A magyar kormány utasította az igazságügyért felelős minisztert, illetve a Mol állami tulajdonban lévő részvényeinek tulajdonosi jogát gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezetőit, vizsgálják meg, milyen polgári és büntetőjogi lépések lehetségesek a Mol-INA-ügyben a Mol-t, illetve Magyarországot ért sérelmek orvoslására - közölte a kabinet szerdai döntését a Kormányzati Információs Központ…
Egy "MR. 20%" feliratú műanyag vécédeszkát vitt szerdán az Együtt-PM Papcsák Ferencnek arra utalva, hogy szerintük Zugló Fidesz-KDNP-s polgármestere 20 százalékos "sápot szed" a magyar és a zuglói vállalkozásoktól.
A Rolls-Royce háza tájáról kiszivárgott legfrissebb hírek egészen meghökkentőek: a patinás brit luxusmárka vezérigazgatója, Torsten Muller-Ötvös bejelentette, hogy belátható időn belül minden bizonnyal egy vadonatúj, és eddig nem látott modellt köszönthetünk a márka palettáján, ami nem lesz más, mint egy SUV hobbiterepjáró.
Az Interpol körözést adott ki Hernádi Zsolt, a MOL vezérigazgatója ellen, illetve az európai elfogatóparancs is hatályba lépett - derült ki horvát lapértesülésekből. A Hernádi Zsolttal kapcsolatos...
A Mol portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére kéri fel az olajtársaság menedzsmentjét a magyar kormány. Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója szerdán felkerült az Interpol körözési listájára, Budapest pedig annyira berágott a horvátokra, hogy lemondták Martonyi János dubrovniki útját.
Öt százalékra csökkenhet a húsáfa, kibővül a családi adókedvezmény, nem kell tranzakciós illetéket fizetni a bankkártyás fizetések után, csipszadó jön a szörpökre, könnyítések a vállalkozásoknál -...
Az amerikaiaknak kezd elege lenni a politikusaikból - ma már a forint is gyengült, de lesznek még izgalmak - jelentett a Tesco: váratlanul nagyot esett a cég profitja - Nézze meg itt >>
Egy aktuális törvényjavaslat révén ismét kiújult a vita a szabadság egy részének pénzbeli megválthatóságáról. Ennek apropóján tekinti át dr. Kártyás Gábor munkajogász írásában, hogy miért tiltja szigorúan a munkajog a szabadság pénzre való átváltását.
Járai Zsigmond szerint elismerésre méltó a magyar gazdaság teljesítménye, javulnak a mutatók, de egyes területek lemaradását csak hosszabb idő alatt behozni.
Az EKB Kormányzótanácsa Párizsban tartott mai ülésén változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,50%-os kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 1,00%-os, illetve 0,00%-os szintjét.
Konrád doktor szerelme, Mariann egy avaros gödörből támad fel, amitől a férfi halálra rémül. A karaktert alakító színész szerint olyan volt a jelenet forgatása, mint egy horrorfilmé.
Mintául szolgáló, követendő példának nevezte Áder János köztársasági elnök a fóti Lovasterápiás és Oktató Központban szerdán átadott Élhető Jövő Parkot.
Kaposvár—Pécs — Idegesen lüktetett a halántéka Ny. Zoltánnak (23), akinek cseppet sem volt ínyére a nagy érdeklődés: szerdán a kaposvári törvényszéken zsúfolásig megtelt a tárgyalóterem. A férfi a vád szerint még tavasszal Pécsen erőszakolta meg és verte össze brutálisan a helyi polgármester lányát.
A MOL portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére kéri fel az olajtársaság menedzsmentjét a magyar kormány - tájékoztatott a kabinet döntéséről a...
Az orosz Ufa városának közlekedés-rendészete egy szabálytalanul parkoló autó elvontatásának ügyében vizsgálódik. A jármű hátsó ülésén ugyanis egy gyermek aludt – közölte egy helyi illetékes.
A várakozásoknak megfelelően ma sem változtatott az irányadó ráta szintjén (0,5%) az Európai Központi Bank kormányzótanácsa, amely ezúttal Párizsban ülésezett. A befektetők Mario Draghi fél háromkor...
Az ázsiai piacok elbizonytalanodása, valamint a délutáni EKB kamatdöntés hatására a vezető nyugat-európai indexek esnek a szerdai nyitás óta. A BUX is gyengén teljesít, ami elsősorban a MOL-Richter...
A magyar kormány felülvizsgáltatja a Mol portfólióját, és az INA részvények eladásától sem zárkóznának el. A Mol menedzsmentjét felkérték, hogy készítsék elő az INA-részvények eladását. Vizsgálják annak lehetőségét is, hogy milyen jogi lépéseket lehet tenni a Mol-t ért sérelmek orvoslására.
A Mol portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére kéri fel az olajtársaság menedzsmentjét a magyar kormány - tudatta a a Kormányzati Információs Központ. Az Erste olajipari elemzője az InfoRádiónak elmondta: nem érdeke a MOL-nak, hogy megváljon az INA részvényeitől. Pletser Tamás szerint ha az eladás mégis megtörténne, akkor a legvalószínűbb…
Az 51 éves ausztrál anya a mai napig bárhol előkapja a mellét, ha ötéves lánya tejet kíván. Állítása szerint ennek köszönhetően nyugodtabb a gyermeke, mint bárkié és az immunrendszere is világbajnok.
Hozzávalók: A piskótához: 3 x 3 db tojás 3 x 3,5 dkg xilit 3 x 6 dkg mandulaliszt 3 x 0,5 kávéskanál szódabikarbóna A krémhez: 6 db tojássárgája 15 dkg xilit 3 dl tej vaníliaőrlemény néhány szem rumba áztatott nagyszemű mazsola 7 dl tejszín + 7,5 dkg xilit 10 db lapzselatin A díszítéshez: gyümölcsök vegyesen 1 dl víz + 5 g zselatin + kevés édesítőszer 3,5 dl tejszín 4 dkg xilit
Ugrásszerűen megnőtt a szervátültetések száma a Semmelweis Egyetemen az alatt a három hónap alatt, amióta az intézmény véglegesen csatlakozott az Eurotransplanthoz - számolt be az InfoRádiónak Langer Róbert, az egyetem Transzplantációs Klinikájának igazgatója. Hozzátette: július és október között 50 veseátültetést végeztek, amely a szokásos duplája.
Fényes nappal támadta meg egy állig felfegyverzett, maszkos rabló a pénzszállító őrt egy angol kisvárosban. A nem mindennapi jelenetet a biztonsági kamerák rögzítették.
Ismét az AAM Zrt. tanácsadói szerződései kerültek terítékre a BKV-per újabb tárgyalási napján, kedden. Az AAM Zrt. egykori elnök-vezérigazgatója szerint tízmilliárdokban mérhető az az összeg, amit az összberuházás tekintetében megspórolhattak volna, ha a céggel nem bont szerződést a BKV.