2013. november 30. szombat

nov. 30
8:33
Ki lehet az USA első női elnöke? (Infostart)
Az Egyesült Államoknak "nagyon hamarosan" női elnöke lesz - jelentette ki Barack Obama, a Fehér Ház jelenlegi lakója az ABC amerikai televíziónak egy, a first ladyvel közösen adott interjúban.
nov. 30
8:33
Észak-Koreába ment turistáskodni a veterán, letartóztatták (Blikk)
nov. 30
8:33
Felminősítette Görögországot a Moody's (Alternatív Energia)
Csökkent valamelyest annak a kockázata, hogy Görögország elhagyja az euróövezetet.
nov. 30
8:33
Egyre több lehet a póráz nélküli kutya – íme a tervek (hirado.hu)
Vizsgával szerezhetnének jogot a kutyások a póráz nélküli sétáltatásra, ha sikerül keresztülvinni ebbarátok ez irányú kezdeményezését.
nov. 30
8:33
Szilvásynak nem kell tovább titkolóznia (ATV)
Az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója minden, a testület által vizsgált témával összefüggésben felmentette titoktartási kötelezettsége alól Szilvásy György volt titokminisztert - írja a Magyar Nemzet.
nov. 30
8:39
Videó: gyönyörű csellel küldte el gyufáért a védőt a Spurs sztárcsatára (Sport365)
Zseniális cselt mutatott be a Tottenham Hotspur támadója, Roberto Soldado a Tromsö elleni Európa Liga-mérkőzésen.
nov. 30
8:48
Facebookon győzték meg a cuki 4 évest (BorsOnline)
A négyéves amerikai Noah Fisher attól félt, hogy az új pápaszeme miatt kicsúfolják társai. Szülei úgy döntöttek, a Facebook segítségével próbálják meggyőzni.
nov. 30
8:48
Több parkoló kell a nagyobb üzletek mellé (Infostart)
A 300 négyzetméteresnél nagyobb teljes alapterületű, napi fogyasztási cikkeket árusító üzleteknél, az árusítótér minden megkezdett 10 négyzetmétere után egy személygépkocsi elhelyezését biztosító parkolót kellene létesíteni, kétszer annyit, mint a jelenlegi szabályozás szerint. Az erről szóló rendelet tervezet a kormány honlapján jelent meg.
nov. 30
8:51
Rendőrségi helikopter zuhant egy pubra Glasgowban (Infostart)
Három halálos áldozata van a Glasgow belvárosában történt helikopter-balesetnek - közölte szombat reggel a skót rendőrség.A helyszínről reggelig 32 sérültet vittek kórházba, többük állapota kórházi források szerint "nagyon súlyos".
nov. 30
8:51
Meg kellene duplázniuk a parkolók számát a nagyobb üzleteknek (Kripto Akadémia)
Az előírt parkolóhely-számot a műemléki épületben lévő üzlet átalakításakor is biztosítani kell.
nov. 30
8:51
Tömegverekedés Kijev főterén (hirado.hu)
A verekedésben több százan vettek részt.
nov. 30
8:51
Tarlós: Horváth korlátolt, mi ebben a bunkóság? (ATV)
Az elmúlt három év eredményeit ismertető kiadványt készített a főváros, a füzetet 300 ezer budapesti háztartásba juttatják el december elején. Tarlós István főpolgármester közben megismételte, hogy az MSZP főpolgármester jelöltje korlátolt, mert például az ingyen BKV javaslatával egyszer már bizonyította, hogy teljesen alkalmatlan Budapest vezetésére. Horváth Csaba erre azt mondta, hogy nem akar…
nov. 30
8:53
Táncoló malac és bárány a Várban (Kripto Akadémia)
Ez egy laza, oldott hely, ami mindenféle földi jóval szolgál.
nov. 30
9:00
A nehezen haladó uniós projektek felülvizsgálatáról döntött a kormány (ProfitLine)
A kormány úgy döntött, hogy felül kell vizsgálni a nehezen haladó uniós projekteket.
nov. 30
9:06
Hihetetlen: Lang Györgyi újra színésznő lesz (BorsOnline)
Újra visszatalálni a régi szerelemhez: ez adatott meg most a Pa-Dö-Dő énekesnőjének. Jó két évtized elteltével újra az eredeti szakmáját űzi, színészi munkát kapott. Györgyi imádja a színházat, van olyan hét, hogy öt előadást is megnéz.
nov. 30
9:08
Sokkoló: pucér nők adják el a koporsót (BorsOnline)
Érdekes megoldást választott termékei reklámozására egy lengyel koporsógyártó cég. A vállalkozás látványos aktnaptárral népszerűsíti termékeit, de sokak szerint szexista és megalázó a reklámfogás.
nov. 30
9:09
Megöltek egy férfit egy vecsési sörözőben (Blikk)
nov. 30
9:09
Az utolsó pillanatban mentett pontot a Honvéd (Metropol)
A Budapest Honvéd a 95. percben szerezte meg az egyenlítő gólt.
nov. 30
9:09
Marc Chagall, Ámos Imre és a Zsidó Jézus (Alternatív Energia)
Ámos szinte teoretikus és szociológiai pontossággal elemezte a korát - kívülről is.
nov. 30
9:09
Eltűnt egy utasszállító repülőgép (hirado.hu)
Több mint harminc emberrel a fedélzetén eltűnt egy mozambiki utasszállító repülőgép.
nov. 30
9:09
Több mint 30 emberrel a fedélzetén tűnt el egy repülőgép (ATV)
A Mozambique Airlines repülőgépének még pénteken este kellett volna leszállnia az angolai főváros, Luanda repülőterén.
nov. 30
9:11
Fejtő Ferenc két hazája (Alternatív Energia)
Tájékozott volt, pontosan átlátta Hitler terveit.
nov. 30
9:11
Megöltek egy férfit egy vecsési sörözőben (hirado.hu)
A gyanúsított szóváltást követően olyan súlyosan bántalmazta a társaságában lévő 50 éves férfit, hogy meghalt.
nov. 30
9:11
Gyilkosság a vecsési sörözőben (ATV)
Megöltek egy férfit péntek este egy vecsési sörözőben, a tettes elmenekült a helyszínről, de a rendőrök két órán belül elfogták - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
nov. 30
9:12
A nap fotói: Ronaldo a dögös Miss Brazíliával pózolt (Sport365)
Brazília legszebb nőjével, a Miss Brazilia versenyt idén megnyerő Jakelyne de Oliveira Silvával pózolt közös fotón a selecao legendás támadója, Ronaldo.
nov. 30
9:13
Gyilkosság egy vecsési sörözőben (Alternatív Energia)
nov. 30
9:13
Csacsapoja szarkofágokat fedeztek fel Peruban (hirado.hu)
A régészek szerint a bebalzsamozott múmiák igen jó állapotban maradtak fenn.
nov. 30
9:13
Kínzással gágogtatták Bajnaira a libákat? (ATV)
Állatkínzás miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen Helmeczy László. Az ügyvéd, aki egyben a nyírbátori székhelyű, 6-os számú választókerület Együtt–PM színeiben induló jelöltje is, azt mondja, hogy egy múlt heti tüntetésre pórázon vezették a libákat, és némelyiknek össze is kötözték a szárnyát, vagyis: gágogásra ösztönözték őket. Azt is mondta, hogy a videón – közmunkások mellett – több…
nov. 30
9:15
Több mint 600 millió internetező van már Kínában (hirado.hu)
Kínában a teljes lakosság csaknem fele kapcsolódik már a világhálóra.
nov. 30
9:17
Magánvállalatok tucatjai jelentkeztek a vegyi fegyverek megsemmisítésére (hirado.hu)
A hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet péntek éjfélt jelölte meg a jelentkezés határidejeként.
nov. 30
9:19
A tejkvóta megszűnése nehéz helyzetbe hozhatja a kisebb termelőket (hirado.hu)
A nagyokat nem igazán, a kis és közepes termelőket azonban nagyon komolyan érinti majd a tejkvóta megszűnése a hajdúböszörményi Béke Agrárszövetkezet főállattenyésztője szerint.
nov. 30
9:24
Szivós 10 percig bírta a gyomorforgató élményt (BorsOnline)
Gyomorforgató, de mégis nagyszerű élményben volt része Szivós Mártonnak és Decker Ádámnak. A két világbajnok pólóst egy kis sétarepülésre vitte a világ-, és Európa-bajnok Illés Tamás.
nov. 30
9:24
Rendőrök zuhantak egy tömött kocsmára (Blikk)
GLASGOW – Legkevesebb nyolc ember meghalt és több mint harminc súlyosan, életveszélyesen megsérült, amikor péntek éjjel egy mulatozó fiatalokkal teli szórakozóhelyre zuhant egy rendőrségi helikopter a skóciai Glasgow-ban. A The Clutha klub tetejét fél 11-kor szakították át a rotorok, a gép roncsai a táncolók között landoltak.
nov. 30
9:26
Majdnem elsüllyedtek, mire a mentőcsapat odaért (BorsOnline)
Kovacsik Levente és Szabó Norbert Ádám még csütörtök délután adott le vészjelzést, a magyar kajakpárost portugál tengerészeknek kellett kimenteni az óceánból.
nov. 30
9:27
Tömegverekedés a kijevi főtéren (Infostart)
Tömegverekedés tört ki péntek éjjel az EU-párti tüntetésen részt vevők és a rohamrendőrök között Kijev főterén.
nov. 30
9:27
Hosszabbításban győzött a Fehérvár (Metropol)
A Sapa Fehérvár AV19 hosszabbításban győzte le a vendéglátó Innsbruckot az EBEL-ben.
nov. 30
9:27
Mi a márc? (hirado.hu)
Valamikor édes italt kevertek belőle, sőt adót is fizettek vele, ma már ismeretlen a méhészeti melléktermék.
nov. 30
9:27
BMW-s lehetett a soroksári gyilkos? (ATV)
Gyanús BMW-t látott egy szemtanú azon a kerékpárúton, ahol szeptember 25-én este brutális kegyetlenséggel meggyilkolták a szokásos napi távján kocogó K. Krisztinát – írja a Blikk.
nov. 30
9:27
Ancelotti cáfol, nincs balhé Ramos körül (Agroinform)
A Real Madrid a Real Valladolidot fogadja a spanyol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának szombati meccsén.
nov. 30
9:29
Svindal ismét duplázásra készül Lake Louise-ban (Agroinform)
A férfi alpesi sízők a hétvégén lesiklásban és Super G-ben mérik össze tudásukat a kanadai Lake Louise-ban.
nov. 30
9:42
Ma kezdődik a X. Magyarországi Újbor és Sajt Fesztivál (Infostart)
Ma kezdődik a X. Magyarországi Újbor és Sajt Fesztivál, amelyen két napon át mintegy kétszáz újbort kóstolhatnak meg az érdeklődők a Vajdahunyadvárban.
nov. 30
9:45
Tömegverekedés tört ki a kijevi főtéren (Metropol)
A verekedésben több százan vettek részt, köztük mintegy kétszáz rohamrendőr.
nov. 30
9:45
A Pentagon nem keményít be a kínai repülésellenőrzés miatt (Alternatív Energia)
Peking azt követeli, hogy a területre belépő gépek azonosítsák magukat, küldjék el repülési tervüket.
nov. 30
9:45
Jogszabályváltozások: kivételek az ivóvíz minősítése alól (hirado.hu)
Decembertől nem kell alkalmazni az ivóvíz minőségi követelményeit az 50 személynél kevesebbet ellátó, vagy pedig a napi 10 köbméternél kevesebb vizet szolgáltató, egyedi vízellátásból származó vízre.
nov. 30
9:45
Blöffölt a bíró Zidane „fejesénél” (ATV)
Több mint hét év után a játékvezető beismerte, sem ő, sem az asszisztensei nem látták, hogy Zinedine Zidane a 2006-os futball-világbajnokság döntőjében mellbe fejelte Marco Materazzit. Zidane-t a negyedik játékvezető miatt állították ki.
nov. 30
9:45
Az ország első számú kosárlabda rangadója az NB I-ben - Ezt látod élőben (Sport365)
A szombati élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
nov. 30
9:47
2015 a szerzetesek éve (Metropol)
Az Istennek szentelt személyek, a szerzetesek éve lesz 2015 Ferenc pápa pénteki bejelentése szerint.
nov. 30
9:47
Kis híján gázolt a vonat Szegednél (Alternatív Energia)
Nem járnak a vonatok Szeged és Röszke között.
nov. 30
9:47
Letartóztattak egy amerikai állampolgárt Észak-Koreában (hirado.hu)
Értesülések szerint a 85 esztendős koreai háborús veterán már október vége óta őrizetben van.
nov. 30
9:49
Rendőrségi helikopter zuhant egy pubra Glasgowban (Metropol)
Nyolc halálos áldozata van a szerencsétlenségnek, köztük a rendőrségi helikopter három utasa.

Keresés