A február 19-i keddel záruló héten a nettó spekulatív vételi pozíciók csökkenése jellemezte a nyersanyagpiacot. Ezzel újabb mélypontját érte el a nettó spekulatív kereslet értéke az árupiacon. A...
Az év végi évfordulós szerződésekre legkésőbb 2013. március 1-jéig be kell érkeznie a biztosító társaságokhoz az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díj aktuális részletének – figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
A párizsi legfelső bíróság döntése értelmében megjelenhet az a kötet, amelyet Dominique Strauss-Kahnnal folytatott szerelmi viszonyáról írt egy francia újságírónő. A kiadónak azonban minden példányban egy kell helyeznie azt az üzenetet, hogy a mű sérti a volt IMF-vezér magánéletét, valamint kártérítést is kell fizetnie.
Vegyesen mozogtak a tegnapi kereskedés során a nyersanyagok, ennek megfelelően a Dow Jones UBS árupiaci indexe is stagnálással zárt. A nap vesztese az alumínium több mint 2%-os eséssel, míg a nap...
Társkereső szolgáltatást indít a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, célja, hogy meg is szülessenek a tervezett gyerekek Magyarországon - írja a Magyar Nemzet....
Tűz volt szerda hajnalban egy műanyagtermékeket árusító, a hatóságok szerint törvénytelenül működő hatemeletes üzletházban az indiai Kolkatában, és legalább 19 ember meghalt - közölte a helyi rendőrség.
Szerencsétlen pillanatot élhetett át Alberto Undiano játékvezető a Barcelona - Real Madrid Spanyol Kupa elődöntőn. A bíró rosszul helyezkedett, ezzel feltartotta Lionel Messit a 16-oson belül.
Magyarország még nem vette át - így az még nem jogerős - azt a hivatalos határozatot, amely szerint az Európai Bizottság mintegy 9,3 millió euró, azaz hozzávetőleg 2,7 milliárd forint uniós támogatás...
Színészkedni a legtöbb futballista olykor-olykor szokott. Tegnap este Jordi Alba villantotta meg színészi tehetségét a Real Madrid ellen. Csak egy a baj, a hétvégén volt az Oscar-díjátadás...
Csütörtökön piacnyitás előtt teszi közzé negyedik negyedéves számait a Magyar Telekom. Árbevétel és EBITDA szinten nem számítunk meglepetésre, míg a profit tekintetében pesszimistábbak vagyunk, mint amit a piaci konszenzus jelenleg tükröz. Intézményi fundamentális elemzőnk egyre szkeptikusabb az 50 forintos kifizetéssel kapcsolatban a sokasodó kockázatok miatt - olvasható a KBC Equitas…
A kedd délutáni gyengülésbõl csak kis részt tudott ledolgozni reggelig a forint, ma délelõtt pedig új egyhavi mélypontra esett az euróval szemben. A jegyzések átlépték a 296-os szintet....
A Gfk piackutató intézet ma közzétett felmérése szerint márciusban tovább javulhat a német fogyasztói bizalom. A márciusra vonatkozó fogyasztói bizalmi index értéke a várakozásoknak megfelelően 5,9 pontra emelkedett a februári 5,8 pontról.
A kormány a tegnapi ülésén döntött az 5000 főnél nagyobb önkormányzatok adósságának átvételéről - válaszolta újságírói kérdésre a szerdai nemzetközi sajtótájékoztatón a Parlament épületében Orbán...
Az olasz választások után kialakult patthelyzet nyomja rá bélyegét továbbra is a devizapiaci kereskedésre, de Ben Bernanke szavai kicsit javítottak a helyzeten. Az euró kissé erősödött, a forint viszont gyengült reggel.
Tényleg nem érdemes unit-linked életbiztosítást kötni? Miért akarja betiltatni a PSZÁF az MLM-et, és mit ért valójában ez alatt? Miért lenne baj a kötelező biztosításoknál a bonus-malus rendszer...
A Magyar Természetjárók Szövetsége (MTSZ) a Regionális operatív programban több pályázaton is nyert, így idén 470 millió forintos forrásból újítja meg a Hollóházától Írottkőig kanyargó turistaút északi vonalát - írja a Magyar Nemzet....
A várakozásoknál jobb gazdasági növekedési eredményre számít idén Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő ezt azon a szerdai budapesti sajtótájékoztatón mondta, amelyet Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével közösen tartott megbeszélésük után.
Már régóta nem újdonság, hogy korunk vezető váltókészítője, a ZF 9-fokozatú automatán ügyködik, de úgy tűnik, végre elérkezett a bemutató ideje is. A találgatásokkal ellentétben nem a MINI új generációjában, hanem egy Land Roverben mutatkozik be a bolygóműves egység.
Elfogadta a főváros 2013. évi költségvetésének főszámait szerdán a Fővárosi Közgyűlés. A testület a Fidesz-KDNP képviselőinek 18 igen és az ellenzéki pártok közgyűlési tagjainak 16 nem szavazatával döntött így.
Egy jó forró leves, amelyben édes és sós ízek remekül kiegészítik egymást. Elkészítési idő: 1 óra Hozzávalók (4 vagy több személyre): 70 deka kanadai sütőtök • 1 közepes fej hagyma • 2 gerezd fokhagyma • 3 deka vaj • 1 kis darab friss gyömbér • csipetnyi szerecsendió és bors • 2 szem alma • 1 liter csirkealaplé A pirítóshoz: 8 szelet rozs- vagy teljes kiőrlésű kenyér • vaj • dijoni mustár…
Lopás, rongálás, rendzavarás, közlekedési kihágás és egyéb szabálysértés miatt tavaly csaknem 18 ezer emberre szabtak ki büntetésként közérdekű munkát. Közülük már több mint hatezren tudták le a rájuk kirótt büntetést, összesen 171 308 órát dolgozva - tudta meg a Világgazdaság Online a Nemzeti Munkaügyi Hivataltól.
A magyar munkaerőpiacon sem ismeretlen jelenség az ageizmus, azaz a kor alapú diszkrimináció. Az idősebbek egészségi és mentális állapota napjainkban sokkal jobb, a róluk kialakított kép viszont nem sokat fejlődött. A jövőbeli cél az lenne, hogy a vállalatok felvegyék a kort is a sokat emlegetett diverzitás (sokszínűség) elemei közé, mint ahogy azt a nemi, kulturális vagy szexuális orientációbeli…
Érdekes jelenet zavarta meg a tegnap esti El Clásicót a Spanyol Kupában. A Real Madrid szurkolói egy rakétát lőttek az égbe, ami végül a Barcelona szurkolóinak szektorában landolt.
José Mourinho tegnap este meglepő döntést hozott. A portugál vezetőedző eltért szokásától és nem segítőjét, Aitor Karankát küldte sajtótájékoztatóra, hanem sérül kapusát, Iker Casillas-t.
Átveszi a korábbi Sportmax Sportcsarnok üzemeltetését a 12. kerületi önkormányzat, miután eredménytelenek voltak az üzemeltetésre kiírt pályázatok. Váczi János alpolgármester kiemelte, hogy a komplexum idei fenntartása 260 millió forintba kerül az önkormányzatnak, jövőre viszont önfenntartó lehet az intézmény.
Ugyan a nemzetközi befektetői hangulat javult tegnaphoz képest, a dollár euróval szemben mutatott gyengülése is jelez, ugyanakkor a forint árfolyamán ebből nem érezni semmit, sőt a hazai fizetőeszköz további gyengülése mutatkozik.
Több mint 16 milliárd forintot fordítanak az Új Széchenyi terv keretében a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) forrásaiból a köznevelési rendszer tartalmi megújítását és a pedagógusképzés átalakítását, az életpályamodell kidolgozását célzó programokra 2015 elejéig - jelentette be Hoffmann Rózsa szerdán Budapesten. A témában egész napos konferenciát rendeztek a fővárosban.
A használt autók vásárlásakor a vevőt az a veszély fenyegeti, hogy pénzéért nem azt kapja, amit ígértek. Az egyik leggyakoribb trükk a kilométerórák visszatekerése. Ezen a téren a helyzet egyre jobb, de még mindig nagyon óvatosnak kell lenni.
A fővárosi adósság több mint felét fizeti ki az állam, ezt Orbán Viktor jelentette be. A jobb helyzetben lévő települések adósságának 40, a rosszabb helyzetben lévőknek pedig a 70 százalékát fizet az állam. Néhány településsel még tárgyalnak. Hamarosan a sportszövetségek adósságát is kifizetik.
Csapdahelyzetben van az ország; folyamatosan mérsékelte kiadásait, ám ennek semmi eredménye, az elvonási szint magas marad, mert csökkent az össztermék - mondta Oszkó Péter a Népszabadságnak adott interjúban.
A várakozásoknál jobb gazdasági növekedési eredményre számít idén Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő ezt azon a budapesti sajtótájékoztatón mondta, amelyet Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével közösen tartott megbeszélésük után.
Összesen 16 milliárd forintot fordítanak a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) forrásaiból a köznevelési rendszer tartalmi megújítását és a pedagógusképzés átalakítását, az életpályamodell kidolgozását célzó programokra 2015 elejéig - jelentette be Hoffmann Rózsa szerdán Budapesten. A témában egész napos konferenciát rendeztek a fővárosban.
A három legnagyobb magyarországi lakáshitelező közé került tavaly a Fundamenta 52,1 milliárd forintos kihelyezésével és 25,5%-os részesedésével - közölték a társaság szerdai sajtótájékoztatóján. A...
Uniós jogba ütköző állami támogatásnak minősül a Péti Nitrogénműveknek a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által nyújtott hitel, ezért az Európai Bíróság szerdai, első fokú ítéletében elutasítja a cég keresetét, amellyel megtámadta az Európai Bizottságnak azon határozatát, amellyel a brüsszeli testület a pénzek visszafizetését rendelte el.
A MINI Paceman bevezetése előtt kérdéses volt, hogy vajon mi értelme van a néhány centivel kurtított, laposabb/erősebben lejtő tetővonalú, átszabott hátsójú, négyszemélyes, s hasát a földhöz 10 mm-rel lejjebb hordó háromajtós Countryman-nek, ám az egészen bizonyos volt, hogy ha már a típus megjelenik (és mint tudjuk, Párizsban debütált), az izgalmas John Cooper Works kiadás nem hiányozhat a…
Alaptörvény-ellenes, hogy az Országgyűlés dönti el, mely vallási közösségeket ismer el egyházként és melyeket nem. Az Alkotmánybíróság (Ab) ezért visszamenőleges hatállyal megsemmisítette az erről szóló rendelkezéseket. Ez már a második, de várhatóan nem az utolsó alkalom, hogy fennakad az alkotmánybírókon az egyházügyi törvény: jelenleg is a parlament előtt van a kormánypártok idevágó javaslata,…
A vezető európai piacok erősödni tudtak a mai kereskedés első szakaszában. A mostani emelkedés azonban nem túl meggyőző, a nyugat-európai börzék alig kerültek feljebb a tegnapi záróáraikhoz képest. A...