2013. február 21. csütörtök

febr. 21
12:24
Több mint 56 ezeren kértek fizetési könnyítést Közép–Magyarországon (Adózóna)
Több mint 56 ezer közép–magyarországi magánszemély, illetve egyéni vállalkozó kérte tavaly adóhátrálékának átütemezését, illetve mérséklését az adóhatóságtól, és a hatóság az ügyek felében engedélyezte is azt, de az adózói együttműködés hiányában 15 ezer eljárást meg kellett szüntetni – közölte a NAV illetékes főigazgatósága.
febr. 21
12:24
Új fordulót hirdethetnek a hitelesek között az ócsai lakóparkra (ATV)
A bedőlt hitelesek nem tolongtak a 40-80 négyzetméteres házakért, így újabb fordulót hirdethetnek könnyebben teljesíthető feltételekkel. A projekt egészére biztosított hatmilliárdból eddig csak 2,4 milliárdot költöttek el.
febr. 21
12:27
Kevesebbet ér a fizetésünk mint egy éve (HR Portál)
4,6 százalékos bruttó és 2 százalékos nettó bérnövekedésről számolt be a KSH 2012-ről szóló gyorsjelentése. A számok elmaradnak a tavalyi 5,7 százalékos infláció szintjétől, vagyis csökkentek a reálbérek és az átlagos adóterhelés is nőtt. Az év végére - a közfoglalkoztatás bővülése ellenére - tizenhétezer munkahely tűnt el.
febr. 21
12:27
A csapat játékát illetően nincs okom panaszra - José Gomes (Agroinform)
Győzelemmel mutatkozott be a kispadon José Gomes, a Vidi 1-0-ra legyőzte a DVSC-t a Ligakupa negyeddöntőjében.
febr. 21
12:33
Nem szigorodtak tovább a vállalati hitelkondíciók (ProfitLine)
2012 utolsó negyedévében a vállalati hitelkondíciókban nem következett be további szigorodás. Bár tőke és likviditási helyzetük az enyhítés irányába hat, a negatív gazdasági és iparági kilátások miatt a bankok továbbra is óvatosak hitelezési politikájukban - olvasható a Magyar Nemzeti Bank januárjában végzett hitelezési felmérésében.
febr. 21
12:35
Ledöbbent az MNB az ÁSZ lépésén (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank visszautasítja az Állami Számvevőszéknek a jegybank törvényes működését megkérdőjelező megállapításait, és értetlenül áll az előtt, hogy miközben az ÁSZ elnöke korábban nem látott okot a büntetőfeljelentésre, később a jegybank a sajtóból arról értesült, hogy a számvevőszék mégis nyomozást kezdeményezett az ügyben.
febr. 21
12:36
Az idén reálbér növekedést várnak az elemzők (Infostart)
Az idén már reálbér növekedésre számítanak a tavalyi csökkenés után az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
febr. 21
12:36
Ilyennek kell lennie a pénztárgépeknek: itt a hivatalos közlemény (Privátbankár)
Az Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Vám- és Adóhivatal közös közleményt adott ki az új pénztárgépekre vonatkozó szabályokról.
febr. 21
12:38
Az Európai Bizottság az EU Bírósága elé idézi Magyarországot (Infostart)
Az Európai Bizottság csütörtökön úgy határozott, hogy az Európai Unió Bírósága elé idézi Magyarországot a házi pálinkafőzés jövedéki adómentessége miatt - jelentették be Brüsszelben.
febr. 21
12:38
Az MNB megdöbbent és nem érti miért nyomoznak ellene (Privátbankár)
A Nemzeti Bank visszautasítja az Állami Számvevőszéknek a jegybank törvényes működését megkérdőjelező megállapításait, és értetlenül áll az előtt, hogy miközben az ÁSZ elnöke korábban nem látott okot a büntetőfeljelentésre, később a jegybank a sajtóból arról értesült, hogy a számvevőszék mégis nyomozást kezdeményezett az ügyben.
febr. 21
12:40
Szenved a szektor: szivárog a pénz az életbiztosításokból (Privátbankár)
A nem életbiztosítási piacon 3 százalékkal, az életbiztosítási piacon 9 százalékkal estek vissza a díjbevételek 2012-ben. Míg a nem-élet ágban elsősorban az átlagdíjak mérséklődésének hatása érvényesült, az életbiztosítási területen az állományok jelentős visszaesése okozta a bevételek apadását – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) 2012-es előzetes adataiból.
febr. 21
12:42
Latolgat a Népszabadság: Finkelstein nagyobb gazember Ron Werbernél? (Gondola)
febr. 21
12:42
Kirándulás, színház és Puszi Weyer Balázstól (Kreatív Online)
A Djangótól peckesebben járt órákig, focit viszont már nem nagyon néz. Kultúrterror.
febr. 21
12:42
Feldaraboltatta és MÉH-telepre vitette a köztéri szobrot a csertői polgármester (ATV)
Közmunkásokkal feldaraboltatott, majd a MÉH-telepre vitetett egy köztéri szobrot a Baranya megyei Csertőn a község független polgármestere a közelmúltban - adta hírül az Új Dunántúli Napló csütörtökön.
febr. 21
12:44
Üldözés a körgyűrűn: rendőrök haltak meg (ATV)
Két rendőr életét vesztette, egy harmadik pedig életveszélyesen megsérült csütörtökön, amikor a párizsi körgyűrűn haladó szolgálati gépkocsijukba belerohant egy terepjáró gépjármű. Ez utóbbit, amelynek sofőrje ittas állapotban, jogosítvány nélkül vezetett, egy másik rendőrautó üldözte - közölték rendőrségi források.
febr. 21
12:45
Malvalehto és Krjukov a sprint selejtező győzese, nincs magyar továbbjutó (Agroinform)
Mona-Lisa Malvalehto és Nyikita Krjukov érte el a legjobb időt az északisí-világbajnokság sprint selejtezőjében.
febr. 21
12:47
Három Tottenham-szurkolót megtámadtak Lyonban (Agroinform)
A britek által kedvelt Smoking Dog elnevezésű kocsmánál történt az incidens, a rendőrség több embert őrizetbe vett.
febr. 21
12:54
Megint megyünk az Európai Bíróság elé, most a pálinka miatt (Privátbankár)
Az Európai Bizottság ma úgy határozott, hogy az Európai Unió Bírósága elé idézi Magyarországot, mert a tagállam jövedéki adó alóli mentességet biztosít a gyümölcspárlatok, vagyis a pálinka előállítása kapcsán.
febr. 21
12:55
Köntöse fojtotta meg a 9 éves kisfiút (Blikk)
A kilencéves Connar Kiedyk egyedül játszott a szobájában, amikor tragédia történt.
febr. 21
12:57
Könnyű tavaszi saláta csírával (Éva Magazin)
Ez a tavaszi saláta primőr zöldségekből a legjobb. Hozzávalók (4–6 személyre): 1 zacskó madársaláta  2 szál sárgarépa 1 csomag retek 1 doboz csíra (ízlés szerint) 6–8 evőkanál olívaolaj 1 evőkanál citromlé  só, bors 1. A sárgarépát hámozd meg, nagy lyukú reszelőn reszeld le. A retket vágd vé­kony karikákra. Az olívaolajat keverd össze a citromlével, sózd, borsozd. 2. Tálalás előtt egy…
febr. 21
13:00
Nem költenek rendezvényekre a cégek (Kreatív Online)
A nagyvállalatok négyötöde nem is tart ilyet.
febr. 21
13:00
Cicik rohangálnak a reklámban - videó (Blikk)
A Valege francia fehérneműmárka legújabb reklámjához nem szexi modelleket kért fel, hanem két mellet szerepeltet a kisfilmben.
febr. 21
13:00
Nagyköveteknek ismertette Mesterházy Attila az MSZP gazdasági programját (Alternatív Energia)
Az MSZP gazdaságpolitikai programjáról tájékoztatta a Magyarországra akkreditált diplomatákat Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke és Kákosy Csaba szakpolitikus csütörtökön.
febr. 21
13:00
Nőtt az álláskeresők száma Vas megyében (HR Portál)
Több mint 17 százalékkal nőtt januárban az álláskeresők száma Vas megyében - közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója az MTI-vel kedden.
febr. 21
13:00
Óriási esések - A BUX is úszik az árral (Portfolio)
Negatív hangulat uralkodott el a világon, az amerikai és ázsiai tőzsdék esése után Európa is beállt a sorba, és hatalmas zuhanásba kezdett. A régiós piacok felett szintén beborult az ég, így ott is...
febr. 21
13:02
DK: be kellene engedni a politikát az egyetemekre (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció (DK) megfontolásra érdemesnek tartja, hogy a politikát szabályozott, nyílt és átlátható módon beengedjék az egyetemekre - mondta sajtótájékoztatóján Molnár Csaba.
febr. 21
13:02
Elindul az EU-USA integráció? (Portfolio)
Az Európai Unió (EU) és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi övezet kialakítása a legfontosabb uniós projekt Angela Merkel német kancellár szerint. A kancellár a német parlamentben...
febr. 21
13:03
Világbajnoki főpróbának beillő korosztályos vívó Eb Budapesten (Agroinform)
Jövő kedden kezdődik meg Budapesten az idei kadet és junior vívó Európa-bajnokság.
febr. 21
13:04
Szőnyeg szélére kerültünk a pálinka miatt (Portfolio)
Az Európai Bizottság csütörtökön úgy határozott, hogy az Európai Unió Bírósága elé idézi Magyarországot a házi pálinkafőzés jövedéki adómentessége miatt - jelentették be Brüsszelben. A magyar...
febr. 21
13:06
Az Amway anyavállalata rekord forgalommal zárta a tavalyi évet (ProfitLine)
Az Amway anyavállalata bejelentette, hogy 2012-ben 11,3 milliárd dolláros forgalmat ért el, amely 400 millióval több, mint 2011-ben. Az Alticor Inc. forgalma az elmúlt hét évben folyamatosan növekedett, értékesítési mutatói az utóbbi tizenhárom év során évről évre javultak
febr. 21
13:06
Kínai hitelt kap az Eximbank (Portfolio)
A mai napon bankközi hitelkeret megállapodást kötött egymással a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Magyar Eximbank) és a Kínai Export-Import Bank (Kínai Eximbank) Pekingben - közölte az állami...
febr. 21
13:08
A rossz hangulat elérte a régiós devizákat is (ProfitLine)
A rossz nemzetközi hangulatnak köszönhetően gyengülnek a régiós devizák, a kamatvágás ellen voksolna a lengyel monetáris tanács néhány tagja a zloty további gyengülésének megállítása végett. Átmeneti megnyugvást hozott a spanyol kötvényaukció.
febr. 21
13:08
Nagy gond a cégeknek a nemfizetés - Visszacsúszott Magyarország (Portfolio)
A követeléskezelés költségei helyett még mindig inkább a nagyobb leírási veszteséget választja a magyar cégek jelentős hányada - hangzott el az Intrum Justitia sajtótájékoztatóján. A követeléskezelő...
febr. 21
13:09
Északisí-vb: nem jutott döntőbe magyar sífutó női sprintben (Sport365)
A négy magyar indulóból egyik sem jutott be a kora délután kezdődő döntőbe a női sífutók sprintversenyének selejtezőjéből az olaszországi Val di Fiemmében zajló északisí-világbajnokságon.
febr. 21
13:11
Gusztustalan: ötven szurkoló vert hármat - videó (Sport365)
Mintegy ötven, maszkot viselő huligán szerda este megtámadta a Tottenham Hotspur három szurkolóját, aki az Olympique Lyon elleni labdarúgó Európa Liga-párharc csütörtöki visszavágójára érkezett a francia városba.
febr. 21
13:18
Meghalt a sztálinista múlt feltárója (Infostart)
Hetvennégy éves korában csütörtökön meghalt az idősebb Alekszej German, a sztálinista múlt feltárójaként nemzetközi elismertséget szerző orosz filmrendező, forgatókönyvíró, színész és producer.
febr. 21
13:18
Taxisok, figyelem! Minden Budapesten fuvarozónak adóznia kell a fővárosban (Pénzcentrum)
Telephelyet ugyan nem kell létesíteniük Budapesten a fővárosban fuvarozó taxis vállalkozásoknak, a helyi iparűzési adó hatálya alá azonban továbbra is be kell jelentkezniük. A Kúria Önkormányzati Tanácsa elutasította a Budapest Főváros Kormányhivatala által benyújtott indítványt....
febr. 21
13:18
Bulgária: a parlament megszavazta a kormány lemondását (ATV)
A várakozásoknak megfelelően a szófiai parlament csütörtökön megszavazta a Bojko Boriszov vezette egypárti bolgár kormány lemondását.
febr. 21
13:18
A BMW M divíziója kiáll a hátsókerékhajtás mellett (Auto Pult)
A BMW hosszú idők óta elkötelezett a hátsókerékhajtás mellett, a bajorok sportos modelljeiért felelős M divízió azonban megerősítette a tényt, hogy náluk továbbra is az első kerekeké a kormányzás feladata, a hajtást csakis a hátsókra bízzák. Persze például az X5 M-en mindez nem változtat, de jó tudni, hogy a BMW milyen irányt szeretne képviselni.
febr. 21
13:21
A kényszernyugdíjazás buktatói (Adózóna)
A kormány döntése alapján a közszolgálatban dolgozó nyugdíjas korú munkavállalók csak kivételesen kerülhetik el a kényszernyugdíjazást. A normális eljárás ezekben az esetekben a felmentés kiadása, illetve az erre az időszakra járó járandóság kifizetése lenne. Egy életpálya lezárása, illetve a nyugdíjas létre történő átállás segítése minimális elvárás lehetne ezekben az esetekben a munkáltató…
febr. 21
13:21
Tesztversenyekkel vezetik fel a debreceni vb-t (Agroinform)
A debreceni Főnix Csarnok küzdőterén már készen áll az 1800 négyzetméteres jégfelület.
febr. 21
13:30
Kevesebb céget vásároltak fel (Privátbankár)
Negyedével kevesebb céget vásároltak fel tavaly 2011-hez képest. A legtöbb sikeres üzletet az IMAP hozta tető alá. Magyarországon is több üzletet kötöttek.
febr. 21
13:33
Kicsit csökkent, de továbbra is magas a migrációt tervezők aránya (HR Portál)
Az elmúlt két évtized alatt lényegében háromszorosára nőtt a külföldi munkavállalást vagy végleges letelepedést tervező felnőtt magyarok aránya - írja a Tárki elemzése.
febr. 21
13:36
A bolgár parlament megszavazta a kormány lemondását (Infostart)
A várakozásoknak megfelelően a szófiai parlament csütörtökön megszavazta a Bojko Boriszov vezette egypárti bolgár kormány lemondását.
febr. 21
13:36
MNB-nyomozás - Az MNB értetlenül áll az ÁSZ lépése előtt (Gondola)
Az MNB visszautasítja a jegybank törvényes működését megkérdőjelező megállapításokat, értetlenül áll az előtt, hogy nyomozás indult.
febr. 21
13:36
Nem alakíthat frakciót a Fővárosi Közgyűlésben a PM (Alternatív Energia)
A Főpolgármesteri Hivatal szerint a Párbeszéd Magyarországért (PM) nem alakíthat frakciót a Fővárosi Közgyűlésben, mert nem felel meg az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának (szmsz).
febr. 21
13:36
Megszondáztatná a szlovák képviselőket egy ellenzéki honatya (Kripto Akadémia)
Alkoholszondáztatásnak vetné alá a parlamenti képviselőket a törvényhozás ülései előtt a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki képviselője.
febr. 21
13:36
Gulyás: az alaptörvény-módosítások eleget tesznek az AB szempontjainak (ATV)
Az Alkotmánybíróság által korábban már megsemmisített jogszabályokkal módosítaná az Alaptörvényt a Fidesz – Gulyás Gergely szerint ezzel nem bírálják felül az Alkotmánybíróság határozatát, hanem egy annak megfelelő jogszabályt próbálnak meg az Alaptörvény szövegébe iktatni.
febr. 21
13:38
Uniós bíróság elé idézték Magyarországot a pálinkafőzés miatt (ATV)
Az Európai Bizottság csütörtökön úgy határozott, hogy az Európai Unió Bírósága elé idézi Magyarországot a házi pálinkafőzés jövedéki adómentessége miatt, jelentették be Brüsszelben.
febr. 21
13:39
Bírósági ügy lett az adómentes pálinkafőzésből (ProfitLine)
Az Európai Bizottság csütörtökön úgy határozott, hogy az Európai Unió Bírósága elé idézi Magyarországot a házi pálinkafőzés jövedéki adómentessége miatt - jelentették be Brüsszelben. A nemzetgazdasági tárca jelezte: a kormány ragaszkodik a házi pálinkafőzés szabadságához.

Keresés