2013. október 10. csütörtök

okt. 10
19:00
Helyretette a meglepetéscsapatot a Veszprém (Agroinform)
Szinte tökéletes játékkal, óriási különbséggel győzött az ukrán Zaporozsje ellen a magyar bajnok a BL 3. fordulójában.
okt. 10
19:02
Súlyos károkra figyelmeztet az IMF-vezér (hirado.hu)
Súlyos károkat okoz majd az amerikai és a globális gazdaságnak, ha nem sikerül megállapodni az amerikai adósságplafon megemeléséről - mondta Christine Lagarde.
okt. 10
19:04
Amerikai költségvetés: ezt javasolják a republikánusok (hirado.hu)
Rövid távú adósságplafon-emelési javaslat kidolgozását jelentette be az amerikai képviselőház republikánus párti többsége csütörtökön.
okt. 10
19:06
Romániában fogták el a miskolci emberölés gyanúsítottjait (hirado.hu)
Három magyar nemzetiségű román állampolgárt gyanúsít a rendőrség egy három évvel ezelőtti miskolci emberölés elkövetésével.
okt. 10
19:08
Sólyom Airways: nincs befektető, nem fizettek bért (hirado.hu)
A potenciális befektetővel folytatott tárgyalások elakadtak, a cégnek pedig nincs pénze.
okt. 10
19:09
Az Android készülékek több mint felén nincs védelem (ProfitLine)
A Kaspersky Lab és a B2B International 2013 nyarán végzett közös, globális felmérése szerint az Android alapú okostelefonok és tabletek tulajdonosainak több mint 50 százaléka (Európában is ugyanez az arány) nem használ semmilyen biztonsági szoftvert, hogy megvédje eszközét a kiberfenyegetésektől. Miközben az Android már régóta az átlagfelhasználók és a számítógépes bűnözők legnépszerűbb…
okt. 10
19:09
Djokovics és Nadal is továbjutott Sanghajban (Sport365)
A régi-új világelső spanyol Rafael Nadal, valamint a hétfőn trónjáról letaszított, első helyen kiemelt szerb Novak Djokovic is bejutott a legjobb nyolc közé csütörtökön a 6,2 millió dollár összdíjazású, sanghaji férfi keménypályás tenisztornán.
okt. 10
19:10
Hétéves dollárkötvényt bocsátott ki az MFB (hirado.hu)
A kötvény hozama 410 bázisponttal haladja meg az amerikai dollárkötvény 2,16 százalékos referenciahozamát.
okt. 10
19:11
Női BL: kiütötte a német sztárcsapat a magyar bajnokot (Sport365)
Öt gólos vereséget szenvedett a magyar bajnok MTK Hungária csapata, a végső győzelemre is esélyes Turbine Potsdam ellen a labdarúgó Női Bajnokok Ligája főtábláján.
okt. 10
19:18
Hihetetlen: 60 évig egy vascsőben élt az asszony (BorsOnline)
71 éves korában hunyt el egy amerikai asszony, aki hat évtizeden keresztül egy vascsőben élt. A gépet soha nem hagyhatta el, különben meghalt volna. A körülmények ellenére befejezte a gimnáziumot, sőt egyetemi diplomát is szerzett.
okt. 10
19:18
Áthatolhatatla rendszer védi Havas képeit (Blikk)
Kisoroszi — Végre: Havas Henrik (64) megmutatta otthonát! A Tanár úr mindig is féltve őrizte magánéletét, másokkal ellentétben ügyelt arra, hogy még véletlenül se engedjen betekintést abba a világba, ahol ő mint férj, apa és nagypapa van jelen.
okt. 10
19:18
Az agrárfeldolgozóipar a vesztes (Alternatív Energia)
Az élelmiszer-feldolgozó ipar egyre nehezebben tudja követni az emelkedő alapanyagárakat.
okt. 10
19:18
Rekord összegű uniós forrás érkezhet az idén (hirado.hu)
Az év végéig összesen 1500 milliárd uniós forrás érkezhet hazánkba. Ez 30 százalékkal több a tavalyi összegnél.
okt. 10
19:18
Eddig tartott a Sólyom Airways (2.) (Portfolio)
A Sólyom Airways-t tulajdonló Sólyom Holding tulajdonos-ügyvezetője csütörtök délután közölte a cég 73 dolgozójával, hogy a potenciális befektetővel folytatott tárgyalások elakadtak, a cégnek pedig...
okt. 10
19:18
A Róth-csapat itthon kapott ki az osztrákoktól (Agroinform)
Harmadik meccsén elszenvedte első vereségét az Európa-bajnoki selejtezősorozatban a magyar U21-es labdarúgó-válogatott.
okt. 10
19:20
Holttá nyilvánította a bíróság Lothar Matthäust (BorsOnline)
Alighanem hosszú életű lesz Lothar Matthäus, mert egy napokban neki címzett levélre az elhunyt bélyegzőt ütötték. A játékosként páratlanul sikeres, edzőként azonban szerény eredményeket elért Matthäust felháborította az eset.
okt. 10
19:20
Főnixként támadak fel az X-Faktor versenyzői (Blikk)
BUDAPEST – Utolsó pillanatban kapaszkodott Erdész Tamás (30) és Gáspár Gergely (32), vagyis a Fat Phoenix az X-Faktorba.
okt. 10
19:20
Felmondták a hulladékszállítást (Alternatív Energia)
Már a rezsicsökkentés előtt is alacsony árat alkalmaztak.
okt. 10
19:20
Rogán: A parlamentnek is választ kell adnia Brüsszelnek (hirado.hu)
Hogy milyen formában, azt a frakcióvezető az MTI kérdésére nem kívánta közölni.
okt. 10
19:36
Beleállt a földbe a Sólyom (Blikk)
Budapest – A Sólyom Airwayst tulajdonló Sólyom holding tulajdonos-ügyvezetője csütörtök délután közölte a cég 73 dolgozójával, hogy a lehetséges befektetővel folytatott tárgyalások elakadtak, a cégnek pedig nincs pénze – értesült az atv.hu.
okt. 10
19:36
Eladta bolgár leánybankját az MKB Bank (hirado.hu)
Folyamatban van a román érdekeltség értékesítése is.
okt. 10
19:36
Az Aston Martin és a Neiman Marcus már a karácsonyra készül (Auto Pult)
Ahogyan azt megszokhattuk, a karácsonyi dömping relatíve hamar megkezdődik, s a különleges ajándékokat tartalmazó Neiman Marcus katalógus egyes elemei immáron ismertek. Nincs olyan év, hogy egy finom autótípus ne jelenne meg a karácsonyi ötlettár hasábjain – ezúttal az Aston Martin különkiadását üdvözölhetjük.
okt. 10
19:38
PwC: nem kötelező bankszámla a bérfizetéshez (hirado.hu)
A megnövekedett banki költségekre hivatkozva számos munkavállaló szüntette meg bankszámláját és kér készpénzben a munkabérét.
okt. 10
19:40
Csak ez kellett hozzá, hogy az egész világ ismerje (hirado.hu)
Jennifer Aniston többbek között a lélekjelenlétének köszönheti a Jóbarátok szerepét.
okt. 10
19:42
Feltámadt az OTP - tovább tépték a Richter-t (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 276,17 pontos, 1,50 százalékos emelkedéssel, 18 679,38 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
okt. 10
19:42
VB-selejtező: holland segítség a magyar válogatottnak (Sport365)
Hogy lehetne legyőzni a hollandokat? Ricardo Moniz, Julian Jenner és Arsenio Valpoort ad tanácsokat a magyar válogatottnak a pénteki világbajnoki selejtező előtt, hogy mit kéne csinálni a narancsosok ellen.
okt. 10
19:42
Hagyó-per: újabb tanú támasztotta alá a vádakat (hirado.hu)
A csütörtökön meghallgatott tanú a szentendrei HÉV utastájékoztatójáról beszélt.
okt. 10
19:44
5000 dolgozóját küldi el a Teva (ProfitLine)
Költségcsökkentési programja keretében 5 ezer dolgozót, alkalmazotti létszámának 10 százalékát bocsátja el az izraeli Teva Pharmaceutical Industries gyógyszeripari vállalat.
okt. 10
19:44
A brazilok csillaga nem léphet pályára a pénteki válogatott meccsen (Sport365)
Nem léphet pályára a brazil válogatott támadója, Neymar a pénteken rendezendő Dél-Korea elleni mérkőzésen, miután a csapat edzésén ütközött játékostársával, a Lazioban futballozó Hernanes-szel.
okt. 10
19:44
Előzetesben a rendőrrel dulakodó tinédzser (hirado.hu)
A csornai fiatal ellőkte a vele szemben intézkedő járőrt és elfutott. Amikor a rendőr utolérte, ismét rátámadt, megtépte ruháját.
okt. 10
19:45
A repülőgépek zaja növeli a szélütés és a szívbetegségek kockázatát (WebBeteg)
A repülőgépek keltette zaj 10-20 százalékkal növeli az agyi érkatasztrófa és a szívbetegségek kockázatát - mutatták ki két nagyszabású tanulmányban brit és amerikai kutatók.
okt. 10
19:54
Bódi Sylvi bugyiban pörög a rúdon - fotóval (BorsOnline)
Régóta rúdtáncol már a csinos modell, és egyre tökéletesebb a technikája. Most ismét bemutatta, hogy mire képes, na meg, hogy milyen remek formában tartja ez a mozgásfajta.
okt. 10
19:54
Közvetlen állami fenntartásba kerülhet a Pető Intézet (Infostart)
Közvetlen állami fenntartásba kerülne a budapesti Pető Intézet egy, az emberi erőforrások minisztere által támogatott javaslat szerint, így működtetését a kormány garantálná - erről Maruzsa Zoltán felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár beszélt csütörtökön egy müncheni világkongresszuson.
okt. 10
19:54
Négymillió eurónyi valuta a póttankban (Infostart)
Több mint négymillió euró (közel 1,2 milliárd forint) értékű papírpénzt találtak csütörtökön az ukrán vámosok egy Oroszországból érkező terepjáró póttankjában.
okt. 10
19:54
A rezsicsökkentés miatt marad a nyakukon a szemét (Alternatív Energia)
Most éppen 22 Heves megyei település bukott el a rezsiharcban.
okt. 10
19:54
Állami fenntartásba kerülhet a Pető Intézet (hirado.hu)
Az intézmény működtetését így a kormány garantálná.
okt. 10
19:54
Kitart a Dunaferr megvásárlása mellett a kormány (Portfolio)
A kormány továbbra is kitart szándéka mellett, hogy megvásárolja a Dunaferrt, erről tájékoztatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtök délután Evgeny Potapovot, az orosz tulajdonban lévő...
okt. 10
19:54
Időt adnak az amerikai kormánynak a republikánusok (ATV)
Rövid távú adósságplafon-emelési javaslat kidolgozását jelentette be az amerikai képviselőház republikánus párti többsége csütörtökön.
okt. 10
19:56
Vissza Kádár idejébe az előzetessel? (Alternatív Energia)
Csak az ügyészségre nem mutogat a Fidesz az ároktői bandatagok szökése miatt.
okt. 10
19:58
Állami fenntartásba kerülhet a Pető Intézet (Alternatív Energia)
Az Intézet köznevelési intézménye gyakorlóiskolaként működne tovább.
okt. 10
20:12
Rettenetes halált halt a jómódú üzletasszony (BorsOnline)
Horrorfilmbe illő fordulatot vett egy békés családi vacsora. Az asszony a férjével bélszínt evett mustárral, egyszer csak valami megakadt a torkán, majd vér kezdett ömleni a szájából.
okt. 10
20:12
Hiába tagadják a pornóbotrányt (Blikk)
Prága - Az egész világ kész tényként kezeli, hogy Milos Zeman (69) cseh államfő lánya, Katerina Zemanová (19) látható egy lokálban tartott szexbuliról készült videofelvételen.
okt. 10
20:12
Rogán: A parlamentnek is választ kell adnia a rezsicsökkentést támadó Brüsszelnek (Infostart)
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint nemcsak a kormánynak, hanem a magyar parlamentnek is határozott és egyértelmű választ kell adnia a rezsicsökkentést támadó Brüsszelnek.
okt. 10
20:12
Egervári: A döntetlen óriási siker lenne (Infostart)
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a "futballban néha borul a papírforma", így együttese nem lesz teljesen esélytelen pénteken a hollandok elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
okt. 10
20:12
Egervári szerint a futballban néha borul a papírforma (Metropol)
Szalai helyét éppen a Hollandiában, a Rodában légióskodó Németh Krisztián veszi majd át a kezdőcsapatban.
okt. 10
20:12
Magyar kezdeményezés: legyen alapvető jog az ivóvízhez jutás (hirado.hu)
Az élethez nélkülözhetetlen ivóvízhez jutás alapvető jogként történő elismerését javasolja Szabó Marcel zöldombudsman.
okt. 10
20:12
Erősödött estére a forint (Portfolio)
A piaci várakozásoknak megfelelően Janet Yellent jelölte az amerikai elnök a jegybank élére, közben viszont a két nagy párt álláspontjai közötti közeledés jelei mutatkoztak az Egyesült Államokban az...
okt. 10
20:12
Rövidesen érkezik a vadonatúj Smart – már gőzerővel tesztelik (Auto Pult)
A Mercedes-Benz továbbra is kitart városi minije mellett, amely a világ legkisebb szériagyártású autóinak egyike - természetesen a Smartról van szó, mégpedig annak legkisebb, Fortwo nevezetű kétszemélyes változatáról.
okt. 10
20:12
A legjobb pálya következik - beharangozó (Agroinform)
A versenyzők és a szurkolók is imádják Szuzukát, most ráadásul még Vettel szerint is izgalmas futam jöhet.
okt. 10
20:14
Hétköznapi fogások ünnepi módra (Blikk)
Resztelt máj, rakottkrumpli, töltött paprika – kicsit másképpen, ahogyan Kalocsán, a főzőversenyen készítetté.

Keresés