki a korrupciós kockázatokat, ha nincs mögöttük vezetői elkötelezettség - derül ki a Telenor és a Transparency International Magyarország közös, nem reprezentatív felméréséből.
febr. 5
7:12
Február 1-jén elindult a felsőoktatási felvételi (HR Portál)
A felvételizőknek egy hónap áll rendelkezésükre, hogy beadják jelentkezésüket a 2013. szeptemberben induló alap-, mester- és osztatlan képzésekre, valamint felsőoktatási szakképzésekre. A jelentkezés határideje március 1. - tájékoztat az Oktatási Hivatal és az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.
febr. 5
7:14
A LIGA Szakszervezetek és az FDSZ elnökével egyeztetett Balog Zoltán (HR Portál)
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hivatalában fogadta hétfőn Gaskó Istvánt, a LIGA Szakszervezetek elnökét és Tőrös Szilárdot, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnökét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.
febr. 5
7:15
Fidesz-KDNP évadnyitó frakcióülés Gyulán (Infostart)
Háromnapos évadnyitó ülést tart a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja keddtől Gyulán, ahol az újabb rezsicsökkentés lehet az egyik fő téma.
febr. 5
7:15
Észak-Korea bármelyik pillanatban robbanthat (Infostart)
Észak-Korea bármelyik pillanatban végrehajthatja tervezett kísérleti atomrobbantását - jelentette ki hétfőn Dél-Korea ENSZ-nagykövete a világszervezet székhelyén tartott sajtóértekezletén.
febr. 5
7:15
Már nincs egy hónapjuk a felvételizőknek (Blikk)
febr. 5
7:15
Hét nap után véget ért a túszdráma: sértetlenül szabadult az 5 éves fiú (ATV)
A gyermekrabló halálával ért véget hétfőn egy hét napig tartó túszdráma az Alabama állambeli Midland Cityben. A fogva tartott ötéves kisfiú sértetlenül kiszabadult.
febr. 5
7:16
Megnyitotta ázsiai K+F központját az Audi Kínában (HR Portál)
Kutató-fejlesztő központot nyitott a német Audi AG Pekingben, két évtized együttműködését követően - tájékoztatott a kínai média hétfőn.
febr. 5
7:18
Oktatási államtitkárság: nő a felsőoktatás rendelkezésére álló keret (HR Portál)
Nőnek a felsőoktatás rendelkezésére álló források: 2013-ban 47 milliárd forintos plusztámogatást jelent a PPP-beruházások kiváltására, az EU-s pályázatok önrészének teljesítésére és a szállítói tartozások kiegyenlítésére szolgáló állami kötelezettségvállalás - közölte az oktatási államtitkárság hétfőn az MTI-vel.
febr. 5
7:33
Tömeges hepatitis C fertőzés Kínában (Infostart)
Kilencvenöt ember fertőződött meg hepatitis C vírussal egy északkelet-kínai magánrendelőben, minden valószínűség szerint újból felhasznált injekciós tűk miatt - jelentette kedden a kínai média.
febr. 5
7:33
Magánrendelőben fertőzték az embereket hepatitis C-vel (Blikk)
febr. 5
7:33
Obama bármikor elrendelhet egy kibertámadást (ProfitLine)
Egy titkos törvényességi felmérésben, amely az Egyesült Államok egyre nagyobb kibernetikai fegyverarzenáljának használatáról szólt, arra a megállapításra jutottak, hogy Barack Obama elnöknek jogában áll elrendelni megelőző kibertámadást, ha az országnak bizonyítéka van arra vonatkozóan, hogy külföldről súlyos internetes támadás fenyegeti - közölte hétfőn meg nem nevezett hivatalos forrásokra…
febr. 5
7:33
Az amerikai kormány beperli a Standard & Poor’s hitelminősítőt (ATV)
Az amerikai kormány be akarja perelni a Standard & Poor’s-t, azt állítva, hogy a hitelminősítő 2007-ben csalárd módon magasra értékelt egyes jelzálog-fedezetű hitelkötvényeket, amelyek később bedőltek, és ezzel hozzájárultak a 2008-as pénzügyi válság kialakulásához – közölte hétfőn a nemzetközi hitelminősítő cég.
febr. 5
7:33
Videó: Neymar a világ legszánalmasabb műesésére is tizenegyest kapott (Sport365)
Elképesztően szánalmas műeséssel harcolt ki büntetőt Neymar a Santos Sao Paulo elleni brazil bajnokiján.
febr. 5
7:35
Az amerikai kormány beperli a Standard & Poor's hitelminősítőt (ProfitLine)
Az amerikai kormány be akarja perelni a Standard & Poor's-t, azt állítva, hogy a hitelminősítő 2007-ben csalárd módon magasra értékelt egyes jelzálog-fedezetű hitelkötvényeket, amelyek később bedőltek, és ezzel hozzájárultak a 2008-as pénzügyi válság kialakulásához - közölte hétfőn a nemzetközi hitelminősítő cég.
febr. 5
7:35
Az ócsai szociális lakópark felé kanyarodhatnak a Volán buszai (ATV)
A Volánbusz Zrt. megvizsgálja a májustól hozzájuk kerülő agglomerációs járatok bővítését, ami lehetővé tenné például a most épülő ócsai szociális lakópark jobb megközelítését is - hangzott el a cég vezérigazgatójának és a térség országgyűlési képviselőinek hétfői megbeszélésén.
febr. 5
7:35
Videó: hátulról tarolta le a kapust egy agyament drukker a pályán (Sport365)
Elképesztő jelenet játszódott le a Gillingham és a Wycombe angol negyedosztályú bajnokiján. Egy hazai drukker beszaladt a pályára és hátulról letarolta Jordan Archert, a vendégek kapusát.
febr. 5
7:37
Észak-Korea bármelyik pillanatban robbanthat (ATV)
Észak-Korea bármelyik pillanatban végrehajthatja tervezett kísérleti atomrobbantását - jelentette ki hétfőn Dél-Korea ENSZ-nagykövete a világszervezet székhelyén tartott sajtóértekezletén.
febr. 5
7:37
Videó: Gascoigne menthetetlen? Atomrészeg volt egy jótékonysági esten (Sport365)
Sajnálatos és egyben szánalmas videó került fel az internetre Paul Gascoigne-ról.
febr. 5
7:39
LeBron James élete meccsét játszotta a Charlotte ellen (Agroinform)
A cím nem hatásvadász, LeBron James karrierje eddigi legtökéletesebb meccsét produkálta a Bobcats ellen.
febr. 5
7:39
Nem ellenőrizte a volt vagyonkezelőt a püspök – a vád: adócsalás (ATV)
Megbízott az egyházi vagyonkezelőben, ezért nem is ellenőrizte munkáját a volt pécsi püspök. Mayer Mihály a bíróságon azt mondta, nem tudott az egyházmegyénél folyó konkrét gazdálkodási folyamatokról. Ez szerinte nem is az ő dolga. Az egyházmegye volt vagyonkezelője egyébként 700 milliós kárt okozott az egyházmegyének. Hűtlen kezelés, adócsalás ellene a vád.
febr. 5
7:41
293 forint körül az euró árfolyama (ATV)
Erősödött a forint kedden délelőtt a főbb devizákhoz képest az előző esti értékekhez viszonyítva.

Keresés