A Magyar Fejlesztési Bank az idén 400-500 millió dollár értékben bocsátana ki devizakötvényt, hogy segítse a helyi vállalatok hitelezését és a nagyobb infrastruktúra-fejlesztését - mondta Baranyay László, az MFB elnök-vezérigazgatója a Wall Street Journalnek.
Az Ab kedden megsemmisítette az egyházi törvény több rendelkezését, köztük azokat, amelyek az egyházak parlament általi elismerésének eljárására vonatkoznak.
A szervezetet ezentúl nem elnök, hanem héttagú elnökség vezeti; az elnökség tagjai között pedig legfeljebb egy fő lehet, aki bármilyen pártban tisztséget vállal - többek között ez az erősen korlátozó mondat szerepel abban a határozatban, ami alaposan átrajzolja a Milla mozgásterét.
A közvilágítási közművagyon tulajdonjogi és üzemeltetési helyzetének újrarendezését javasolja az Országgyűlésnek György István fideszes képviselő, városüzemeltetési főpolgármester-helyettes.
A Kúria helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék döntését kedden, és ezzel hatályon kívül helyezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) a frekvencia-árverésen hozott januári határozatait,...
Egy gépkocsiból lőttek rá Kirilo Kosztenko polgármesterre a Krím-félszigeten lévő Szimejiz polgármesteri hivatala előtt. A nyomozók a gyilkosság után a környező hegyekben egy kiégett autót találtak, benne egy Kalasnyikov gépkarabéllyal.
Mintegy 400 millió euró szabálytalanul vagy nem megfelelően ellenőrzött módon elköltött mezőgazdasági támogatást fizettet vissza az Európai Bizottság az Európai Unió tagállamaival, Magyarországnak mintegy 9,3 millió eurót (2,7 milliárd forintot) kell visszafizetnie az uniós büdzsébe.
A borús európai hangulat ellenére a tengerentúli vezető határidős indexek a pozitív tartományban tartózkodnak a nyitást megelőzendően, ez elsősorban a tegnapi esés korrekciójának tekinthető. A mai...
A Milla vasárnapi közgyűlése egy sor fontos döntést hozott meg – írja a szervezet blogján, ahol a többi között kiderült az is, hogy nem kívánnak a választásokon indulni, valamint ezentúl nem Juhász Péter, hanem egy héttagú elnökség vezeti a csoportot.
Az olaszországi választások eredménye komoly aggodalmakat generált a nemzetközi piacokon, a piaci szereplõk attól tartanak, hogy a mostani helyzet akár az európai hitelválság feler&otilde...
Hatályon kívül helyezte a Kúria mai döntésével a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság frekvencia-árverésének határozatait. Az új szolgáltatóként nyert MPVI vizsgálják a lehetőségeket, a Vodafone bízik benne, hogy megegyezhet a hatósággal.
Decemberben 6,8 százalékkal voltak drágábbak az ingatlanok a legnagyobb amerikai városokban, mint egy évvel korábban. Az S&P Case-Shiller lakásárindex legutóbb 2006-ban jelzett hasonló mértékű...
Növelné az eladásokat a Mol a régióban. Itthon pedig az elsőség megőrzése a cél - állítja Molnár József a társaság vezérigazgatója. Szerinte idén már jobb eredményeket ér el a Mol-csoport. Sokat költenek majd kutatásra és a kitermelésre is.
A berlini kormánykoalícióban erősödnek azok a hangok, amelyek a lóhúsbotrány nyomán az üzleti forgalomból eltávolított élelmiszereket a rászorulóknak akarják felkínálni. A német fogyasztóvédelmi miniszter a hét végén megerősítette, hogy 830 különböző mélyhűtött, illetve készétel közül eddig 67-ben találtak lóhúst a vizsgálatok során, holott ez nem volt feltüntetve az árukon.
A kereszténydemokrata Lukács Tamás szerint nem biztos, hogy jól átgondolt döntést hozott kedden az Alkotmánybíróság, a kormánypárti politikus szerint a határozat a teljes jogbizonytalanságot eredményezheti.
Decemberben 0,2 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak a legnagyobb amerikai városokban. Az éves index 6,8 százalékos drágulást jelzett, amire 2006 óta nem volt példa. Ősz óta először ismét...
A jegybank tovább, ezúttal 0,25 százalékponttal a történelmi mélypontjára, vagyis 5,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. Az alapkamat határozza meg, hogy a bankok mekkora hozammal tarthatják a pénzüket az MNB-ben, tehát a teljes gazdaságra hatással van. Mi is azonnal érzékelhetjük ezt a betétek hozamain és a hitelek kamatain, de ne emiatt váltsunk most eurót. Bár 2010-ben volt már…
A Párbeszéd Magyarországért (PM) azt követeli a kormánytól, hogy kárpótolja a kisegyházakat a nekik okozott erkölcsi és anyagi károkért - reagált az Alkotmánybíróság (Ab) kedden nyilvánosságra hozott döntésére Szabó Tímea az MTI-nek.
A piaci várakozásokkal összhangban sorozatban hetedik egymást követő hónapban is 25 bázisponttal kamatot csökkentett a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa a mai ülésén és ezzel az irányadó ráta...
Egyre meghökkentőbb számadatok érkeznek a lakáspiac háza tájáról. Vidéken szinte minden ötödik lakáscélú ingatlantranzakció értéke nem éri el még az 5 millió forintot sem. Az egyik legrosszabb...
A kiküldött magánszemélyek adózása mindig egy kritikus kérdés a vállalkozások életében, mert határon átnyúló" adózási módszerek alkalmazásáról, akár több ország adórendszerében való jártasságról is szó van, és ennek a nem megfelelő alkalmazása vagy hiánya a kiküldött magánszemély jövedelmi helyzetét igen jelentősen befolyásolja.
Mai ülésén újabb 25 bázispontos kamatcsökkentéssel 5,25 százalékra süllyesztette az irányadó rátát a monetáris tanács. A várakozásoknak megfelelő lépéssel kapcsolatban a legérdekesebb kérdés, hogy...
A monetáris tanács előtt az 5,5 százalékos alapkamat tartására és 0,25 százalékpontos csökkentésére vonatkozó javaslat volt. A szűk többség csökkentésre szavazott, így az alapkamat 5,25 százalékra módosult - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a döntést követő keddi budapesti tájékoztatón.