A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete szerint az általános iskolákban az erkölcstan tantárgyat oktató pedagógus életviteléről alapos környezettanulmányt kell készíteni.-
Külügyminiszterként mondott első beszédében John Kerry szerdán megerősítette, hogy az Egyesült Államok a jövőben is vezető szerepet akar játszani a nemzetközi porondon.
Anyasági hormonként is ismert, sok esetben mégis épp túlzott termelődése akadályozza a teherbeesést. Mi okozhatja a prolaktin szint emelkedését és hogyan kezelhető?
A hererákos férfival megtörtént, ami a viccekben szokott: beteg heréje helyett az épet operálta ki a sebész. Utána gyorsan visszavarrta, ám ez már nem segít a beteg nemzőképességén.
Vizsgálatot indít a német versenyhatóság az amazon.de (Amazon) kiskereskedelmi portál üzemeltetője ellen, mert a beszállítói szerződések a verseny korlátozását eredményezhetik.
A Milan együttese Kevin-Prince Boateng góljával szerzett vezetést a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntőn. A találat előtt a labda Zapata kezére pattant, de a bíró nem ítélte szándékosnak.
Visszavonta az erkölcstan oktatásáról szóló ajánlást a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke. Keszei Sándor ezt az ATV esti műsorában jelentette be.
Márciusban fontolhatja meg a Fed az eszközvásárlási, azaz gazdaságélénkítési programjának megváltoztatását - derült ki az amerikai jegybank legutóbbi ülésének jegyzőkönyvéből. Másfél százalékos...
Zártkörűen forgalomba hozott alárendelt kötvény sorozatok teljes körű visszavásárlásáról és törléséről adott ki közleményt az FHB. "Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tájékoztatja tisztelt befektetőit és a...
A 32 éves férfi úgy megrázta a csecsemőt, hogy az életveszélyes agysérülést szenvedett. Ráadásul a mentőket is csak fél órával az eset után értesítették, így a kicsinek esélyes sem volt túlélésre.
Milánó — Megtörte a Barcelona labdarúgócsapata elleni átkát a Milan a Bajnok Ligájában. Az olasz együttes csaknem kilenc évig volt képtelen legyőzni a katalánokat a legrangosabb európai kupasorozatban.
Megkezdődött a határozatlan idejű sztrájk az ISD Dunaferr Zrt. egész területén szerda délután, a munkabeszüntetést a reprezentatív szakszervezetek a 2013. évi bér- és szociális megállapodás kikényszerítése érdekében indították.
A növekvő foglalkoztatás "a kevés fénypont egyike" a recesszió sújtotta magyar gazdaságban, ám a munkahelyek zöme nem azokban a szektorokban keletkezik, amelyekben a foglalkoztatottság emelkedése hozzájárulna a gazdaság termelékenységének javításához - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Márciusban fontolhatja meg a Fed az eszközvásárlási, azaz gazdaságélénkítési programjának megváltoztatását - derült ki az amerikai jegybank legutóbbi ülésének jegyzőkönyvéből. Másfél százalékos...
A szervezet korábban azt javasolta, hogy az erkölcstan tantárgy oktatására csak erős hivatástudattal rendelkező és feddhetetlen életmódot folytató pedagógusokat lehessen alkalmazni.
Ahogy a személyautók esetében, a versenypályán sem hanyagolja a hibrid technológiát a Toyota, s a megbízhatósági versenyekre is benzin-elektromos géppel készül idén a japán gyártó. A TS030 Hybrid elődjéhez képest természetesen gyorsabb és hatékonyabb, hamarosan pedig már élesben is bemutatkozhat.
Nemrégiben szót ejtettünk arról, hogy immáron hetente akár két alkalommal változtathat árain a MOL, s nem is kellett sokáig várni arra, hogy mindez megtörténjen. Hétfőn a benzin 3 forintos drágulásáról kellett beszámolnunk, de a szerdától változó árak nem maradnak sokáig érvényben, ugyanis pénteken ismét 3 Ft-ot tesznek a 95-ös árára.
A McLaren hivatalosan is megerősítette, hogy a Genfi Autószalonon nagy debütálásra készülnek. Ezt megerősítendő, közzétette az első képgalériát érkező szuperautójáról, a P1-ről, amely az MP4-12C után ténylegesen az F1 által kijelölt, túlzásokba kapó útvonalon halad tovább. Ezúttal már a motortér tartalmára is fény derült.
Rogán Antal ismét hazudott az Együtt 2014 adóterveivel kapcsolatban - írta a választói mozgalom az MTI-nek küldött közleményében a Fidesz-frakcióvezető szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottakra válaszul.
Czink Melinda három szettben kikapott a harmadik helyen kiemelt német Sabine Lisickitől szerdán, a 235 ezer dollár összdíjazású memphisi női tenisztorna második fordulójában.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed legfontosabb irányítótestülete szerint akár a vártnál hamarabb is szükség lehet a kötvényvásárlási program felfüggesztésére annak magas költségei miatt.
Megoszlanak a vélemények a monetáris politika jövőjéről, a Merre tovább, MNB? elnevezésű szerdai fórumon felszólalók közül Heim Péter szerint Magyarországon nem érdemes nem konvencionális monetáris eszközöket alkalmazni, Csillag István úgy vélte, hogy az új jegybankelnök kinevezése egyben új módszereket is jelent, Barcza György szerint pedig egy jegybankár teljesítményét az infláció mértékével…