A katolikus egyháznak nyitottnak kell lennie, továbbra is párbeszédet kell folytatnia a világgal XVI. Benedek pápa utódának megválasztása után, de nem engedhet az abortusz és a melegházasság ügyében - szögezte le a mexikói püspöki konferencia elnöke, a pápaválasztó bíborosi testület egyik tagja.
Szili Katalin független képviselő kaphatja az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöki posztját - írja a csütörtöki Magyar Nemzet fideszes forrásokra hivatkozva.
Fábri György elmondta, az egyetem történetében még nem függesztettek fel hallgatói önkormányzatot, de ez döntés mutatja, hogy az ELTE megvédi a náluk tanulók személyiségét. Azt is vizsgálják, hogy a HÖK hajtott-e végre politikai utasításokat.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed legfontosabb irányítótestülete szerint akár a vártnál hamarabb is szükség lehet a kötvényvásárlási program felfüggesztésére annak magas költségei miatt.
Elhasaltak az ázsiai piacok is a Fed jegyzőkönyvében foglaltak nyomán, ugyanis felerősödtek azok a félelmek, hogy a központi bank a vártnál hamarabb felhagy azon intézkedéseivel, amelyek a többlet likviditást révén a részvénypiacok szárnyalását eredményezte.
Nyomozást rendelt el a rendőrség, mert a gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank 2008 és 2010 között több hazai pénzintézetről üzleti titkokat küldött a Nemzetközi Valutalapnak (IMF) - tudta meg az MTI Hírcentrum.
A világ legnagyobb létszámú hadseregében tovább gyűrűzik a kínai központi politikai vezetőség által indított takarékossági kampány, megszigorítják a katonák élelmezésének szabályait - derült ki csütörtöki médiajelentésekből.
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első körét követően nem változott a helyzet a góllövőlista élén. Továbbra is a török Buruk Yilmaz és a portugál Cristiano Ronaldo vezeti 7-7 góllal a góllövőlistát.
A Bajnokok Ligája szerdai nyolcaddöntőjében 2-0-ra nyert az olasz AC Milan a spanyol FC Barcelona ellen. A mérkőzés után a két szakvezető nyilatkozott.
A török Galatasaray tegnap 1-1-es döntetlent játszott a német Schalke 04 együttesével a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A mérkőzés után a két vezetőedző nyilatkozott.
Az Index arról közöl cikket, hogy betiltották a rendezők a magyar zászló használatát Szolnokon, amikor a helyi kosárlabdacsapat 81-66-ra győzött az izraeli Hapoel Unet Holon ellen. Új útvonalakat és új módszereket próbálgatnak a drogcsempészek, így a közelmúltban eddig jórészt csak az amerikai kontinensen ismert folyékony kokain is megjelent Magyarország határain - írja a Magyar Nemzet.
Felszámolója meghirdette a tavaly nyáron csődbe ment, közel 40 milliárd forintos adósságot felhalmozó Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet vagyonelemeit - tájékoztatta a Napi Gazdaságot Boros...
Egy kilencmillió eurós európai program keretében kezdődhetnek meg embereknél annak az új eljárásnak a klinikai próbái, amelynek segítségével gerincsérülés nyomán lebénultakat taníthatnak meg újra járni.
Folytatódik csütörtökön a biztonsági személyzet sztrájkja a düsseldorfi és a köln-bonni repülőtéren. A Budapest Airport honlapja szerint reggelig a Lufthansa német légitársaság és a United Airlines törölte egy-egy Düsseldorfból Budapestre közlekedő járatát.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 140,86 pontos, 0,73 százalékos csökkenéssel, 19 095,16 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt. Az elemzők szerint az OTP esése mögött ismét azok a találgatások állnak, miszerint a Magyar Nemzeti Bank korlátozná a kéthetes betétek mennyiségét. Az OTP-részvények ára 119 forinttal, 2,42 százalékkal 4801 forintra csökkent,…
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Nagyon borús volt a hangulat mind az amerikai mind az ázsiai piacokon, mely nagyrészt a Fed január végi üléséről készített jegyzőkönyv publikálásával magyarázható. Az irányadó nyugat-európai...
Új útvonalakat és új módszereket próbálgatnak a drogcsempészek, így a közelmúltban eddig jórészt csak az amerikai kontinensen ismert folyékony kokain is megjelent Magyarország határain....
Folytatódik csütörtökön a biztonsági személyzet sztrájkja a düsseldorfi és a köln-bonni repülőtéren. A Budapest Airport honlapja szerint reggelig a Lufthansa német légitársaság és a United Airlines törölte egy-egy Düsseldorfból Budapestre közlekedő járatát.
A meggyőző érvelés hatására belátjuk, hogy nagyot hibáztunk, ezért visszavonjuk az erkölcstan oktatókkal kapcsolatos ajánlásunkat – mondta Keszei Sándor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az adást követően rengeteg hálálkodó üzenet érkezett Kálmán Olgához.
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
Nyomozást rendelt el a rendőrség, mert a gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank 2008 és 2010 között több hazai pénzintézetről üzleti titkokat küldött a Nemzetközi Valutalapnak (IMF) - tudta meg az MTI Hírcentrum.
Kioktató stílusú levélben indokolta a francia kormánynak a Titan International elnök-vezérigazgatója, hogy cége miért nem akarja újraindítatni a Goodyear bezárt abroncsgyárát az észak-franciaországi Amiens-ben.
Közzétette a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó eredményeit az OMV, a számok összességében kedvezően alakultak az elemtői várakozásokhoz képest. A tisztított üzemi eredmény 8%-kal múlta felül a...
Észak-Korea a harmadik kísérleti atomrobbantással megerősítette védelmét az "ellenséges" Egyesült Államokkal szemben - áll a phenjani vezetőség csütörtöki jelentésében, amelyet az állami hírügynökség, a KCNA közölt. Hozzátették, hogy "tragikus következményekkel" járt mindeddig, ha bármely ország meghajolt Washington előtt, és feladta nukleáris terveit.
A vörös Mercedes A-osztály a mélyre húzott lökhárítóival és szoknyáival szinte ráharap az aszfaltra, az óriási nyílások láttán pedig azt hihetnénk, hogy az autó nyomban felfal minket, ha nem tiszteljük. Hátulról a szélesre húzott, fekete betéttel és ál-légbeömlőkkel tarkított lökhárítók és a két méretes kipufogócső láttán úgy gondolhatjuk, hogy komoly sportvér csörgedezik a magyar génekkel is…
A Reuters elemzői konszenzusában szereplő 1,18 milliárd euró helyett 1,22 milliárd euró lett az Allianz negyedik negyedéves nettó eredménye. A gyorsjelentés fő pontjai: - 2012 egészében 9,5...
Nyomozást rendelt el a rendőrség, mert a gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank 2008 és 2010 között több hazai pénzintézetről üzleti titkokat küldött a Nemzetközi Valutalapnak (IMF) - tudta meg az MTI Hírcentrum.
Piaci információk szerint a magyar jegybank márciustól felálló új vezetése az alapkamatnál akár több száz bázisponttal alacsonyabb kamat mellett nyújtana forintalapú finanszírozást a hazai bankoknak,...