2013. október 11. péntek

okt. 11
16:36
Előzetesbe került a halálos balesetet okozó osztrák férfi (hirado.hu)
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság pénteken azt a 47 éves osztrák férfit, aki halálra gázolt egy kerékpárost vasárnap este Körmendnél, majd megállás nélkül tovább hajtott.
okt. 11
16:36
A szeptemberi kiugrás után ismét csökkenő infláció várható (ProfitLine)
A dohánytermékek megemelt kiskereskedelmi árrésének nehezen megjósolható átszűrődési üteme okozta a vártnál magasabb szeptemberi magyarországi inflációt, ám ettől még a következő hónapokban folytatódik a dezinflációs folyamat, és így nyitva marad az út a további jegybanki kamatcsökkentések előtt is - jósolták a múlt havi inflációs adatsor pénteki ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.
okt. 11
16:36
Majd a kormány dönt, melyik cégek egyesülhetnek (Portfolio)
A jogbiztonságot és az átláthatóságot szolgálja, hogy a jövőben a Gazdasági Versenyhivatal nem gyakorolja a fúziókontrollt, amennyiben a kormány úgy dönt - legalábbis így indokolja a törvénymódosító...
okt. 11
16:36
Friss! Újra semmis a devizahiteles szerződés (Pénzcentrum)
A várakozással szemben nem arról döntött a bíróság, hogy az árfolyamréssel kapcsolatban hogyan kell elszámolni a feleknek....
okt. 11
16:36
Devizapiac: gyengült a forint (ATV)
A forint árfolyama gyengült a főbb devizákkal szemben péntek délután a délelőtti jegyzésekhez képest a bankközi devizapiacon.
okt. 11
16:38
Önkielégítés közben fulladt meg a clevelandi rém (Blikk)
Cleveland - Véletlenül ölhette meg magát fojtásos önkielégítés közben a clevelandi rém, Ariel Castrót ugyanis letolt nadrággal és alsó­gatyával találták szeptember 3-án cellájában.
okt. 11
16:38
Rendelettervezet a hulladékgazdálkodási létesítményekről (hirado.hu)
A hulladékgyűjtő szigeten legalább három hulladékfajtát kell elkülönítetten gyűjteni.
okt. 11
16:40
Magukat fotózták a medvék (Blikk)
Presque Isle – Szinte már emberinek tűnik az a négy fekete medve, amely napi rendszerességgel látogatja meg Paul Cyr fotóművészt a hátsó kertben.
okt. 11
16:40
Elnökjelöltet keres a román jobboldal (hirado.hu)
Egyelőre Catalin Predoiu volt igazságügyi miniszter és Gheorghe Falca aradi polgármester száll harcba az indulás jogáért.
okt. 11
16:42
Új pályázati lehetőségek regionális fejlesztési célokra (Infostart)
A Regionális Fejlesztési Operatív Programok (ROP) keretében az észak-magyarországi, a közép-magyarországi, a dél-alföldi és a nyugat-dunántúli régiókban telephelyfejlesztésre és ipartelepítésre összesen közel 15 milliárd forint értékben pályázhatnak október 9-étől a mikro, közép és kisvállalkozások illetve nagyvállalkozások - közölte Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) pénteken.
okt. 11
16:42
A Világbank 30 milliárd dollárt költ a vízgazdálkodásra (hirado.hu)
A Világbank 30 milliárd dollárt költ a vízgazdálkodásra, összesen 300 fejlesztési projektet igazgat, és a világ legnagyobb vízgazdálkodási támogatója.
okt. 11
16:54
Rettenetes fájdalmat élt át az erényöves lány (BorsOnline)
A fájdalomtól félájultan kereste fel a rendőröket az a mexikói asszony, akire pasija egy lakatot erőltetett erényövként. A nő órákon keresztül nem tudott elmenni vécére, ami borzasztó kínokat okozott neki.
okt. 11
16:54
Vasárnap megismételt szavazás Baján (Metropol)
A törvényszék kampánycsendsértést állapított meg a szeptember 22-én megtartott időközi önkormányzati választáson.
okt. 11
16:54
Autonómok: rendezni kell a közalkalmazottak bérét (Alternatív Energia)
A minimálbér a jelenlegi 98 ezer forintról 104 ezer, a bérminimum pedig 114 ezer forintról 121 ezer forintra nőne.
okt. 11
16:54
Friss információk a vadonatúj Miniről - extráktól duzzad (Auto Pult)
Mint azt már tudjuk, a teljes egészében új, 2014-es modellévű Mini november 18-án fog bemutatkozni, de a BMW az érdeklődés folyamatos fenntartása érdekében ismét friss információkat csepegtetett a szárnyai alá tartozó kisautóról. Ezúttal a vezetést segítő rendszerekről tudhatunk meg néhány dolgot.
okt. 11
16:54
Ironman világkupa-versenyt rendez Budapest (Sport365)
Ironman világkupa-verseny helyszíne lesz jövőre Budapest, ahol augusztus 23-án rendeznek majd egy féltávú viadalt.
okt. 11
16:56
Fideszországban milliárdok jutnak Kövér testőrségére, stadionokra (Alternatív Energia)
A gyermekek nyári étkeztetésére fordított 2,4 milliárd forint három éve nem emelkedett.
okt. 11
16:56
30 nap alatt 30 ironman verseny: a magyar győztes megszólalt (Sport365)
Erőnlétileg még tíz nap bennem volt, de a 28. napon elszenvedett sérülés miatt még kétszer már nem tudtam volna teljesíteni a távot - nyilatkozta pénteken újságíróknak Rokob József, aki hétfőn megnyerte az észak-olaszországi ultratriatlont.
okt. 11
17:09
Megint pert vesztett az OTP egy devizahitelessel szemben (Privátbankár)
A bíróság ebben az esetben is az egyoldalú kamatemelést kifogásolta. Az ítélet nem jogerős.
okt. 11
17:09
Rendezni kell a közalkalmazottak bérét (ProfitLine)
A 2014-re vonatkozó bértárgyalásokon kiemelten kell kezelni a közalkalmazottak bérének rendezését, valamint a létminimumhoz kell igazítani a minimálbért és országos bérmegállapodásra is szükség van - véli az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ).
okt. 11
17:12
Ilyen nincs: vegetáriánus, de nem ehet zöldséget (BorsOnline)
Húsz éve csak gabonaféléket, krumplit, tésztaféléket és édességet eszik az a 34 éves asszony, aki vegetáriánus létére rá sem bír nézni a zöldségekre és gyümölcsökre. Már a látványuktól is kiveri a víz.
okt. 11
17:12
Férfit szeretett Kölcsey? (Blikk)
Magyarország — Meleg lehetett Kölcsey Ferenc – ezt olvasta ki a Himnusz költőjének magánlevelezéséből Nyáry Krisztián irodalomtörténész.
okt. 11
17:12
Váratlanul Afganisztánba érkezett az amerikai külügyminiszter (Infostart)
Sürgős biztonsági tárgyalások miatt váratlanul Afganisztánba érkezett pénteken John Kerry, az Egyesült Államok külügyminisztere.
okt. 11
17:12
Heves havazás Svájcban (Metropol)
Az Alpok déli, keleti és középső részén 2000 méteres magasság felett 40-80 centiméter vastag friss havat mértek. Betört a tél Ausztriába és Németországba is.
okt. 11
17:12
A svájci tél októberben (Metropol)
A Rajna völgye a svájci Gams város közelében a Három nővér hegység hólepte csúcsával.
okt. 11
17:12
Nagykoalíciót akar a németek kétharmada (hirado.hu)
Teljes a bizonytalanság a következő kormány összetétele körül, a választók véleménye azonban egyértelmű.
okt. 11
17:12
Negatív figyelőlistára tette az S&P; a MOL-t (Portfolio)
Negatív figyelőlistára tette a MOL-t a Standard & Poor's hitelminősítő, melyet az INA-ban meglévő részesedéshez kapcsolódó kockázatokkal indokolt. Negatív figyelőlistára tette az S&P a MOL "BB...
okt. 11
17:12
Leminősítési vizsgálat alá vette a Molt az S (ATV)
Negatív kihatású osztályzati felülvizsgálat alá vette a Mol „BB plusz” szintű hosszú távú vállalati adósi besorolását pénteken a Standard & Poor’s, a horvát INA olajvállalatban meglévő részesedés körüli fejleményekkel indokolva a döntést.
okt. 11
17:12
Filmsztárt a garázsba! Elárverezik Eleanort (Auto Pult)
A sokunk által kultikusnak tartott Tolvajtempó című filmben Nicolas Cage vágyainak tárgyát, Eleanort holnap elárverezik. Nicolas Cage karrierje üstökösként ragyogott fel, és vele együtt a Tolvajtempóban szereplő álomautóé, vagyis az Eleanorként megszemélyesített 1967-es Ford Mustangé is.
okt. 11
17:14
Kulcs a net világához (hirado.hu)
Az iskolások internethasználatát segítő kiadványokat jelentetett meg a NAIH.
okt. 11
17:14
Friss információk a vadonatúj Miniről - extráktól duzzad (Auto Pult)
Mint azt már tudjuk, a teljes egészében új, 2014-es modellévű Mini november 18-án fog bemutatkozni, de a BMW az érdeklődés folyamatos fenntartása érdekében ismét friss információkat csepegtetett a szárnyai alá tartozó kisautóról. Ezúttal a vezetést segítő rendszerekről tudhatunk meg néhány dolgot.
okt. 11
17:16
Orbán: A munka és az imádság megtagadása Európa gyengeségének oka (hirado.hu)
Európában ma nem az a haladó, aki a keresztény kultúráról és a munkáról lebeszélő, válságba vezető úton akar továbbmenni, mert az a szakadékba visz - mondta a miniszterelnök.
okt. 11
17:16
A Mercedes szerint a BMW i3-at lepipálja az elektromos B-osztály (Auto Pult)
Az elektromos autók piacára a prémium gyártók is beléptek, s a roppant ígéretesnek tűnő BMW i3-ra a Mercedes-Benz igyekszik a lehető leghamarabb válaszolni. A stuttgartiak nem építenek teljesen új modellt, ők inkább a már meglévő és bevált, Kecskeméten is gyártott B-osztály platformja köré tervezik az elektromos hajtásláncot.
okt. 11
17:18
Leminősítési vizsgálat alá vette a Molt az S (Infostart)
Negatív kihatású osztályzati felülvizsgálat alá vette a Mol "BB plusz" szintű hosszú távú vállalati adósi besorolását pénteken a Standard & Poor's, a horvát INA olajvállalatban meglévő részesedés körüli fejleményekkel indokolva a döntést.
okt. 11
17:20
Balog Zoltán: 6,14 milliárddal emelik a finanszírozást az egészségügyi alapellátásban (Infostart)
Novembertől az egészségügyi alapellátás finanszírozását 6,14 milliárd forinttal emeli meg a kormány - jelentette be az emberierőforrás-miniszter pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton sajtótájékoztatón.
okt. 11
17:27
Neymar apjától örökölte tehetségét: Ő is imádta magát dobálni - videó (Sport365)
A spanyol Marca cikkéből kiderül, hogy a most 21 éves Neymarnak volt kitől tanulnia az esek-kelek, fetrengek magatartást a futballpályán.
okt. 11
17:27
Az INA miatt leminősíthetik a Molt (Privátbankár)
Leminősítési vizsgálat alá vette a Molt az Standard & Poor's. A hitelminősítő szerint azért volt szükség a vizsgálatra, mert ebből lehet következtetni annak a hatására, ha a Mol eladná a horvát INA-ban lévő részesedését. A hírre gyengültek a Mol-papírok.
okt. 11
17:30
Elvette barátnőjét az amerikai focistanő (BorsOnline)
A 2012-es aranylabdás, kétszeres olimpiai ­baj­nok és 208-szoros válogatott amerikai csatár, Abby Wambach összeházasodott párjával, a szintén focista Sarah Huffmannal.
okt. 11
17:30
Áthatolhatatlan rendszer védi Havas képeit (Blikk)
Kisoroszi — Végre: Havas Henrik (64) megmutatta otthonát! A Tanár úr mindig is féltve őrizte magánéletét, másokkal ellentétben ügyelt arra, hogy még véletlenül se engedjen betekintést abba a világba, ahol ő mint férj, apa és nagypapa van jelen.
okt. 11
17:30
Ázott avar: csúszik mint a jég (Blikk)
Hóra és jégre remélhetően sokáig nem kell még számítanunk, de az őszi hónapokban is érdemes már óvatosabban, felkészültebben útnak indulnia az autósoknak. Mi mindenre érdemes figyelnünk az elkövetkezendő hetekben? – Székely Gyula, vezetéstechnikai trénertől ehhez kaptunk néhány jó tanácsot.
okt. 11
17:30
Jön az utolsó nyárias hétvége (Infostart)
A hétvégén gyakran süt majd a nap, de éjszakánként eső is várható. Az idő enyhe lesz, napközben akár 25 fok is lehet - mondta el az InfoRádiónak Török László, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
okt. 11
17:30
Utolsóként Nadal a négy között (Metropol)
Nadal pénteken egy szoros és egy sima játszmában legyőzte a svájci Stanislas Wawrinkát.
okt. 11
17:30
Biológiai terápiás centrum a gyermekklinikán (Alternatív Energia)
Biológiai terápiás centrum nyílt a budapesti Tűzoltó utcai gyermekklinikán a gyermekreumatológiai betegségek kezelésére, melyet az év elejétől az Országos Egészségbiztosítási Pénztár is támogatja a kezelést.
okt. 11
17:30
Fidesz: Erőszak, rasszizmus és hazugság jellemzi a baloldali kampányt (hirado.hu)
A Fidesz szerint "amióta betette a lábát Bajára a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy szövetség, a várost ellepte az erőszak, a rasszizmus és a hazugság".
okt. 11
17:30
Megint a MOL-on csattant az ostor (Portfolio)
A csütörtöki kereskedésben kitört a hurráoptimizmus a piacokon, miután az amerikai adósságplafont a hírek szerint ideiglenesen megemelnék, mellyel további néhány hetet nyernének a politikusok a...
okt. 11
17:32
Tarlós szubjektív: Nem zárom ki, hogy Eszenyi meg lesz hosszabbítva (Alternatív Energia)
okt. 11
17:32
Elhunyt Erich Priebke volt SS-tiszt (hirado.hu)
A Gestapo egykori római központjának tisztjét éppen azon a napon halt meg, amikor a zsidók deportálásának 70. évfordulójáról emlékeztek meg az olasz fővárosban.
okt. 11
17:34
Az új Bridget Jones-kötetbe hiba csúszott (hirado.hu)
Meglehetősen érdekes betétet találhattak az olvasók a legújabb Bridget Jones-könyvben.
okt. 11
17:36
Váratlanul Afganisztánba érkezett az amerikai külügyminiszter (hirado.hu)
John Kerry az amerikai csapatok további állomásoztatásáról tárgyal Hamid Karzai afgán államfővel.
okt. 11
17:38
Leminősítési vizsgálat alá vette a Molt az S&P (hirado.hu)
A negatív figyelőlista a nemzetközi hitelminősítői gyakorlatban a negatív kilátásnál erőteljesebb jelzés az érintett adósosztályzat leminősítésének lehetőségére.

Keresés