Közel egyötödével nőtt az adóparadicsomokba költöző szlovák cégek száma tavaly, ezzel 3644-re emelkedett azoknak a szlovák vállalatoknak a száma, amelyeket valamely adóparadicsomban vannak bejegyezve.
A februári Valentin-nap az elmúlt évek tapasztalatai alapján jelentősen megnövelheti a táblás csokoládék és pralinék iránti keresletet a januári időszakhoz képest - közölte a GfK piackutató intézet hétfőn.
Felhívásunkra sorra érkeznek a romantikus szerelmi történetek. Van, akiknek a véletlen, másoknak a türelem segített, de az internet és a sorsszerű találkozások is szerepet játszottak a kapcsolatok indulásában és a boldog folytatásban. Az írásokat beérkezési sorrendben közöljük.
A külföldi értékpapírpiacok mind fontosabbá válnak a magyar kisbefektetők számára. Európában is sok azonban a kockázat, amely az utóbbi néhány évben felértékelte a menekülő devizaként számon tartott skandináv fizetőeszközöket, s ezzel együtt az észak-európai tőzsdéket. Egy friss fejlesztés következtében ezek közül már a norvég, a svéd és dán piacot is elérhetik a befektetők.
A februári Valentin-nap az elmúlt évek tapasztalatai alapján jelentősen megnövelheti a táblás csokoládék és pralinék iránti keresletet a januári időszakhoz képest - közölte a GfK piackutató intézet hétfőn....
Délelőtt zajlott a schladmingi alpesi-sí vb-n a férfiak szuper-kombinációjának első futama, a lesiklás. Svindal nem remekelt, így Ivica kostelic lett a szám fő esélyese.
Négy ember került kórházba egy vasvillával tomboló ámokfutó miatt Nagybajomban. A férfi először egy asszonynak esett neki, majd a segítségére siető férfit és két gyereket is megtámadta, összeszurkálta.
Usain Bolt az idei moszkvai atlétikai világbajnokságon három aranyat célzott meg. Ahogy az olimpián is, 100 és 200 méteren és 4x100-as váltóban van jó esélye nyerni.
Alighanem elúszott a hajó, miután az angol bajnokság 26. fordulójában a címvédő Manchester City 3-1-re kikapott a Southamptontól, amely ezzel a sikerével feljött a tabella 15. helyére.
Elromlott a hangulat Amerikában. Habár enyhe emelkedésre lehetett számítani a tengerentúlon, a várakozás nem igazolódott be. Mindhárom vezető index negatív tartományban tartózkodik az európai börzék...
Évek óta a magyar autósok ötödének van casco biztosítása, és az arányon az sem javított, hogy piacra kerültek a kevesebb szolgáltatást nyújtó, de olcsóbb rész-casco biztosítások - közölte a PBA Praeventio Biztosítási Alkusz Kft.
Becslések szerint ma világszerte mintegy 343 ezer száz évesnél idősebb ember él, ez világszinten várhatóan tízszeresére nőhet 2050-re. Bár Magyarország statisztikái nem kiemelkedőek, mégis azt jósolják, hogy a ma született magyar újszülöttek közül minden negyedik megéli majd a 100. születésnapját.
Közeledik a "szűk esztendők" vége, az üzleti bizalmi és a makromutatók a gazdasági helyzet belátható időn belüli javulására utalnak - írja a német szövetségi gazdasági és technológiai minisztérium havi rendszeres gazdasági helyzetjelentésében.
Évek óta a magyar autósok ötödének van casco biztosítása, és az arányon az sem javított, hogy piacra kerültek a kevesebb szolgáltatást nyújtó, de olcsóbb rész-casco biztosítások - közölte a PBA Praeventio Biztosítási Alkusz Kft. az MTI-vel.
Annak ellenére, hogy Lindsay Lohannak több százezer dolláros adótartozása van, pénz pedig alig, a színésznő mégis nagy lábon él. Kiderült, a hírességet három amerikai milliárdos tartja el.
Erdő Pétert, Esztergom-Budapest főegyházmegye érsekét, prímást is XVI. Benedek lehetséges utódai közé sorolja az APA osztrák hírügynökség hétfői esélylistáján.
Szigethalom ‒ Hazugságvizsgálat elé áll J. János (17), akit a unokatestvérével együtt az újévi szigethalmi késeléssel gyanúsítanak – tudta meg a Blikk.
Házkutatást tartottak hétfőn a lóhúsbotrányban érintett francia cégek székhelyén a kereskedelmi csalások francia ügynökségének munkatársai néhány órával a francia agro-élelmiszeripari ágazat vezetői és a kormány részvételével megrendezett válságértekezlet előtt.
Az üzleti bizalmi és a makromutatók a gazdasági helyzet belátható időn belüli javulására utalnak - írja a német szövetségi gazdasági és technológiai minisztérium havi rendszeres gazdasági helyzetjelentésében.