2012. január 11. szerda

jan. 11
11:06
Öt feljelentés a Malév ügyében (Infostart)
Öt feljelentést tett a Malév eladásának és visszavásárlásának ügyével összefüggésben az elszámoltatási kormánybiztos a Központi Nyomozó Főügyészségen. Budai Gyula erről szerdán tájékoztatta az MTI-t, miután hivatala befejezte a légitársaság ügyeinek vizsgálatát.
jan. 11
11:06
2012-ben folytatódnak a vállalkozásfejlesztési pályázatok (ProfitLine)
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jóváhagyásával az idén ismételten benyújtható lesz számos, az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett vállalkozásfejlesztési pályázat.
jan. 11
11:08
Torlaszold el az ajtót és meghalsz! (Blikk)
Sokan lomtárnak használják a társasházak folyosóit, ami nem csak a látványra nem szép, de akár életveszélyes is lehet.
jan. 11
11:09
Az MSZP üdvözli, hogy az LMP is csatlakozott a rendkívüli ülés kezdeményezéséhez (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakció üdvözli, hogy a rendkívüli parlamenti ülés kezdeményezéséhez további két napirendi ponttal csatlakozott az LMP - közölte Józsa István, a szocialista politikus.
jan. 11
11:09
A SZÉP kártyák most indulnak be igazán (Portfolio)
A cafetéria juttatások oldalán több változás is történt 2012 elejétől, ezek között említhető, hogy a munkáltató terhe a korábbi 19 százalék helyett 31 százalékra emelkedett, miközben egy éves korlát...
jan. 11
11:09
12 tipp: így spórolj a benzinnel 2012-ben (Pénzcentrum)
Soha nem látott magasságba emelkedett mától a hazai benzin (422 forintra) és gázolajár (444 forintra). Ilyen jelentős mértékű áremelésre (melyet nem adóemelés okozott) az utóbbi négy évben nem volt példa - a Pénzcentrum.hu most (is) segít: okos vezetéssel és néhány hasznos praktikával a benzinnel is spórolhatunk....
jan. 11
11:11
Tényleg kinézte magának a Takarékbankot az állam (Portfolio)
Az MFB azt fontolgatja, hogy tulajdonrészt szerez a takarékszövetkezetek központi bankjában, a Takarékbankban - idézi a Magyar Nemzetet a Napi Online. A hír decemberben röppent fel először,...
jan. 11
11:12
Kiküldetés: milliós büntetésekkel járhat a spórolás (HR Portál)
Költségcsökkentés mindenáron? Ha a külföldi kollegák ügyintézésein spórol a cég, könnyen hatalmas büntetésekbe futhat bele. Ugyanakkor a vállalat és a hatóságok érdekei nem zárják ki egymást, sőt ezen is lehet spórolni.
jan. 11
11:12
Lepelhullás: bemutatkozik az A6 Allroad és az új A3 beltere (Auto Pult)
Az Audi rögtön két irányból zúdít információt az érdeklődők felé: Detroitban az új A3 belső terét, és azon belül is az új központi rendszert láthatják a látogatók, míg a Genfi Autószalonra hajrázva a márka bemutatta az A6 Allroad-ot.
jan. 11
11:12
Kulcsár Kornél szívesen igazolna a Haladásba (Agroinform)
A Haladás ajánlatot tett a 20 éves középpályásért, a Kaposvár azonban nem akarja őt áron alul eladni.
jan. 11
11:13
Erste, Raiffeisen, UniCredit: az új szabályokat vizsgálja Brüsszel (Portfolio)
Megvizsgálja az Európai Bizottság az Osztrák Nemzeti Bank egy készülő irányelvét, amely a Kelet-Európában, köztük Magyarországon aktív osztrák nagybankok hitelezési gyakorlatára vonatkozna - értesült...
jan. 11
11:14
Újabb bérkompenzációs keret a munkaadóknak (HR Portál)
A szaktárca újabb bérkompenzációs rendszerének jóváhagyás esetén tavasszal azok a munkaadók is segítséget kaphatnak, amelyek az ötszázalékos elvárt béremelést sem tudják kigazdálkodni. A várakozások szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium erre vonatkozó javaslatát a legközelebbi ülésén tárgyalja a kormány - nyilatkozta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Napi Gazdaságnak.
jan. 11
11:14
Andrea Petkovic hátsérülése miatt nem indul (Agroinform)
Hátsérülés miatt nem indul a hétfőn kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokságon Andrea Petkovic.
jan. 11
11:15
Mit mutat a varázsgömb? - Acceleration/Deceleration oszcillátor (Portfolio)
Rengeteg indikátor létezik, melyek között nehéz eligazodni és kiválogatni az igazán hasznosakat. Ebben a cikkünkben egy olyan indikátorral ismerkedhet meg az olvasó, mely könnyű kiszámíthatósága...
jan. 11
11:24
Öt évet kapott a csecsemőjét lefagyasztó nő (Blikk)
jan. 11
11:26
Többen megsérülhettek egy 4-es villamoson! (Blikk)
jan. 11
11:27
Szörnyű rossz évük volt tavaly a magyar befektetési alapoknak (Privátbankár)
A 414 különböző befektetésijegy-sorozatból mindössze 39 teljesített tavaly az év közbeni hat százalékos jegybanki alapkamat felett, és valamivel több mint a felük mínuszban végzett. Annyiban azonban érthető a dolog, hogy a mögöttes részvénypiacok és a hazai kötvénypiac is eléggé rosszul teljesítettek, ráadásul nálunk a tavalyi év egyik nagy slágere, a külföldi kötvény pont nem terjedt el.
jan. 11
11:27
Gyurcsány: nincs megfelelő kormányzati erő az Orbán-kabinet leváltására (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint "nagy baj lenne, ha holnap összeomlana a kormány", nem azért, mert jól végzi a dolgát, hanem mert "egyelőre se közel, se távol nem látszik olyan kormányzati erő, amely az Orbán utáni időkre stabilitást és prosperitást tudna hozni".
jan. 11
11:27
Egyre nagyobb az alku a lakáspiacon (Portfolio)
A csökkenés ugyan nem volt olyan mértékű, mint amikor a "békeidőkhöz" képest először zsugorodott a lakáspiac három évvel ezelőtt, tavaly mégis kevesebb lakástranzakciót regisztráltak, mint 2010-ben....
jan. 11
11:27
Hirtelen fékezett a 4-es villamos, mentőt kellett hívni (ATV)
Mentőt hívtak a 4-es villamosjárat egyik szerelvényéhez szerda délelőtt, az MTI információi szerint a jármű a Nagykörúton - eddig ismeretlen okból - hirtelen fékezett, s emiatt többen megsérülhettek.
jan. 11
11:29
Követendő minta: segít az adóhivatal az adóelőleg-nyilatkozatokkal (Privátbankár)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján megjelentek az adóelőleg‑nyilatkozatok javasolt mintái, melyek alapján a munkáltatók, kifizetők megállapítják a magánszemélyek jövedelméből év közben levont adóelőleg összegét.
jan. 11
11:29
Mikor kezdesz takarékoskodni az autóhasználattal? Szavazz! (Portfolio)
Új csúcsra emelkedtek a hazai üzemanyagárak, a gázolajár már súrolja a 450 forintos magasságot. Egyes elemzők szerint ráadásul további olajár emelkedés is jöhet, ami akár 500 forint fölé is lökheti a...
jan. 11
11:29
Leminősítés: újabb fenyegetések az euróövezetnek (ATV)
A Fitch 5 ország lehetséges leminősítését jelentette be, Franciaország besorolását azonban valószínűleg nem veszik el.
jan. 11
11:30
A Barcelona és a Real Madrid brazilja is Neymart győzködi (Agroinform)
A Santos 19 éves játékosát egy reklámfilm forgatás alatt "zaklatta" a Barcelona szakosztály-igazgatója.
jan. 11
11:31
Elcsúszott a banánhéjon a milliárdos gyümölcskereskedő (Privátbankár)
Több végrehajtás, jelentős adótartozás után felszámolási eljárást indítottak a Starking Zöldség-gyümölcs Kereskedelmi Zrt. ellen. Az időnként bulvárhírekben is megjelent társaság 2009-ben 8 milliárd forint feletti árbevételt ért el - írja a gazdasag.hu.
jan. 11
11:31
Hat iránit mentett meg az amerikai parti őrség (ATV)
Egy héten belül már másodszor segít irániakon az Egyesült Államok: kedden a parti őrség 6 iráni tengerészt mentett meg egy elárasztott hajóról a Perzsa- öbölben – közölte a CNN a Pentagonra hivatkozva.
jan. 11
11:39
Folytatódik az arany árfolyamának emelkedése (ProfitLine)
Továbbra is emelkedést mutat az arany határidős jegyzése, melynek köszönhetően az árfolyam december közepe nem látott szintekre ért.
jan. 11
11:41
Tovább zuhant az OTP kkv konjunktúra indexe (ProfitLine)
Újabb mélypontra zuhant az OTP Bank kis- és középvállalkozói (kkv) konjunktúra indexe, azaz tovább csökkent a magyar kkv-szektor cégvezetőinek jövőbe vetett bizalma - közölte az OTP Bank és a Policy Agenda szerdán az MTI-vel.
jan. 11
11:42
Felköhögte a daganatot! (Blikk)
Coventry - Az életét köszönheti egy brit nő a náthának, hisz a megfázás alatt felköhögött egy rosszindulatú daganatot a tüdejéből, amiről nem is tudta, hogy ott van.
jan. 11
11:42
Gyurcsány: Az ellenfék szétforgácsolt (Infostart)
A Demokratikus Koalíció vezetője szerint egyelőre nincs olyan ellenzéki erő, amely stabilitást tudna hozni egy esetleges kormányváltás után. Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzésében azt írta: emiatt nagy baj lenne, ha holnap összeomlana a kormány, tehát Orbán Viktor miniszterelnöknek posztján kell maradnia.
jan. 11
11:42
Könyveket ad a McDonald's (Kreatív Online)
Az akció célja, hogy a gyerekekkel megszerettessék az olvasást. Jön a kampány is a Leo Burnettől.
jan. 11
11:42
Kocsi helyett egy MIG-et vett (Blikk)
Évekig gyűjtögetett a család egy használt Porsche-re, de amikor a férj elment, hogy megvegye, egy MIG harci géppel tért haza a kocsi helyett.
jan. 11
11:42
Botrány: Magyar olimpikonokat aláztak meg a biztonságiak (Sport365)
Botrányosra sikeredett a nemzeti ifjúsági téli olimpiai csapat indulása Budapestről első megmérettetésére – tudta meg a Sport365.hu.
jan. 11
11:43
Gyurcsány: nincs megfelelő kormányzati erő az Orbán-kabinet leváltására (ProfitLine)
Gyurcsány Ferenc szerint "nagy baj lenne, ha holnap összeomlana a kormány", nem azért, mert jól végzi a dolgát, hanem mert "egyelőre se közel, se távol nem látszik olyan kormányzati erő, amely az Orbán utáni időkre stabilitást és prosperitást tudna hozni".
jan. 11
11:45
Esztergomban tizenegy kérdésről tarthatnak helyi népszavazást (Alternatív Energia)
Esztergomban tizenegy kérdésről kell kiírnia népszavazást a képviselő-testületnek, miután a helyi választási bizottság vizsgálata megállapította, hogy minden kérdésben a szavazás kiírásához szükségesnél több érvényes aláírás gyűlt össze - közölte az Esztergomi Lokálpatrióták Egyesületének elnöke.
jan. 11
11:45
3,3 milliós jutalmat kapott Ókovács Szilveszter (HR Portál)
Több mint 3,3 millió forint jutalmat kapott Ókovács Szilveszter, a Duna TV egykori vezérigazgatója a csatorna élén eltöltött tíz hónapos munkájáért –- derült ki a Közszolgálati Kuratórium december 14-i tanácskozásának jegyzőkönyvéből. Az esetről a Népszabadság számolt be.
jan. 11
11:47
450 főt készül elbocsátani a T-HT (HR Portál)
Létszámot csökkent Horvátország legnagyobb távközlési szolgáltatója, a Deutsche Telekom (DT) többségi tulajdonában levő T-HT: az első negyedévben 450 főt készül elbocsátani a gyengébb horvát távközlési piac és új technológiai beruházásai miatt - értesült a Világgazdaság.
jan. 11
11:48
Gáz nélkül is száz kilométer per órás sebességgel száguldottunk - Szalay (Agroinform)
A magyar pilóta szerint megint kínlódott az Opel Antara, de ezúttal nem akadtak el.
jan. 11
11:49
Előleget kell fizetnie az egykori evásoknak (HR Portál)
Az evaalanyiság megszűnte után hatvan napon belül köteles a korábbi evás társaság egy nyilatkozatot benyújtani, és a 2011-es bevételének arányában társaságiadó-előleget is fizetnie kell - írja a Napi Gazdaság.
jan. 11
11:51
Fizetése befagyasztását kérte a belga király (HR Portál)
II. Albert azt szeretné, ha befagyasztanák fizetését, és annak összege csak az inflációval azonos mértékben emelkedne - derül ki a belga király hétfőn tett nyilatkozatából.
jan. 11
11:53
Új munkatársak a DTZ-nél (HR Portál)
Két új munkatárs csatlakozott az ingatlantanácsadó céghez; Püschl Nikolett a DTZ irodaügynökségi-, míg Vécsey Bence a befektetési csapatot erősíti. Mindkét szakember néhány éves kitérő után tért vissza „régi-új” munkahelyére.
jan. 11
12:03
Átadták a Csepel-szigeti gerincút első szakaszát (Infostart)
Naponta 14 ezer jármű jut gyorsabban céljához a most átadott 5,7 kilométer hosszú Csepel-szigeti gerincút első szakaszán - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára a helyszíni megnyitó ünnepségen.
jan. 11
12:03
Brüsszel miatt bukhat az osztrák banktörvény - lapértesülés (Privátbankár)
Az Európai Bizottság kivizsgálja az új osztrák banki szabályozást, ami korlátozza a nyújtható hitelek arányát Kelet-Európában. A szabályozást több ország – köztük Magyarország is – kifogásolta. Attól tartanak, hogy ez még tovább gyengítené az amúgy is egyre jobban akadozó banki hitelezést a térségben.
jan. 11
12:03
Magyarországi "nacionalista fordulat" miatt aggódik az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) (Kripto Akadémia)
Az európai országok 84 szakszervezeti szövetségét tagjai sorában tudó szervezet egyebek között az új alkotmányt, az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségét és a média sokoldalúságát érő fenyegetéseket bírálta, megjegyezve, hogy az új intézkedések a munka törvénykönyvének reformját követték, amely utóbbi "sérti a dolgozók jogait."
jan. 11
12:03
Gyurcsány: Orbán egyelőre maradjon a helyén (Alternatív Energia)
A volt miniszterelnök szerint nem elég Orbán Viktor távozását követelni, fel kell készülni a kormányzásra is.
jan. 11
12:03
Egyre nagyobb alkuk a lakáspiacon (Portfolio)
A csökkenés ugyan nem volt olyan mértékű, mint amikor a "békeidőkhöz" képest először zsugorodott a lakáspiac három évvel ezelőtt, tavaly mégis kevesebb lakástranzakciót regisztráltak, mint 2010-ben....
jan. 11
12:03
„Magyarország már el is hagyta a demokráciát” Kemény bírálat Orbánéknak (ATV)
Folytatta a magyar hitelfelvételről kezdett előkészítő megbeszéléseit kedden Washingtonban Fellegi. A Dow Jones amerikai hírügynökség szerint a felek valószínűleg még a héten körvonalazzák a hitelprogram Magyarország által vállalt feltételeit. Közben a Bloomberg szerkesztőségi cikkben írja: Magyarországnak a hitelért vissza kellene fordulnia az autokrácia felé vezető útról, a Christian Science…
jan. 11
12:05
IMF-tárgyalás: a szándéknyilatkozat hiánya kudarc lenne (Privátbankár)
A Magyarországgal kötendő hitelmegállapodást előkészítő IMF-szándéknyilatkozatot vár Fellegi Tamás, a Magyarország és a nemzetközi pénzügyi szervezetek közötti tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter washingtoni tárgyalásaitól a Carnegie békealapítvány vezető közgazdásza.
jan. 11
12:05
Egyhelyben toporognak az európai börzék (Portfolio)
A tegnapi zárószintek közelében tartózkodnak a főbb nyugat európai részvényindexek. A bankok és biztosítók az emelkedő részvények táborát erősítik, miközben az élelmiszer és energia lemaradó...
jan. 11
12:06
Válságkezelés a népnek - a Volkswagen Detroitban (Auto Pult)
A ’70-es évek második fele sötét korszak volt az autóipar számára, hiszen az olajválság olyan gaztetteket váltott ki, mint a legendás Mustang kis hengerűrtartalmú motorral való társítása, a japán autók Egyesült Államokban való térnyerése, illetve egyáltalán a ’takarékos’ szó tengerentúli értelmező szótárakba való bejegyzése.

Keresés