Januárban a várt 170 ezer helyett 157 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban - jelentette a munkaügyi minisztérium. A novemberi és a decemberi foglalkoztatottsági adatokat...
Noha a C63 AMG már korábban is bizonyított, a gyártó különkiadással kavarja fel az állóvizet, sőt, ha úgy tetszik, malomkövet hajít bele. Az 507-es kiadás neve is jelzi, 507 lóerővel, azaz elsöprő brutalitással van dolgunk, mindez prémium kosztümbe öltöztetve.
Az 58. Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének végső szakaszába jutott harminc dal előadói közül a szombati első elődöntőben tíz lesz látható-hallható.
Közel nettó 700 millió forintért fejlesztik a Magyar Államkincstár informatikai rendszerét, a legtöbbet, mintegy fél milliárd forintot költenek az állampapír-forgalmazó rendszer bővítésére. A...
Látványos további erõsödés következett be tegnap este óta a fontosabb euró devizakeresztekben (dollár, jen), de sem ez, sem az enyhén kedvezõ részvénypiaci hangulat nem segített a...
Nyugdíjas édesanyámnak gyakran fáj az epéje. Korábban, kb. egy évvel ezelőtt vizsgálták, akkor egy kis gyulladást láttak nála, nem kellett műteni, diétával elmúlt. A fájdalom azonban gyakran visszatér, de nem hajlandó megműttetni magát. Hogyan lehet ezt anélkül rendben tartani?
A nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban január folyamán 157.000 fővel emelkedett, a decemberben mért 196.000 fős bővülés után, míg a munkanélküliségi ráta 7,9 százalékra emelkedett az előző hónapban mért 7,8 százalékról. Elemzők 180.000 fős bővülésre és 7,7 százalékra csökkenő munkanélküliségi rátára számítottak.
Az ukrán miniszterelnök az újságíró-szövetség tagjaival találkozva kijelentette: a sajtószabadság nem keverendő össze a "rendelt, megvásárolt" cikkekkel, médiában megjelentetett anyagokkal.
Januárban 5405 lakás kelt el az országban, ez fele sincs a tavaly januárinak, viszont a valós bázisnak tekinthető 2011 januári adásvételnél több - közölte a Duna House ingatlan franchise hálózat pénteken az MTI-vel.
Hozzávalók: 20 dkg fehérliszt 30 dkg teljes kiőrlésű liszt 3 dkg élesztő 1 evőkanál cukor 1 csipet só 5 dl tej (nekem sosem kell ennyi - most sem kellett) kevesebb mint fél üvegcse rumaroma (csak a tészta felébe) olaj a kisütéshez
A kormány nem készít újabb költségvetési kiigazító csomagot, mert megítélése szerint a 2013-as büdzsé még mindig szilárd lábakon áll. Az eddig hangsúlyozott és élesedő negatív kockázatok mellett...
A Magyar Energia Hivatal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felkérésére 2013. január 15-étől üzemelteti a rezsicsökkentés zöld számot. Az első két hétben a szakértők több mint 1 400 megkeresésre válaszoltak. Az érdeklődők többsége a villamos energia- és gázfogyasztáshoz kapcsolódó kérdést tett fel, a távhőszolgáltatással összefüggésben jelentősen kevesebb hívás érkezett....
Sopronban 10 százalékkal csökentették a távhő árát, ennek köszönhetően egy átlagos méretű lakás éves távfűtési díja megközelítően 174 ezer forintra mérséklődik - tudatta az MTI-vel pénteken a városüzemeltetési társaság.
A The New York Times után a Wall Street Journal és a Bloomberg informatikai rendszerébe is betörtek a kínai hackerek - vált ismertté pénteken Sanghajban.
Jó hangulat jöhet az amerikai piacokon a hét utolsó kereskedési napján. Mindhárom jelentős határidős index erős emelkedésen van már túl. Mivel azonban a tengerentúlról érkezett foglalkoztatottsági...
Pintér Attila, a Győri ETO FC vezetőedzője a klub mai sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogyan értékeli a csapat eddig elvégzett munkáját, és mit vár a törökországi edzőtábortól.
A hagyományos kötöttfogású Ganz-kupával kezdődik meg a felnőtt birkózók versenyéve. Struhács György szakágvezető három súlycsoportban is magas nemzetközi színvonalú küzdelmet vár.
Új vezérigazgatót neveztek ki az Opel német autógyártó társaság élére, Karl-Thomas Neumann a Volkswagentől érkezett, és azt várják tőle új munkahelyén, hogy nyereségessé teszi a céget.
A Bundesliga leggyengébb védelmével rendelkező csapatainak mérkőzését rendezik péntek este: a Werder és a Hannover találkozóján az előjeleknek megfelelően mi is gólokra számítunk.
Budapest — Nehezen viselte a Szombat esti láz próbáit kezdetben Bálint Antónia (43). Az édesanyától nem áll távol a mozgás, de táncpartnere, Angyal András annyira megdolgoztatta eleinte, hogy Antónia napokig szenvedett az izomláztól.
Szakítani kell az egykulcsos adórendszerrel, és el kell felejteni a gazdagoknak, tőkejövedelmeknek biztosított kedvezményeket - hangoztatta Schiffer András frakcióvezető az LMP országjáró körútjának veszprémi állomásán pénteken.
A 2008-ban az angol Newcastle Unitedbe szerződő, legutóbb a holland Rodában focizó védő a téli átigazolási időszak utolsó napján csapatot váltott és hazatért. A DVTK kötött szerződést a hétszeres válogatott, még mindig csak 22 éves játékossal.
Új vezérigazgatót neveztek ki az Opel német autógyártó társaság élére, Karl-Thomas Neumann a Volkswagentől érkezett, és azt várják tőle új munkahelyén, hogy nyereségessé teszi a céget.
A neves közgazdász szerint nem lehet semmissé nyilvánítani a devizahiteleket, mert az "atombomba lenne". Ez a termék ugyanakkor hibás, nem is hitel. Van ötlete, mit kellene csinálni.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár egy Suzukit, az MSZP-s Szanyi Tibor egy kis Polskit vásárolt tavaly, míg Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár két sportlovat vett. Akad olyan fideszes parlamenti képviselő is, Pichler Imre, akinek vagyonbevallása szerint hivatali laptopján kívül semmije nincs.