Kedden az Északi-középhegység és északkelet kivételével mindenhol számíthatunk esőre, záporesőre, kezdetben nyugaton helyenként ónos eső is előfordulhat. Többfelé megélénkül, nyugaton és északon megerősödik a szél. Hajnalban -1 és +6°C várható, délután nyugaton, délnyugaton 2-6, máshol 7-14°C között alakul a hőmérséklet.
E heti kelet-európai látogatásának keretében szerdán Magyarországra érkezik Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke. Az elnök hivatalos programja szerint reggel fél 9-kor találkozik Orbán Viktor...
A kormányoldalnak kell megmagyaráznia, mi a különbség az egyik és másik független képviselő között - mondta Jávor Benedek az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az európai indexek egyaránt esni kezdtek a nyitást követően. Az olasz börzén pánik bontakozott ki, a választások eredményének következtében. Ebben a környezetben a hazai piac is gyenge...
Jelentősen megemelte az OTP-részvényekre megfogalmazott célárfolyamát a Wood, azonban a tartásra történő ajánlás nem módosult. A részvények az új 4 752 forintos fair érték mellett a jelenlegi...
Az Egyesült Államokban közeledik az újabb "költségvetési szakadék" - március 1-én életbe léphetnek azok a megszorításokat, amelyeket január elején még sikerült elodázni. Barack Obama elnök most arra...
A piaci pánikot nem éppen csillapító kijelentést tett ma reggel a spanyol külügyminiszter, hiszen úgy fogalmazott a Reuters tudósítása szerint, hogy "rendkívül aggódnak" az olaszországi választások...
Amerikai szenátorok hétfőn felszólították az Európai Tanács elnökét, hogy az euróban denominált nemzetközi tranzakciókat tegye elérhetetlenné az irániaknak részére - írja a Financial Times. ...
Néhány hozzávalóból szenzációs lazacos ebédet-vacsorát rittyenthetsz. Előkészítési idő: 10 perc Sütési idő: 12 perc Hozzávalók (4 személyre): 1 kábé 60 dekás lazactörzsfilé (bőre nélkül) 10 deka szezámmag 1 deci szójaszósz 3 evőkanál vaj 1. A lazacot forgasd meg a szójaszószban, hagyd benne 10 percig, aztán az egyik oldalát fektesd bele egy tálban a szezámmagba. Amikor majd kiveszed,…
A rezsicsökkentés ellenőrzéséért felelős fideszes munkacsoport vezetője törvénymódosítást nyújt be a szolgáltatók "rezsicsökkentés-ellenes magatartása" miatt, emellett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz és Magyar Energiahivatalhoz fordul az ELMŰ fogyasztóknak írt levele és a Főtávnak a díjcsökkentéssel kapcsolatban tett bejelentése miatt.
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) nyilvánosságra hozta azt a 33 labdarúgó-mérkőzést, amelyekkel összefüggésben felmerült a manipuláció megalapozott gyanúja a nemzetközi bundabotrány magyarországi vonatkozásában. A listán többek között 11 magyar, egy olasz és három finn élvonalbeli bajnoki találkozó mellett egy felnőtt válogatott összecsapás is szerepel.
A rezsicsökkentés ellenőrzéséért felelős fideszes munkacsoport vezetője törvénymódosítást nyújt be a szolgáltatók "rezsicsökkentés-ellenes magatartása" miatt, emellett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi...
Egyre több rendőr hagyja el a pályát és többen az országot is, hogy megélhetésüket biztosítsák - számol be a Népszava. A lap szerint az állományban lévők közül van, akinek a fizetése kevesebb, mint a szakmunkás minimálbér....
Az olaszországi választások eredménye komoly aggodalmakat generált a nemzetközi piacokon, a piaci szereplõk attól tartanak, hogy a mostani helyzet akár az európai hitelválság feler&otilde...
Összességében semlegesnek látják az elemzők a MOL-részvényeit, egyesek kiemelik, rövid távon nem látható pozitív katalizátor a papírok piacán. A MOL az elemzők többsége szerint 450 forint körüli...
Az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága a jövőben is folytatja egészségügyben dolgozók béremelését. Az ágazatban 2002 óta nem történt központi fizetésemelés. Március hetedikén kezdődnek a szakmával az idei bértárgyalások, amelyek keretében az egészségügyi ágazati vezetés célzottan oda fog figyelni azokra, akik kimaradtak vagy csekélyebb mértékben részesültek a tavalyi bérfejlesztésből -…
A brit bankok éveken keresztül hozott rossz hitelezési döntései vezettek oda, hogy a pénzügyi válságból nehezen lábal ki a gazdaság - mondta George Osborne brit pénzügyminiszter néhány nappal azután,...
Az ötödik helyen kiemelt ukrán Alekszandr Dolgopolov már a nyitókörben búcsúzott hétfőn a floridai Delray Beach-ben zajló, 456 ezer dollár összdíjazású férfi keménypályás tenisztornán.
A spanyol Marca című lap egyedi címlappal jelentkezett a kedd esti Barcelona-Real Madrid kupaelődöntő előtt. A lap grafikusai összeretusálták Cristiano Ronaldo és Lionel Messi fejét.
Magyarországra is érkezett lóhúsos lasagne - mondta Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal élelmiszer- és takarmánybiztonsági országos igazgatója. Várható volt, hogy Magyarország sem maradhat ki teljesen az Európában országról-országra gyűrűző lóhúsbotrányból - tette hozzá a szakember.
Közel hét és fél millió forintnak megfelelő fontot adtak egy jótékonysági aukción egy pár kesztyűért, amelyet Ayrton Senna, a brazilok 34 évesen elhunyt háromszoros világbajnok Forma-1-es pilótája viselt.
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) nyilvánosságra hozta azt a 33 labdarúgó-mérkőzést, amelyekkel összefüggésben felmerült a manipuláció megalapozott gyanúja.
Az olaszországi választások eredménye komoly aggodalmakat generált a nemzetközi piacokon, a piaci szereplõk attól tartanak, hogy a mostani helyzet akár az európai hitelválság feler&otilde...
A rezsicsökkentés ellenőrzéséért felelős fideszes munkacsoport vezetője törvénymódosítást nyújt be a szolgáltatók "rezsicsökkentés-ellenes magatartása" miatt, emellett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz és Magyar Energiahivatalhoz fordul az ELMŰ fogyasztóknak írt levele és a Főtávnak a díjcsökkentéssel kapcsolatban tett bejelentése miatt.
Rendkívül nagy befektetõi hangulatromlást váltottak ki tegnap délután óta a meglepõ eredményt hozó olasz választások, hiszen a nem egyértelmû helyzet alapján nõtt az esélye...
A legalább három éve működő, közel 390 ezer magyar cégnek csupán 48 százalékát nem érintette soha adóhivatali eljárás, bírság, bírósági határozat, végrehajtás - írja az Index.hu cikke a Bisnode elemzése alapján. 2012-ben 5700 cég ellen indult munkaügyi vagy munkavédelmi eljárás.
Az euró héthetes mélypontra csúszott a dollárral szemben az olasz választások miatt, forint az egymilliomodik Matolcsy-pletyka és a várható kamatvágás ellenére is tartja magát a forint - Itthon beállt a munkanélküliségi ráta - elég gyenge évet zárt a Mol - újabb balekot fogott az adóhatóság - Nézze meg itt >>
A munkavállalói oldal konszenzusos, 4-5,2 százalékos, sávos béremelési ajánlást tett a munkaadóknak a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma munkaadói és munkavállalói képviselőinek hétfői találkozóján - közölte a Liga az MTI-vel.
XVI. Benedek pápa a bíborosokra bízta a pápaválasztó konklávé kezdésének időpontját. Az apostoli rendelkezés értelmében a bíborosok akár március 15-ödike előtt is megkezdhetik a ceremóniát.
Az alapító dokumentum szerint meg kell újítani a magyar baloldalt. A magyar baloldal talpra állításához a szociáldemokrata gazdaságpolitika, a közjogi és kulturális liberalizmus és az ökológiai tudatosság ötvözetére van szükség.
Az olaszországi események hatására folytatódott a tegnap délután kibontakozott esés az európai piacokon. A vezető indexek kivétel nélkül a negatív tartományban tartózkodnak, az olasz és spanyol...
A rezsicsökkentés ellenőrzéséért felelős fideszes munkacsoport vezetője törvénymódosítást nyújt be a szolgáltatók "rezsicsökkentés-ellenes magatartása" miatt, emellett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz és Magyar Energiahivatalhoz fordul az ELMŰ fogyasztóknak írt levele és a Főtávnak a díjcsökkentéssel kapcsolatban tett bejelentése miatt....
A Népszabadság információi szerint Tverdota György irodalomtörténész, Radnóti Sándor esztéta, Tarján Tamás színikritikus és Kálmán László nyelvész is azok között van, akiket érinteni fog az ELTE Bölcsészettudományi Karán zajló elbocsátási hullám. Az Index értesülései szerint mennie kell Nádasdy Ádám nyelvésznek, Keserü Katalin művészettörténésznek és Margócsy István irodalomtörténésznek is.
Az elmúlt tíz év során csak kétszer szenvedett el százmilliárd forintnál is nagyobb veszteséget a magyar bankszektor: a válság kezdetén és a végtörlesztés idején egy-egy negyedév erejéig. Ezúttal...
Nem volt lezárt ÁSZ-jelentés és az ügyészségnek nem volt kötelessége eljárást indítani, mert a Nemzeti Banknak nem volt lehetősége reagálni a Számvevőszék összefoglalójára - mondta Veres János az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A rezsicsökkentés ellenőrzéséért felelős fideszes munkacsoport vezetője törvénymódosítást nyújt be a szolgáltatók "rezsicsökkentés-ellenes magatartása" miatt, emellett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz és Magyar Energiahivatalhoz fordul az ELMŰ fogyasztóknak írt levele és a Főtávnak a díjcsökkentéssel kapcsolatban tett bejelentése miatt.
A közvetlen kifizetések tagállamok közötti újraelosztásának mintájára közeledhetnek egymáshoz a hektáralapú támogatások az egyes országokon belül - közölte az agrárminiszterek hétfői ülését követően...