Az Állami Számvevőszék tavaly fél éven át visszamenőleg vizsgálta a Magyar Nemzeti Bank működését. Az ellenőrzés feltárta, hogy a jegybank 2008 tavasza és 2010 augusztusa között naponta adott át üzleti adatokat az IMF-nek.
Az AC Milan hazai környezetben, nagy meglepetésre, két góllal legyőzte az FC Barcelona együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első, szerdai felvonásán.
A katolikus egyháznak nyitottnak kell lennie, továbbra is párbeszédet kell folytatnia a világgal XVI. Benedek pápa utódának megválasztása után, de nem engedhet az abortusz és a melegházasság ügyében - szögezte le a mexikói püspöki konferencia elnöke, a pápaválasztó bíborosi testület egyik tagja.
Szili Katalin független képviselő kaphatja az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöki posztját - írja a csütörtöki Magyar Nemzet fideszes forrásokra hivatkozva.
Fábri György elmondta, az egyetem történetében még nem függesztettek fel hallgatói önkormányzatot, de ez döntés mutatja, hogy az ELTE megvédi a náluk tanulók személyiségét. Azt is vizsgálják, hogy a HÖK hajtott-e végre politikai utasításokat.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed legfontosabb irányítótestülete szerint akár a vártnál hamarabb is szükség lehet a kötvényvásárlási program felfüggesztésére annak magas költségei miatt.
Plágiummal vádolják Gáspár Laci és a Plastik-head dalának szerzőit. A szeretet él című daluk a rajongók szerint feltűnően hasonlít David Guetta egyik világslágerére.
Furcsa kritériumokat javasolt egy szülői szervezet a minisztériumnak a szeptembertől induló erkölcstanórákkal kapcsolatban. Dohányos, szingli, elvált pedagógus nem oktathatna.
Elhasaltak az ázsiai piacok is a Fed jegyzőkönyvében foglaltak nyomán, ugyanis felerősödtek azok a félelmek, hogy a központi bank a vártnál hamarabb felhagy azon intézkedéseivel, amelyek a többlet likviditást révén a részvénypiacok szárnyalását eredményezte.
Nyomozást rendelt el a rendőrség, mert a gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank 2008 és 2010 között több hazai pénzintézetről üzleti titkokat küldött a Nemzetközi Valutalapnak (IMF) - tudta meg az MTI Hírcentrum.
A világ legnagyobb létszámú hadseregében tovább gyűrűzik a kínai központi politikai vezetőség által indított takarékossági kampány, megszigorítják a katonák élelmezésének szabályait - derült ki csütörtöki médiajelentésekből.
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első körét követően nem változott a helyzet a góllövőlista élén. Továbbra is a török Buruk Yilmaz és a portugál Cristiano Ronaldo vezeti 7-7 góllal a góllövőlistát.
A Bajnokok Ligája szerdai nyolcaddöntőjében 2-0-ra nyert az olasz AC Milan a spanyol FC Barcelona ellen. A mérkőzés után a két szakvezető nyilatkozott.
A török Galatasaray tegnap 1-1-es döntetlent játszott a német Schalke 04 együttesével a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A mérkőzés után a két vezetőedző nyilatkozott.
Az Index arról közöl cikket, hogy betiltották a rendezők a magyar zászló használatát Szolnokon, amikor a helyi kosárlabdacsapat 81-66-ra győzött az izraeli Hapoel Unet Holon ellen. Új útvonalakat és új módszereket próbálgatnak a drogcsempészek, így a közelmúltban eddig jórészt csak az amerikai kontinensen ismert folyékony kokain is megjelent Magyarország határain - írja a Magyar Nemzet.
Az olasz sajtó attól tart, az olasz választások után patthelyzet alakul ki, egyik politikai oldal sem fog erős többséget szerezni, és kormányozhatatlanná válik az ország.
Felszámolója meghirdette a tavaly nyáron csődbe ment, közel 40 milliárd forintos adósságot felhalmozó Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet vagyonelemeit - tájékoztatta a Napi Gazdaságot Boros...
Egy kilencmillió eurós európai program keretében kezdődhetnek meg embereknél annak az új eljárásnak a klinikai próbái, amelynek segítségével gerincsérülés nyomán lebénultakat taníthatnak meg újra járni.
Folytatódik csütörtökön a biztonsági személyzet sztrájkja a düsseldorfi és a köln-bonni repülőtéren. A Budapest Airport honlapja szerint reggelig a Lufthansa német légitársaság és a United Airlines törölte egy-egy Düsseldorfból Budapestre közlekedő járatát.
További két hónappal meghosszabbította az elsőfokú bíróság a magyarországi fogadási csalás feltételezett két vezéralakja, K. Zoltán és L. Mátyás előzetes letartóztatását.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 140,86 pontos, 0,73 százalékos csökkenéssel, 19 095,16 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt. Az elemzők szerint az OTP esése mögött ismét azok a találgatások állnak, miszerint a Magyar Nemzeti Bank korlátozná a kéthetes betétek mennyiségét. Az OTP-részvények ára 119 forinttal, 2,42 százalékkal 4801 forintra csökkent,…
Bátor volt, higgadt, és – saját bevallása szerint – nem akart felelősséget vállalni a harmadik világháború kitöréséért. A legendás katona egy titokról rántja le a leplet.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Nagyon borús volt a hangulat mind az amerikai mind az ázsiai piacokon, mely nagyrészt a Fed január végi üléséről készített jegyzőkönyv publikálásával magyarázható. Az irányadó nyugat-európai...
Új útvonalakat és új módszereket próbálgatnak a drogcsempészek, így a közelmúltban eddig jórészt csak az amerikai kontinensen ismert folyékony kokain is megjelent Magyarország határain....
A csárdáskirálynő, a Híres operettek sorozat első kötete, a Budapesti Operett- színház, a Kossuth Kiadó, az MTVA és a Metropol gondozásában jelenik meg február 27-én.
Folytatódik csütörtökön a biztonsági személyzet sztrájkja a düsseldorfi és a köln-bonni repülőtéren. A Budapest Airport honlapja szerint reggelig a Lufthansa német légitársaság és a United Airlines törölte egy-egy Düsseldorfból Budapestre közlekedő járatát.
A meggyőző érvelés hatására belátjuk, hogy nagyot hibáztunk, ezért visszavonjuk az erkölcstan oktatókkal kapcsolatos ajánlásunkat – mondta Keszei Sándor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az adást követően rengeteg hálálkodó üzenet érkezett Kálmán Olgához.
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.