Jelentős túlkínálat alakulhat ki idén a gumi piacán, ami a gumi árainak drasztikus csökkenéséhez vezetett. Tavaly még túlkeresletes volt a piac, ami februárban csúcsra repítette a gumi árát, azóta...
Ha a negyven órás munkahetet húsz órásra csökkentenék, Nagy-Britanniában megoldódna a munkanélküliség aggasztó problémája - állítják a brit New Economics Foundation közgazdászai - írja a Daily Mail nyomán az eduline.hu.
Néhány részvénynél komolyabb ellenállások várnak leközdésre, amelyek meghaladásával jelentős tér nyílna meg a papírok emelkedése előtt. Ma az MAN mellett az OTP és a Magyar Telekom kurzusát...
Két évvel a pusztító erejű földrengés után még mindig több mint félmillió ember él sátortáborokban Haitin. A munkaképes lakosság több mint felének nincs munkája és négymilliónál több embert érint az élelmiszerhiány - közölték a karibi ország hatóságai.
Nem lesz elég a költségvetésben tervezett 84 milliárd forint az idei bérkompenzációra, a tárca számításai szerint az állami kompenzáció költsége 100 milliárd forintra tehető - mondta Czomba Sándor...
Hétfőn a zalai megyeszékhelyen egy román állampolgárságú férfi, akit elbocsájtottak munkahelyéről, megjelent a munkaközvetítőnél, és veszekedni kezdett, mert kevesellte a hazautazáshoz kapott támogatást. A fenyegetőzés során a férfi előkapta kését, és azt belevágta az asztalba - tudta meg a stop.hu.
A csökkenés ugyan nem volt olyan mértékű, mint amikor a "békeidőkhöz" képest először zsugorodott a lakáspiac három évvel ezelőtt, tavaly mégis kevesebb lakástranzakciót regisztráltak, mint 2010-ben....
Birkás István, a győrvári Birkás Pálinkafőzde tulajdonosa lett 2011-ben az év vállalkozója. A nemcsak szűkebb pátriájában elismert, hanem nemzetközileg is egyre inkább számon tartott szakember az MTI-Pressnek adott interjúban beszélt családi vállalkozásuk kezdeteiről, a gyümölcstermesztésről és a pálinkafőzés fortélyairól.
Elkerülhetetlen a BKV átalakítása - mondta a Belügyminisztérium államtitkára. Tállai András az új önkormányzati törvénnyel összefüggésben sajnálatosnak nevezte, hogy a jogszabály társadalmi vitája meghiúsult, de emlékeztetett arra, hogy a főváros önkormányzati vezetőinek többsége végül a korábbi, kétszintű rendszer megtartás mellett tette le a voksát.
Folytatta a magyar hitelfelvételről kezdett előkészítő megbeszéléseit kedden Washingtonban Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter, akinek legmagasabb szintű tárgyalópartnere eddig David Lipton, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) második számú vezetője volt.
Kedvezményes havi BKV-bérletet igényelhetnek a kisgyermekesek. A 3850 forintba kerülő bérletet ugyanakkor csak olyanok kaphatják meg, akik minimum ideiglenesen bejelentett budapesti lakcímmel rendelkeznek.
Jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt összesen kilenc ember ellen emelt vádat az ügyészség a II.-III. kerületi bíróságon a 2009-ben kirobbant őssejt-ügyben - mondta Ihász Sándor fővárosi főügyész szerdán az m1 Ma Reggel című műsorában.
Lábfájdalom esetében annak jellegéből, valamint kisugárzásából adódóan lehet következteti az okokra. Orvosi szempontból fontos megkülönböztetni a szomatikus (szervi eredetű) és neuropátiás fájdalmat. Az elkülönítés azért fontos, mert a két fájdalomtípus kezelése is eltérő.
A Goldman Sachs és a Credit Suisse is módosította modelljét, az új számok alapján a korábbinál lényegesen magasabb, célárak adódnak a Magyar Telekom részvényeire. Az elemzők elsősorban az ágazati...
Magyarországot, a magyar címert és magyarságot gyalázta Bogdan Diaconu romániai szociáldemokrata politikus, mert a csíkszeredai gimnázium épületén látható a magyar címer.
A csökkenés ugyan nem volt olyan mértékű, mint amikor a "békeidőkhöz" képest először zsugorodott a lakáspiac három évvel ezelőtt, tavaly mégis kevesebb lakástranzakciót regisztráltak, mint 2010-ben....
Hosszú évek óta szomjazunk. Kiszáradt a szánk, miközben a sivatagban már négykézláb igyekszünk kapaszkodni az utolsó törékeny gallyakba, mert a ’90-es évek eleje óta jóformán egyetlen gyártó sem akadt, akinek eszébe jutott volna, hogy a fiataloknak egy vonzó, jól kihasználható, kedvezően üzemeltethető, mégis megfizethető autót kínáljon. Szerencsére „Autógyártók, ébresztő!” című fohászunk végre…
Jól haladnak a hazai bankok a decemberi kártyaadat-lopásból eredő feladataikkal: az érintett bankkártyák túlnyomó részét már lecserélték, és napokon belül minden ügyfél megkapja az újat - írja a...
- Jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt összesen kilenc ember ellen emelt vádat az ügyészség a 2009-ben kirobbant őssejt-ügyben - mondta Ihász Sándor fővárosi főügyész szerdán az m1 Ma Reggel című műsorában. A vádlottak között ismert emberek is vannak.
Jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt kilenc ember ellen emelt vádat az ügyészség a II.-III. kerületi bíróságon a 2009-ben kirobbant őssejt-ügyben. Ihász Sándor fővárosi főügyész az m1 Ma Reggel című műsorában elmondta: valamennyi vádlott esetében felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérik a bíróságtól.
Az OTP kis- és középvállalkozói konjunktúra indexe szerint tovább csökkent a hazai KKV-szektor cégvezetőinek jövőbe vetett bizalma. A 2011 második és harmadik negyedévi stagnálás után már a negyedik negyedévben jelentősen, majdnem 6 százalékponttal esett vissza, majd 2012. I. negyedévben több mint 2 százalékponttal csökkent az index.
Schiffer András nagynénje nyílt levélben fordult Schiffer Andráshoz az LMP frakcióvezetőjéhez, miután a politikus törölte őt a Facebook-ismerősei közül. A nagynéni azt kifogásolja, hogy Schiffernek "Gyurcsány és MSZP-fóbiája van", s szégyent hoz a családra.
Magyarországról az utóbbi időben olyan "politikailag és érzelmileg fűtött vélemények" jelentek meg Európában és a világban, amelyeknek "vajmi kevés közük vannak a valósághoz" - mondta kedden Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár Párizsban, miután háttérbeszélgetést folytatott francia újságírókkal a magyar nagykövetségen.
Nem lesz elég a költségvetésben tervezett 84 milliárd forint az idei bérkompenzációra, a tárca számításai szerint az állami kompenzáció költsége 100 milliárd forintra tehető - mondta Czomba Sándor...
A natazni urándúsító létesítmény egyik részlegét felügyelő "atomtudós", Ahmadi Rosan a szerdai teheráni pokolgépes merénylet áldozata – áll a FARS iráni hírügynökség angol nyelvű honlapján. Irán Izraelt vádolja a merénylettel.
A CDS-felárunkban is javulást láthattunk, a referencia csődbiztosításunk tegnapi záróértéke 690 bázispontról 665-re csökkent. A másodlagos kötvénypiacon viszont nem volt egyértelmű hozamcsökkenés -...
Leválna Gyulafirátót Veszprémről, mert a városrész lakói sokallják a január elsején bevezetett telekadó mértékét - tájékoztatta Czaun János, a részönkormányzat vezetője szerdán az MTI-t.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Folytatta a magyar hitelfelvételről kezdett előkészítő megbeszéléseit Washingtonban kedden Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter, akinek legmagasabb szintű tárgyalópartnere eddig David Lipton, a...
Felvonulást szerveznek az Orbán-kormány mellett január 21-én délután 4 órára a Hősök terére, ahonnan a résztvevők a tervek szerint az Országházhoz vonulnak majd - olvasható a Facebookon megjelent felhívásban.
Tüzelőnek hazavihetik a Jászapáti határának a megtisztítása során összegyűlt fákat és cserjéket azok a helybeliek, akik részt vesznek az önkormányzat által szervezett munkában - mondta Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a település polgármestere kedden az MTI-nek.
Kellő tőkefedezettel rendelkeznek, így nincsenek veszélyben az osztrák bankok magyarországi, mintegy 30 milliárd euróra tehető kitettségeik miatt - mondta az Osztrák Nemzeti Bank (OeNB) kormányzója.
Csökkentik a kórházi orvosok számát Csehországban. Leos Heger egészségügyi miniszter rendelete alapján minden 30 ágyas kórházi osztályon megszüntetnek fél orvosi helyet, ami országosan mintegy ezer orvosi hely megszüntetését jelenti - írja a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap szerdán.
Blokkolhatja a NYSE-Euronext és a Deutsche Börse egyesülését az Európai Bizottság a piaci versennyel kapcsolatos aggályokra hivatkozva - írja a CNBC. A végleges döntés február elejére várható. ...
Ha tartósan a jelenlegi szint közelében marad a forint, komolyan meglendülhet a Szlovákiából, Ausztriából érkező turisták száma. A bevásárlásért már messziről is megéri hozzánk jönni, hamarosan a wellness szállodák és fürdők parkolói is megtelhetnek külföldi rendszámú kocsikkal....
A spanyol liga, azaz a Primera División volt a legerősebb futballbajnokság az elmúlt évben a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint. Az OTP Bank Liga 54. a listán.
Érdekes stratégiát választottak az autógyártók. Bár az óceán túlsó oldalán a Detroiti Autószalon egyébként is újdonságokkal árasztja el az autós világot, sokan eközben a genfi összejövetelre izzítanak. Így tesz a Kia is.
A szerkesztőség parkolójában még ki sem hűlt a Hyundai Genesis Coupé tesztautó helye, a ráncfelvarrott változat már napvilágot is látott, amely immáron jobban passzol a Hyundai jelenlegi arculatához és rengeteget fejlődött technológiailag.
Hosszú évek óta szomjazunk. Kiszáradt a szánk, miközben a sivatagban már négykézláb igyekszünk kapaszkodni az utolsó törékeny gallyakba, mert a ’90-es évek eleje óta jóformán egyetlen gyártó sem akadt, akinek eszébe jutott volna, hogy a fiataloknak egy vonzó, jól kihasználható, kedvezően üzemeltethető, mégis megfizethető autót kínáljon. Szerencsére „Autógyártók, ébresztő!” című fohászunk végre…