Martonyi János külügyminiszter a közeljövőben Bukarestbe látogat, ahol a magyar-román kapcsolatokat érintő kérdésekről, köztük a székely zászló használatáról is tárgyal majd román kollégájával. Erről is beszélt Németh Zsolt külügyi államtitkár kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában
Robin van Persie csak csereként lépett pályára a Manchester United hétfői, Reading elleni FA Kupa meccsén, azonban néhány perc elég volt neki egy kis varázslathoz.
Martonyi János külügyminiszter a közeljövőben Bukarestbe látogat, a magyar-román kapcsolatokat érintő kérdésekről, köztük a székely zászló használatáról is tárgyal majd román kollégájával.
Delhusa Gjon lelkén soha be nem gyógyuló sebet ejtett titkos olasz barátnője. A római hölgy majdnem két évig élt távkapcsolatban az énekessel, s szerelmüknek gyümölcse is fogant.
A Népszabadság szerint sokan nem felelnek meg az ócsai pályázati feltételeknek, míg a Magyar Nemzet arról ír, hogy a Pedagógusok Szakszervezete nem sztrájkol.
Az Eurovíziós Dalfesztivál szombati fordulója előtt alakult ki vészhelyzet a köztelevízió stúdiójában. A Kunigunda utcai épületben szerencsére volt defibrillátor, a férfi ennek köszönheti életét - írta a Blikk.
A PannErgy bejelentette, hogy az Erste Befektetési Zrt. kényszerlikvidálási jogának gyakorlása alapján a Lazarus Vagyonkezelő Zrt. 8 000 db PannErgy Nyrt. törzsrészvénye 2013. február 18-án 334,86...
A most megtalált sírkamrákat valószínűleg atlétáknak és harcosoknak építették, akiket az uralkodó nagy becsben tartott, különösen a lovasokat és íjászokat.
A MALÉV számára a halálos késszúrást az jelentette, amikor Veres János egykori pénzügyminiszter bevonta az orosz tulajdonost a privatizációba. Ezt mondta a Fidesz egyik képviselője a Malév privatizációról folyó elszánt, de meddő vitában. Az MSZP szerint viszont most csak bűnbakkeresés folyik. Szerintük a mostani kormány semmit nem tett a légitársaság megmentéséért.
Mindössze négy államfő visel bajuszt Európában, azonban közülük is kiemelkedik Áder Jánosé. A magyar köztársasági elnök arcszőrzetét külföldi cikkekben is védjegyként emlegetik.
Az európai adatvédelmi hatóságok tovább vizsgálják a Google tavaly márciusban elfogadott adatvédelmi szabályait, mert az amerikai internetes cég nem adott megfelelő válaszokat a korábban megfogalmazott aggályokra.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Történetének első nyereséges negyedévéről számolt be kedden reggel közzétett gyorsjelentésében a CIG Pannónia. Az életbiztosító profitábilissá válása paradox módon éppen a korábban reméltnél...
A pénzügyi jogok biztosa már hétfőn szeretné elkezdeni a tárgyalásokat a devizahitelesek gondjainak megoldásáról; úgy véli, hogy javaslata nem igényel külső forrást, és akár egy hét alatt megoldás születhet.
Történetének első nyereséges negyedévéről számolt be kedden reggel közzétett gyorsjelentésében a CIG Pannónia. Az életbiztosító profitábilissá válása paradox módon éppen a korábban reméltnél...
Szeszes és energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőket és újságot is árulhatnak majd a nemzeti dohányboltok - döntött a parlament hétfőn.A jogszabály-módosítás alapján az engedéllyel rendelkezők július 1-je helyett már május 1-jén megnyithatják dohányboltjukat annak érdekében, hogy a fogyasztók megismerhessék azt. Ezt azonban be kell jelenteni a vámhatóságnak. Azok a kiskereskedők pedig, akik a…
Cementeshordóban találták meg Oroszországban egy múlt héten eltűnt önkormányzati képviselő holttestét. A gyanú szerint Moszkva régió tartományi kormányának egy volt tagja rendelte el a képviselő megölését egy 2,6 millió dolláros tartozás miatt.
Zárva voltak az amerikai piacok hétfőn, ennek ellenére Ázsiában nem állt meg az élet, és a vezető benchmarkok a lejtőre kerültek. Tegnap a negatív tartományba kerülő hongkongi börzék ma tovább...
Guerlain Chicherit a világon elsôként fordult 360 fokot a levegőben egy autóval. A francia raliversenyző tökéletes technikával hajtotta végre a hátraszaltót, és épségben földet ért.
Együttműködési megállapodást köt a fiatalok foglalkoztatási helyzetének javításáért a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) és az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetsége (ISZOSZ) - jelentette be a két szervezet hétfőn.
Legkorábban áprilisban, egyes esetekben márciusban találkozhatnak a fogyasztók az új típusú számlákkal, miután a szolgáltatók technikai akadályok miatt nem voltak képesek az előírt 15 napos határidőn...
Tavaly óta Tokody Ilona nem léphet az Operaház színpadára. Most tanárként dolgozik, és többmilliós pert indított egykori kenyéradója ellen. Valószínűleg külföldön folytatja pályafutását.
A PannErgy Nyrt. tájékoztatása szerint az Erste Befektetési Zrt. kényszerlikvidálási jogának gyakorlása alapján a Lazarus Vagyonkezelő Zrt. 8.000 db PannErgy Nyrt. törzsrészvénye 2013. február 18-án 334,86 Ft/ db értéken értékesítésre került.
A pénzügyi jogok biztosa már hétfőn szeretné elkezdeni a tárgyalásokat a devizahitelesek gondjainak megoldásáról; úgy véli, hogy javaslata nem igényel külső forrást, és akár egy hét alatt megoldás születhet.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Arsene Wenger, az Arsenal francia menedzsere 16 éves londoni regnálása egyik legidegesebb sajtótájékoztatóját adta a Bayern München elleni BL-nyolcaddöntő előtt hétfőn.
A KDNP-s Földi László kezdeményezi, hogy az Országgyűlés sportbizottsága következő ülésén vegye napirendre azt a kérdést: miként tudná Magyarország a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tavaszi javaslattétele előtt legegységesebben kifejezésre juttatni azt az álláspontját, hogy a birkózást mint sportágat 2020 után is az olimpia programjában szeretné látni.
Történetének első nyereséges negyedévéről számolt be kedden reggel közzétett gyorsjelentésében a CIG Pannónia. Az életbiztosító profitábilissá válása paradox módon éppen a korábban reméltnél...
Darabokban van a Magyar egészségügyi ellátórendszer, sok helyen a kórházak költségvetéséből még a gyógyszereket sem tudják kigazdálkodni a betegeknek - mondta Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, az Egészségügyi Menedzserképző Központ programvezetője a Napi Gazdaságnak....
Műszaki okok miatt pótlóbuszok szállítják az utasokat a 41-es villamos helyett a Kamaraerdei Ifjúsági Park és Kelenvölgy megálló között - tájékoztatta a BKV fődiszpécsere az MTI-t kedd délelőtt.