Az azeri választási bizottság egy állítólagos technikai malőr folytán már egy nappal a szerdai elnökválasztás előtt bejelentette a győztest, az ázsiai országot immár tíz éve irányító Ilham Aliyevet - írta az amerikai hírügynökség bakui tudósítója.
Ideiglenes megoldás körvonalazódik az amerikai adósságplafon emelésével kapcsolatban, ráadásul a várakozásoknak megfelelően a laza monetáris politikát támogató Janet Yellent jelölte Obama a Fed...
Sokan vágynak rá, hogy meglátogathassák kedvenc sportautógyártójuk múzeumát, azonban erre viszonylag keveseknek adatik meg a lehetőség. A Lamborghini most úgy döntött, mindenki számára elérhetővé teszi ezt az élményt az interneten.
Napok óta kering a Facebookon egy hír arról, hogy az egyik váci általános iskolában két fiú késsel egy harmadikat orális szexre kényszerített, vélhetően egy korábbi konfliktus miatt. Az ügyben eljáró Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nem cáfolta a hírt.
A China Business News legfrissebb értesülései szerint a kínai Dongfeng Motors 30 százalékos részesedést szerezhet a PSA Peugeot Citroen csoportban. A hírt a francia autógyártó nem erősítette meg, azt...
A Teva felgyorsítja költségcsökkentési programját, a társaság által kiadott közlemény alapján 2017-ig éves szinten 2 milliárd dolláros megtakarítást kívánnak elérni, melyből 1 milliárdot már 2014...
Eloglalta szállását Amsterdamban a magyar labdarúgó válogatott legénysége a holnapi Hollandia elleni világbajnoki selejtező előtt. Nemzeti csapatunk este még egy edzéssel készül a holnapi összecsapásra.
A Red Bull nem hisz abban, hogy a címvédő legnagyobb riválisa, Fernando Alonso leszerepel Szuzukában. Ezért ott a csapat még nem készül Sebastian Vettel világbajnoki ünneplésére.
Nincs napirenden az MSZP és az Együtt-PM közötti választási megállapodás újratárgyalása - közölte Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője csütörtökön. A szövetséget alkotó pártok esetleges összeolvadását firtató kérdésre elmondta, 20 százalék feletti eredményt tűztek ki célul, de tudják, hogy egyetlen ellenzéki szavazat sem veszhet el.
Magyarország nem laboratórium - mondta Bajnai Gordon a miniszterelnök szavaira reagáló csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az Együtt-PM szövetség vezetője bírálta, hogy Orbán Viktor londoni útja során nem találkozott a kormányzása elől "elmenekülő" fiatalokkal.
Vakok és gyengén látók számára Joan Miró festményeiből nyílt tapintható tárlat a Szépművészeti Múzeumban, a bemutató október 15-ig, a fehér bot világnapjáig látogatható.
A Szentkirályi Ásványvíz Kft.-nél 2013. októbertől Martin Olivér tölti be a pénzügyi igazgató pozíciót. Fő feladatai a cég finanszírozásának biztosítása, a gazdasági igazgatóság szakmai irányítása, a többi igazgatóság munkájának koordinálása és a tulajdonos-ügyvezető támogatása stratégiai döntések meghozatala során. A szakember a külföldi tanulmányainak és korábbi munkahelyeinek köszönhetően…
Negyedik alkalommal adták át a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést, melyet a Salva Vita Alapítvány 2010-ben vezetett be, hogy az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találását elősegítse - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
A jövő évtől ismét emelkedik a társas vállalkozások által kiegészítő tevékenységű (nyugdíjas) tagjaik után fizetendő egészségügyi szolgáltatási járulék összege, és ugyanígy a nyugdíjas egyéni vállalkozóké is - szerepel a 2014. évi adócsomag tervezetében. A növelt összeget kell fizetniük a nem biztosítottaknak is.
Nehéz anyagi helyzetben lévő tiszadobiaknak adtak aránytalanul magas kamatra élelmiszert és más árucikkeket az uzsorások. Aki nem tudott fizetni, veréssel fenyegették.
Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint az október 23-ai Műegyetem rakparti rendezvényre szóló meghívás nem az ellenzéki együttműködést hivatott szimbolizálni, az egy civil rendezvény, amelyre a pártok is meghívást kaptak. Tóbiás József az InfoRádió Aréna című műsorában közölte: a szocialisták és az Együtt-PM Szövetség 22-én vagy 23-án állapodik meg egymással.
Az elmúlt napokban inkább a lecsorgás volt jellemző az amerikai piacokra, ez a trend akár meg is fordulhat az előttünk álló hetekben. Bár a hangulati indikátorok főbb számai nincsenek extrém...
A lakossági és a vállalati hitelezés is beindulhat az eurózónában 2014-ben, a nem-teljesítő hitelek idén év végén tetőznek az övezetben – derül ki az EY legfrissebb negyedéves Eurózóna Pénzügyi Előrejelzéséből.
Egy meccs erejéig szívesen visszatérne a ringbe a korábbi nehézsúlyú ökölvívó világbajnok, hogy kiálljon bármelyik Klicsko fivér ellen, amennyiben a promoterek fizetnek neki 100 millió dollár fellépési díjat.
Jelentős pluszban indult a kereskedés az amerikai részvénypiacokon, miután feléledtek a remények a költségvetési vita kompromisszumos lezárásával, illetve az adósságplafon megemelésével kapcsolatban.
Trükkös gólt szerzett a finn U23-as bajnokságban a HIFK 19 éves középpályása, Henri Jussila. A játékos a kis-szöglet után visszakapta a labdát, majd egy oldalról trükkösen benyeste a labdát, amely a kapus fölött elszállva a hálóban kötött ki.