2013. február 4. hétfő

febr. 4
10:03
Varga nélkül utazik a válogatott Belekbe (Agroinform)
Vasárnap délután találkozott a törökországi Belekben szerdán sorra kerülő, fehéroroszok elleni meccsre készülő csapat.
febr. 4
10:05
Davis Kupa: győztek a címvédő csehek, kikaptak a spanyolok (Sport365)
A címvédő csehek bejutottak a negyeddöntőbe, az ötszörös bajnok spanyol csapat viszont kikapott a 16 között a tenisz Davis Kupa Világcsoportjában.
febr. 4
10:09
Több ezer tanár nem kapta meg a fizetését (Privátbankár)
Tegnap még úgy lehetett tudni, több ezer tanár "előleget" kap a januári, késve utalt fizetéséből. A KLIK vezetője nem tud semmiről, az Államkincstár elismerte, csúsztak a fizetésekkel.
febr. 4
10:15
Folytatódik a Siri-sikersztori: beköltözik a Hondákba (hirado.hu)
Ez már nem híresztelés, tény: az Apple virtuális asszisztense beépül a Honda és az Acura 2013-as modelljeibe.
febr. 4
10:15
Márciusban zár be az Albert Stadion (Portfolio)
A kormány 6,9 milliárd forint átcsoportosításáról határozott a ferencvárosi Albert Stadion építésének idei munkálataira. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. novemberben írta ki a kivitelezésre...
febr. 4
10:15
Már a taxikban is sokan bliccelnek (Pénzcentrum)
Nem csak a BKV járatain bliccelnek tömegek: meglepően sok olyan utas van, aki a taxiért sem hajlandó fizetni. Csak egyetlen társaságnál, a Taxi Plusnál naponta egy-két utas van, aki nem egyenlíti ki a számláját. Ez havonta több százezer forintos kárt okoz a cégnek, ami beszorozva a fővárosi taxitársaságok számával, igen nagy összegre rúg - derül ki az InfoRádió beszámolójából....
febr. 4
10:15
Itt az önműködő autó (ATV)
Az Audi szenzációt keltett a Las Vegasban rendezett Consumer Electronics Show (CES) kiállításon, amikor bemutatta az önműködően közlekedő autóját. A német autógyártó most első alkalommal konkrétan beszél arról az időpontról, amikor az önműködő autó koncepciója valósággá válhat az utakon: "úgy gondoljuk, hogy a sorozatban gyártott, önműködő vezetési funkcióval ellátott autó műszakilag még ebben az…
febr. 4
10:15
300 lóerővel szorongatna Porschét az Alfa Romeo 4C Competizione (Auto Pult)
Gyári forrásokból új információk kerültek felszínre a napokban az Alfa Romeo legfrissebb büszkeségéről, nevezetesen a 4C sportautóról, amely a 2013-as Genfi Autószalonon debütál majd. A hamarosan bemutatkozó élménygyáros ráadásul Roadster és Stradale verzióban is készülni fog, miközben a lóerőkkel bőségesen bánó versenyváltozat sem marad el.
febr. 4
10:18
Emelő nélkül cserél kereket a rendőr (BorsOnline)
Három dízelmozdony súlyát emeli fel minden évben az ország legerősebb rendőre. Majoros Árpád erejének titka a kitartó edzés és a rakott csirkemell. Rendőrként azt vallja: többet ésszel, mint erővel.
febr. 4
10:18
Egymással szexeltek a gyerekek, be kellett zárni az iskolát! (Blikk)
Be kellett zárni egy lutheránus előkészítő iskolát az Egyesült Államokban, miután a 4-5 éves diákok titokban orális szexszel kényeztették egymást.
febr. 4
10:18
Többen kértek munkanélküli segélyt Spanyolországban (HR Portál)
A vártnál kisebb mértékben emelkedett januárban a munkanélküli segélyért folyamodók száma Spanyolországban.
febr. 4
10:21
A Toronto nem bír a Miamival (Agroinform)
A címvédő Miami Heat sorozatban tizedik alkalommal nyert a Toronto Raptors ellen az NBA vasárnapi játéknapján.
febr. 4
10:23
Erdei összecsap Gracsovval márciusban (Agroinform)
A veretlen magyar félnehézsúlyú ökölvívó március 30-án Monte-Carlóban összecsap az orosz Gyenyisz Gracsovval.
febr. 4
10:24
Pasik póló nélkül #12 - Szexi cowboyok (Joy)
Íme néhány szexi cowboy, természetesen félmeztelenül, póló nélkül!
febr. 4
10:24
Izgalmas és inspiráló kikapcsolódás az egész családnak (Éva Magazin)
A Herendi Porcelánmanufaktúrában jártunk. Hétvége, rossz idő és pechünkre pont mi vagyunk a felelősek 3 különböző korú és nemű kisgyerek szórakoztatásáért (a miénken kívül két unokatestvér). A fővárosi opciókat már rengetegszer elsütöttük, a moziban nincs semmi gyerek-kompatibilis (az amúgy is csak másfél óra), így csak a kirándulás jöhet szóba. Kalandozásaink során már többször áthajtottunk…
febr. 4
10:25
Újabb bravúros győzelmet aratott a Boston (Agroinform)
Vasárnap a Boston Celtics a Los Angeles Clipperst fogadta, és ha már így történt, jól meg is verte…
febr. 4
10:26
6 tavaszváró saláta (Éva Magazin)
Télvégi, koratavaszi idényzöldségekből. Nagyon várjuk ám a tavaszt! 1. Csípős, grillezett marhasült salátával 2. Kolbászos csirkesaláta   --pagebreak--   3. Saláta sült zöldségekből 4. Articsókasaláta érlelt sonkával   --pagebreak--   5. Füstölt lazacos krumplisaláta 6. Kecskesajtos zöldborsósaláta mentával Recept: Simándi Júlia, fotó: John Paul Urizar / ACPsyndication.com
febr. 4
10:27
Újabb öt évet kapott a Jazzy Rádió (Privátbankár)
A Médiatanács újabb öt évvel hosszabbította meg a Jazzy Rádió idén lejáró szerződését.
febr. 4
10:33
Recept: Mágnás diós pite III. (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 30 dkg liszt 1 csomag sütőpor 15 dkg zsír 10 dkg cukor 1 egész tojás 1 citrom reszelt héja és leve A töltelékhez: 20 dkg cukor 2 tojás sárgája és felvert fehérje 15 dkg darált dió 1 csomag vaníliás cukor Valamint: baracklekvár
febr. 4
10:33
Erdei márciusban bokszol (Infostart)
Erdei Zsolt menedzsmentje hivatalosan megerősítette, hogy a veretlen magyar félnehézsúlyú ökölvívó március 30-án Monte-Carlóban összecsap az orosz Gyenyisz Gracsovval.
febr. 4
10:33
Csúszós útszakaszokra figyelmeztet a közútkezelő (Metropol)
A havazás nem okoz fennakadást, de a reggeli fagyok nyomán néhány mellékúton síkos burkolatra számíthatnak a közlekedők - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfő délelőtt.
febr. 4
10:33
Buszbaleset Dél-Kaliforniában: 8 halott, 27 sebesült (hirado.hu)
A baleset Los Angelestől 120 kilométerre keletre történt egy hegyvidéki területen, Menton településnél, a 38-as autópályán.
febr. 4
10:33
Az Audi A1 az év legjobb kisautója (ATV)
Az „auto motor und sport” magazin (ams) olvasói szavaztak a "2013 Legjobb autói"-ról. Az Audi A1 első helyen végzett a „Kisautó” kategóriában, megismételve ezzel a 2012-ben megszerzett győzelmét.
febr. 4
10:35
Recept: Klasszikus vargabéles (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg tehéntúró 10 dkg cérnametélt 1 csomag réteslap /8 lapos/ 3 db tojás 1 db citrom reszelt héja 3 dl tejföl 10 dkg mazsola 15 dkg cukor 5 dkg vaníliás cukor 6 dkg vaj
febr. 4
10:35
Iszapömlés: elölről kezdik a tárgyalást (Metropol)
Változás történt a büntetőtanács összetételében. Tízezer oldalnyi iratanyagot kell újratárgyalni.
febr. 4
10:35
RMDSZ-siker a kovásznai és a szentábrahámi időközi polgármester-választáson (hirado.hu)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelöltje fölényes győzelmet aratott a székelyföldi Kovászna város és Szentábrahám község időközi polgármester-választásán.
febr. 4
10:35
Karambolozott és felborult egy busz: 8 halott (ATV)
Karambolozott és felborult egy autóbusz Kalifornia déli részén vasárnap este. A balesetben nyolc ember meghalt, 27 megsebesült - közölték a hatóságok. A baleset Los Angelestől 120 kilométerre keletre történt egy hegyvidéki területen, Menton településnél, a 38-as autópályán.
febr. 4
10:36
Ilyen showt csinált Beyoncé a Super Bowlon! (Blikk)
Elképesztő műsort adott az amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjén Beyoncé Knowles.
febr. 4
10:36
Nincs változás a női tenisz-világranglista élcsoportjában (Sport365)
Továbbra is a fehérorosz Viktorija Azarenka vezeti a női teniszezők világranglistáját, amelyen a legjobb magyar, Babos Tímea a 79. helyet foglalja el.
febr. 4
10:37
Eva Longoria megmutatta (hirado.hu)
Talán egy kicsit többet is mutatott a dekoltázsa, mint amennyi kívánatos lett volna.
febr. 4
10:38
Meghalt a Micsoda csapat! című filmet ihlető női baseballsztár (Sport365)
Nyolcvannyolc esztendősen elhunyt Lavonne "Pepper" Paire-Davis egykori női baseballsztár, akinek élete a profi női baseball-liga születéséről szóló, Micsoda csapat! című filmet ihlette.
febr. 4
10:39
Feldolgozza saját PVC-hulladékát a Graboplast (ProfitLine)
Ez év közepére teljes egészében feldolgozza a gyártás során keletkező PVC-hulladékot a Graboplast - közölte az MTI érdeklődésére Jancsó Péter elnök-vezérigazgató.
febr. 4
10:39
Változatlan az élmezőny, Kirilenko már a 13. (Agroinform)
Viktorija Azarenka vezeti a női teniszezők világranglistáját Derena Williams és Marija Sarapova előtt.
febr. 4
10:39
Latorcai: idén sem csökken a civilek állami támogatása (hirado.hu)
A civil szervezetek támogatási szerkezete jelentős egyszerűsítésen esett át.
febr. 4
10:40
Sztárklubok bukdácsoltak kiesőjelöltek ellen, Elefántcsontpart búcsúzott - Videóhiradó (Sport365)
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
febr. 4
10:41
Mozdonyvezető képzést indított a MÁV - nőknek is (ProfitLine)
Mozdonyvezető képzést indított 21 hallgatónak a MÁV Zrt. Baross Gábor Oktatási Központja (BOK) a MÁV-Trakció és a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) megrendelésére, az országban most először nőket is kiképeznek mozdonyvezetőnek.
febr. 4
10:42
Hivatalos: Erdei összecsap Gracsovval márciusban (Sport365)
Erdei Zsolt menedzsmentje hivatalosan megerősítette, hogy a veretlen magyar félnehézsúlyú ökölvívó március 30-án Monte-Carlóban összecsap az orosz Gyenyisz Gracsovval.
febr. 4
10:43
Vártnál kevésbé javult a befektetői bizalom (Sentix) (ProfitLine)
Februárban a várakozásoktól némiképp elmaradó mértékben, de így is másfél éve nem látott szintre emelkedett a befektetői hangulatindex az euróövezetben, ami egyébként már a hatodik havi emelkedés volt egyhuzamban - közölte hétfőn a berlini Sentix gazságkutató intézet.
febr. 4
10:44
Francia játékost tesztel a Loki - videó! (Sport365)
Mamadou Wague személyében egy fiatal francia játékost tesztel a hét folyamán a DVSC-TEVA szakmai stábja.
febr. 4
10:45
Az én rózsám vasutas (Privátbankár)
Történetében először képez női mozdonyvezetőket a MÁV.
febr. 4
10:51
Recept: Bakonyi pulykatokány (Mindmegette)
Hozzávalók: 60 dkg pulyka felsőcomb csont nélkül 30 dkg gomba 10 dkg füstölt szalonna 1-2 db paradicsom 1-2 db paprika 2-3 fej vöröshagyma /mérettől függően/ 1 kis pohár tejföl 2 evőkanál finomliszt só pirospaprika őrölt feketebors
febr. 4
10:51
Davis Kupa: győztek a címvédő csehek (Metropol)
Az ötszörös bajnok spanyol csapat viszont kikapott a nyolcaddöntőben.
febr. 4
10:51
Nemi szervek nélkül született egy gyerek (Blikk)
febr. 4
10:51
Rohác azt állítja, külföldön volt a Fenyő-gyilkosság idején (Metropol)
Vallomást tett a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásával gyanúsított Jozef Rohác - írta a Blikk.
febr. 4
10:51
Mozdonyvezető képzést indított a MÁV Zrt. - nőknek is (hirado.hu)
Az országban most először képeznek ki nőket mozdonyvezetőnek.
febr. 4
10:51
Szabotázs és sztrájk a Peugeot-Citroen egyik gyárában (HR Portál)
Döbbenetes állapotok uralkodnak a Peugeot-Citroen autógyártó egyik Párizs közeli, bezárásra ítélt üzemében, ahol a sztrájkoló dolgozók rettegés alatt tartják dolgozni akaró munkatársaikat - tudósít az InfoRádió.
febr. 4
10:51
Elbeszél egymás mellett a kormány és az IMF (Portfolio)
A magyar kormánnyal folytatott tárgyalásokon 2012. júliusig "olyan intézkedésekről volt szó, amelyeket mi csak egy készenléti hitel keretében tudnánk támogatni" - jelentette ki ma reggel a Kossuth...
febr. 4
10:51
Afrika Kupa: Burkina Faso is a legjobb négy között (ATV)
Burkina Faso jutott be utolsóként az elődöntőbe a Dél-Afrikában zajló labdarúgó Afrika Kupán, miután a vasárnapi második negyeddöntőben hosszabbítás után 1-0-ra verte Togót.
febr. 4
10:53
Recept: Magyaros rakott káposzta (Mindmegette)
Hozzávalók: 1,5 kg vecsési savanyú káposzta 80 dkg darált (sertés-marha vegyesen) hús 25 dkg füstölt csemege szalonna 25 dkg füstölt paraszt kolbász 30 dkg rizs 3 evőkanál olaj 2 fej vöröshagyma 4-5 gerezd fokhagyma kb. 25 dkg (házi) lecsóalap, vagy szezon szerint más 1 dl száraz fehérbor kb. 2 evőkanál őrölt paprika kb. 2 teáskanál csípős piros arany kb. 1 evőkanál morzsolt majoránna kb. 2…
febr. 4
10:53
Elutasította a Kúria a fekete sereg ügyében a felülvizsgálati indítványokat (hirado.hu)
A harminc vádlott közül ebben az eljárásban nyolcnak a kérelméről döntött a legfelsőbb bírói fórum.

Keresés