Európa teljes nyugati felén és több, Magyarországgal szomszédos országban is kiterjedt influenzajárvány van - derül ki az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatal (ÁNTSZ) szombaton Facebook-oldalán közölt jelentéséből.
Szigorú biztonsági intézkedések közepette Maliba látogatott szombaton Francois Hollande francia államfő több kormánytag kíséretében, s felkereste Timbuktu városát, ahonnan hat napja űzték ki a szélsőséges fegyvereseket a francia és mali katonák.
Európa teljes nyugati felén és több, Magyarországgal szomszédos országban is kiterjedt influenzajárvány van - derül ki az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatal (ÁNTSZ) szombaton Facebook-oldalán közölt jelentéséből.
A Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete szerint MSZP-s kampánycélt szolgál az Éhségmenet elnevezésű akció - ezt Tilki Attila, a kormánypárt nyírségi elnöke mondta szombaton Nyíregyházán az MTI-nek, reagálva arra, hogy a térségből negyvenen indultak útra tiltakozni az elszegényedésre hivatkozva Budapestre.
Veszélyes kapkodásnak tartja a Fidesz Mesterházy Attila MSZP-elnök elképzelését a magyarországi euróbevezetés ügyében - közölte Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója és Puskás Imre, a parlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke.
A leleplező és bemutató sorozatban ma a Sauber csapat volt a soros. A Ferrari motorral hajtott C32-es versenyautó első pillantásra brutális színben pompázik majd 2013-ban.
Fabio Bordonali húsz éve dolgozik a profi kerékpározás világában. Sokat gondolkodott a folytatáson, hisz a gazdasági válság hatására már nem tudott ütőképes Pro Kontinentális, azaz másodosztályú sort összerakni.
Élesen bírálta a NATO és általában a Nyugat válságkezelési politikáját Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a 49. müncheni biztonságpolitikai konferencián tartott előadásában.
Szaporodnak a rejtélyek az egyéni nyugdíjszámla körül; eddig a részletekről szinte minden esetben az erőforrás tárca adott tájékoztatást, és a számla vezetésére kijelölt szerv, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság is ennek a minisztériumnak a háttérintézménye. Most viszont lapunk kérdéseit elutasította az EMMI, és az kérték, a gazdasági minisztériumnál érdeklődjük. Válaszokat azonban…
A téli átigazolási szezonban az olasz élvonalbeli csapatok alig költöttek a a piacon. Nézzük, hogy melyik csapat melyik futballistára költötte azt a keveset is.
A legutóbbi 3 forintos benzin áremelés után várhatóan a benzin kiskereskedelmi átlagára 431 forintra emelkedik, s a gázolaj ára 432 forint marad február 6-án, szerdán - áll a GKI Energiakutató előrejelzésében.
Az LMP kockázatos lépésnek és felelőtlenségnek tartja, hogy a magyar állam megvásárolta az E.ON gázüzletágát - mondta Vágó Gábor szombati sajtótájékoztatóján.
Az LMP kockázatos lépésnek és felelőtlenségnek tartja, hogy a magyar állam megvásárolta az E.ON gázüzletágát - mondta Vágó Gábor szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Erősen kezdték az évet az amerikai autógyártók, a General Motors, Ford és a Chrysler is kiugróan magas eladásokról számolt be a januári hónapban - írja a Marketwatch. Hogy teljesítettek az...
Valóságos lázadás tört ki a kormányzó brit Konzervatív Párt tagsága és szavazói körében az azonos neműek házasságának tervezett engedélyezése miatt. Szombati londoni sajtóértékelések szerint olyan mértékű a tervezet választói elutasítottsága, hogy az önmagában kérdésessé teheti a konzervatívok kormányon maradását a következő választások után.
A tulipán állítólag nőiességünk szimbóluma. Biztos, hogy mindent tudsz róla? A tulipán akár a hó alól is előtör, és bámulatba ejti a világot nemesen egyszerű formájával, hihetetlen színeivel, a feszesen zárt bimbókkal, amelyek hamar kibomlanak és kitárják pompájukat. A képen látható tulipánfajták: Jan van Ness, Bright Parrot, Holland Queen, Pink Diamond, Ad Rem, Ile de France 1. Tudtad, hogy a…
Az LMP kockázatos lépésnek és felelőtlenségnek tartja, hogy a magyar állam megvásárolta az E.ON gázüzletágát - mondta Vágó Gábor szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
További három hónapig Gyulai Miklós marad a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke - döntött szombaton a sportági szervezet rendkívüli tisztújító küldöttgyűlése.
A Somogy megyei Ádándon villanyoszlopnak ütközött egy cseppfolyósított nitrogént szállító kisteherautó, a sofőrt kórházba szállították, a vegyi anyag szivárgását a katasztrófavédők megállították.
A téli átigazolási szezonban az spanyol élvonalbeli csapatok szinte fukarkodtak az átigazolások terén. Nézzük, hogy melyik csapat melyik futballistára költötte azt a keveset is.
Jelentős volt a különbség a magyar miniszterelnök legutóbbi brüsszeli látogatása, és egy évvel korábbi strasbourgi európai parlamenti beszédének fogadtatása között - írja elemzésében a BruxInfo. 2012-ben olyannyira elmérgesedni látszott a viszony, hogy egyes frakciók az EP-ben még a 7-es cikkely kezdeményezését is felvetették, ami alapján akár a tagsági jogok ideiglenes felfüggesztését eredményező…
Szociális kiáltványt fogadtak el az MSZP platformjai szombati évindító tanácskozásukon, támogatásukról biztosítva az éhségmenet résztvevőit. A szocialista pártban működő hat platform vezetője közösen számolt be újságíróknak a dokumentumról.
Nem csökkenthetik a NATO európai tagjai a katonai kiadásokat 2014 után azzal az ürüggyel, hogy véget ért az afganisztáni küldetés - figyelmeztetett az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián.
Európa teljes nyugati felén és több, Magyarországgal szomszédos országban is kiterjedt influenzajárvány van - derül ki az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatal (ÁNTSZ) szombaton Facebook-oldalán közölt jelentéséből.
BUDAPEST — Meglepő kijelentést tett Karinthy Márton (62), amikor a Vasárnapi Blikknek bevallotta: nem volt jó apa. Ahogyan ősei, úgy ő sem fordított túl sok figyelmet a gyermekeire.
Hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz a Jobbik a kormány által tavaly év végén megrendelt IMF-el kapcsolatos óriásplakát-kampány "aránytalanul drága" megvalósítása miatt - jelentette ki az ellenzéki párt alelnöke szombaton.
Valóságos lázadás tört ki a kormányzó brit Konzervatív Párt tagsága és szavazói körében az azonos neműek házasságának tervezett engedélyezése miatt. Szombati londoni sajtóértékelések szerint olyan mértékű a tervezet választói elutasítottsága, hogy az önmagában kérdésessé teheti a konzervatívok kormányon maradását a következő választások után.
Budapest ‒ Akasztják a hóhért! Papp Gergőt (39) a nézők szókimondó, pimasz stílusáról ismerhették meg, aki a Napló munkatársaként sosem hagyta szó nélkül, ha igazságtalanság szemtanúja volt. Ezúttal viszont a Pimasz úrnak becézett riporter lesz kritika tárgya.