Maga Andreas Treichl, az Erste Group Bank osztrák vezérigazgatója reagált a Magyar Nemzet ma megjelent cikkére, amely szerint a Magyar Nemzeti Bank éléről márciusban távozó Simor András kerülne az...
Robbanás történt az amerikai nagykövetség épületénél Ankarában- jelentette a török médiára hivatkozva a BBC. A halálos áldozatok számáról eltérő információk láttak napvilágot.A merényletet egyetlen terrorszervezet sem vállalta magára, de Muammer Güler török belügyminiszter szerint a tettes szélsőbaloldali terrorista volt. Güler úgy vélte: a merénylő a betiltott Forradalmi Népi Felszabadítási Párt-…
Megható kívánságlistán sorolja fel egy rákban haldokló fiatal lány, hogy mi mindet szeretne még csinálni, mielőtt meghal. Sietnie kell, mert már csak hónapjai vannak hátra.
A celebléttől félti a 73 éves Sir Jackie Stewart a brit Forma–1-es pilótát, Lewis Hamiltont. Michael Schumachert állítja elé példának, akit fénykorában csak a versenyzés érdekelt.
A válság előtti szint harmadára esett vissza a magyar autópiac, ahol a Suzuki még mindig a nép autója, annak ellenére, hogy nem ebből a márkából fogy most a legtöbb.
A gazdasági válság elérte a mélypontját Kelet-Európában, de fellendülés csak 2014-ben várható - mondta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke a Handelsblatt német üzleti lapban pénteken megjelent interjúban, megjegyezve: Magyarországon fordulatra van szükség.
A miniszterelnök arra számított, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is úgy látja majd, hogy Magyarországnak a javuló gazdasági mutatói miatt van lehetősége egy rugalmas pénzügyi hitelkeretre, végül azonban nem így történt.
A kilenc napon át tartó internetes szavazás során több mint 400.000 érvényes szavazat érkezett a magyar zenekarokra. Az 1300, közönség által jelölt formáció közül a szervezők az első ötven helyezettet kérik fel, hogy adjanak koncertet a 7. Pannónia Fesztiválon 2013. május 16. és 19. között.
Maga Andreas Treichl, az Erste Group Bank osztrák vezérigazgatója reagált a Magyar Nemzet ma megjelent cikkére, amely szerint a Magyar Nemzeti Bank éléről márciusban távozó Simor András kerülne az...
A Város Mindenkié (AVM) hajléktalan érdekvédelmi csoport pénteken performansszal egybekötött sajtótájékoztatót tartott a Kálvin téren azok mellett a „Munkaterület” feliratú kordonok mellett, melyeket egy pár héttel korábban helyezett ki a főváros.
Január hónapban összesen 3 685 új személygépkocsi került forgalomba Magyarországon, ami a megelőző év azonos időszakához képest 26 százalékos csökkenést jelent - derül ki a Jato Dynamics legfrissebb...
Mintegy 450 csökkent munkaképességű foglalkoztatására nyert közel félmilliárd forintnyi állami támogatást az egri önkormányzati tulajdonú Agria-Humán Kft. - tájékoztatta a város polgármesteri hivatalának médiareferense pénteken az MTI-t.
Három olasz játékossal, négy saját nevelésű akadémistával, valamint egy román labdarúgóval erősítette meg keretét a tavaszi folytatásra a Budapest Honvéd.
Száguld az euró - jobbak az euróövezeti makroadatok a vártnál - Orbán Viktor megerősítette, hogy megvettük az EON magyarországi gáz üzletágát - vegyes magyar adatok jöttek - Nézze meg itt >>
Bővülnek az onkológiai kezelésre szorulók terápiás lehetőségei, a Hepatitis C vírus okozta megbetegedésekre pedig új, korszerű készítmény válik elérhetővé - az erről szóló rendeletmódosítások a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelentek meg.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) 13. játéknapján a San Jose Sharks megőrizte a makulátlan mérlegét, míg a Los Angeles Kings otthon kapott ki.
Öngyilkos merénylő hozott működésbe egy robbanószerkezetet pénteken Törökországban, az Egyesült Államok ankarai nagykövetségének bejáratánál. Legalább ketten meghaltak, sok a sebesült - közölte egy rendőr.
Az IMF ment, Varga Mihály maradt. A főtárgyaló tavaly júniustól tölti be a miniszteri tisztséget, azóta kapja a semmiért a havi több mint egymilliós fizetését - írja közleményében Török Zsolt, az MSZP szóvivője.
Megkezdődtek az új köztestület, a Magyar Agár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara létrehozására irányuló választások pénteken a megyékben, ami a magyar vidék, agrárium és...
Az Operaház nem képviselheti kizárólag a mainstreamnek, vagy a különutasnak vélt irányvonalat, nekünk a teljes spektrumot kell mutatnunk – fogalmazott az ATV Start Plusz című műsorában Ókovács Szilveszter, akit öt évre nevezett ki a Magyar Állami Operaház élére az emberi erőforrások minisztere.
A Toyota GT86 és ikertestvére, a Subaru BRZ bemutatásától kezdve körüllengi a sportos modelleket a kabriósítás pletykája. Úgy tűnik, a Toyota az ábrándból valóságot kreál: a márciusi Genfi Autószalonra nyitott tanulmánnyal készül.
A McLaren egyre többet csepegtet a P1-es szuperautóról: nemrégiben videót kaptunk a hamarosan érkező csúcs-Ferrari várva-várt ellenfeléről, ezúttal pedig Jenson Button, a Formula-1 korábbi világbajnoka ült be az autó volánja mögé egy próbatétel erejéig.
Az autósok kártörténetét tartalmazó Központi Kártörténeti Nyilvántartó Rendszerben (KKNYR) a napokban rögzítették a 10 milliomodik szerződés adatait, a nyilvántartás szerint az autósok 32 százaléka B10-es besorolású, s kiugróan magas, 17 százalék az A0-ás besorolású ügyfelek aránya - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége.
Manapság sokaknak fáj a Porsche 911 utóbbi években mutatott dicsőséges menetelése, elég hiszen nem ez az első eset, hogy a zuffenhauseni boxeres babérjait más gyártó aratná le. Ezúttal a Spyker jelentkezett be a feladatra, ráadásul autójuk hamarosan elkészül.
Malek Miklós távozik az X-Faktorból, a csatorna már keresi az utódját. A jelöltek listáján Jamie Winchester neve is felmerült, ám a dalszerző-énekesnek nem fűlik a foga Malek székéhez.
Az elmúlt év nagyon sikeres volt a befektetési alapok számára, vagyonuk feltehetően a jó hozamok miatt nőtt. Az Aegon Alapkezelő szerint az alapok versenyképesek lehetnek a bankbetétekkel és az állampapírokkal is. Az újonnan számlát nyitó ügyfeleknek februárban egy százalék extrahozamot ír jóvá.
Jelentősen csökkent a forgalomba helyezett személygépjárművek száma januárban a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Ennek fő oka, hogy az előző év január elsején drasztikusan csökkent a regisztrációs adó, ezért sok ügyfél 2012-re halasztotta az előző évben megrendelt járművének forgalomba helyezését - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) az MTI-vel pénteken.