2013. október 7. hétfő

okt. 7
19:51
Hoffmannék kiállnak a dresskódos rektor mellett (ATV)
A magyarországi egyetemek és főiskolák belső ügye az öltözködési szabályok meghatározása - reagált a felsőoktatási államtitkárság az utóbbi napokban megjelent sajtóhírekre hétfőn.
okt. 7
19:54
Egervári: meg kell ragadni az esélyt a hollandok ellen (Sport365)
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint minimális esélye van együttesének a győzelemre pénteken a hollandok otthonában sorra kerülő világbajnoki selejtezőn, ugyanakkor ezzel meg kell próbálnia élni a csapatnak.
okt. 7
20:00
Magyar származású író kapta az egyik legrangosabb könyvdíjat (Infostart)
Terézia Mora magyar származású író kapta a Német Könyvdíjat, az elismerést hétfőn adták át Frankfurtban.
okt. 7
20:00
Október 23.: Orbán Viktor a Hősök terén mond beszédet (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án, a Szabadság napján a budapesti Hősök terén mond ünnepi beszédet - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága hétfőn az MTI-vel.
okt. 7
20:03
Aggódnak a befektetők Amerika miatt (Portfolio)
Az amerikai tőzsdék eséssel kezdték a hétfői kereskedést annak hatására, hogy a befektetők hiába várták az amerikai adósságplafon megemelése körüli vita lezárást, erre nem került sor hétvégén....
okt. 7
20:03
Megvan a helyszín: itt láthatja Orbánt október 23-án (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án, a Szabadság napján a budapesti Hősök terén mond ünnepi beszédet - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága hétfőn az MTI-vel.
okt. 7
20:03
Priskin Tamás mesterhármast szerzett (Agroinform)
Az Alanyija Vlagyikavkaz otthon 3-0-ra legyőzte a Gazovik Orenburgot az orosz másodosztályú bajnokság 17. fordulójában.
okt. 7
20:06
BÉT - Ma sem lassított a Richter (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 96,06 pontos, 0,52 százalékos csökkenéssel, 18 439,30 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
okt. 7
20:12
Milliókat követelnek a csalótól Jollyék (Blikk)
BUDAPEST – Akár négymilliós kártérítésre is számíthat Jolly, alias Tarcsi Zoltán (34) és felesége Suzy, vagyis Királyvári Zsuzsanna (27) a facebookos ál Jollyk és Suzyk miatt, akik a nevükben mondták le a fellépéseiket.
okt. 7
20:21
Megfeneklett egy hajó Dunaföldvárnál (Blikk)
okt. 7
20:21
Megfeneklett egy szerb gázolajszállító hajó Dunaföldvárnál (Alternatív Energia)
Megfeneklett Dunaföldvárnál egy több mint egymillió liter gázolajat szállító szerb tankerhajó - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfő este az MTI-vel.
okt. 7
20:27
Top 10: az aranycipő góllövőlistájának állása (Sport365)
Szerkesztőségünk hetente közzéteszi az Aranycipő góllövőlistájának állását.
okt. 7
20:36
Összehangolt robbantássorozat Bagdadban (Infostart)
Összehangolt robbantások rázták meg hétfő este az iraki fővárost, a detonációk következtében legalább 38 ember veszítette életét.
okt. 7
20:39
Szennyezés miatt szünetel a vezetékes vízellátás Abasáron (Alternatív Energia)
Határozatlan ideig szünetel a vezetékes vízellátás Abasáron, miután a Heves megyei község vízellátását biztosító kutakban szerves mikroszennyező anyagok jelenlétét mutatta ki az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. vizsgálata.
okt. 7
20:39
Szakszervezeti demonstráció a fiatalok tisztességes munkalehetőségéért (ProfitLine)
Hat szakszervezeti szövetség ifjúsági tagozatai figyelemfelkeltő demonstrációt tartottak a budapesti Deák téren hétfőn: a fiatalok tisztességes munkalehetőséghez jutásáért emelték fel a szavuk.
okt. 7
20:39
Új kérők szállhatnak harcba a BlackBerry-ért (Portfolio)
A BalckBerry árfolyama több mint 4 százalékot erősödött a hétfői nyitás óta annak köszönhetően, hogy több sajtóorgánum arról adott hírt, hogy a Fairfax Capital mellett több lehetséges kérője is lehet...
okt. 7
20:39
Lemondott a román gazdasági miniszter (ATV)
Lemondott hétfőn Varujan Vosganian román gazdasági miniszter.
okt. 7
20:51
Sóskúton van az Év háza (Infostart)
Egy Dévényi Tamás építész tervei alapján Sóskúton megépült ház nyerte idén az Év háza díjat, amelyet hagyományosan az építészet világnapján az Építészek Házában adtak át.
okt. 7
20:57
Az energiaszabályozás miatt vizsgálódik Brüsszel (Portfolio)
A magyar energiapiaci szabályozás több olyan pontjára is hivatalosan rákérdezett Budapestnél az Európai Bizottság, ahol a hatályos uniós jogszabályok megsértését szimatolja - értesült a BruxInfo. A...
okt. 7
20:57
"A bíróságnak nincs felelőssége a fogolyszökésben" (ATV)
A bíróságnak nincs felelőssége a fogolyszökés ügyében - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Póta Péter bíró, a Fővárosi Törvényszék szóvivője azzal kapcsolatban, hogy péntek éjjel megszökött a házi őrizetből az idős emberek ellen elkövetett rablógyilkosságokkal vádolt ároktői banda két tagja.
okt. 7
20:57
Ronaldinho a PSG-nél vonulna vissza (Agroinform)
Meglepő nyilatkozatot tett Ronaldinho, aki legszívesebben a Paris Saint-Germainnél fejezné be a pályafutását.
okt. 7
20:59
1,2 millió liter gázolajjal feneklett meg egy tanker Dunaföldvárnál (ATV)
Megfeneklett Dunaföldvárnál egy több mint egymillió liter gázolajat szállító szerb tankerhajó - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfő este az MTI-vel.
okt. 7
21:00
Gyurta elit körökben, Dzsudzsák meghalna a pályán - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
okt. 7
21:06
Már nem ingyenes a parkolás az Örs kőbányai oldalán (Blikk)
Budapest – Már egy hete fizetniük kell az autósoknak az Örs vezér tere kőbányai oldalán, de – mint azt a Blikk megtudta – nem sokáig lehet ingyen parkolni a zuglói oldalon sem. A XIV. kerületi önkormányzat nagy erőkkel dolgozik a fizetőövezet kiterjesztésén.
okt. 7
21:12
Nem adja ki Hernádit a magyar bíróság - a nap hírei (Infostart)
Megtagadta a Mol elnök-vezérigazgatójának átadását Horvátországnak a magyar bíróság. A rezsicsökkentés újabb lépéseként a szolgáltatóknak kellene megfizetniük a gázkazánok felülvizsgálati díját. Magyar származású írónő kapta a Német Könyvdíjat.
okt. 7
21:12
Több mint 8500 cég szűnt meg a harmadik negyedévben (ProfitLine)
Az év harmadik negyedévében 8511 cég szűnt meg Magyarországon, 32 százalékkal több, mint a megelőző év azonos időszakában - közölte az Opten céginformációs szolgáltató hétfőn az MTI-vel. Az Opten szerint a következő hónapokban tovább csökken a gazdasági társaságok száma.
okt. 7
21:14
Moody's: törlesztési leállás után évekig tart a piaci visszatérés (ProfitLine)
Törlesztésképtelenné válás esetén minden esetben évekig tart, mire az érintett államadós ismét hozzá tud férni a tőkepiacokhoz, sőt az elmúlt másfél évtized példái alapján igen gyakori az is, hogy az adósságpiac egyáltalán nem nyílik meg ismét a törlesztéseivel hátralékba került szuverén adós előtt - áll a Moody's Investors Service hétfőn Londonban ismertetett tanulmányában.
okt. 7
21:15
Megérték a pénzüket? (Blikk)
Madrid - Bő egy hónap telt el a nyári átigazolási időszak vége óta, s az elképesztő összegekért klubot cserélő futballisták elkezdték megszolgáni az árukat.
okt. 7
21:33
A Fidesz hallani sem akar az alapszámláról (Portfolio)
A Fidesz nem támogatja a Varga Mihály vezette NGM ötletét az alapszámla bevezetéséről, tudta meg az Index a párthoz közeli forrásból. Szerintük az lényegesen kisebb terhet róna a bankokra, mint az...
okt. 7
21:33
Szennyezőanyagra bukkantak: elzárták a vizet egy hevesi faluban (ATV)
Az abasári vízben szerves mikroszennyező anyagokat találtak. A megyei védelmi bizottság operatív törzset hozott létre. A lakosságot szórólapokon és hangosbemondón tájékoztatták a történtekről.
okt. 7
21:33
Videó: így épül fel az új diósgyőri stadion (Sport365)
Brit típusú, 15 ezres stadion épülhet Diósgyőrben. Gyakorlatilag csak az újonnan épített lelátórész maradna meg, minden mást elbontanának Miskolcon.
okt. 7
21:34
Hajnal és Vanczák szerint a hollandok is sebezhetőek (Agroinform)
A hollandok elleni pénteki vb-selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott megkezdte a felkészülését Telkiben.
okt. 7
21:35
"Klicsko megverni akarta Povetkint, vagy lesz...atni magát vele?" - Fury (Sport365)
A hétvégén egy finoman szólva is nézhetetlen meccsen, rengeteget dulakodva, ellenfelét, Alexander Povetkint folyamatosan lenyomkodva védte meg címét Vlagyimir Klicsko.
okt. 7
21:45
A horvát elnök reméli, hogy megtalálják a legjobb utat a Mol-INA-ügy megoldására (ProfitLine)
A horvát elnök hétfőn reményét fejezte ki, hogy a zágrábi kormány megtalálja a legjobb utat a Mol-INA-ügy megoldására - az Ivo Josipoviccsal készült rádióinterjút a Jutarnji List című zágrábi napilap ismertette internetes oldalán.
okt. 7
21:51
Százéves a futószalag (Infostart)
Ma már raktárnak használják a detroiti Highland Parkban álló egykori Ford-üzemet, ahol az autógyártáson túl az amerikai társadalmat is átalakító futószalagos munka száz éve megszületett.
okt. 7
21:51
Ismét Scarlett Johansson a legszexisebb nő (Blikk)
okt. 7
21:51
A magyar energiaszabályozást kóstolgatja Brüsszel (Adózóna)
A magyar energiapiaci szabályozás több olyan pontjára is hivatalosan rákérdezett Budapestnél az Európai Bizottság, ahol a hatályos uniós jogszabályok megsértését szimatolja – értesült a BruxInfo. A vizsgálódásnak közvetlenül nincs köze a rezsicsökkentéshez.
okt. 7
21:51
Létrejön a takarékszövetkezeti integrációs alap (Portfolio)
A parlament hétfői döntésével létrehozta a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Alapját, amely a takarékszövetkezetek integrációs szervezetének biztosít vagyont. Az Országgyűlés kormánypárti...
okt. 7
21:53
Adócsaló, pénzmosó miniszter (Adózóna)
Bűnösnek mondta ki és húsz év börtönre ítélte a bíróság hétfőn Akisz Cohacopulosz volt görög védelmi minisztert pénzmosás és kenőpénz elfogadása miatt.
okt. 7
22:06
"A NATO rengeteg szenvedést okozott Afganisztánnak" (Infostart)
A NATO egész afganisztáni fellépése rengeteg szenvedést okozott az országnak és nagyon sok emberéletbe került, haszna viszont nincs, mivel Afganisztán ma sem biztonságos - mondta a BBC-nek az afganisztáni elnök.
okt. 7
22:06
Videó: példátlan összefogás a győri női kosárlabdáért (Sport365)
Magyarország három sporttelevíziója, a DIGI Sport, a SportKlub és a Sport TV összefogott a győri kosarasokért. Jótékonysági árverést szerveznek és egy gálát, melyet mindhárman élőben közvetítenek!
okt. 7
22:27
Már tudják használni az e-útdíj rendszert (Portfolio)
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) tapasztalatai szerint az útdíjfizetésre kötelezettek gyorsan megtanulták a július elsején bevezetett új rendszer használatát, ez a regisztrált felhasználók és...
okt. 7
22:29
Aggódtak a befektetők Amerikában (Portfolio)
Az amerikai tőzsdék eséssel kezdték a hétfői kereskedést annak hatására, hogy a befektetők hiába várták az amerikai adósságplafon megemelése körüli vita lezárást, erre nem került sor hétvégén....
okt. 7
22:45
Rosicky nélkül zárnak a csehek (Agroinform)
Az Arsenal arra kérte a cseh labdarúgó-válogatott szakmai stábját, hogy tekintsen el Tomas Rosicky játékától.
okt. 7
22:51
E-útdíj - a fuvarozók gyorsan megtanulták az útdíjfizetési rendszer használatát (ProfitLine)
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) tapasztalatai szerint az útdíjfizetésre kötelezettek gyorsan megtanulták a július elsején bevezetett új rendszer használatát, ez a regisztrált felhasználók és tehergépjárművek növekvő számából is látszik.
okt. 7
23:03
Húsz év börtönt kapott egy görög miniszter (Blikk)
okt. 7
23:21
Világutazó gitáros-énekes (Gondola)
Az edmonton-i születésű énekes-muzsikus, Carrie Day ugyan a folkzene mellett kötelezte el magát, de a zenéje más gyökerekből is táplálkozik.
okt. 7
23:24
Obama 'tiszta' büdzsétervezet elfogadására szólította fel a kongresszust (ProfitLine)
Barack Obama amerikai elnök hétfőn felszólította a kongresszust, hogy még aznap "tisztán", vagyis politikai feltételek nélkül szavazza meg az átmeneti költségvetést, megszüntetve ezáltal a szövetségi kormány bénultságát.
okt. 7
23:57
Lemondott a román gazdasági miniszter (ProfitLine)
Lemondott hétfőn a kormányban betöltött tisztségéről Varujan Vosganian román gazdasági miniszter. Victor Ponta miniszterelnök elfogadta a tárcavezető döntését.

Keresés