Júniusban már működhet a meghosszabbított kifutópályával és elektronikus leszállástámogató rendszerrel felszerelt péri repülőtér - mondta a projektet bemutató hétfői sajtótájékoztatón a légikikötőt működtető társaság legnagyobb tulajdonosa, az Audi Motor Hungaria Kft. ügyvezetésének elnöke, Thomas Faustmann.
Emeli bruttó 4 forinttal a gázolaj árát szerdán a Mol Nyrt., a 95-ös benzin nagykereskedelmi ára nem változik - értesült az MTI hétfőn piaci forrásokból.
Felhívásunkra sorra érkeznek a romantikus szerelmi történetek. Van, akiknek a véletlen, másoknak a türelem segített, de az internet és a sorsszerű találkozások is szerepet játszottak a kapcsolatok indulásában és a boldog folytatásban. Az írásokat beérkezési sorrendben közöljük.
Birmingham - Egy nyugdíjas testében él az a kétéves kisfiú, akinél köszvényt állapítottak meg az orvosok, és kemoterápiát kap, hogy javuljon az állapota.
További óramegszakításokkal "blokádot" hirdetett az ELTE bölcsészkarán jelenleg is tartó hallgatói fórum, amelyen mintegy 120-130-an vesznek részt, egyetemi hallgatók mellett tanárok is - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről hétfőn.
XVI. Benedek pápa hétfőn egy konzisztóriumon bejelentette, hogy előrehaladott kora miatt február 28-án lemond tisztségéről. A Vatikáni Rádió magyar nyelvű adása által lefordított beszéd így hangzott:
Silvio Berlusconi kérésére a parlamenti választások utáni időszakra halasztotta az illetékes milánói bíróság hétfőn a Ruby-per tárgyalását. A volt olasz kormányfőt hivatali hatalommal való visszaéléssel és fiatalkorúval való szexuális kapcsolattal vádolják.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 102. játéknapján a Miami Heat legyőzte a Los Angeles Lakerst, míg a Boston Celtics drámai mérkőzésen nyert.
A világban nem találunk olyan sikeres, növekvő gazdaságot, amelyben a gazdasági növekedés ne alacsony infláció és árstabilitás mellett valósulna meg - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) február végén leköszönő elnöke az MTI-nek. A jegybank elnöke az interjúban áttekintette a hatéves elnöki ciklus gazdasági folyamatait, utalva a szükséges gazdaságpolitikai változtatásokra.
Történelmi előnyre tett szert a Bayern München, Szalai góljával mentett pontot a Mainz a kiesőjelölt augsburg otthonában a Bundesliga 21. fordulójában.
A sport világában nincs olyan nap, amely nem lenne jeles valamilyen szempontból. A sport365.hu sportnaptárában minden nap felelevenítjük az aktuális nap múltbéli eseményeit.
A világban nem találunk olyan sikeres, növekvő gazdaságot, amelyben a gazdasági növekedés ne alacsony infláció, és árstabilitás mellett valósulna meg - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) február végén leköszönő elnöke az MTI-nek. A jegybank leköszönő elnöke az interjúban áttekintette a hatéves elnöki ciklus gazdasági folyamatait, utalva a szükséges gazdaságpolitikai változtatásokra.
Az ország 2004-es európai uniós csatlakozása óta elért legnagyobb sikernek nevezte a múlt heti brüsszeli uniós csúcstalálkozón elért magyar eredményt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt a parlamentben.
Egy éve fizetősek az állami bölcsik. Előnyök, hátrányok, tapasztalatok... Azon a napon, amikor gyermekünk fülig érő mosollyal elfújja a második gyertyát a szülinapi tortán, új időszámítás veszi kezdetét. Lejár a gyed. Ha nehezen is, de sikerült kigazdálkodnunk az elmúlt két évet, mostanra elkerülhetetlenül szembe kell néznünk a valósággal: a gyes huszonnyolcezer forint (2012. márciusi adat) – a…
Átlagosan 20-40 ezer forinttal keresnek kevesebbet a Kika magyarországi dolgozói a cafeteriakeret megvágása miatt, emellett a napi munkaidő csökkentése is bérkiesést okoz - olvasható a Népszabadságban.
Legfeljebb öt hónapig, hat órában, és maximum havi nettó 36 ezer 750 forintért dolgozhatnak a jövőben a közmunkások a "szociális jellegű" programokban Veszprém megyében - cikkezi a Népszava.
Győr és a szlovákiai Nagymegyer között ingázik Ferenczi István, ám nem kizárt, az egykori kilencszeres válogatott csatár hirtelen igent mond egy ausztriai hívásra.
Az LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért (PM) nyolc képviselője aláírta azokat a leveleket, amelyekben tájékoztatják Schiffer András frakcióvezetőt és Kövér László házelnököt, hogy a jövőben függetlenként folytatják parlamenti munkájukat. Jávor Benedek hétfőn azt mondta az MTI-nek, hogy a nyilatkozatokat még a nap folyamán el is küldik a címzettekhez.
Közép-Kelet-Európa bankszektorának helyzete stabilizálódott, de a régió bankjai - a románok kivételével - még mindig a belső racionalizálásra helyezik a hangsúlyt, a külső környezettől ugyanis nem...
A miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a tavaszi ülésszak a parlamentben. Orbán szerint Magyarország Brüsszelben mindent elért, amit el lehetett érni. Az ellenzék szerint a kormány kudarcot szenvedett. Parlament percről percre.
A Hay Group 2012-es felmérése szerint diploma nélkül is van esély átlagon felüli keresetre. Az IT-szektor, a mérnöki-műszaki terület és a szolgáltató központok nyújtják a legmagasabb fizetéseket a középfokú végzettségűeknek - írja a Napi Gazdaság.
Az ország 2004-es európai uniós csatlakozása óta elért legnagyobb sikernek nevezte a múlt heti brüsszeli uniós csúcstalálkozón elért magyar eredményt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt a Parlamentben.
Fazekas Sándor orosz agrárvezetőkkel közösen nyitotta meg Kelet-Európa egyik legnagyobb élelmiszeripari kiállítását, a moszkvai Prodexpot. A magyar tárcavezető Nyikolaj Fjodorov mezőgazdasági...
Meghalt a guineai hadsereg vezérkari főnöke és a vele utazó katonai vezetők a libériai főváros, Monrovia repülőtere közelében hétfőn történt balesetben, gépük lezuhant - vált ismertté libériai és guineai forrásokból.
A pápa február 28-án lemond tisztségéről. Ezt maga XVI. Benedek jelentette be hétfőn latin nyelven a Vatikánban. A katolikus egyházfő ezt latin nyelven jelentette be egy konzisztóriumon.
Újabb rezsicsökkentés jön júliustól. A Fidesz-KDNP arról döntött, hogy a víz-, a csatorna-, a szennyvízelvezetési, a szemétszállítási és kéményseprési díjaknak, valamint a palackos gáz árának is csökkennie kell.
A PSA Peugeot Citroen pénzügyi részlege megkapta az Európai Unió ideiglenes jóváhagyását arra vonatkozóan, hogy a francia kormány garanciát vállalhasson 1,2 milliárd euró értékű új kötvény...
Az ivóvíz-ellátásáért aggódó lakossággal, a területüket féltő drogbárókkal és a minél nagyobb sáp bezsebelésére törekvő kormányokkal is meg kell küzdeniük a Dél-Amerika mesésnek mondott aranykincseit feltárni szándékozó bányacégeknek, melyek a nehézségek miatt Észak felé kacsingatnak.
A világ is kezdi megszokni, hogy a magyarok kiállnak magukért, és Magyarországot immár mindenkinek egyenlő félként kell kezelnie - mondta a miniszterelnök a parlamentben.
Orbán Viktor hétfői napirend előtti felszólalásában a múlt heti EU-csúcstalálkozó eredményeiről számolt be, kiemelve a következő hét évben a Magyarországnak járó uniós támogatások jelentős összegét....