Az ázsiai piacok elbizonytalanodása, valamint a délutáni EKB kamatdöntés hatására a vezető nyugat-európai indexek esnek a szerdai nyitás óta. A BUX is gyengén teljesít, ami elsősorban a MOL-Richter...
Új előírások vonatkozhatnak a kerékpáros közlekedésre a kormány rendelettervezete szerint: a biciklista is viselhetné az első és a hátsó lámpát, továbbá megengednék a villogó lámpa használatát is....
Silvio Berlusconi, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnöke szerdán pártja szenátusi frakciója nevében bejelentette, hogy a PdL bizalmat szavaz a Letta-kormánynak. Szerda délután nagy többséggel...
Az altaji nyelvcsaládon belül a mandzsu-tunguz nyelvek családjába tartozó mandzsu egykoron az azonos nevű kisebbség által alapított Csing-dinasztia hivatalos nyelveinek egyike volt.
A Nissan módosítani kényszerült globalizációs terveit, ugyanis az értékesítési darabszámok nem igazolták azt az elképzelést, hogy ugyanazt az autót a világ bármely pontján el tudják adni. Mivel a...
Leváltaná a Microsoft elnöki pozíciójából a cég 3 nagybefektetője Bill Gatest, a társaság egykori alapítóját, ugyanis attól tartanak, hogy keresztbe tenne a stratégiai váltásoknak, amit az új...
Jóval kevesebb új munkahely jött létre szeptemberben az Amerikai Egyesült Államokban - derült ki az ADP ma közölt foglalkoztatási jelentéséből. Az előző havi (felülvizsgált) 159 ezres értéket...
A Delphi járműipari csatlakozórendszereket gyártó tatabányai üzemében a csúcstechnológiás termelés bővítése a biztonsági visszatartó rendszerek (SRS) és az elektromosjármű-töltő csatlakozók iránti növekvő keresletet szolgálja ki, valamint 100 új munkahelyet is teremt.
A magyar Kormány, mint Horvátország legjelentősebb külföldi befektetőjének, a MOL-nak legnagyobb tulajdonosa, a mai ülésén áttekintette az olajipari társaság horvátországi befektetésével kapcsolatban kialakult helyzetet. A horvát állam ás a MOL között létrejött szerződés alapján a MOL maradéktalanul teljesítette az abban vállalt kötelezettségeit és az elmúlt években közel 3 milliárd eurót…
A rheumatoid arthritis (RA) betegséggel kapcsolatos ismeretek folyamatos bővülése és ezzel párhuzamosan a kezelési lehetőségek növekedése az elmúlt évtizedben alapjaiban megváltoztatta a betegség gondozásához való hozzáállást.
Az utóbbi időben a nemzetközi sajtó többször is cikkezett arról, hogy Victor Valdes sorozatosan összetűzésbe keveredik csapattársaival. Nos, a spanyol kapus most teljesítményével hívta fel magára a figyelmet.
A várakozásoknál kisebb mértékben növelték szeptemberben a foglalkoztatottjaik számát a magánszektor vállalkozásai az Egyesült Államokban - derül ki az ADP munkaügyi szolgáltató szerdán nyilvánosságra hozott felméréséből.
Változás lesz az európai uniós források felhasználásában a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban, január elsejétől átalakul a hazai intézményrendszer, a tervezésben a nemzeti célokat összhangba kell hozni az összeurópai stratégiákkal - hangsúlyozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán, Budapesten.
Széles körben elterjedt gyakorlattá vált mára kínai akadémiai körökben a tanulmányok és szakcikkek másokkal való elkészíttetése - a "szellemírás" mára milliárdos iparággá nőtt a kelet-ázsiai országban.
Várhatóan bizalmat kap Enrico Letta kormánya a mai sorsdöntő szenátusi szavazáson. A felsőházban zajló vitában ugyanis Silvio Berlusconi pártja, a Szabadság Népe (PdL) 25 képviselője jelezte, kiállnak a kabinet mellett. A lázadó honatyák Angelino Alfano kormányfőhelyettes vezetésével új parlamenti frakciót alakítanak, így jelentősen meggyengül a PdL képviselőcsoportja. Letta felszólalásában…
A nagyobbik kormánypárt szóvivője szerint a baloldal, ha kormányon van, ha ellenzékben, egyformán az erőszakban hisz, és újra és újra "meg akarja mérgezni a közbeszédet".
A MOL portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére kéri fel az olajtársaság menedzsmentjét a magyar kormány - tájékoztatott a kabinet döntéséről a...
Elkezdődött a szíriai leszerelési terv végrehajtása: a nemzetközi szakértők felmérik a vegyifegyver-készletet, s menetrendet dolgoznak ki, miként tudnák a szűkös határidő betartásával megsemmisíteni azt. Kérdés, a szír kormány, és az ellenzék együttműködő lesz-e, s ha nem, az milyen válaszlépést vált ki a nemzetközi közösség részéről.
Egy Földre tévedt marslakó bizonyára nagyon meglepődne, hogy az USA-nak Szaúd-Arábia a szövetségese, Irán pedig az ellensége. De mindez megváltozhat, ha a fundamentumok hosszú távon felülkerekednek a...
A több vendég és a megszaporodó program mellett kevesebb bűncselekmény, a szabálysértések csökkenése és nem romló közlekedésbiztonsági helyzet jellemezte idén nyáron a Balaton és a Velencei-tó térségét - jelentette ki szerdán az országos rendőrfőkapitány, a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság évadzáró ülése után.
Bár a Fidesz rezsifórum-felelőse, Nyitrai Zsolt büszkén jelentette be, hogy az elmúlt két hétben 113, a rezsicsökkentést támogató lakossági fórumot tartottak országszerte, és a rendezvényeken összesen csaknem 40 ezren vettek részt, a számok valójában azt mutatják, hogy az utóbbi években hanyatló népszerűségű nemzeti konzultációkénál is rosszabb hatékonysággal "működött" e területen a kormánypárt.
A Nagyerdei Stadion Kft. gyorsított meghívásos közbeszerzést írt ki a Debrecen Nagyerdei Stadion rekonstrukciójához kapcsolódó újabb kivitelezési munkálatokra - a felhívás a szerdai Közbeszerzési...
A hazai sajtóban fellángolt a vita, vajon mennyire magyar a Rába és a Volvo együttműködésben jövő év elején leszállításra kerülő 66 busz. A Portfolio.hu kérdésére válaszolva a Rába képviselője...
Október 7-e a Tisztes Munka Világnapja, melynek alkalmából idén is a világ számos pontján, különböző akciókkal hívják fel a szakszervezetek a figyelmet arra, hogy munkavállalók tízmilliói dolgoznak tisztességtelen feltételekkel, embertelen körülmények között, törvénytelenül - olvasható a portálunkhoz eljuttatott közleményben.
Biztosan Ön is találkozott olyan befektetési lehetőséggel, ami kimagasló hozamot ígért abban az esetben, ha a „jövő üzletágába” fekteti pénzét. Találkoztunk már csoda gyógyszereket gyártó cégekkel, megújuló energiával foglalkozó társaságokkal és még hosszan sorolhatnánk a tengernyi „lehetőségeket”.
Erőszakosra sikerült a Montreal - Toronto NHL-mérkőzés, akár így is jellemezhetnénk a két kanadai együttes összecsapását a világ legerősebb hokiligájában.
A MOL portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére kéri fel az olajtársaság menedzsmentjét a magyar kormány - tájékoztatott a kabinet döntéséről a...
Az augusztusi pangást követően a BÉT határidős piacán szeptemberben némi élénkülés volt megfigyelhető, azonban nem sok öröme lehet a piaci szereplőknek, mert az előző év azonos időszakához képest...
Miközben az inflációs nyomás továbbra is mérsékelt az eurózónában, a különböző bizalmi indikátorok a gazdasági aktivitás erősödésére utalnak - nyilatkozta Mario Draghi. Az Európai Központi Bank...
Összevertek, majd szétszurkáltak egy jánoshalmai férfit, mert az elhagyta várandós barátnőjét korábbi szerelméért. A szurkáló 3 év börtönbüntetést kapott.
A már 24 éve zenét sugárzó Juventus Rádiót az elmúlt öt évben az ír Communicorp tulajdonolta, azonban a sikeres frekvenciapályázat után több érdeklődő is ajánlatot tett a csatornára. Az ajánlattevők közül a dán-magyar tulajdonban lévő Ayudate Holding Tanácsadó Kft. vásárolta meg a rádiót üzemeltető cégeket - tudatta honlapján a rádió. Azt is jelezték: a jelenlegi menedzsmenttel és az adásmenet…