A Soroksáron meggyilkolt Kardosné Gyurik Krisztinához megtévesztésig hasonlító nőt hallgatott ki tanúként a BRFK az emberölési ügyben – tudta meg a Bors. A nő előzőleg a Kardos családot kereste meg egy fontos információval.
Az Országgyűlés elnöke szerint a jelenlegi kormány az elmúlt három és fél év minden napján Magyarország megújításán, illetve azért dolgozott, hogy kijelenthessük: ma már könnyebb a "hátizsák", amit megörököltünk.
Miért találjuk a társadalom csúcsán és legalján is a férfiakat? Miért jár egy férfi prostituálthoz? Mivel lehet „agyonütni” egy férfit? Ki a felelős a családon belül erőszakért? Miért nem működik a nemek egyenlőségének feminista értelmezése? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Tamási Erzsébettel, az Országos Kriminológiai Intézet főmunkatársával. A Hetek interjúja.
Egy úr a pokolban is úr. Egy milliárdosnő pedig a börtönben is ügyel a megjelenésére és a kényelmére. A Borsnak Eva Rezesová egyik volt rabtársa beszélt az iparmágnás-csemete rács mögött töltött napjairól.
Nagyobb mértékben emelkedett a mentális zavarok miatt kezelt gyermekek száma az Egyesült Államokban, mint a felnőtteké - állapította meg egy hosszú távú kutatás.
Bár szolgáltatóváltással akár több ezer forintot spórolhatnának havonta a telefon-, internet- és televízió-előfizetésen, a magyarok jellemzően mégsem mernek csomagot váltani. Egy 2013-as felmérés adatai szerint a megkérdezettek 75 százaléka egyáltalán nem tartja valószínűnek, hogy a közeljövőben váltson - mondta Solt Ádám az internetet.hu távközlési összehasonlító portál szakértője.
Életveszélyt okozó testi sértéssé minősítették a zsaruk azt a verekedést, amibe Kállay-Saunders András is belekeveredett május végén. Ezért akár súlyos börtönesztendők is járhatnak.
A rengeteg kritika ellenére is folytatódhat Balázsékkal a Vundersőn és Zuperszexi. Az első évad kilenc részből állt, de az RTL Klub programigazgatója szeretné, ha jövőre is képernyőre kerülne.
A kivát választó társaságok némelyikénél máris gyakorlati probléma, hogy mit kell tenniük, ha az új adózási formából vissza kell térniük a társasági adózásba. Olvasónk kérdésére szakértőnk, Szolnoki Béla válaszolt.
A hát második felé stagnálással zárták a finomított termékárak és a forint dollárral szembeni gyengülése is mérsékelt maradt. A fentiek eredőjeként a jövő hét elején várhatóan nem változtat majd a...
Ópusztaszeren jelentették be: öt új értéket vettek fel a hungarikumok gyűjteményébe. A csabai kolbász után a gyulai, a törkölypálinka után a szóda is bekerült a megőrzendő magyar értékek közé. További hét javaslatról januárban döntenek.
Megjelent a kormányrendelet a Magyar Közlönyben pénteken, amely tartalmazza a bankoknál februártól igénybe vehető ingyenes készpénzfelvételi lehetőség igénylési módját.
Kész röhej: négy napig tartott a győri futballisták megregulázása, a bajnokcsapat tagjai visszaülhettek a céges kocsijukba, melyet néhány napja vettek el tőlük egy szégyenteljes vereség miatt.
Világsztárba botlott egy ukrán cég karácsonyi rendezvényén Gönczi Gábor. A különös találkozás a toaletten esett meg, ahol Gábor nehezen ismert rá a titokban hazánkba látogató Lou Begára.
Az ország különböző részeiről érkező, nehéz anyagi körülmények között élő gyerekeket lát vendégül Budapesten december 3. és 5. között az egyik utazási iroda.
Pintér Béla és Társulata előadásai és más színházi produkciók, zenés estek, ingyenes gyerekprogramok várják decemberben Átrium Film-Színházban a közönséget.
Egy zseniális pörgőrúgással és az azt követő karfeszítéssel verte ellenfelét Carl McNally MMA-harcos a Clan Wars 17 elnevezésű gálán. Nézd meg a remek jelenetet a videóban.
A cégek valamivel több mint negyedénél van csak etikai kódex. Olyan szabályozás, amely a visszaélések megelőzését szolgálja még kevesebbnél. Ez jelentősen változik jövőre, ugyanis két ponton is változnak a szabályok.
A Kormányzati Információs Központ (KIK) szerint a kormány körültekintően járt el a trafikok elhelyezésével kapcsolatban, az államnak semmilyen kártérítési kötelezettsége nincsen.
Megbolondult a világ. Odáig jutottunk, hogy én, a meggyőződéses antinikotinista, a dohányosok elleni háború véreskezű tábornoka azt mondom: eddig, és ne tovább!
A technológiai innovációk világszerte átformálják városink hétköznapjait, hatékonyabb ellátási rendszereket biztosítva ezzel a városi lakosság számára. Egy város azonban nem csak attól válik okossá,...
Elektronikus nyilvántartás készül a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatókról, a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatók hatósági nyilvántartásáról szóló törvény módosítása december 1-jén lép életbe.