Mérföldkő, de nem végállomás a bűnmegelőzés és a bűnüldözés területén, hogy új rendőrőrs kezdheti meg működését Ócsán - mondta Kontrát Károly a létesítmény avató ünnepségén.
Az EU-val és az Európa Tanáccsal folytatott párbeszéd eredményeként beterjesztett javaslat szerint a médiahatóság vezetőjét a miniszterelnök helyett a köztársasági elnök nevezheti ki a kormányfő javaslatára.
Stratégiai megállapodást kötött a magyar kormány a mérés- és irányítás-automatizálás területén piacvezető National Instruments (NI) vállalattal, ez már a tizenötödik partnerség jelentős külföldi érdekeltségű céggel. A szerződést az NI Hungary Kft. debreceni székhelyén pénteken írta alá Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára és Ábrahám László, az…
Az Első Minőségi Sertéshústermelő Gazdaszövetkezet programjával ismerkedett a vidékfejlesztési miniszter és az államtitkár Tápiószentmártonban, ahol részt vett a szövetkezet első közgyűlésén is.
Oroszországban ma meteorbecsapódás sebesített meg 500 embert. Ettől megvédeni nem tudjuk kedves olvasóinkat. Halkan szólunk azonban: igen, van meteorkárra is biztosítás.
Nem várt fordulatot vett az egyre dagadó lóhúsbotrány. Egy Angliában megvizsgált vágóhídnál kiderült, hogy brutális módszerekkel ölik le az állatokat, ráadásul veszélyes kémiai anyaggal szennyezett húst adtak el emberi fogyasztásra.
Budapest – Ha valakinek, hát Oláh Gergőnek (24) tökéletesen megváltozott az élete azok után, hogy megnyerte az X-Faktor 2012-es szériáját. Vele együtt felesége, Niki is egészen új valóságba csöppent, mint ahogy két kisgyermekük is más körülmények között nőhet fel ezután.
Együttműködési megállapodást írt alá a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) és a Rákóczi Szövetség a határokon átívelő magyar-magyar kapcsolatok ápolásáért pénteken Budapesten. A dokumentumot Marekné Pintér Aranka Klik-elnök és Halzl József, a szövetség elnöke látta el kézjegyével.
Az Országgyűlési Őrség parancsnoka belső vizsgálatot rendelt el, és az őrség egyik tagjának fegyelmi felelősségre vonását kezdeményezte, amiért a testülethez méltatlan stílusban szólította fel a Milla aktivistáit szerdai akciójuk befejezésére - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken.
A román külügyminisztérium pénteken újabb közleményt adott ki a székelyzászló-ügyben: a tárca sajnálkozását fejezte ki afelett, hogy a magyar hatóságok - Bukarest megítélése szerint - továbbra is olyan jelképes gesztusokat tesznek, amelyek provokálják a román közvéleményt.
Hozzávetőleg kétszáz tüntetővel indult el péntek délután a közoktatási rendszer átalakítása ellen tiltakozó menet a Deák térről. A diákok gyertyával a kezükben vonultak a Parlamenthez, ahol szimbolikusan eltemették a közoktatást - írja a hvg.hu.
Az Országgyűlési Őrség parancsnoka belső vizsgálatot rendelt el, és az őrség egyik tagjának fegyelmi felelősségre vonását kezdeményezte, amiért a testülethez méltatlan stílusban szólította fel a Milla aktivistáit szerdai akciójuk befejezésére - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
Többször is meg kell pofozni ahhoz a nőt vagy a gyereket ahhoz, hogy a rendőr segítsen. Többek között ezt javasolta a kormány azon az egyeztetésen, amely a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi tényállássá alakításáról szól. Pénteken találkozott ismét az erre létrehozott munkacsoport, amelyben civilek és a szaktárca képviselői feszültek egymásnak.
A sport világában nincs olyan nap, amely nem lenne jeles valamilyen szempontból. A sport365.hu sportnaptárában minden nap felelevenítjük az aktuális nap múltbéli eseményeit.
A világelső fehérorosz Viktorija Azarenka két nagyon sima játszmában nyert Sara Errani ellen pénteken a 2,37 millió dollár összdíjazású katari női keménypályás tenisztornán, ezzel bejutott az elődöntőbe.
A második helyen kiemelt Juan Martin Del Potro könnyedén jutott be az elődöntőbe a rotterdami férfi tenisztornán, miután pénteken a legjobb nyolc között két játszmában legyőzte a finn Jarkko Nieminent.
A törökországi edzőtábor utolsó edzőmérkőzését az ukrán élvonal ötödik helyén álló Chornomorets Odessa ellen játszotta az Újpest FC. A fővárosiak magabiztosan, 3-0-ra nyertek.
Szülés után a kismamák érhető módon vágynak arra, hogy minél hamarabb jó formába hozzák magukat. De vannak olyan állapotok, amikor a megszokott hasizom gyakorlatok elkezdése még veszélyes, például amikor az egyenes hasizmok még nem záródtak össze. Hasizom-ellenőrzés nélkül ne kezdjen el edzeni!
A világ gazdasági nagyhatalmainak pénzügyi vezetői hétvégén Moszkvában találkoznak, amit ezúttal is feszült várakozás előz meg. Jelenleg nulla százalék körül tartózkodnak a vezető amerikai...
A 23 éves michigani lány folyamatosan növeli feneke méretét, úgy, hogy az illegálisan beadott injekciók összetételéről fogalma sincs. Hátsója az elmúlt három évben hat mérettel lett nagyobb, ám gusztustalanul eltorzult alakja sem tartja vissza a további változtatástól.
Megszűnne a földhasználat regisztrációs díja, és azok a zártkerti földtulajdonosok, akik tavaly, év végén is használták már az egy hektárnál nem nagyobb területüket, április végéig regisztráltathatják azt. Egyebek mellett ezt tartalmazza az a törvényjavaslat, amelyet a kormány pénteken terjesztett a parlament elé.
A magyar gazdaság előtt ugyanazok a kihívások vannak a növekedés elősegítése tekintetében, mint két éve - írta pénteken kiadott, kétévente megjelenő, A növekedés jegyében című kiadványában a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).
A negyedik negyedévben tovább csökkent a lakosság hitelintézetekkel szemben fennálló tőketartozása, s folytatódott a háztartási hitelportfólió romlása - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján közzétett tájékoztatóból.
A brit sportsajtó régóta feszegette, vajon a szigetországi olimpiai jégtáncospár kapcsolata nem volt-e több egyszerű sportbarátságnál. Nos, Christopher Dean végre beismerte, 1975-ben azért más módon is megismerkedtek egy cseppet.
Felfüggeszti a munkabeszüntetést a hétvégére Hamburg, Köln/Bonn és Düsseldorf repülőterén a biztonsági személyzet, hogy teret adjanak a tárgyalásoknak a bérkövetelésekről - közölte pénteken a Verdi szakszervezet.
A csütörtökön született bébielefánt nem hajlandó szopni, tápszerrel viszont jóval kisebbek a túlélési esélyei. Az első etetéskor kiderült, hogy kislány.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,80 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel, 18 822,96 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények közül egyedül a Richter zárt pluszban az előző nap végéhez képest.
A Skót felföld északi részén, a Cairngorm-hegységben található Chalamain-szakadék térségében csütörtökön dél körül zúdult le egy hógörgeteg, ami maga alá temetett három embert.
A Közlekedési Operatív Program közel 2 ezer milliárd forintos keretéből közútra, gyorsforgalmi utakra és vasútépítésre használható források 63 százalékát már sikerült lekötni.