A svájci pénzügyi felügyelet pénteken bejelentette, hogy több banknál vizsgálatot indítottak a devizapiacok lehetséges manipulálása miatt - írja a Financial Times. A FINMA, vagyis a svájci...
Az Országgyűlés kormánypárti többsége elfogadta a ciklus egyik legszégyenletesebb törvényét. A szabálysértési törvény módosításával éppen a legszerencsétlenebbek ellen indítanak hajtóvadászatot. Az önkormányzatok hajléktalanmentes övezeteket jelölnek ki, különösebb korlátozás nélkül. Büntetik az ott tartózkodó hajléktalanokat, már akkor is, ha semmi rosszat nem követnek el. Lerombolják szegényes…
Miskolc - Augusztus 17-én, a Kecskemét elleni 1-1-es találkozó során zörrent meg utoljára a DVTK hálója az élvonalban, a miskolci labdarúgócsapat öt forduló óta nem kapott gólt az NB I-ben.
Felmentését kérte a pénzügyi jogok biztosa a nemzetgazdasági minisztertől, és Varga Mihály nemcsak őt engedte el, hanem egyúttal a hivatalát is megszünteti. A miniszter az InfoRádiónak azt mondta: Doubravszky György a jegybankban képviseli tovább a pénzügyi jogokat.
Moszkva - Nekimentek a szurkolók a rollerező Dzsudzsák Balázsnak (26). A Dinamo Moszkva magyar válogatott labdarúgója a Facebook-oldalán posztolt egy fotót, amelyen a lábbal hajtható kétkerekűjén látható.
A Népszava nyilvánvaló politikai célzattal, névtelen köztisztviselők mögé bújva próbál nem létező feszültséget gerjeszteni a Miniszterelnökségen dolgozók munkarendjével kapcsolatban, erősen fájlalva, hogy a központi szervezetben dolgozó munkatársak - morális és szakmai felelősségük teljes tudatában - lelkiismeretesen teszik a dolgukat. Ez olvasható a Kormányzati Információs Központ közleményében.
A jövő héten kezdődik a tárgyalás az adósságkonszolidációról azzal a 20 kórházzal, amelynél a legkritikusabb a helyzet - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős...
Új korszak kezdődött a Citroën kompakt egyterűinek történetében: Magyarországon is bemutatkozott a "Technospace" jelzővel illetett új C4 Picasso. A márka szlogenje, a Creative Technologie...
A nemzetközi piacok gyenge teljesítményének hatására a vezető nyugat-európai indexek a tegnapi záróértékeik közelében tartózkodtak a kereskedés első szakaszában. A déli órákban viszont a francia...
Lewis Hamilton kutyája, Roscoe a jövőben biztosan nem lesz magányos, miután a Mercedes brit csillaga egy újabb kedvencet szerzett be egy tündéri nyolchetes kutyalány, Coco személyében.
A jelek szerint a legendás amerikai pankrátor, Hulk Hogan ázsiója csökkenőben van, ezért a birkózó a kelleténél kínosabb dolgokat is kénytelen bevállalni népszerűségének fenntartása érdekében.
Képen vágta a lányát folyamatosan piszkáló fiút egy édesapa. A férfi a buszmegállóban állók szeme láttára pofozta meg a fiút. A bíróság egy év próbára bocsátotta.
A hűvösebb idő több szempontból is kedvező: kevésbé izzadunk, így kisebb az esélye a fertőzéseknek, a gyógyuló seb nem akadályoz bennünket a nyári örömök, például a strandolás, a napozás élvezetében, s a ruházat is nagyobb felületen takarja a kötést vagy a friss heget.
Az idősebb kori szellemi hanyatlást gyakran kísérheti depresszió és szorongás, mint kísérő, társuló betegség, mely pszichológiai és szociális gond egyaránt.
Az európai alapkezelési piac növekedést tudott felmutatni az utóbbi egy évben, a kezelt vagyont nagyobb részben a befektetéseken elért hozam, míg kisebb részben a tőkebeáramlás dobta meg. A Fitch...
Mintegy 20 százalékkal megugrott a török ékszerexport 2013-ban, az éves ékszerkivitelt már 2,5 milliárd dollárra becsüli a török ékszerexportőrök szövetsége....
Izsákon az Arany sárfehér bor mérettetett meg a férfias fajták versenyén az idén: a Balassi-kard borseregszemlén kilencfajta bort és háromféle pezsgõt kóstolt meg a költõi verseny testülete.
A felmérhetetlen globális kockázatok fényében nem tartja valószínűnek a csődeseményt az USA-ban Richard Fisher a Fed egyik vezető tisztségviselője. A jegybankár továbbá beszámolt róla, hogy...
Felmentését kérte a pénzügyi jogok biztosa a nemzetgazdasági minisztertől, és Varga Mihály nemcsak őt engedte el, hanem egyúttal a hivatalát is megszünteti. A miniszter az InfoRádiónak azt mondta:...
Pleschinger Gyula szerint van még tér további kamatcsökkentésre, de már a végéhez közeledik a kamatvágási ciklus. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagja a The Wall Street Journal...
Európai Acélszerkezeti Díjjal jutalmazták a CEOS Kft. és a Markovits Mérnökiroda közös tervezésében, a Grúz Köztársaság megbízásából elkészült Kopitnari Nemzetközi Repülőtér Terminálépületét. A cég képviselői a díjat október 3-án a Nemzetközi Építészeti MADE Expón vehették át Milánóban.
Felmentését kérte a pénzügyi jogok biztosa a nemzetgazdasági minisztertől, és Varga Mihály nemcsak őt "engedte el", hanem egyúttal a hivatalát is megszünteti.
A magyar női röplabda-válogatott négy játszmában győzelmet aratott a lett csapat felett az Izraelben zajló világbajnoki selejtezőtorna pénteki játéknapján.
Folytatódik az amerikai helyzet: már bankpániktól is tartanak - az árupiacon hamarosan a Karen hurrikán söpörhet végig - az unió újabb milliárdokat folyósít majd nekünk - Nézze meg itt >>
Az MSZP elnöke szerint a kormány kapkodó, rossz választ adott a Mol-INA-ügyben, és a nemzeti érdekkel ellentétesen cselekszik, amikor arra biztatja a Molt, hogy adja el részesedését a horvát olajcégben.
Négy hónap után ismét nagy összegű, 37,5 milliárd forintos tőkeemelést jelentettek be a CIB Banknál. Az első félévben 58 milliárdos veszteséget szenvedett el a társaság, és mivel a működési környezet...
Ahogy a napokban már megszokhattuk, folyamatosan záporoznak a MOL-INA-ügy kapcsán a hírek, egyesek azt találgatják, hogy a horvátok elveszítik-e az elővásárlási jogok, mások a két ország közti...