Az Országgyűlés alelnöke szerint motiváció nélkül a karitatív munka csak jótékonykodás, ezt az alapelvet azonban a szocialista rendszer "kiölte" a társadalomból.
Fazekas Sándor szerint a következő három-négy évben az Oroszországba irányuló magyar agrárexport 15-20 százalékkal nőhet, Magyarország elsősorban minőségi termékekkel, prémiumkategóriás árukkal szerezhet piacot.
Nyilatkozatot fogadtak el a Budapesti Víz Világtalálkozó résztvevői pénteken, a tanácskozás utolsó napján. A dokumentumban kiemelik: a fenntartható fejlődéshez garantálni kell a vízellátás biztonságát.
Bravúros módon a tiszakécskei Központi Orvosi Rendelő parkolójában landolt egy szentesi helikopter ma délelőtt, nem kis meglepetést okozva az arra járóknak.
Budapest — Szeretett volna átjutni a síneken, de a 2-es villamos keresztülhúzta a számítását – így járt pénteken délután egy turistabusz a Belgrád rakpart és a Havas utca kereszteződésében.
Pénteken rendezték több mint 34 ezer résztvevővel a Bolyai matematika-csapatverseny megyei és körzeti fordulóját a Kárpát-medence több mint 150 településén.
Nem mindennapi helyről lőtt gólt a holland U21-es válogatott játékosa tegnap Grúzia ellen. Luc Castaignos szinte szöglet zászló mellől lőtt óriási gólt.
Pusztaszabolcs – Ez nem lehet igaz! – csapta össze meglepetésében a kezét Barics Nikolett (30), amikor sűrű kapargatás után előtűnt a három egyforma ikon, és rádöbbent: 100 ezer forintos banki utalványt nyert a Blikk Bumm-mal!
Közös jelöltekre, közös listára és közös miniszterelnök-jelöltre van szükség a demokrata pártok között – közölte Fodor Gábor az ATV-ben. A Magyar Liberális Párt elnöke a mostani megállapodás alá nem írására szólította fel az MSZP-t és az Együtt-PM-et.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a 2014. évre tervezett 2 százalékos GDP-növekedés mellett tartható a jövő évi hiánycél, bár vannak kockázatok; a költségvetési tervezés minősége és az egyes előirányzatok megalapozottsága javult, az adóbefizetéseket megalapozó jogszabályi háttér azonban hiányos.
Visszatér a Pesti Színház színpadára Magdaléna című előadásával és dupláz a Műpa-ban Rúzsa Magdolna (27), aki egy igazán mozgalmas őszi időszak elé néz. Az énekesnő a múlt évadban ugyan elköszönt a Magdalénától, ám annyira sokan akarták a folytatást, hogy engedett a nyomásnak.
Oslo–Hága – A hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet az idei év Nobel-békedíj-kitüntetettje, a vegyi fegyverek megsemmisítése terén végzett széles körű munkájáért kapta a díjat.
Betört a tél pénteken Ausztriába és Németországba. Az ősz közepén rendkívüli havazás elsősorban Nyugat-Ausztriában, valamint Bajorországban okozott közlekedési káoszt.
A közszolgálati médiában és az országos kereskedelmi csatornákon 600 perc juthatna politikai kampányhirdetésekre - mondta az InfoRádiónak Gulyás Gergely fideszes politikus. Hozzátette: a helyi kereskedelmi médiumok maguk határozhatnák meg, mennyi időt szánnak a hirdetésekre. Esetükben csak az előírás, hogy a jelöltek számára egyenlő mértékben kell biztosítani a megjelenés lehetőségét.
A csütörtöki nagyobb emelkedések után érezhetően óvatosabbak a befektetők Amerikában, azonban a vezető amerikai indexek 0,5-0,7%-os emelkedést mutatnak. Makrogazdasági oldalról egy vártnál rosszabb...
Két kötet is megjelent Parti Nagy Lajos hatvanadik születésnapja alkalmából: Mi történt avagy sem címmel a Kossuth-díjas író, költő új elbeszéléskötete látott napvilágot, a Rókatárgy alkonyatkor című emblematikus verse pedig díszkiadásban jelent meg Tettamanti Béla rajzaival.
Budapest — Voksán Virág (30) végre nekünk is zenél. Évek óta nem lépett fel Budapesten a szexi dj., akinek végre nagy álma teljesült azzal, hogy abban a klubban játszhat, ahová egykor még tinilányként ő maga is csak bulizni járt.
Budapest — Varázslatos macedón nő Vajna Tímea (31). Andy Vajna (69) felesége közösségi oldalán osztotta meg azt a fotót, amelyen egy izmos férfi oldalán pózol a Herkules című, már készülő film forgatásán.
Csiangcsiacsie — Két napig gyászolták társai Kínában a szörnyű halált halt Kováts Viktor (†33) extrém sportolót, aki a helyi szárnyasugró-világverseny (WWL) próbarepülései során vesztette életét. Az élet a kollégák számára a tegnapi gyászszertartás után indult el újra.
LOS ANGELES — Jennifer Love Hewitt (34) napról napra szebb és gömbölyűbb! A gyönyörű színésznő, akit tini színészként ismert meg a világ, nemsokára anya lesz.
Ravel Morrison mozdulatait akár tanítani is lehetne a futball iskolájában. A West Ham United 20 éves játékosa San Marino ellen brillírozott az U21-es angol válogatottban.
86 éves édesapját vitte el vasárnap szokás szerint a klubba egy 63 éves asszony, de a kellemes délutáni időtöltés helyett családi tragédia következett.