Jobb feltételekkel csak százból nyolcan kérnének beruházási hitelt. Főleg gépekre, ingatlanokra és informatikai fejlesztésekre költenének a vállalkozások, ez derült ki a K&H felméréséből.
A Jobbik országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi, hogy a kormány tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a birkózás olimpiai sportág maradhasson.
Az előzetes adatoknak megfelelően az év első hónapjában 2,5 milliárdos hiányt produkált az államháztartás (önkormányzatok nélkül számolt egyenlege). A részletes adatokból kiderül, hogy az új...
Az államháztartás központi alrendszerének - az önkormányzatok nélkül számolt - 2013. január havi hiánya 2,5 milliárd forint volt, ami az idei költségvetési törvényben meghatározott 841,8 milliárd forintos hiánycélnak mindössze 0,3 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön a kormányzati portálon. Az hiány összege megegyezik a február elején közölt előzetes adattal.
Ausztriában eddig három olyan termékben találtak lóhúst, amelyeken azt nem tüntették fel összetevőként - közölték az osztrák élelmiszer-biztonsági hatóságok.
Legalább négyezer hektár földet fog vásárolni a Nemzeti Földalapkezelő idén, az elmúlt másfél hónapban már 600 hektárt vásárolt is - mondta a szervezet elnöke. Sebestyén Róbert hozzátette: elsősorban zsebszerződéssel érintett területekről van szó, ezeket vásárolják fel, vagy sajátítják ki, majd haszonbérletbe adják.
A skót menyasszony boldogan készült a lagzijára, amelyet egy skót kastélyban tartottak volna. Ám a vőlegény az utolsó pillanatban lefújta az esküvőt, mondván, a 107 kilós nő túl kövér . A vérig sértett ara bánatában a felére fogyott.
0,4 százalékkal emelkedett a használt lakások értékesítése januárban az Egyesült Államokban. Így a várt 4900 ezerre való csökkenés helyett az eladott lakások évesített szezonális értéke 4920 ezerre...
Sztrájkbizottság alakult a Hankook gumigyárban, mert a munkaadó érdemi válaszra sem méltatja a szakszervezet béremelési javaslatát. Az érdekvédők február 26-ig várnak, s ha akkor sem lesz változás a kiemelkedően sikeres, 30 milliárd forintnál is nagyobb nyereséget tervező cégnél, a bizottság a dolgozók igényei szerint leállítja a termelést - jelentette be a vegyipari szakszervezet (VDSZ)....
A várt 1,0 pontra emelkedéssel szemben mínusz 12,5 pontra zuhant februárban a philadelphiai körzet üzleti bizalmi indexe - közölte a regionális jegybank. Januárban mínusz 5,8 pontion állt a mutató. ...
A Magyar Nemzet csütörtöki számában írt arról, hogy a Nemzeti Múzeum előtt mond beszédet a kormányfő március 15-én, az állami ünnepségsorozat keretében.
A világ egyik legnagyobb vagyonkezelője, a Fidelity Worldwide Investment már régóta kereste Európában a terjeszkedési lehetőségeket, a ma tartott sajtóeseményen bejelentették, hogy a Citibank és a...
„A hatékony követeléskezelés jelentheti a megoldást a hazai kis- és középvállalkozások számára” – mondta el Felfalusi Péter, az Intrum Justitia cégcsoport vezérigazgatója a cég mai sajtótájékoztatóján.
Ausztriában eddig három olyan termékben találtak lóhúst, amelyeken azt nem tüntették fel összetevőként - közölték az osztrák élelmiszer-biztonsági hatóságok.
A Juventus elleni meccsen fantasztikus bombagólt rúgó Francesco Tottit egy kis ünnepséggel lepték meg a Roma edzőközpontjában. Az ikon szóhoz is alig tudott jutni a meglepetéstől.
Hatalmas potenciál van még a lakástakarék-piacban: az egyik legnagyobb kassza szerint hamarosan fellendül a lakáspiac, ehhez viszont forrás is kell. Lesz.
Levélben mondott köszönetet papi, hittudósi és egyházvezetői tevékenységéért XVI. Benedek pápának Áder János köztársasági elnök. Az államfő levelét - amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-hez is eljuttatott - csütörtökön kézbesítették.
Csoportosan megerőszakoltak, majd megöltek három kiskorú lánytestvért a nyugat-indiai Maharastra államban, az elkövetők után hajtóvadászat indult - közölték csütörtökön az indiai hatóságok.
Az IBM mai bejelentése alapján jelentősen erősíteni kívánja pozícióit a mobilpiacon, a vállalat elsősorban a mobilszolgáltatásokra kíván fókuszálni a jövőben. A piaci pozíció erősítése különösen...
Levélben mondott köszönetet papi, hittudósi és egyházvezetői tevékenységéért XVI. Benedek pápának Áder János köztársasági elnök. Az államfő levelét - amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-hez is eljuttatott - csütörtökön kézbesítették.
A Genfi Autószalon kezdetéig már alig tízet kell csak aludnunk, a kiállításhoz közeledve pedig sorra ontják a gyártók a híreket legfrissebb újdonságaikról. A Volkswagen standjának középpontjában egyéb érdekességek mellett – mint például a két litert fogyasztó XL1 vagy a Cross up! – kétségtelenül a Golf hetedik generációjának két legfrissebb változata, a teljesen elektromos e-Golf és gázolajos…
Az áprilisban benyújtandó konvergencia programban vizsgálhatja felül az idei évre vonatkozó növekedési prognózisát a kormány - derült ki az NGM csütörtök délutáni online tájékoztatóján. Adorján...
A kereskedés első felét követően továbbra is jelentős mínuszokat jeleznek az európai piacok. A nyugat-európai benchmarkok esésétől a hazai piac sem tudja magát függetleníteni, a BUX-ot a tovább...