Péntek délután hallgatja meg a jegybankelnökjelöltet az Országgyűlés költségvetési és gazdasági kérdésekkel foglalkozó bizottsága - közölte Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a HírTV Rájátszás című műsorában, amelyben beszélt arról is, a vártnál kedvezőbb gazdasági adatokra számít az első fél év végén.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu esti összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Budapest ‒ A tavasz úgy tűnik, akkora zivatarokkal érkezik, hogy még a trolin is esernyőre van szükségünk, ha kényelmesen nem is, de legalább szárazon szeretnénk megúszni az utazást.
Budapest ‒ Mintha földrengés pusztított volna, úgy festett még hétfő délután is a Bajor Gizi Színészmúzeum leomlott kőkerítése a XII. kerületi Stromfeld Aurél utcában.
A címvédő Sopron nagy fölénnyel diadalmaskodott hétfőn a BSE vendégeként a női kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjében, ezzel bejutott a legjobb négy közé, a párharc ugyanis ezen az egy mérkőzésen dőlt el.
Péntek délután hallgatja meg a jegybankelnökjelöltet az Országgyűlés költségvetési és gazdasági kérdésekkel foglalkozó bizottsága - közölte Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a HírTV Rájátszás című műsorában.
Péntek délután hallgatja meg a jegybankelnökjelöltet az Országgyűlés költségvetési és gazdasági kérdésekkel foglalkozó bizottsága - közölte Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a HírTV Rájátszás című műsorában.
Megemlékezéseket tartottak Budapesten és több vidéki városban a kommunizmus áldozatainak emléknapján. A miniszterelnök a rákoskeresztúri Új köztemetőben mondott beszédet, az államfő a Terror Háza Múzeumnál gyújtott mécsest, majd este a Lánchíd budai hídfőjénél csendes mécsesgyújtással emlékeztek.
A Hálózat a Tanszabadságért (HAT) szolidaritást vállal az elbocsátások ellen tiltakozó oktatókkal, hallgatókkal - közölte a tömörülés hétfőn az MTI-vel.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a HírTV Rájátszás című műsorában arról is beszélt: péntek délután hallgatja meg a jegybankelnökjelöltet az Országgyűlés költségvetési és gazdasági bizottsága.
Bekapcsolt láncfűrésszel támadt nevelt fiára egy 51 éves férfi Orosházán. Miután összeszólalkoztak, azzal fenyegette meg a tinédzsert, hogy levágja a fejét. A fiúnak sikerült elmenekülnie.
Megemelik a kommunista diktatúra élő áldozatainak juttatását. Megszavazta a jegybankot elmarasztaló határozatot a Parlament költségvetési bizottsága. Vizsgálja a kormány az élelmiszerek áfájának csökkentését. A nap legfontosabb hírei február 25-én.
Két nap alatt azonosították és elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint megölt egy nőt Tiszaigaron - tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel.
Az LMP az ügynökakták megnyitását és az áldozatok, illetve hozzátartozóik kárpótlását kéri - mondta a párt megemlékezésén a kommunizmus emléknapján Mile Lajos.
Péntek délután hallgatja meg a jegybankelnökjelöltet az Országgyűlés költségvetési és gazdasági kérdésekkel foglalkozó bizottsága - közölte Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a HírTV Rájátszás című...
A miniszterelnök szerint, amíg egy olyan ember is él Magyarországon, akit a diktatúra jelképét viselők hurcoltak el, vagy kínoztak meg, addig az önkényuralmi jelképek tiltásának feloldása nem időszerű és szemben áll mindazzal, amit az alaptörvény emberi méltóságként határoz meg. Orbán Viktor ezt a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján mondta a rákoskeresztúri új köztemetőben, ahol…
Csak a hét második felére várható megegyezés az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán (BTK) már több mint két hete tiltakozó hallgatók és az egyetem vezetése között, így a "forradalmi" teremfoglalás egyelőre folytatódik - nyilatkozta a demonstrálók egyik aktivistája hétfőn este telefonon az MTI-nek.
Két nap alatt azonosították és elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint megölt egy nőt Tiszaigaron - tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel.
Péntek délután hallgatja meg a jegybankelnökjelöltet az Országgyűlés költségvetési és gazdasági kérdésekkel foglalkozó bizottsága - közölte Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a HírTV Rájátszás című műsorában.
A Napoli gól nélküli döntetlent játszott az Udinese vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának első hétfői mérkőzésén, a nápolyi alakulat három mérkőzés óta nyeretlen.
Babos Tímea a japán Date-Krumm Kimikóval az oldalán bejutott a legjobb nyolc közé a 235 ezer dollár összdíjazású brazíliai női tenisztorna párosversenyében.
Mindent megtett egykoron az FC Barcelona sikereiért Pep Guardiola edző. Még a játékosait is megfigyeltette detektívekkel, szóval a katalán csapat tele volt szigorúan ellenőrzött játékosokkal.
A csecsen fővárosnak, Groznijnak az orosz-csecsen háború utáni újjáépítéséről és Ramzan Kadirov csecsen vezetőről forgat filmet Csecsenföldön francia-orosz-angol-amerikai koprodukcióban Gérard Dépardieu újdonsült orosz állampolgár.
Csak a hét második felére várható megegyezés az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán (BTK) már több mint két hete tiltakozó hallgatók és az egyetem vezetése között, így a "forradalmi" teremfoglalás egyelőre folytatódik - nyilatkozta a demonstrálók egyik aktivistája hétfőn este telefonon az MTI-nek.
A további javuláshoz több céges családi napközire van szükség. Egyelőre azonban kérdés, hogy a kormánynak, a munkáltatónak és a szülőknek mekkora arányt kell vállalni a fenntartásukban.
A nemzetközi idegenforgalmi kiállítás csütörtöktől vasárnap estig várja a látogatókat a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban - közölték a szervezők hétfői budapesti sajtótájékoztatójukon.
Heidi Klum még nem hajlandó szembenézni a korával, vagy stylistjával került rossz viszonyba. A sztár ugyanis olyan ruhát húzott Elton John Oscar-partijára, amiből gyakorlatilag kiestek nem túl jó állapotú mellei.
Újra bevetésre kész Ron Jeremy, aki pár hete még a halállal nézett farkasszemet. Orvosai szerint a legendás pornós már olyan jól van, hogy nyugodtan akcióba léphet.
Csak a hét második felére várható megegyezés az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán (BTK) már több mint két hete tiltakozó hallgatók és az egyetem vezetése között, így a "forradalmi" teremfoglalás egyelőre folytatódik - nyilatkozta a demonstrálók egyik aktivistája az MTI-nek.
Délután 3-kor bezártak a szavazóhelyiségek Olaszországban és az ekkor közzétett első exit poll eredmények alapján az volt valószínû, hogy nem tér vissza a hatalomba Silvio Berlusconi. A...