Összetörten nyilatkoztak a magyar labdarúgó-válogatott játékosai, akik péntek este rendkívül súlyos, 8-1-es vereséget szenvedtek Hollandiában világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
Egy hétig Budapesten gyógyít dr. Saurabh Mohansingh Pardeshi indiai ájurvéda orvos az Élet Művészete Alapítvány meghívására. Érkezése után interjút adott a Borsnak.
Véget ért pénteken a Budapesti Víz Világtalálkozó, a nemzetközi tanácskozáson a résztvevők nyilatkozatot fogadtak el, Martonyi János külügyminiszter pedig azt hangoztatta, hogy a víznek az együttműködés, a jólét forrásának kell lennie.
Az Európai Tanács által júniusban felvázolt feladatokat a szerb kormány teljesítette, valamint Koszovóval kapcsolatban is kompromisszumokra jutott, ezért a szerbek csatlakozását az unióhoz semmi sem hátráltathatja hivatalosan. Az ország 2012. márciusában kapott tagjelölti státuszt, melyet most valós tagságra válthat - írja a kitekintő.hu.
Az ügyészségi felülvizsgálat megállapította, hogy a XIV. Kerületi Rendőrkapitányság feljelentést elutasító határozata helytálló - értesült a Magyar Hírlap a Fővárosi Főügyészségtől.
Los Angeles — P. Diddy (43) fiatal kedvese, Cassie (27) egy olyan képet tett közzé az interneten a rapperről, amilyet eddig még sosem láthattak a rajongók.
Los Angeles — Naponta 100 000 fontot, azaz közel 35 millió forintnak megfelelő összeget tesz zsebre Victoria Beckham (39) legújabb divatkollekciójával.
Más a hozzáállása az óvodások ebéd utáni altatásának kérdéséhez a cseh ombudsmanhelyettesnek, valamint a Kossuth Rádió által megkérdezett magyar óvodavezetőnek és orvosnak.
Természetesen a csoportbéli rivális Románia sportsajtója is beszámolt a magyar válogatott 8-1-es hollandiai vereségéről. Szomszédaink ezúttal nem igazán csipkelődnek, bár akad olyan lap, amely szerint kinevettettük magunkat. Lapszemle.
Parádés színészi teljesítményt mutatott be a svéd válogatott csatára, Johan Elmander az osztrákok elleni vb-selejtezőn. A támadó szépen eljátszotta, hogy Marko Arnautovic lefejeli, a bíró megette a jelenetet és kiállította a játékost.
Tudja ön, hogy kicsoda Joachim Sauerné? Vagy Serényi Zsuzsanna? Segítünk: mindkét hölgyet a hivatalos nevén ismeri jobban a közvélemény, ráadásul még az is közös Angela Merkelben és Németh Lászlónéban, hogy országuk legnagyobb hatalommal bíró hölgyeiről van szó.
Bezárnak a természetes alapanyagokból készült ruháiról ismert Jackpot női és Cottonfield férfi márkákat árusító magyarországi üzletek. A brandek új dán tulajdonosa, egy szupermarketlánc, csak Skandináviában viszi tovább saját hálózatában az értékesítést....
Hétfőn politikai nyilatkozatot nyújt be az Országgyűlésnek a Fidesz a rezsicsökkentés megvédése érdekében. Ebben a frakció arra kéri az Országgyűlést és a kormányt, hogy álljon ki a rezsicsökkentés mellett és utasítsa vissza az Európai Bizottság támadását. A szocialisták kijelentették: a rezsicsökkentést továbbra is támogatják, azonban a rezsiharcban nem kívánnak részt venni.
Megjelent a Pápai Hús 1913 Kft. élőállat-beszállítói támogatásáról szóló rendelet: a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 400 millió forintos forrást biztosít a követeléssel rendelkezők részére - tájékoztatta a tárca az MTI-t pénteken.
A békemenet megkerülhetetlen intézmény és jelenség lett a magyar belpolitikai életben – jelentette ki Bayer Zsolt, a menet egyik szervezője. Bayer nem kevesebbet állított egy pénteki sajtótájékoztatón, mint azt, hogy október 23-án miattuk rendez közös demonstrációt az ellenzék. Szó szerint azt mondta: „Bajnai Gordon bepuszilt Gyurcsány Ferencnek” és azért állnak majd egy színpadra, mert „meg…
Több fideszes képviselő nyert állami földeket cégeiken keresztül. Farkas Sándor érdekeltsége 82 földet nyert, de hiába hirdettek meg többet is, a politikai támadások elkerülése miatt nem indult több pályázaton.
Óriási kapushibának köszönhetően szerzett öngólt Martin Skrtel, a szlovák válogatott védője a görögök elleni vb-selejtezőn, amelyet ráadásul így bukott el csapata 1-0-ra.
A 19. születésnapját szombat ünneplő Sean Monahan 2 perc 43 másodperccel a vége előtt ütött góljával nyert 3-2-re a Calgary Flames a vendég New Jersey Devils ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) pénteki játéknapján.
Ennek az almás pitének az egész környék a csodájára fog járni. Előkészítési idő: 45 perc Sütési idő: 1 óra 20 perc Hozzávalók (6 személyre): A tésztához: • 14 deka barna cukor • 13-13 deka sima és teljes kiőrlésű liszt • 1 tojás • 1-1 kávéskanál őrölt fahéj és sütihez való fűszerkeverék • 13 deka vaj • 2 evőkanál olívaolaj A töltelékhez: • 4 zöld alma (granny smith) • 4 sárga…
Túl sok lenne? Vagy pont jó? Nényei Borbála osztja meg velünk dilemmáját. Nagyon megijedtem. Eszembe se jutott, hogy velünk ilyen megtörténhet – hogy egyszer nem minden úgy alakul, ahogy terveztük. Őszintén szólva dühös is voltam, úgy éreztem, azért jön, hogy mindent felborítson. Mármint ő: ez az esetleges negyedik baba. A kép illusztráció, fotó: Éva magazin / Europress Még semmi sem volt…
A Terrorelhárítási Központ munkatársai három férfit fogtak el, akik pszichoaktív anyagokat állítottak elő egy budapesti lakásban a XVIII. kerületben - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján szombaton.
A halála után nyilvánosságra hozott videoüzenetben is tagadta a nácik által elkövetett borzalmakat Erich Priebke, a pénteken százévesen elhunyt SS-tiszt, akinek eltemetését Argentína elutasította.