2013. február 25. hétfő

febr. 25
18:24
Bodrogi Gyula: "A közönség zseni és soha nem téved" (Infostart)
A közönség zseni és soha nem téved - hangsúlyozta Bodrogi Gyula színművész, aki arról is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy ugyanolyan fontos neki a szakmai kitüntetés mint a közönség elismerése. A Nemzet Színésze decemberben kapta meg a Prima Primissima Közönségdíját.
febr. 25
18:24
Bővíti az elsőajtós felszállási rendszert a BKK (Infostart)
Újabb autóbuszvonalakon vezeti be az elsőajtós felszállási rendszert márciusban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A jövő hónap közepétől már két trolibuszjáratra is csak az első ajtón lehet majd felszállni - közölte a társaság.
febr. 25
18:24
101 évesen 96 perc alatt futott 10 kilométert (Blikk)
Hongkong — 101 évesen akasztja szögre futócipőjét a világ nem hivatalosan legöregebb maratonistája.
febr. 25
18:24
Vonzó a képviselői munka Tiszabőn (Alternatív Energia)
A polgármesteri posztért hárman, a hat képviselői helyért pedig harminchárman indulnak a március 24-én tartandó tiszabői időközi önkormányzati választáson. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen azért írták ki a voksolást, mert az önkormányzat tavaly decemberben feloszlatta magát - közölte Puzsik László, a helyi választási bizottság elnöke hétfőn az MTI-vel.
febr. 25
18:24
Emberöléssel vádolhatják a Costa Concordia kapitányát (ATV)
Emberölés címén vádemelést javasolt hétfőn az olasz ügyészség a Costa Concordia kapitánya ellen.
febr. 25
18:24
Szerdától olcsóbb lesz a gázolaj (Auto Pult)
Nemrégiben szót ejtettünk arról, hogy immáron hetente akár két alkalommal változtathat árain a MOL, s nem is kellett sokáig várni arra, hogy mindez megtörténjen. Múlt héten hétfőn, aztán szerdán a benzin 3-3 forintos drágulásáról kellett beszámolnunk, most szerdától viszont kisebb enyhülésnek lehetünk szemtanúi: a benzin ára nem változik, a gázolaj literjéért viszont a hét közepétől bruttó 2…
febr. 25
18:26
Száguldó autók felett egyensúlyoznak (Blikk)
Guatemala City ‒ Autópálya felett kifeszített hevederen egyensúlyoz az új őrület, a slackline két guatemalai követője.
febr. 25
18:27
Husztinak elszakadt a combizma, kedden műtik (Agroinform)
Körülbelül hathetes kihagyás vár a Hannover magyar szélsőjére, kedden kés alá fekszik.
febr. 25
18:36
Kiszámolták: Nem is lett volna olyan olcsó az IMF-hitel? (Privátbankár)
Az Aegon Alapkezelő szerint csak mintegy 80 bázisponttal lett volna olcsóbb az IMF-hitel kamata, mint a piacon kibocsátott dollárkötvényé, mert az IMF speciális devizáját, az SDR-t konvertálni kellett volna. Egy másik vélemény szerint a beáramló források forintra váltásából következő többletköltségek drágították volna annyira, ami a forintkamatokhoz hasonló szintre emelte volna a terheit.
febr. 25
18:36
Pistorius barátnője mosolyogva érkezett a halálba (Blikk)
Pretoria - Boldog volt, majd néhány óra múlva szörnyű halált halt Reeva Steenkamp (†29).
febr. 25
18:38
A csecsen elnökkel bulizott Depardieu (Blikk)
Groznij — Hatalmas partit rendezett Razman Kadirov (36) csecsen elnök, az orosz térséggel egyre közelebbi kapcsolatot kereső világhírű francia filmsztárnak, Gérard Depardieu-nek (64).
febr. 25
18:42
Zsiga költségtérítésből tett félre milliókat (Blikk)
Budapest — Bár a mentelmi bizottság kormánypárti többsége tisztázta Zsiga Marcell fideszes képviselőt a Blikk által kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárásban, most, ha lehet, több a kérdőjel.
febr. 25
18:42
Megoldódott Freddie Mercury nyughelyének rejtélye (Blikk)
febr. 25
18:42
Jávor: korai bekapcsolódni az egyeztetésekbe (Alternatív Energia)
A Párbeszéd Magyarországért (PM) véleménye szerint hamarosan ki kell szélesíteni azt az ellenzéki együttműködést, amelyik képes lesz 2014-ben leváltani a kormányt, de Jávor Benedek, a szervezet társelnöke egyelőre korainak tartja, hogy a szervezet csatlakozzon az MSZP által kezdeményezett egyeztetésekhez.
febr. 25
18:42
Fordult a kocka, visszacsúszott Berlusconi a szenátusban (Portfolio)
Délután 3-kor bezártak a szavazóhelyiségek Olaszországban és az ekkor közzétett első exit poll eredmények alapján az volt valószínû, hogy nem tér vissza a hatalomba Silvio Berlusconi. A...
febr. 25
18:44
Négy új bizottsági elnököt választott a parlament (Alternatív Energia)
A fideszes Cser-Palkovics András váltja a parlament alkotmányügyi bizottságának élén az alkotmánybíróvá választott KDNP-s Salamon Lászlót, L. Simon László leváltott kulturális államtitkár pedig visszatér a kulturális bizottság élére. A fenntartható fejlődés bizottságát Jávor Benedek helyett Szili Katalin vezeti, míg a sportbizottság élén a fideszes Bohács Zsolt váltja párttársát, Szalay Ferencet -…
febr. 25
18:44
Amerikát is megcsapták az olasz választások felől érkező hírek (Portfolio)
Alapvetően optimista hangulatban telt az európai kereskedés első fele, azonban a záráshoz közeledve elromlott a hangulat, ugyanis az olasz választásokról megérkeztek az első még közel nem végleges...
febr. 25
18:45
Nap végén fordult mínuszba a magyar piac (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,74 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 18 820,96 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult a pénteki záráshoz képest.
febr. 25
18:45
A NASCAR sikernője modellnek sem utolsó - fotók (Agroinform)
Minden idők legeredményesebb női versenyzője nem csupán sofőrként jeleskedik, modellnek sem utolsó.
febr. 25
18:48
Új Éva-alkalmazás a Facebookon: játssz és nyerj! (Éva Magazin)
Próbáld ki facebookos kvízünket értékes nyereményekért! Szenvedélyes Éva-olvasó vagy? Mindig fellapozod a kedvenc rovataidat? Amikor megjelenik az Éva legfrissebb száma, te már hajnalban az újságosstandnál szobrozol és várod, hogy kinyisson? :) Akkor neked találták ki ezt a facebookos alkalmazást, amelynek segítségével mostantól hónapról hónapra részt vehetsz nyereményjátékunkon, és ha helyesen…
febr. 25
18:54
Szikora felkarolta Patai Annát (Blikk)
Budapest — Patai Anna (13) már volt szerelmes. A fiatal énekesnő legújabb dalában arról énekel, hogy bizony ilyen fia­talon is átélte már, milyen érzés egy plátói szerelem.
febr. 25
18:54
Simor tagadja a titoksértést (Blikk)
Budapest — Parlamenti számonkéréssel kezdődött az utolsó munkahete Simor András (58) jegybankelnöknek, akinek vasárnap jár le a mandátuma.
febr. 25
18:56
Weisz Fanni online jelnyelvtanításban segít (Blikk)
Amióta Weisz Fanni (20) szépségversenyt nyert, egyre több figyelem irányul a siketek világára.
febr. 25
18:58
Megvan Mercury sírja (Blikk)
London — Húszévnyi találgatás után végre megoldódni látszik Freddie Mercury (†45) sírhelyének rejtélye.
febr. 25
19:00
Nem akartak túlélőt a tini gyilkosok (Blikk)
Győr – Bárkivel végeztek volna, aki az útjukba kerül, válogatás nélkül akarták lelőni az embereket a soproni kettős gyilkosság gyanúsítottjai.
febr. 25
19:00
Simor: nem lépte túl a jegybank a hatáskörét (3.) (Portfolio)
Az ország érdekeit szolgálta az IMF-nek nyújtott adatszolgáltatás - mondta Simor András jegybankelnök a parlamenti meghallgatáson a Reuters szerint. Simor szerint nem értenek egyet az Állami...
febr. 25
19:00
Husztit műteni kell rá, hat hétre kidőlt (ATV)
Meg kell műteni Huszti Szabolcsot, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hannover magyar szélsőjét.
febr. 25
19:00
NBA: a Cavaliers megizzasztotta a Heatet! (Sport365)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 112. játéknapján a Cleveland Cavaliers kemény csatára kényszerítette a Miami Heatet.
febr. 25
19:02
Engedett követeléseiből a Dunaferr sztrájkbizottsága (Portfolio)
Engedett követeléseiből a Dunaferr dolgozóinak sztrájkbizottsága a cégvezetővel folytatott hétfői egyeztetésen, miután a munkáltató nem állt elő újabb javaslattal. A cégvezető keddre ígért választ,...
febr. 25
19:02
Újabb hóvihar bénítja Amerikát (ATV)
Alig néhány nappal az Egyesült Államokon nyugatról keletre végigsöprő hóviharok után a tél hétfőn újabb támadást indított az amerikai Nagy Síkság államai ellen, ami autópályák lezárását kényszerítette ki Texasban és Oklahomában.
febr. 25
19:02
Az Arsenal nem nyer soha semmit, de legalább gazdag (Sport365)
Adózás előtti 17,8 millió fontos (körülbelül 5,9 milliárd forintos) nyereséggel zárta a 2012/2013-as gazdasági év első felét az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Arsenal.
febr. 25
19:03
Kupák helyett pénzben dúskál az Arsenal (Agroinform)
Adózás előtti 17,8 millió fontos nyereséggel zárta a 2012/2013-as gazdasági év első felét az Arsenal.
febr. 25
19:04
Diplomaták láthattak bele a kommunizmus borzalmaiba (ATV)
Rendhagyó tárlatvezetést tartottak a Terror Házában a Magyarországon szolgálatot teljesítő külföldi diplomaták számára. Az 54 külképviseleti vezető számára Schmidt Mária, a múzeum főigazgatója és Kovács Zoltán, társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár mutatta be a kommunizmus borzalmairól készült kiállítást. Schmidt Mária a dikta-túra után Híradónknak azt mondta: többen nem hittek a fülüknek,…
febr. 25
19:04
Borzasztó hír Husztinak: műtét és hathetes pihenő vár rá (Sport365)
Meg kell műteni Huszti Szabolcsot, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hannover magyar szélsőjét.
febr. 25
19:05
Az egriek tavasszal Vácra költöznek (Agroinform)
Nem készült el a villanyvilágítás Egerben, megállapodott egymással Egri Futball Club Kft. és a váci önkormányzat.
febr. 25
19:06
Jégkorongliga: négy között a Csíkszereda (Sport365)
A Csíkszereda hazai környezetben három góllal legyőzte a listavezető Dab.Docler együttesét a jégkorong MOL Liga alapszakaszának hétfői zárófordulójában, ezzel biztosította helyét a legjobb négy között.
febr. 25
19:12
Minimális csökkenéssel zárt a tőzsde (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,74 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 18 820,96 ponton zárt hétfőn.
febr. 25
19:12
Kamerák előtt csókolózott Sipos Peti és Csarnoki Anti (Blikk)
BUDAPEST — Újabb férficsók csattant az MTVA stúdiójában.
febr. 25
19:18
Műteni kell Husztit (Infostart)
Meg kell műteni Huszti Szabolcsot, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hannover magyar szélsőjét.
febr. 25
19:18
Matolcsy sem okozna negatív piaci meglepetést - elemzők (ProfitLine)
Valószínűleg Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter sem okozna intézkedéseivel negatív piaci meglepetéseket, ha ő váltaná Simor Andrást a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élén - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
febr. 25
19:18
Döntött az E-Star a zilahi gerincvezeték lezárásól (Portfolio)
Az E-Star a hétfői piaczárást követően jelentette be, hogy 2013. február 27-én lezárja a zilahi gerincvezetéket, mivel továbbra sem tudott megállapodni a helyi önkormányzattal. Az E-Star ZA...
febr. 25
19:18
Megérkezett a válasz: mégsem kell személyi az óvodásoknak (Pénzcentrum)
Nincs szükség "személyi igazolványra" az óvodai beiratkozáshoz, a médiában megjelent téves beszámolókkal szemben a szülőknek nem kell ilyen okmányt készíttetniük gyermekük számára - tájékoztatott hétfőn az Emberi Erőforrások Minisztériuma....
febr. 25
19:18
Családbajnok - új Renault Fluence bemutató (Auto Pult)
Hazánkban a 3 éve debütált Renault Fluence komoly népszerűségnek örvend, ami nem is csoda, hiszen a típus szinte egyeduralkodó az ár/méret/érték mátrixban. Noha hasonló áron bőven találhatunk családbarát szedánokat a konkurencia háza táján is, a Renault büszkesége mégis kivételesen jó pozícióban van, így olyan friss ellenfeleivel is képes lehet megbírkózni, mint az elmúlt hónapokban bevezetett…
febr. 25
19:21
Nem kéne a bíróval foglalkoznia a Barcelonának - Mourinho (Agroinform)
A Real Madrid mestere szerint a katalánoknak tartaniuk kéne magukat azokhoz a példabeszédekhez, amelyeket tettek.
febr. 25
19:30
Gyakorlatok a karcsúságért (Blikk)
Nincs időd edzőterembe járni? Ez többé nem lehet kifogás! Íme, néhány tornagyakorlat otthonr.
febr. 25
19:32
Megműtötték a Megasztár énekesnőjét (Blikk)
Lakatos Yvette-et (18) újra megműtötték!
febr. 25
19:36
Pécsi egyesület: nőket a seregbe, fontos a röghözkötés (Alternatív Energia)
Fontos a röghöz kötés, és a honvédelmi kötelezettség - nők esetében az egészségügyi szolgálat bevezetése - írta lapunknak a Jövő Generációja Egyesület elnöke. A pécsi szervezet vezetője szerint a Népszava felett befolyást szereztek a Hallgatói és Középiskolai Hálózatok.
febr. 25
19:36
Asha lett a budapesti kiselefánt neve (ATV)
Döntöttek a szavazók: Asha lett a Bálint-napon született budapesti kiselefánt neve, amely hétfőn fogadta első látogatóit a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
febr. 25
19:38
Dunaferr: egyelőre nincs megállapodás (ATV)
Engedett követeléseiből a Dunaferr dolgozóinak sztrájkbizottsága a cégvezetővel folytatott hétfői egyeztetésen, miután a munkáltató nem állt elő újabb javaslattal. A cégvezető keddre ígért választ, ezért megállapodás egyelőre nincs – tájékoztatta a sztrájkbizottság elnöke hétfőn az MTI-t.
febr. 25
19:39
Laudrup történelmet írt a Swansea-vel (Agroinform)
A walesi klub története első kupasikerével ünnepelte százéves fennállását. Mancini a címvédésre koncentrál.

Keresés