A kormány nyitott a béremelések ügyében, de határozott álláspontja, hogy hitelből nem lehet sem béreket emelni, sem szociális rendszert építeni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, miután - konzultációsorozata keretében - Gaskó Istvánnal, a Liga elnökével és Palkovics Imrével, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnökével tárgyalt. Tegnap az IMF-…
Csatáry László nemcsak parancsokat továbbított, hanem végre is hajtotta azokat, és egyéni, szadisztikus cselekedetei is voltak – ezt Gellért Ádám mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Csendes napra készülhetünk a mai kereskedésben - véli Minarik Gábor, az MKB üzletkötője. A hazai részvénypiac a nemzetközi börzéket követheti, a nagyobb részvények közül az OTP és a MTelekom is jó...
A korábbi ötkarikás játékoktól eltérően szervezett keretek között, meghatározott nyitva tartással működő üzlethelyiségben tudják cserélni jelvényeiket a gyűjtők a londoni olimpia alatt.
A Stabilitás Pénztárszövetség vezetője szerint az elmúlt hónapok törvénymódosításai mindenképpen kedveztek a magánnyugdíjpénztári tagoknak, viszont még mindig vannak olyan kérdések, amelyek nincsenek...
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése értelmében doppingvétség miatt nem indulhat a londoni olimpián Kővágó Zoltán Európa-bajnoki bronzérmes diszkoszvető - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Atlétikai Szövetség.
Mai elemzésünkben a Deutsche Bank mellett a Deutsche Börse és az Intel grafikonját elemezzük részletesebben. A 27-28 eurós támaszok szignifikáns letörését követően meredeken lefelé indult a...
Csak kevés helyen lehet bankkártyával fizetni, és az árukészlet sem naprakész mindenütt, de a webshopok többsége pontosan szállít és fejleszti szolgáltatásait.
Itt az idő, hogy feldarabolják a legnagyobb amerikai bankokat annak érdekében, hogy visszatérhessenek a növekedéshez - nyilatkozta sokakat megdöbbentve a CNBC-nek a Citigroup egykori...
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése értelmében doppingvétség miatt nem indulhat a londoni olimpián Kővágó Zoltán Európa-bajnoki bronzérmes diszkoszvető - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ).
A hét eleji mélyrepülés után némileg javult a hangulat az árupiacokon, amit segített a kedvező részvénypiaci hangulat, és a dollár gyengülése is. A Dow Jones UBS árupiaci index így 0,58 százalékot...
Nem csak a vezetőség, a szurkolók is teljes mellszélességgel kiállnak Paulo Sousa, a Videoton edzője mellett a Slovan elleni EL-selejtező visszavágója előtt. Még a miniszterelnök is csodálja a portugált.
Árupiaci körképünkben bemutatjuk az olajpiac aktuális helyzetét. Prezentáljuk a legújabb prognózisokat valamint a piaci helyzet alakulásának forgatókönyvét az elkövetkező néhány negyedévre. (XTB Magyarország)
Megint a régi szemét bugyog fel, a kormány késve adta be az Európai Központi Bankhoz a tranzakciós illetékről szóló javaslatot, most meg csodálkoznak azon, hogy nem ment át rajtuk – ezt Bokros Lajos mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 122,97 pontos, 0,72 százalékos emelkedéssel, 17.210,53 ponton nyitott csütörtökön. Vegyesen, többnyire gyengén indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken csütörtökön.
Csütörtökön is országszerte várhatók felhőszakadásszerű esőzések, emiatt az összes megyére kiadta az első- vagy másodfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat. Egyes térségekre, elsősorban Komárom-Esztergom és Fejér megyére már elsőfokú riasztást is elrendeltek.
Az elmúlt másfél évben tovább csökkent a lakosság pénzügyi tudása az ING 10 országra kiterjedő felmérése szerint, a megkérdezettek 86 százaléka csupán alapvető pénzügyi tudással rendelkezik. A...
Rászoruló családok nyaralását elősegítő, száz százalékos támogatást biztosító pályázatot írtak ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma, melyre már lehet jelentkezni - írja a Népszava....
A Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) olyan előremutató (leading) modellt fejlesztett ki, ami a munkanélküliek és a regisztrált álláskeresők számának rövidtávon várható változását becsli múltbeli folyamatok és a Google Insight Search (GIS) által nyújtott információk segítségével. Olyan keresőszavakat használtak fel ehhez, mint az "állásajánlat", "álláskeresés", "munkalehetőség",…
Ősz végére állapodhat meg Magyarország a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval; a vitatott témák között szerepel a jövő évi makropálya megalapozottsága, a közszféra aránya a foglalkoztatásban és a tranzakciós illeték kiterjesztése a jegybankra - közölte Varga Mihály, a tárgyalásokat vezető miniszter csütörtökön az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Orbán szerint az IMF-fel…
Szétcsapott a renitens társaságok között a tőzsde vezérigazgatója: három céget 300 ezer forintos büntetéssel sújtott szerdán, egy cég pedig megúszta 100 ezer forintos szankcióval a szabálytalankodást. Az esetek többségében a beszámolókkal, jelentésekkel, a határidők be nem tartásával volt probléma. Az érintettek között van az ezer sebből vérző E-Star is.
Az ország Márta nénije teljesen felépült combcsonttöréséből. Geszti Péter édesanyja egyéves betegeskedés után annyira jól van, hogy meg sem áll Kaliforniáig, ám ezúttal a mélytengeri fürdőzést biztosan kihagyja.
Ősz végére állapodhat meg Magyarország a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval; a vitatott témák között szerepel a jövő évi makropálya megalapozottsága, a közszféra aránya a foglalkoztatásban és a tranzakciós illeték kiterjesztése a jegybankra - közölte Varga Mihály, a tárgyalásokat vezető miniszter csütörtökön az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése értelmében doppingvétség miatt nem indulhat a londoni olimpián Kővágó Zoltán Európa-bajnoki bronzérmes diszkoszvető - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Atlétikai Szövetség.
A Citi Bank legfrissebb elemzése szerint folyamatosan nő, és jelenleg már 90 százalékon áll annak az esélye, hogy Görögország az elkövetkező 12-18 hónapban elhagyja az euróövezetet.
Varga Mihály szerint ősz végére állapodhat meg Magyarország a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval; a vitatott témák között szerepel a jövő évi makropálya megalapozottsága, a közszféra aránya a foglalkoztatásban és a tranzakciós illeték kiterjesztése a jegybankra.
2012. július 25-étől a TVK polimer marketing és értékesítési vezet feladatait Pethő Zsolt vezérigazgató látja el. 2012. július 25-étől Petrényiné Szabó Krisztina korábbi polimer marketing és...
27,5 millió dolláros büntetést fizetett Mexikóban a brit HSBC, mivel a nem tartotta be a pénzmosás megelőzésére vonatkozó szabályokat - írja a Bloomberg. A brit óriásbank ellen az USA-ban is...
Ősz végére állapodhat meg Magyarország a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval; a vitatott témák között szerepel a jövő évi makropálya megalapozottsága, a közszféra aránya a foglalkoztatásban és a tranzakciós illeték kiterjesztése a jegybankra - közölte Varga Mihály, a tárgyalásokat vezető miniszter csütörtökön az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Továbbra is a nemzetközi hangulat lehet a meghatározó a magyar kereskedésben, ma több amerikai makroadat, valamint vállalati jelentés is érkezik, melyekre érdemes lehet figyelni. Mindezek mellett az...
A várakozásoknak megfelelően javult a fogyasztói hangulat július folyamán és várhatóan további javulás következhet augusztusban is a GfK piackutató csütörtökön közzétett felmérése alapján. Összességében a jövedelmi elvárásokat és a vásárlási hajlandóságot mérő mutatók nagyon jó szinten maradtak. Ugyanakkor a gazdasági várakozások viszont tovább romlottak.
Tiniként a legnagyobb színészekkel szerepelt Rostás Ottó rendőr zászlós. A Chaplinnek becézett gyerekszínész ma a Budapesti Rendőr- főkapitányság (BRFK) egyik legismertebb, nagy dumás zsaruja.
Úgy tűnik, esélyt adott a denveri Aurorában történt mészárlás tettese, hogy megállítsák őt, még mielőtt végrehajtja a vérengzést. Csak éppen az általa küldött jelet senki nem vette észre.