2013. október 21. hétfő

okt. 21
18:23
Az MKB eladta, a Fitch agresszívan leminősítette (Privátbankár)
Agresszív mértékű leminősítéssel megvonta a befektetési ajánlású besorolást az MKB Bank volt bolgár érdekeltségétől, az Unionbanktól hétfőn a Fitch Ratings.
okt. 21
18:24
Szabályos volt a koraszülöttek orvosi ellátása (Blikk)
okt. 21
18:24
Vizsgálják az embertelenséget (Kripto Akadémia)
Most már az ombudsmant is érdekli, hogy miért dobják ki a menekülteket a táborból.
okt. 21
18:24
Visszakért nyugdíj (Adózóna)
Egy eurócent (három forint) visszatérítését kéri az olasz társadalombiztosítás egy nyugdíjastól, arra hivatkozva, hogy ennyivel több nyugdíjat kapott öt év alatt a neki járó összegnél.
okt. 21
18:27
„Kockázatos, megalapozatlan” – parlament elé került a költségvetés (ATV)
A parlament elé került a jövő évi költségvetés tervezete, miután a bizottságban a kormánypárti képviselők támogatták az általános vitára bocsátást. Az MSZP szerint megalapozatlan a jövő évi büdzsétervezet, a LMP szerint pedig választási költségvetés készült.
okt. 21
18:29
Miskolci csecsemőhalál: szakmai hiba nem történt (ATV)
Több okuk is volt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház koraszülött intenzív centrumában augusztusban történt haláleseteknek, az elvégzett vizsgálat szerint az orvosi ellátás minden esetben a szakmai szabályai szerint történt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-vel. A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és…
okt. 21
18:33
Szerelemre vágyik Demcsák Zsuzsa (Blikk)
BUDAPEST — Nehéz mostanában bárkit is közel engednie magához, ám Demcsák Zsuzsa (35) mégis vágyik a szerelemre!
okt. 21
18:33
Vizsgálódik az MNB a Mol, és a Richter október 16-i árfolyamesése miatt (ProfitLine)
Két piacfelügyeleti vizsgálatot indított az MNB a Mol, illetve a Richter október 16-i árfolyamesése miatt, annak kiderítésére, hogy a tőzsdei társaságokat érintő nyilvánosan közzétett információk kapcsán megvalósult-e a törvény által tiltott piacbefolyásolás - közölte az MNB hétfőn az MTI-vel.
okt. 21
18:35
Hozzáment kedveséhez a címlaplány (Blikk)
BUDAPEST – Hozzáment szíve választottjához a Viasat3-on futó Szerelem a láthatáron című műsor egyik pasikereső hölgye, Elbert Alexa (23).
okt. 21
18:36
Szörnyű baleset: nézők közé hajtott a raliautó, több nézőt is elütött (Sport365)
A Bakonyi Kalandpark Kupa hatodik futamán az egyik versenyző kisodródott, aminek következtében letarolta az egyik vendéglátóhely teraszán ülőket. Az esetet egy amatőr felvételen rögzítették.
okt. 21
18:39
A holnapi amerikai hírekre várnak a piacok (Privátbankár)
Iránytalanná vált a kereskedés a tőzsdéken az ázsiai rali után. A forint és a nyersanyagpiacok is megfagytak.
okt. 21
18:42
Politikai nyilatkozatot fogadtak el a rezsicsökkentés "megvédéséről" (Alternatív Energia)
Politikai nyilatkozatot fogadott el a parlament hétfőn a rezsicsökkentés megvédéséről, amire az előterjesztő Fidesz-KDNP indoklása szerint az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlása miatt volt szükség.
okt. 21
18:44
Kidobta a feleségét a mozgó autóból (Alternatív Energia)
Meghalt egy mozgó autóból kilökött nő Apátfalván
okt. 21
18:45
Megint megszólaltak Magyarországról londoni elemzők (Portfolio)
Megfelelő külső kockázati környezet esetén 3,00 százalék alá is csökkenhet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapkamata a jelenlegi enyhítési ciklusban, de hosszabb távon az inflációs folyamatok...
okt. 21
18:45
Egervári: szembetűnő előrelépés történt (ATV)
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott nemrég lemondott szövetségi kapitánya szerint az elmúlt évtizedekhez képest előrelépett a nemzeti csapat.
okt. 21
18:47
Rezsicsökkentés: EU-ellenes nyilatkozatot fogadott el a parlament (ATV)
Politikai nyilatkozatot fogadott el a parlament hétfőn a rezsicsökkentés megvédéséről, amire az előterjesztő Fidesz-KDNP indoklása szerint az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlása miatt volt szükség.
okt. 21
18:51
Drogügy: beidézték a hajó kapitányát (Blikk)
Szombathely – Kiderülhet, ki a főszereplője a szombathelyi drogos videónak.
okt. 21
18:53
Újraindul Joshi Bharat műsora (Blikk)
November első hétfőjén a FEM3-on újra indul Joshi Bharat (58) népszerű beszélgetős műsora, a Másképpen. A műsorvezető elárulta, sokszor a riportalanyok az interjú alatt döbbenek rá életük összefüggéseire, amit igazi sikerként könyvel el.
okt. 21
18:57
Áder János: A különadók ellenére a francia tőke erősíteni akarja magyarországi jelenlétét (Infostart)
A francia vállalkozásoknak és tőkének továbbra is az a szándéka, hogy újabb beruházások révén erősítse magyarországi jelenlétét még akkor is, ha a különadók esetleg fennmaradnak - mondta Áder János köztársasági elnök hétfőn az MTI-nek Párizsban, Francois Hollande francia elnökkel folytatott megbeszélését követően.
okt. 21
19:00
Kilökte a feleségét a mozgó autóból (Blikk)
okt. 21
19:00
Hajszállal kerülték el az ütközést a Jumbók (Blikk)
Glasgow – Mindössze 30 méteren múlott annak az ezer utasnak az élete, akik két, kis híján összeütköző Boeing–747-es fedélzetén utaztak a skóciai Glasgow-ból az Egyesült Államok felé.
okt. 21
19:00
Gyulai Törvényszék: nem indulhat az ellenzéki jelölt a békéscsabai időközi választáson (Alternatív Energia)
Helybenhagyta a Gyulai Törvényszék hétfőn a Békés Megyei Területi Választási Bizottság döntését, amellyel elutasította az öt ellenzéki párt által közösen jelölt Kovács Katalin nyilvántartásba vételét a november 10-i békéscsabai időközi önkormányzati választásra.
okt. 21
19:02
Jogsit kapott a vak (Blikk)
Newport – Alig néhány héttel bravúros szemműtéte után megszerezte a jogosítványát egy korábban szinte teljesen vak fiatalember.
okt. 21
19:03
Nagyot hajrázott a MOL és az OTP (Portfolio)
Annak ellenére, hogy az európai indexek a pénteki záróértékek közelében indították a hétfői kereskedést, a nap végére sokat javult a hangulat. Részben az előző heti alulteljesítés miatt a magyar...
okt. 21
19:04
Fejük a lábuk közt, ülnek a nyakukon (Blikk)
Mumbai — Elképesztően rugalmas és nagyon fiatal tornászok kápráztatták el tudásukkal a nagyérdeműt az egyik leghíresebb indiai tornásziskola bemutatóján.
okt. 21
19:05
Leminősítették az MKB volt bolgár bankját (Portfolio)
Agresszív mértékű leminősítéssel megvonta a befektetési ajánlású besorolást az MKB Bank volt bolgár érdekeltségétől, az Unionbanktól hétfőn a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő bejelentése...
okt. 21
19:06
GVH: korszerűsít és a jogfejlődést követi a versenytörvény módosítása (ProfitLine)
A versenytörvény átdolgozásának célja a korszerűbb, az uniós jogfejlődést figyelembe vevő versenyjogi követelmények hatékonyabb érvényesülése - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn az MTI-vel annak kapcsán, hogy a kormány pénteken a parlament elé terjesztette a versenytörvényt módosító javaslatot.
okt. 21
19:06
Így tarolta le a nézőket a raliautó (Blikk)
Városlőd — Életveszélybe sodorták magukat  azok az óvatlan nézők, akiket szombaton fékezés nélkül tarolt le egy raliversenyző-páros Volkswagen Golfjával a városlődi amatőr futamon.
okt. 21
19:08
Kifosztották a feleséggyilkos lakását (Blikk)
Budapest — Betörtek a 85 éves feleséggyilkos lakásába egy nappal a tragédia után – mondta a Blikknek a meggyilkolt 79 éves asszony unokája.
okt. 21
19:09
Feke Pál imád átváltozni (Blikk)
Budapest – Valóságos átváltozóművész lett Feke Pálból (32), aki szinte felismerhetetlen parókában, sminkben és gigászi pocakkal.
okt. 21
19:09
Videó: angol tiki-taka az U18-as csapat meccsén (Sport365)
Mesteri összjátékból szerzett gólt az angol Barnsley U18-as csapat a Birmingham korosztályos együttese ellen. A tiki-taka Angliában is létezik?!
okt. 21
19:11
Videó: Villant a bugyi a ValóVilág válogatóján (Blikk)
okt. 21
19:13
Ilyen bulilakásban élnek az ÉNB fiataljai (Blikk)
Nem élik luxuskörülmények között mindennapjaikat az Éjjel-Nappal Budapest fiatal szereplői, de mivel ők választották maguknak az önálló életet, ezzel együtt el is fogadták, hogy szerényebb lakásba költöznek.Hanna azért költözött el otthonról, mert édesanyjával nem találták a közös hangot.
okt. 21
19:15
Első Emelet: Ilyenek voltunk 27 éve (Blikk)
Budapest – Nosztalgiázott az Első Emelet! A 30 éves popzenekar december 28-án adja búcsúkoncertjét a Sportarénában, már lélekben is erre készülnek, de előtte még kihasználták a jó időt.
okt. 21
19:18
Több ezer nyulat készülnek leölni egy szigeten (Blikk)
okt. 21
19:18
Lesz "szegényparcella" (Alternatív Energia)
Elfogadta a kormány a szociális temetés részletszabályait tartalmazó végrehajtási rendeletet.
okt. 21
19:21
Spórolj a bankkártyáddal! (Éva Magazin)
Ugye te sem szívesen fizetsz nehezen megkeresett forintjaidból egyre nagyobb összegeket banki szolgáltatásokért? Bizony mindenki a bőrén érezheti, hogy ezek a szolgáltatások az elmúlt hónapokban jelentősen megdrágultak. Megúszni teljesen nem lehet, de vajon csökkenthetők némileg a költségek átgondolt bankszámlahasználattal? Igen! Van is néhány ötletünk... Fotó: Pinterest   1. Szüntesd meg a…
okt. 21
19:21
Iránykeresés az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
Iránykereséssel zajlik a mai kereskedés az amerikai tőzsdéken azután, hogy az S&P 500 múlt héten új történelmi csúcsra emelkedett. A befektetők a kormányzati leállás miatt elmaradt makroadatokra...
okt. 21
19:21
Lövöldözés egy középiskolában: ketten meghaltak (ATV)
Ketten meghaltak, ketten pedig megsebesültek hétfőn Nevada amerikai államban, Sparks városban egy általános iskolai lövöldözésben.
okt. 21
19:27
Cigicsempészeket fogtak (Adózóna)
Kétezer doboz román zárjeggyel ellátott cigarettával próbált belépni az országba két román rendszámú tehergépjármű a gyulai határátkelőnél, a raktérben elrejtett csempészárut a rakomány átvizsgálása során találták meg a román és a magyar határrendészek - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-t.
okt. 21
19:33
Az autósokon csattanhat a gazdasági növekedés? Ezekre kell figyelni (Privátbankár)
A jövő héten teszik közzé a jövő évi kgfb-tarifákat. Tíz biztosítóból kilenc díjemelésre készül, így az első olyan kötelező kampány jöhet novemberben, ahol az autósok többsége nem a nagyobb megtakarítást, hanem a kisebb díjemelést fogja keresni az internetes portálokon.
okt. 21
19:36
Nincs felelőse a miskolci koraszülöttek halálának (Alternatív Energia)
Újra dolgozhat Csiba Gábor főigazgató.
okt. 21
19:39
Növekednek a díjak az idei kgfb kampányban (ProfitLine)
A november másodikán startoló idei kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban tízből kilenc biztosító díjemelésre készül - közölte a biztositas.hu alkusz cég az MTI-vel, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) néhány százalékos díjemelést valószínűsít a közleményében.
okt. 21
19:39
A Barca tanult a Milan elleni vereségből (Agroinform)
Az AC Milan a Barcelonát fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája H-csoportjának keddi játéknapján.
okt. 21
19:42
Bécs-Pozsony-Budapest: Zabari megállíthatatlan (Sport365)
A Győr és Tata közötti rajt-cél győzelmével tovább növelte előnyét összetettben Zabari János a Bécs-Pozsony-Budapest ultramaratoni futóversenyen.
okt. 21
19:51
Zenepalota: páratlan egyensúly a régi és modern stílus között (Infostart)
Kedden nyitja meg kapuit a Zeneakadémia megújult Liszt Ferenc téri épülete. Batta András rektor az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte: egyedülálló, hogy a régi stílusjegyek megőrzése mellett rendkívül modern felszereltségű, különleges tereket alakítottak ki a Zenepalotában.
okt. 21
19:51
Hol ne közlekedjen október 23-án? (Infostart)
Az október 23-i rendezvények miatt jelentős forgalmi változásokra, és emiatt a közösségi közlekedés menetrendjének módosulására kell számítani kedden és szerdán - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
okt. 21
19:53
Leülni Szindbád mellé az óbudai Fő téren (Infostart)
Szindbád-szobrot avattak hétfőn az idei Krúdy-év zárásaként az óbudai Fő téren.
okt. 21
19:54
Autó és motoros ütközött kapuváron (Blikk)
okt. 21
19:54
Ki akartak rabolni egy bankot a X. kerületben (Alternatív Energia)
Két férfi megkísérelt kirabolni egy bankot a fővárosban.

Keresés