Tokiói polgárok egy csoportja - szemben a hivatalos kormányzati adatokkal - a megengedettnél magasabb sugárzási szintet mért a japán főváros több olyan sportlétesítményénél is, amelyek a 2020-as nyári olimpia versenyhelyszínéül szolgálnak.
Augusztusban 7,4 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági felvásárlási árak az egy évvel korábbiakhoz képest; a júliusi 2,3 százalékos esést követően második hónapja csökkentek az árak éves összehasonlításban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Emelkedett a Brent olajfajta ára csütörtök reggel arra a hírre, hogy elrabolták a líbiai kormányfőt, ami felerősítette azokat a félelmeket, hogy ismét fennakadások lehetnek az észak-afrikai ország olajtermelésében.
Az emberek többsége szükségesnek tartja a devizaadósok megsegítését, de arról megoszlanak a vélemények, hogy kinek kellene fizetnie az adósmentés költségeit. A lakosság hatoda úgy gondolja, kizárólag a bankoknak kellene részt vállalniuk ebben....
Ma is érkeznek a hírek Hernádi Zsoltról, a MOL vezéréről, az egyik hazai lap például arról írt, hogy a horvátok nem használták fel büntetőeljárásukban Hernádi vallomását. Eközben pedig Orbán Viktor...
Az amerikai tőzsdék eltérően teljesítettek szerdán annak hatására, hogy a befektetők továbbra is egyre nagyobb aggodalommal figyelik az adósságplafon megemelése körüli politikai csatározásokat....
Csak közel nulla energiaigényű középületre adható építési engedély 2019 első napjától, minden más épületre 2021. január 1-től kötelező ez az előírás - az épületek energetikai jellemzőit tartalmazó,...
Úgy látszik, a régiós börzék összesített euróban kifejezett forgalmának második negyedéves emelkedése nemcsak egyszeri eset volt, hiszen a harmadik negyedévben tovább emelkedett a kötések összértéke....
Az éjjel meghalt Wilfried Martens volt belga miniszterelnök, az Európai Néppárt (EPP) elnöke - jelentette csütörtök reggel a belga média az EPP közlése alapján.
Úgy látszik, a régiós börzék összesített euróban kifejezett forgalmának második negyedéves emelkedése nemcsak egyszeri eset volt, hiszen a harmadik negyedévben tovább emelkedett a kötések összértéke....
Kövér László szerint a Fidesz a 2002-es választások elvesztése után minden meglepetésre felkészült, így még egyszer nem eshet ugyanabba a csapdába, mint akkor, mert az országnak nincsenek újabb elvesztegetni való évei.
A brit és a svájci pénzügyi felügyeletek több nagybanknál vizsgálják a pénzintézetek elektronikus kommunikációját a devizaárfolyamok manipulációjának ügyében - írja a The Wall Street Journal. Az...
Óriási zavart hozott a Fed jegyzőkönyve, a legtöbb jegybankár a likviditás lefaragása mellett voksolt, akár 10-20 milliárd dollárral is csökkenhet a QE3 mértéke, a piac a lépést csak a jövő évre jósolta. További csavar a történetben, hogy Janet Yellen lesz a Fed új elnöke.
Három mérkőzést rendeztek hajnalban az NHL küzdelmein belül, amelyen a Calgary Flames a kanadai rangadón legyőzte a Montréal Canadiens-t, emellet a Los Angeles Kings hosszabbítás után győzte le az Ottawa Senatorst.
Egy fegyveresekből álló korább lázadó csoport rabolhatta el a líbiai miniszterelnököt Ali Zeiadan egy fővárosi hotelből - írja a Reuters. A hírre közel 1 dollárt emelkedet az olaj ára, a Brent a...
A fogyasztóvédelmi hatóság már első esetben bírságot szabhat ki, ha idősekkel vagy fogyatékossággal élőkkel szemben jogsértést tapasztal. A Kormány újabb törvénymódosítást készített elő annak érdekében, hogy a fiatal- és időskorú, valamint a fogyatékossággal élő fogyasztók védelme tovább erősödjön - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Dél-Amerikában ontják a gyönyörűbbnél gyönyörűbb gólokat a játékosok. Ezúttal Bolíviában a Blooming-Bolivar mérkőzésen szerzett ollózós találatot a vendégek támadója, William Ferreira, aki ezen a meccsen duplázni tudott. A találkozót 3-1-re nyerte a Bolivar, amely ezzel a 3. helyet foglalja el a bajnokságban.
2008 óta nem látott mélységbe zuhantak a harmadik negyedévi PC-eladások a világban, ez már sorozatban a hatodik negyedév volt, amikor csökkennek az értékesítések. Az iskolakezdési időszak gyengén...
Az amerikai tőzsdék eltérően teljesítettek szerdán annak hatására, hogy a befektetők továbbra is egyre nagyobb aggodalommal figyelik az adósságplafon megemelése körüli politikai csatározásokat....
Bár a Mol-INA ügyben a horvát hatóságok megkapták Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának tanúvallomását, azt nem használták fel a büntetőeljárásukban, így csupán egy elfogult „koronatanú” vallomása, a magyar üzletember és a volt horvát kormányfő közti néhány találkozó, illetve a zágrábi Marcellino étterem biztonsági kamerájának néma felvétele szerepel a Hernádi Zsolt elleni horvát…
A MOL közel-keleti partnere, a Gulf Keystone ma jelentette be, hogy Kurdisztánban a Shaikan mezőn újraindult a kereskedelmi mennyiségű kitermelés. A hírre a részvények árfolyama közel 5%-ot...
Rajtaütésszerűen jelentek meg kedden a Szeged-csanádi püspökség épületében adónyomozók. A Szeged24 a főügyészségen megtudta, a július 19-e óta költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt indított nyomozás része volt az akció, és hogy a nyomozás határidejét november 19-ig meghosszabbították.
Sok Nemzeti Dohányboltot üzemeltető vállalkozó nem tudja teljesíteni online adatszolgáltatási kötelezettségét a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. felé, mert – véleményük szerint – nem szerződés szerint teljesíti vállalt kötelezettségeit a pénztárgépszállító. A kialakult helyzetben a trafikosok több százezer forintot is veszíthetnek így a beszállító hibájából. Most egy online felületen…
Dél-Amerikában ontják a gyönyörűbbnél gyönyörűbb gólokat a játékosok. Ezúttal Bolíviában a Blooming-Bolivar mérkőzésen szerzett ollózós találatot a vendégek támadója, William Ferreira, aki ezen a meccsen duplázni tudott. A találkozót 3-1-re nyerte a Bolivar, amely ezzel a 3. helyet foglalja el a bajnokságban.
A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján 2012. április 1. és 2013. augusztus 31. között összesen 164 707 db szerződést kötöttek, amely a korábbi 5 712 db árfolyamgát I. szerződéssel együtt 170 419 db. Ebből 2013. augusztus végéig összesen 160 321 darab gyűjtőszámlát nyitottak meg - olvasható a MNB tájékoztatásában.
Az angol harmadosztályban szereplő Leyton Orient csapatának edzői stábja megtiltotta játékosainak a videójáték használatát a csapatbuszon, mivel ez elvonná a figyelmet az előttük álló mérkőzések fontosságáról.
A török bajnokság vasárnapi találkozóján a címvédő Galatasaray 2-1-es vereséget szenvedett Manisában a Belediyespor otthonában, ami után a csapat két játékosa, Burak Yilmaz és Wesley Sneijder.
Az angol válogatott labdarúgó, Jack Wilshere keddi kijelentésére válaszolt a a dél-afrikai születésű krikettező, Kevin Pietersen, miszerint őt megsértette a nyilatkozat, hogy az ne is szerepeljen az ország színeiben, ha nem ott születik.
A múlt hónaphoz képest nem kell sokkal többet fizetnünk a hipermarketekben, tavaly ilyenkor viszont még jóval kevesebből is megúszhattuk a nagybevásárlást. A krumpli, a tej és a tészta ára nagyot ugrott, de legalább a liszt sokkal olcsóbb, mint tavaly. Lehet, hogy ezért számít 7 százalékos inflációra a lakosság?
Egy fegyveres csoport hurcolta el ismeretlen helyre csütörtök reggel Ali Zeidán líbiai miniszterelnököt szállodai rezidenciájáról, és órákkal a történtek után is ellentmondásos hírek érkeznek Tripoliból arról, hogy emberrablás történt-e, vagy ügyészségi utasításra tartóztatták le a politikust.
A tűzoltók, postások, valamint a pedagógusok élvezik a legtöbb ember bizalmát, míg a politikusok kirívóan gyatra eredményt értek el – derült ki GfK Hungária felmérésén, amelyben a lakosság egyes szakmák iránti bizalmát kutatták. A vállalatvezetőkben és szakszervezetekben ugyanannyian bíznak, és mindkét csoport javított 2008-hoz képest.
Még egy hónapot kell várni a Twitter várva várt tőzsdére lépésére - írja a MarketWatch a nem tőzsdei vállalatokat elemző PrivCo értesüléseire hivatkozva. Az elemzőcég november 15-re várja a...